Uj-Somogy, 1920. szeptember (2. évfolyam, 199-223. szám)

1920-09-16 / 211. szám

1920. szeptember 16. Uj-SOMOGY — Kereskedők és Iparosok Lapja. Nyolc oldal terjedelemben, élénk szakcikkek­kel, helyi és országos vonatkozású közlemé­nyekkel tarkított kereskedelmi és ipari szak­lap hagyta el ma fenti címen a sajtót. Az új lap összeállításával jóval felülemelkedik a megszokott sablonos szaklapokon, mert szer­kesztésével nemcsak a címében érdekelt szakmabeliek, de a nagyközönség érdeklő­dését is hivatva van fölkelteni. Az új lap iránt kereskedelmi és ipari körökben igen nagy érdeklődés mutatkozik és a kaposvári kereskedők egyesülete, valamint a kaposvári ipartestület is hivatalos lapjukká tették. Hisszük, hogy az új lap rövid idő alatt élénk kapcsolatot teremt egész­ Dunántúl kereskedői és iparosai között. A nemzetgyűlésen nem­régiben hangzott el országos hírű lengyeltóti képviselőnk szájából, hogy Magyarországot naggyá csakis fejlett kereskedelme és ipara teheti; ha a „Kereskedők és Iparosok Lapja“ megjelenésével ezt a célt kívánja szolgálni, minden magyar ember támogatását meg­érdemli. Az új lapot Ligethy Béla, az „Új- Som­ogy“ belső munkatársa szerkeszti igen élénken és kellő hozzáértéssel. Előfizetési ára egész évre 70 korona. Megrendelhető a lap kiadóhivatalában (Kontrássy u. 6., Telefon: 128. sz. alatt). — 6. — Felülfizetések. A „Kaposvári Mun­­kásműkedvelő Csoport“ e hó 12-én tartott szüreti mulatságán a következők fizettek felül: Somogy megyei Munkások Fogyasztási Szö­vetkezete 100 K, Gärtner Imre 50, Komáromi Lajos 49, Szilárd Sándor 40, N. N. 20, Viski Vencel 20, Puskás Sándor 20, Kovács Sándor 18, Wiedermanné 9, Völgyi József 9, N. N. 9, N. N. 8, N. N. 8, Kaffka Géza 7, N. N. 6, Rákos Lipót 4, N N. 3, N. N 3, N. N. 2, N. N. 5 K. A Munkásműkedvelő Csoport a tüdővészes szanatórium javára 600 K-t (hatszáz) juttatott.­­ A kockacukor kiosztás beszün­tetése. Felhivatnak a kereskedők, hogy amennyiben még cukorra lenne szükségük, úgy a holnapi nap folyamán vegyék át, mert 17 én a készlet másnak lesz átadva s igy ez után már a város cukrot nem adhat. A közönség is figyelmeztetik, hogy szükség­letét még holnap szerezze be, mert a város beláthatatlan időkig cukorral nem rendel­kezik a Lisztkiosztás. A közélelmezési hivatal vezetője értesíti a közönséget, hogy a szeptember havi lisztjegy beváltható, amelyre családtagonkint 6 kg. liszt kapható. Felhivatnak a kereskedők, hogy a liszt át­vétele végett azonnal jelentkezzenek. A lisztjegyekre a folyó­számot rá kell írni, mert a jegy folyószám nélkül az elszámo­lásnál figyelembe véve nem lesz. — Pintér—Parlagi vendégjátéka. Az Uránia-mozgó régi tartozását rójja le városunk közönségével szemben holnap. Si­került ugyanis egy napra lehozni Budapest­ről Pintér Imrét, a Népszínház volt jeles művészét, a kaposváriak dédelgetett kedven­cét, valamint partnerét, Parlagi Kornélia szubrette primadonnát, aki gyönyörű hangjá­val, tűzről pattant, de mégis decens játékával egy csapásra hódította meg színházba járó közönségünket. — Jegyek Spitzer Samunál előre