Ujság, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-04 / 175. szám

18 * Rendező­ tanfolyam a Színművészeti Aka­démián. Sebestyén Károly dr. az Országos Szín­művészeti Akadémia helyettes igazgatója, a szí­­nészképzés reformjára nézve korszakalkotó je­lentőségű tervezetet dolgozott ki, amelyet a kul­tuszminisztérium elfogadott és a most követ­kező tanítási évben már a reform alapján tanul­nak majd a Színművészeti Akadémián. A magyar színészképzés történetében rendkívül fontos je­lentőségű Sebestyén reformja. A jövőben a Színművészeti Akadémia tanulási ideje ismét négy évig fog tartani, oly módon, hogy a szí­nészképzés csak három évig tart, három év után a növendékek diplomát kapnak, amelynek alap­ján azután azok, akik hajlandóságot, tehetsé­get éreznek magukban, beiratkozhatnak a ne­gyedik évi tanfolyamra, amely rendezői tan­folyam lesz. A rendezői tanfolyamra egyébként felvételi vizsgával beiratkozhatnak egyetemi vég­zettségű ifjak is, így tehát az első magyar ren­dezői tanfolyam­ az Országos Színművészeti Aka­démián lesz. Megkérdeztük Sebestyén Károly dr.-t reform­járól. Ezeket mondotta: — A színészképzés reformjának tulajdon­képpen három fontos pontja van. Az első, a rendezői tanfolyam, ahová az egyetemi végzett­ségű ifjakat is felvesszük és reméljük, hogy az első magyar rendezői tanfolyam a rendezői anyag erős gazdagodását fogja jelenteni. Hevesi Sándor lesz a rendezés tanára és lesz egy gya­korlati tanár is, aki a színjátszást fogja taní­tani az egyetemről kikerült ifjaknak. — A második pontja a tervezetnek, hogy a tanítást hozzáalkalmazzuk a dráma megváltozott követelményeihez és nem versen, hanem prózán kezdjük a tanítást, amely gyökeres változást je­lent a régebbivel szemben. — A harmadik pontja a reformnak, hogy ezentúl három modern nyelvet tanítunk, néme­tet, franciát és angolt, míg azelőtt csak a fran­cia és angol nyelv szerepelt a tantervben. Leglényegesebb vívmánya az új tanulmányi és szervezeti rendnek a rendezői tanfolyam fel­állítása. Régi és jogos panasza egyébként oly fejlett és világszerte elismert színészetünknek az alkalmas, művelt, szakavatott rendezők hiánya. Az új tanfolyam hivatott arra, hogy a bajon ha­marosan segítsen. A rendezői tanfolyamra be­iratkozhatnak: * 1. A Színművészeti Akadémia végzett, diplomát nyert növendékei minden felvételi vizsgálat nél­kül. 2. Egyetemi végzettségű ifjak, akik a rendezői pályára hivatottságot és tehetséget éreznek fel­vételi vizsgálat alapján. A felvétel feltételei: 1. Tiszta, értelmes, fonetikai szempontból fedd­hetetlen beszédtechnika. 2. Prózai szövegnek és versnek színes, intelli­gens előadása, függetlenül azoktól a követelések­től, amelyeket gyakorló színésszel szemben tá­masztunk. 3. Irodalmi, speciálisan dr­ámairodalmi tájéko­zottság, amelynek mértékéről és irányáról az el­méleti tanárok, elsőül a dramaturgia tanárának, kell meggyőződést szerezniök. A rendezői tanfolyamra való felvétel az elő­készítő osztályba való felvétellel egyidőben szep­tember 12, 13 és 14-ért történik. Minden, az intézetre vonatkozó kérdésben a titkár — naponkint 9—11 óra között — VIII., Rákóczi-út 21. szám alatt készségesen áll rendel­kezésre. * Faragó Ödön kiképez színészeket. Faragó Ödö­n, az Andrássy­ úti Színház főrendezője most érkezett vissza hosszabb külföldi tanulmány­útáról, amelyen a nagyobb európai színházakat tanulmányozta. Faragó Ödön a színipályára ké­szülő növendékek előkészítését elvállalja. A színházak és kabarék hírei. Nyaralás előtt, nyaralás után, nyaralás alatt, nyaralás helyett STRANDSZERELEM Nyári Operettszínház (az Angolpark mellett). Helyárak: 80 fillértől 4 pengőig. Vasárnap délután 15 órakor: STRANDSZERELEM Nyári Operettszínház (az Angolpark mellett). Helyárak: 60 fillértől 3­ pengőig. X BUDAPESTI LÁNYOK MIND A NEM TU­DOK ÉN ZSIDÓ NÉLKÜL ÉLNI! MAI, VA­SÁRNAP DÉLUTÁN 4 ÉS ESTI, HÉTFŐI ÉS A KEDDI 50-IK PARÁDÉS ELŐADÁST AKARJÁK LÁTNI Parádés szereposztásban, 1, 