Uj Nemzedék, 1940. augusztus (22. évfolyam, 174-198. szám)

1940-08-01 / 174. szám

IDŐJÁRÁS 1940 AUGUSZTUS 2-ÁN, PÉNTEKEN . ÉSZAKNYUGATI-ÉSZAKI SZÉL- FELHŐÁTVONULÁSOK, TÖBBFELÉ ZÁPORESŐ, ZIVATAR. A HŐMÉRSÉKLET ALIG VÁLTOZIK­XXII ÉVFOLYAM, Sosium BUDAPEST, 1940 augusztus 1 MIT JELENTENEK A NAGYSZABÁSÚ NÉMET b­a­rr­a REPÜLŐ AKCIÓK? RÓMA, AUGUSZTUS 1. (Az Új Nemzedék római munkatársának telefonjelentése.) Az olasz lapok ma ismételten foglalkoznak az Anglia elleni támadás részle­teivel. Mint már a Nemzeti Újságban jeleztük, Garda cikke és Ansaldo múltkori rádióelőadás után azoknak volt igazuk, akik azt mondot­ták, h­ogy az Anglia elleni támadás nem valami teátrális megmozdulásban fog kulminálni, mert a jelenlegi háború nem ismer hatás­vadászatot. A hetekkel ezelőtt megkezdett repülőtámadások beletartoznak az Anglia elleni támadássorozatba. Az olasz lapok rámutatnak ezzel kap­csolatban az angol sajtó cikkeire, amelyek Anglia katasztrofális belső helyzetéről számolnak be. Elkerülhetetlennek tartják, hogy Angliá­ban ne következzék be az infláció. Az olasz lapok szerint Angliában nagy meglepetést keltett, hogy Churchill a képviselőházban zárt ajtók mögött mondotta el beszédét. Az angol politika legutóbbi tevékenységét a Londonból Newyorkba érkezett és jól informált helyről származó értesülések alapján három pontban lehet összefoglalni. Ezek szerint az angol politika tevékenységét a következő események determinálják: 1. A japán—angol viszály hirtelen kiéleződése. 2. Bizonyos angol politikai és diplomáciai tervek előkészítése, amelyeket azonban természetesen a legnagyobb titokban tartanak. 3. Az a tény, hogy a belső politikai helyzet mindjobban kiéleződik a munkástömegek, valamint a többi népréteg között. A helyzet szinte tartha­tatlan és az ellentét a kabinetben is érezhető. 1 . Egész Anglia éjjel-nappal növekvő várja a német támadás megindulását LONDON, AUGUSZTUS 1. . (NST.) A német békeajánlat visszautasítása óta Angliában senki sem pihent le egyetlen este sem nyugodtan, reggel senki sem indult el anélkül a gondolat nélkül munkahelyére, hogy várjon nem utolsó útja lesz-e ez. Egész Anglia éjjel-nappal és egyre növekvő izgalomban várja a nagy német táma­dás megindulását. Az egész ország lázasan készül a harcra. Az angol munkásnak nincs többé szabadsága, nincs vasárnapi pihenője, munkahelyét el nem hagyhatja, béremelést nem követelhet és bármilyen szakképzett munkás is legyen, telje­sen egyenrangú a tanulatlan munkással. Az angol kormányzat minden esz­közzel meg akarja akadályozni, hogy az 1916—17. évi esetek megismétlődje­nek, amikor a hadianyag- és hajógyárak munkásai egymásután sztrájkba léptek és ezért megszüntette a sztrájkjogot, amit az angol munkásság még 1824-ben vívott ki magának. Több szá­zezer embert osztottak be Angliában munkára, hogy az egész szigetországot erődítménnyé építsék ki. Az országutakat kivágott fákkal tor­­laszolták el, a golfpályákat, réteket óriási gödrök ásásával akarják alkal­matlanná tenni arra, hogy ott ellenséges repülőgépek leszállhassanak, a békés háztetőkön gépfegyverfészkek épülnek és egész tartományokból költöztetik el a polgári lakosságot. Noel Cowart ismert angol író a napokban azt írta, hogy Angliában már csak három helyen van élet: a tengernagyi hivatalban, a Downing Streeten (a miniszterelnökségen) és a Claridge-hotelben. Ebben a Máltában lakik a legtöbb Angliába menekült szövetséges államfő és itt van a székhelye a különböző „kormányoknak“. Valóban, London nagyon csöndes. Akinek nem okvetlenül szükséges, nem megy sehova, a szórakozóhelyeket bezárták és még az autóbuszok is eltűntek az utcákról, a polgári lakosságot szállítják el velük az egyre szaporodó kiürítésre kerülő területekről. Franciaországban megkezdődött a háborúért felelős tényezők letartóztatása Szófiai jelentés szerint a leg­rövidebb idő alatt megkezdőd­nek Bulgária és Románia kö­zött a tárgyalások. Mint beava­tott bulgár körökben kijelentet­ték, Szófiában már csak a bu­karesti kormány ajánlatát vár­ják a tárgyalások színhelyére vonatkozóan. Valószínűnek tart­ják, hogy déli Dobrudzsa vala­melyik városában mennek majd végbe a bulgár-román tárgya­lások. Piloti szófiai román kö­vet tegnap repülőgépen vissza­érkezett Bukarestből s mind­járt utána Filov miniszterel­nöknél és Popov külügymi­niszternél jelent meg. A Stampa és a Popolo di Roma cikkei