válthatók. — Öngyilkosság. Mikus János föld­műves, balatonőszödi lakos már évek óta kínos gyötrő belső szervi bajban szenvedett. — E betegségéről több jó ismerősének is panaszkodott s mondta, hogy véget fog vetni életének. — Ezt az ígéretét végre is hajtotta s hogy a kínzásoktól megszabadul­jon 61 éves korában borzalmas módon vetett végett életének. — A gondozott anyagi és jó családi viszonyok közt élő aggastyán f. hó 16 én a saját kertjében levő diófára akasztotta fel magát és mire hozzátartozói észrevették szörnyű cselekedetét, arra már lelke az örök álom kapuja előtt lebegett a másvilági szebb, boldogabb és szenvedés nélkül élők sorában. — Ha a fővárosba utazik, szállodá­ban, étteremben, kávéházban, fürdőszalonban, penzióban, pártkörben követelje az itthoni események felől hűen tájékoztató „Új Somogy“ ot. Ahova még nem járna, ott rendeltesse meg. A Imakönyvek a zsidó ünnepekre nagy választékban kaphatók Szabó Lipót könyv­­kereskedésében Korona­ utca 1. szám alatt. x Új női szabó műhely. Értesítem a nagyrabecsült hölgyközönséget, hogy 12 évi működésem után a Klein Dávid női szabó cégtől kiléptem és ezután saját műhelyemben, Tallián Gyula­ utca 85. szám alatt önállóan folytatom. Kívánatra házhoz jövök. Szives pártfogást kér Roszinszky János, női szabó­mester. x Női jelöltők és gyermekkabátok dús választékban, jutányos szabott áron kap­hatók Mautner Gusztáv utóda Fürst József cégnél Kaposvár, Korona­ utca 11. szám. x Biró Pál bank és váltóüzlet, Kaposvár, Fő­ u. 24. Értékpapírok, Kül­földi pénzek, Osztálysorsjegyek, Átutalások, Tőzsdei megbízások. Telefonszám 460. SZÍNHÁZ. Heti műsor: 15 én, szerdán: ,,Mandarin“. Kínai tárgyú színmű. C. bérlet 3. sz. 16 án, csütörtökön: „Cifranyomorúság“. Színmű. A. bérlet 4. sz. 17-én, pénteken: „Cigánygrófnő“. Operette­ újdonság. B. bérlet 4. sz. 18 án, szombaton: „Cigánygrófnő“. Operette újdonság. C. bérlet 4. sz. Kiadja az Uj-Somogy nyomda- és lapkiadó r.-t­ ­~***"*Trw-ii n i * rí 4 ír i nyírit—1 1—- 203—1920. végih. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott b­rósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a kaposvári kir. járásbíró­ságnak 1928. évi 3356—2. számú végzése következtében Dr. Földes Béla ügyvéd által képviselt Schwarcz Samu javára 7859 korona s jár. erejéig 1920. évi július 9-én fogana­tosított végrehajtás utján lefoglalt és 2000 ko­ronára becsült következő ingóságok, u. m. 1 drb. ezüst cigarettatárca, 2 drb. posztónadrág nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a kaposvári kir. járás­bíróság 1920-ik évi Pk. 3880­2 számú vég­zése folytán 7359 korona tőkekövetelés, ennek 1920. április hó 20. napjától járó 5 százalé­ks kamatai és eddig összesen 1035 korona 50 fillérben bíróilag már megállapított költ­ségek erejéig. Kaposvárott végrehajtást szen­vedett lakásán Víz­ u. 3. szám alatt leendő megtartására 1920 évi szeptember hó 17 ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett in­góságok az 1881. évi LX­­.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a leg­többet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX­­.