Ujság évkönyve, 1939
Gedő Lipót: Forgóajtó
Kettőhetvenszer öthusz — kiáltotta a Visegrádién Kaiser Gyula és hirtelen nekiiramodott. Ugyan, ne gőzölögj ! — csillapította Lepke dokkeves fiatalembert. Az említett úriember Kaiser Gyula, huszonhatéves foművész volt. Dr. Lepke pedig a legjobb barátja. g.- tcsak huszonhat éves, ifjú orvos. Mindketten ma hajnalban érkeztek a nyugati pályaudvaron, hogy itt ,ús városban folytassák tanulmányaikat. Nem először ■Kdott így neki a semminek Kaiser. Sokszor töregy-egy fevillanó gondolatszikrával felgyújtotta vékony temperamentumát. Olyan volt ilyenkor egy kazán, amelyben forr, sistereg a víz, míg aztán a biztosító szelepen a felesleges gőz elszállított fiatalember Kaiser Gyula, huszonhatéves festővolt, dr. Lepke pedig a legjobb barátja. Az mént elhangzott két számjegy is ilyen felvillanó gőzfelhőcske volt. Legújabban tervbe vett képének méreteit kívánták centiméternyi pontossággal megjelölni. ; volna teljes kép, ha elhallgatnánk, hogy minden podgásza egy összecsukható tábori festőállvány volt, amelyet ilyen kitörései alkalmával jobb kezében tartva, dühösen előrelökött. Lepkéje sokkal higgadtabb egyéniség volt. Foglalkozásához ez jobban is illett. Kezében egy komoly orvosi táskát lógatott, amelyben egy hőmérő, hallgatócső és egy fejtükör volt. Mind a három műszer türülközőbe becsavarva. Ezenkívül egy magyar-olasz nyelvtan. Mondom, Kaisernek sokszor voltak ilyen váratlan kitörései. Lepke doktor azonban soha se mulasztotta el érdeklődni ezeknek oka felől. Hogy ezúttal a csendes „ugyan ne gőzölögj“-el vette azt tudomásul, annak egyszerű magyarázata, hogy éjszaka a vonaton már többször lepte meg barátját hasonló vakkantásokkal. Néhányszor éppen boldog szundikálásából riasztotta fel. Kaiser jó pár lépéssel előzte meg a doktort. Hórihorgas termete és állandóan felfokozott éber lelkiállapota hajtotta. Lepke ezzel szemben feltűnően alacsony emberke volt és kissé nehezen kapisgálta azokat az elmélkedéseket, amelyekkel a festő öblös, mély hangján állandóan traktálta, őt inkább a valóság érdekelte. Apró, szapora lépésekkel igyekezett társát elérni. Visegrádi ucca negyvenkilenc — mondta Kaiser és egy gyűrött cédulát nézegetett, amelyet most kotorászott elő kabátja belső zsebéből. Az egyik bérház előtt megálltak. Ez volt az a ház, ahova igyekeztek. Itt lakott Lepke doktornak egy özvegy nagybátyja, jóravaló tojáskereskedő a lányával. Ez lett volna a szállásuk. Csengettek. Semmi nesz. Újra csengettek, megint csönd. — Tán alszanak — gondolták, aztán újra hosszú csengetés. Mindhiába, az ajtó nem nyílik. — Nyilvánvaló, nincsenek itthon — állapította meg Lepke és azt ajánlotta, menjenek el. — De nem ingyen! — kiáltotta a festő s jelentős szemhunyorítással pillantott a földre. Egy liter tej és papírzacskóban két zsemlye tündökölt az ajtó előtt a balsarokban. Kaiser felemelte a tejet és a zsemlyéket. A legnagyobb nyugalommal emelte szájához a literes üveget és addig nyelte a hús kortyokat, míg az üveg alján csak mintegy háromujjnyi maradt. Aztán elegáns ívben nyújtotta áta doktornak. — Parancsoljon doktor úr, — mondta — ez az öné. Amint látom, véletlenül a felénél több csúszott le a torkomon, így kárpótlásul fogyassza el jó étvággyal mind a két zsemlyét. Azzal a süteményeket tartalmazó papírzacskót is odaadta. Lepke eleinte szüledezett, de aztán kényszeredett jókedvvel vette át a maradék tejet és a zsemlyéket. De még mielőtt ő is nekilátott volna a kosztolásnak, mosolya lassan aggodalmaskodó fintorrá változott. Sze