bizonyosnak mondják, hogy Bulgária nem­sokára visszakapja Dél-Dob­­­rudzsát. Észak-Dobrudzsáról vi­szont le fog mondani, hogy ne vágja el Romániát a Fekete­­tengertől. Az északdobrudzsai bolgárokat délre fogják áttele­píteni, délről pedig a románok költöznek majd északra. Ha a bulgár-román tárgya­lást előbb is kezdik meg, a né­met és olasz sajtó egyöntetűen azon a véleményen van, hogy nyomban utána, már a legköze­lebbi napokban megindul a (Az Új Nemzedék zürichi borús felelősség kivizsgálására előkészületek és a bíróságot m megalakítják. Valószínű azonb meg. A bíróság nemcsak a vélt jégre vonni, hanem a p­é­n­z­t háborús uszításban résztvettek, magyar-román tárgyalás is. Ki­domborítják a lapok a magyar sajtónak azt a meggyőződését, hogy amennyiben nem sikerül a közvetlen tárgyalásokkal eredményt elérni, a tengelyha­talmak megfelebbezhetetlen döntéssel lépnek közbe. Róm­i szerkesztőségünk abban a tudó­sításában, amelyet testvérla­punknak, a Nemzeti Újságnak küldött, római politikai körök és az ottani különböző diplo­maták véleményét két tételben foglalja össze. Az egynik az, hogy Románia a Berchtesga­­denben és Rómában tudomásul vett tanácsokat nem tekintheti csupán jámbor óhajoknak, mert a vitás kérdéseket ezeknek a ta­nácsoknak alapján kell megol­dania. A másik tétel az, hogy Romániának érdekében áll a te­rületi kérdések megoldása, mert csak így születhetik meg az a belső béke is, amelyhez a mai­nál jóval kisebb Romániának joga lesz. Az események mai szakaszá­ban bízvást leszögezhetjük, hogy Magyarország tisztában van céljaival, amelyek reális célok, és továbbra is törekszik e célok megvalósítására. Azok­nak, akik nem akarnának bele­nyugodni a tényekbe, tudomá­sul kell venniök, hogy a magyar politika ma nem egy szűken körülhatárolt magyar politika, hanem azonos a Berlin—Róma­­tengely politikájával. Magyar­­ország ma Délkeleteurópában a tengely célkitűzéseit szolgálja, ebbeli tevékenységében tehát kudarc sem érheti, mert a ten­gely két nagyhatalma az eddigi döntő győzelmek után olyan erőt képvisel, amellyel, szem­ben külön törekvések Európa egy részében sem érvényesül­hetnek. Ma már nyilvánvaló, hogy Délkeleteurópa újjárendezése teljesen független az Anglia ellen folytatott háborútól. Ami ezt a háborút illeti, Gayda, az olasz külügyminisztérium ismert szószólója, megállapítja, hogy ez nem lehet az a villám­­háború, amelyet a Német Biro­dalom Franciaországban foly­tatott. Ez a fejlődő és fokozódó pusztítás háborúja. Németor­szág jelenleg két feladatot tel­jesít: először a szigetország belső szervezetét pusztítja el, másodszor pedig a szigetorszá­got teljesen elvágja a külvilág­tól. Ebből a szempontból rend­kívül nagy figyelmet kelt a né­met véderőfőparancsnokság most kiadott összegező jelen­tése, amelyből kitűnik, hogy június 25-e, tehát a franciaor­szági hadműveletek befejezése óta a német haderő közel 1,3 millió bruttó regiszter tonna angol hajóteret sülyesztett el. Ugyanezen idő alatt Anglia legalább 370 repülőgépet vesz­tett. Fokozza Nagybritannia ne­hézségeit Japán ellenséges ma­­gatartása. Általában azt hiszik, hogy az angol állampolgárok tömeges letartóztatása nagy­szabású akció előjele Japán ré­széről. Tokióban eddig nem kap­tak semmiféle hivatalos­ értesí­tést a Halifax lord angol kül­ügyminiszter és a londoni ja­pán nagykövet közt lefolyrt tár­gyalásról, de hangsúlyozzák, hogy abban az esetlegjjjji­s, ha Anglia tiltakoznék a japán kor­mánynál, Japán nem trt­ne ab­ban a helyzetben, h­ogy új tilta­kozást figyelembe vegyek Nagy­ figyelmet keltenek­ ritka hírek is, hogy Japán esdleg meg­­egyzést létesít a­­Szovjetunió­val, ami teljesen Missiland Japán cselekvési szmbolságát Anglia és Amerika irányában. A spanyol kormány t tegnap újabb minisztertanácson fog­lalkozott azzal az angol elhatá­rozással, hogy a brit flotta Spanyolországot is­­tengeri zár alá veszi. A spanyol miniszter­­tanácstól madridi körökben igen fontos lépéseket várnak. ZÜRICH, AUGUSZTUS 1. szerkesztőségének telefon jelentése.) Vichyből jelentik: A ki­­alakítandó legfelsőbb bíróság felállítására mái­’ folynak az inden valószínűség szerint mé­g augusztus folyamán az, hogy működését csak három hónap múlva kezdi kormány tagjait és magas katonai méltóságokat fog felelős­s­g­g, sajtó, nagyipar olyan tényezőit is, akik a A letartóztatások ezzel kapcsolatban már folynak.

Next