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Kaposvár 1920. évi szept. hó 6. TEUTSCH GUSZTÁV kir. kir. végrehajtó. I­POLLD ÉS URHNNH TELEFON: APOLLÓ 265. URÁNIA 296. Szerdán az Urániában: Ravengár III. KÜZDELEM A LEVEGŐBEN. Szerda—Csütörtök az Apollóban: A tű­zkerék. Artista-dráma 4 felvonásban. Csütörtökön az Urániában: Pintér Parlagi Imre vendégjátéka. Kornélia 3 Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy 18 éve fennálló kocsigyártó műhelyemet megnagyobbítva újból foly­­tatom, hol kész kocsik vannak raktáron, javítások­at a l­eg­mérsékeltebb áron vállalok. Szíves pártfogást kér: Judi Pál aki, parkoló és kocsi kovács, Kaposvár, Fő-u. 77. sz. CITROM ujtermésű, friss áru most érkezett (330 darabos ládákban) garantált egészséges, ládánkint 600 koronáért utánvéttel szállítja EILAND LIPÓT déligyümölcs és gyarmatáru nagykereskedő, Szombathely, 3856 I afirprin der englischen, französischen, 1/vili vilii deutschen Sprache gibt Stunden Fő-u. 8. I. j. 3854 Egy keresztény kereskedő segéd Hangya szövetkezetnél üzletvezetői állást keres. Cím : Horváth József, Gamás.______________3851 Frítizsi haskötők és melltartók készi­­£ U£UK­­lését, valamint tisztítását és javí­tását vállalom. Széchenyi­ tér 5., az udvarban, balra_____________________________________3809 ügyes vasalónő javítást és varrást elvállal. RACE­KNÁL, Kovácsné, Vár­ utca 8. 3831. A Hazai Malomipar R.-T. melletti gőzmalma a vámőrlést megkezdte, vám­­őrlést elfogad. 3847 Fiatal vidéki önálló iparos házasság céljából 1 tárul ismeretséget keres. Fényképes levelet „Kék nefelejts“ jelige alatt a kiadóhivatalba kéri. Angol maradok eladók. sándor­­/íjd/IPCtff-onvos minden mennyiségben vá­­ra uyea£ieuyci sárolok. Az uj termés összegyűjtésére egyes körzetek területére bizo­mányosokat keresek. Mákot, babot, borsót, egyéb hüvelyeseket és vetőmagvakat legmaga­sabb napi áron vásárolok. Telefon 1 212. sz. Molnár Emil Kaposvár, Fő­ utca 12. 3157 Villanyérérd­ö­ki motorkezelésben is jár- V­iliAliy HCI vili­­taL) azonnal felvétetik. Cím a kiadóhivatalban. 3858 Idegen pénzek vétele P­ANNÓNIA BANK- ÉS TŐZSDE­­BIZOMÁNYI IRODA Kaposvár, Kontrássy­ utca 2. sz. Kaposvári Segélysx- helyiségében. — Interurban- telefon 42 Dr. FL­ECH-féle SRABAFORM kenőcs­ejből kapható! Leghamarabb meg­szünteti viszketegséget, ótvart, sömört, rü­­hességet. Nem piszkit, szagtalan, nappal is használható. Próbatégely, nagy tégely és családi adagokban. Skaboform-púder ára 6 K. Kapható az összes helybeli gyógyszertárak­ban, valamint megrendelhető a budapesti fő­raktárosnál­­.Török J. gyógyszertára, Budapest, Király­ utca 12. Villanyszerelők, ipartelepek és villamos központok ELEKTROMOS ANYAG szükségletét saját érdekében csak nálam fe­dezze, jutányos napt árban ajánlok : foglala­tokat, kapcsolókat, biztosítékokat, alumínium és vörösréz huzalokat és zsinórokat, parcellán szigetelőket és szigetelő csöveket, ezenkívül a szakmába vágó összes cikkeket. Ajánlatokat érdeklődésre készségesen küldök. RÁCZ ARTUR, Budapest, V., Visegrádi­ utca 43. sz. TELEFON 62—46.

Next