Uj Nemzedék, 1942. május (24. évfolyam, 98-121. szám)

1942-05-01 / 98. szám

1942 mAjus 1 1943 2-lH XXIV. ÉVFOLYAM 98. SZÁM A KAP KEL 5.43 ES NYUGSZIK 20.12 ÓRAKOR H­ét BUDAPEST, V. HONVÉD­ UTCA 10. SZ. A HOLD KEL 22.00 ÉS NYUGSZIK 7.04 ÓRAKOR I 11 NEMZEDÉK A dzsungelen keresztül nyomultak be a japán rohamosztagok Lashióba Mennyi fűtőanyagot vásárolhatunk a jövő télre? A KORMÁNYZÓHELYETTES tényleges szolgálatra vonult be a szolnoki vadászrepülőkhez A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Kormányzóhelyettes Úr őfőméltósága május 1-én,pénteken, Szolnokra a vadászrepülőkhöz tényleges katonai szolgálatra bevonult. További nagyjelentőségű intézkedések a közélet tisztaságának megóvására A­ képviselőhöz ezen a héten két igen fontos törvényjavaslat tárgyalását fejezte be. Két nap alatt letárgyalták és megszavaz­ták a­­ hadikölcsönök valorizálá­­­­sáról szóló törvényjavaslatot, amely a nemzet régi adósságát rójja le az áldozatkész társadalommal szemben. Ugyancsak két napos emelkedett szellemű vitában be­fejezték a közélet törvényességét és tisztaságát biztosító egyes büntetőrendelkezésekről szóló törvényjavaslatot. A teg­napi ülésen rendkívül nagy ér­deklődéssel hallgatták a Ház minden oldalán Közi-Horváth József fejtegetéseit. A keresz­ténypárti képviselő két határozati javaslatot nyújtott be a képviselőház egyöntetű helyes­lése mellett. Első határozati ja­vaslata így szól: — Utasítsa a Ház a kor­mányt, hogy záros határidőn belül vizsgáltassa felül azok­nak a közalkalmazottaknak egészségi állapotát, akik beteg­ségükre való hivatkozással mentek nyugdíjba. Akiket a vizsgálat egészségeseknek ta­lált, azokat a tisztviselőhiányra való tekintettel hívja vissza a közszolgálatba. Azoktól, akik ennek a visszahívásnak eleget tenni vonakodnak, vonja meg a nyugdíj folyósítását. Közi-Horváth József második határozati javaslata: ■— Utasítsa a Ház a kormányt olyan törvényes intézkedések megtételére, amelyek egyszer­­s mindenkorra lehetetlenné te­szik, hogy a közalkalmazottak nyugdíjazásuk után olyan vál­lalatnak vezetői, vagy alkalma­zottai lehessenek, amelynek­bármiféle kapcsolata van, vagy­­ lehet azzal a hivatallal, amely­nek szolgálatában a közalkal­mazott nyugdíjaztatása előtt­­ dolgozott. Radocsay László igazságügymi­niszter vitazáró beszédében Közi Hovárth határozati javaslataira kijelentette, hogy az első határozati javaslat célzatának megfelelő eljárás már folymatban van. A második javaslatot helyeselte a miniszter és kérte a Házat, hogy azt fogadja el. Az igazság­ügyminiszter kijelentésének meg­felelően tehát a kormány rövide­sen törvényes intézkedést tesz, amely megakadályozza, hogy a köz­­alkalmazottak olyan gazda­sági ágazatban helyezkedje­nek el, amely hivatalával nyugdíjaztatása előtt valmely kapcsolatban volt. Általános helyesléssel fogadták Szabó Zoltán kormánypárti kép­viselőnek azt a kijelentését, hogy helyesnek tartaná a közéleti te­kintély megóvása érdekében, ha megszüntetnék a „címinflá­­ciót“ és a „rangdömpinget“, mert ezzel sokkal jobban szolgál­nák a köztisztviselői tekintetély emelkedését, mint a címek töme­ges adományozásával. A javaslat vitájában a kor­mánypárt részéről elhangzott ki­jelentésekből egyébként arra kö­vetkeztetnek, hogy a közéleti tisztaság kérdéséről rövidesen­ újabb törvényjavaslatok kerülnek a képviselőház elé. Az egyik a köztisztviselői összeférhe­tetlenséget szabályozná, a másik pedig a törvényhozói összeférhetetlenség kérdését hozná nyugvópontra. Ez a három törvényalkotás szerves egészet alkot és alkalmas lenne arra, hogy a magyar közélet tisztaságát veszélyeztető kóros tü­neteket kiirtsa. SZÁRAZDOKKBAN JAVÍTJÁK A NÉMET TENGERALATTJÁRÓT. I­ köztisztviselőt erkölcsileg nagyon meg kell becsülni, mert anyagilag soha nem lehet eléggé honorálni! Megszaporodhatnak az állam jövedelmei a végtelenségig, ki­tágulhat az életszínvonal egy soha nem látott bőségre és ké­nyelemre, a szabadpályákhoz viszonyítva a köztisztviselő mindig alul fog maradni fize­tésben, ellátásban és jövőben. Ami így hiányzik az anyagiak­nál, azt pótolja állam és tár­sadalom az erkölcsi megbecsü­léssel és tekintéllyel, hatalom­mal és tisztelettel. Azért kell külön törvényekkel is biztosí­tani a köztisztviselő sértetlenség­­ét, vagy­ függetlenségét s ugyanezért kell szintén törvé­nyekkel megvédeni az esetleges illetéktelen befolyásolásoktól ás megvesztegetési, vagy des­­zitálási kísérletektől. Mindez annyira­ természetes és világos, hogy sem vita, sem kétség nem fér hozzá. Ezért is szavazta meg tegnap, a nagy­­közönség tetszésétől kísérve, a magyar parlament azt az új törvényt, mely a közéleti tisz­taságot van hivatva biztosítani. A felszólalók, kormánypártiak és ellenzékiek, beszédein egy­aránt végigrezgett az a féltő szeretet­, amellyel a magyar tár­sadalom a közélet tisztaságát és a köztisztviselői pálya becsü­letét óvni és biztosítani akarja. De a felszólalásokból kiderül még más is, az, hogy ezt a köz­­tisztviselői tekintélyt sok min­dennel lehet az egyik oldalon óvni és védeni, a másik oldalon emelni és fokozni, csak egy do­loggal nem lehet sem megvé­deni, sem felemelni és ez Szabó Zoltán képviselő találó kifeje­zése szerint: a cim-infláció és a rang­dömping! Hogy a megállapításnak mennyire igaza van, azt mu­tatja a közfelfogás, mely az ép­pen érdekelt személyeken kívül csak csendes derűvel, vagy in­dulatos felgerjedéssel szokta a címeknek és rangoknak ezt a végtelen szaporodását és szapo­rulatát nézni. Köztudomású, hogy az ország egyes részeiben már társadalmi mozgalom van folyamatban, amely a rangtu­lajdonosokat és a címnagybir­­tokosokat arra kéri fel, hogy házaik, vagy hivatalaik bejára­tánál táblán jelezzék, hogy a hosszú és megtisztelő címek helyett csak állásuk megjelölé­sére reflektálnak. Sőt, az érde­keltek között is, akik állásuknál fogva a legmagasabb címeket viselik, tudunk már sok olyan­ról, aki a maga baráti és alá­rendelt­ körében a cím állandó

Next