2, 3 és 4 pengős helyárakkal kerül színre a Budapesti Színház­ban, kabaréval egybekötve ma, vasárnap d. u. 4 és este 8 órakor a Nem tudok én zsidó nélkül élni! nagyszerű táncoperett. A keddi 50-ik dísz­előadáson a hölgyek sapkákat, napernyőt, legye­zőket, az urak pezsgőt, cigarettatárcát és sétapálcá­kat kap­­ak. A buffetben Somogyi Nusi a 40 görlles jazz-band mellett megvendégel mindenkit. Virág­csata és tombola is lesz. Jegyek előre válthatók. * Felejthetetlen uri-muri lesz kedden a Nem tudok én zsidó nélkül élni! 50-ik díszelőadásán * Művészi menyasszonyi felvételek Szozgonyi­­nál jutányosan készülnek. Calvin-tér 5, Üllői­ út 34. * Művészi fényképlapok Kossak utódánál. * Honthy Hanna játssza a főszerepet ma, vasárnap délután is a Szökik az asszony, Brodszk­y—Harmatti—Kardos diadalmas ope­rettjében. Előadás kezdete délután három órakor. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1929 AUGUSZTUS 4 Elárverezték a Belvárosi Színházat Egy pianino tizenegy pengő, egy íróasztal hat pengő és a színpadi függöny: százötven pengő, harmadszor ... — Egy színház a Teleki-térre vándorolt . . . Régi szőnyegeket, kopott csillárokat ár­vereztek ma délután a Belvárosi Színház nézőterén. Kinek kellenek ma régi szőnyegek és kopott csillárok? A Belvárosi Színház tönkrement. Nem tu­dott fizetni és egy napon be is zárt. Aki eddig nem fordult a bírósághoz, hogy megkapja a pénzét, az most biztosan perelt. Eljött a végre­hajtó a színházba, talán századszor ebben az adóssággal tele, nyomorúságos szezonban és századszor is lefoglalta azt a néhány íróasz­talt, függönyt, szőnyeget, lámpát, vászon­maradékot. Ma délután pedig árvereztek. Kinyitották a Belvárosi kapuját. Autók álltak meg előtte, mintha az előadás kezdődnék. Még a portás is ott volt a küszöbön, csak az egyenruha hiány­zik róla, a süveg, kócsagtól­. Ennyi dísz még­sem jár egy árverésnek. Kigyulladnak a lámpák. A végrehajtó beül a büffébe. Leteszi az aktatáskáját a szend­vicsek helyére. — Jelentkezzenek a foglaltatók! Vannak, vagy harmincan, a Belvárosi Színház mai közönsége. Fel-alá járnak, meg­néznek mindent, a körmükkel kaparják a függönyöket, megkopogtatják a tükröket. A tükröket, amiben az estélyi ruháját igazította meg a páholyközönség. Nem tudni, mit lehet hallani egy olyan tükör kopogásán, de annyi biztos, hogy aki ma idejött, az nem akar zsákba macskát venni. Akik most a Belvá­rosiban kritizálnak, azok szigorúbbak, mint a főpróbaközönség. A végrehajtó felteszi a monokliját, mert ennek a végrehajtónak monoklija is van. És olvassa: — Egy kazán a hozzávaló fűtőberende­zéssel együtt, tízezer pengő. Nagy csend. Hol lehet megnézni azt a ka­zánt, kérdi egy nagyon kövér vörösarcú em­ber. Tizen elmennek megnézni a kazánt. A végrehajtó megtörli a monoklit. Jönnek visz­­sza, elől a vörösarcú. Már messziről kiabál: — Tíz pengő! — Ne tessék viccelni — mondja a végre­hajtó — nekem hat órakor dolgom van. — Tizenkét pengő — mondja egy ember, akin nincs gallér. Most van először szín­házban. A végrehajtó megtörli a homlokát és a monoklit is egyben. — Tehát kétszázötven pengő. Senki töb­bet? Harmadszor. Ki gondol most arra, hogy a tízezer pen­gőből hogy lett kétszázötven, hogy az a fűtő­test valószínűleg inkább ér tízezer pengőt, mint kétszázötvenet és most itt fzéjjelszakad egy ember egész vagyona? — Egy motor, ezer pengő. És nem kell hozzá egy perc. — Százhatvanöt pengő, harmadszor. A háziúr is ott áll, kis elegáns, kecskesza­kállas úr. Mindenki őrá néz és ha látják, hogy meg akar venni valamit, akkor a tíz pengőből egyszerre száz lesz. A hivatásos árverelők egy­másnak nem hajtjá­­ fel az árat. Az árverelők bizalmatlanok. Mindent meg akarnak nézni, meg akarnak kapargatni, hogy nem hamis-e, nem szakadt-e. Egymással kia­bálnak. Telekitéri afférok itt érnek lovagias véget. — Meg fog enni a piszok, te csirkefogó — kiabálja egy úr a másiknak. Máskor kijött volna a jegyszedő, galamb­szürke kabátban, szinlapokkal a kezében és kérte volna a lármás urat, hogy távozzék az előcsarnokba, mert itt hatóságilag tilos a kiabálás. Most is rájuk szól valaki, a végre­hajtó segéde: — Hallja, hallgasson, mert kivágom innen, ricsajozni akar itten? — Egy pianinó, tizenegy pengő. Az ember összerezzen. Egyik lába megéri a dupláját. Miért hagyják? Nincs valakinek tizenkét pengője, hogy odakiáltsa? Hogy meg­fogja a kezét, aki már utána nyúl tizenegyért? — Egy tizenötméteres szőnyeg, százötven pengő. Gallértalan emberek bottal hadonásznak, szivarcsutkát rágnak, tízért, huszért, százért, bomlik már részleteire a színház. Miből áll egy ilyen színház, az egész romantika, illúzió csontváza micsoda? — Három radiátor... Betört a pénz a sáncok mögé és most zsák­mányol. A szegénység kitűzte a fehér zászlót a pénz előtt. A színházból most már mi marad? — Egy íróasztal hat fiókkal, az igazgatói irodában. Istenem, az íróasztal! Hat fiókkal! A hat fiókban drámák feküdtek. Erről a hat fiók­ról mondták, hogy a fiatal szerzők olvasat­­lanul hevernek bennük. Ebben a hat fiók­ban hevertek az olvasatlan színművek és ebből a hat fiókból kerültek ki azok is, ame­lyeket elolvastak és előadtak. Mit ér a hat fiók és az íróasztal? — Kulccsal zárható a hat fiók? — kér­dezi egy százhúszkilós, százhúszcentis ember, egész vizes a homloka. Ez most a fontos? Nem loptak ezekből a fiókokból. Drámák voltak benne és nem pénz, igazán nem pénz, az utolsó években, miért kellett volna kulccsal lezárni? — öt pengő, senki többet. Ha a végrehajtó torka egyáltalán képes a modulációra, ha tud még egyszer-egyszer el­halkulni és megrezzenni egy pillanatra, ez Volt az a pillanat öt pengőért elment a Wes­­selényi­ utcába az Íróasztal, az igazgatói iro­dából, mind a hat fiókkal. — Egy büffészekrény ... A végrehajtó a büffében ül. Kiárverezi maga alól az egész büffét. — Egy plüssfüggöny, kétszárnyú, kissé használt. Emlékszik még valaki, hogyan suhogott a kétszárnyu plüssfüggöny, a kissé használt plüssfüggöny, amikor megkondult a gong és a hát mögött már világos volt a színpadon és már sötét volt a nézőtéren? Ha ezt leszedik, a­kkor lyukas lesz a színház és látszani fognak a színpad csupasz falai. Mert a díszleteket is elárverezik. Egy ember beszalad a nézőtérre és meg­­huzogatja a függönyt. Aztán visszajön. — Molyos! — kiabálja és felemeli az egyik kezét. — Molyosi — mondják a többiek is. —­ Százötven pengő. Már üres a színház. Még ott állnak a tük­rök, még ott lógnak a függönyök, még ott fek­szenek a szőnyegek, de már ez holnap elindul innen a pénz jogán tíz, húsz, száz pengőért kis boltokba a mellékutcákban. Ami itt érték, ami egy színházban, azt mondják, érték, azt nem árverezik. Azt egész évben kínálgatták, de nem igen volt rá vevő. Vázsonyi Endre. Táblás ház teljes ovációval tapsolta végig a SZÖKIK A­S ASSZONY ÖTVENEDIK jubiláris előadását a BUDAI SZÍNKÖRBEN Minden este és ma, vasárnap délután Honthy Hanna, Zilahy Irén, Rátkai, Delly, Petheő és Gallaival a főszerepekben Havonta fizethető kedvezményes bérletrendszer a Vígszínházban (Második szezon: 1929/30.) Évi 10 estére havonként 1—1 előadásra 33—40% engedménnyel. A nyári szünet alatt is működik a színház bérleti irodája. Rendkívüli sikere van a Vígszínház bérleti akciójának, amely a színházlátogató kö­zönség széles rétegeiben nagy visszhangot keltett. A bérletrendszer előnyei és kedvezményei: 1. A bérlet a szezon folyamán 10 estére, 10 különböző színdarabra, havonként 1 elő­adásra szól. 2. 33%-tól 40%-ig terjed az árengedmény. 3. A bérlet nem szól meghatározott napra, mindössze havi egy előadásra kötelez, amelynek napját, hétfőtől péntekig terjedő napok közül, a bérlő maga választhatja. 4. A bérleti díj havi részletekben fizetendő. A jelentkezéskor mindössze kéthavi rész­let, a szeptemberi és az utolsó, a júniusi fizetendő előre. 5. Aki az egész évi bérleti díjat előre kifizeti — a 10 utalványon felül —, egyhavi utalványt díjtalanul kap, amelyet a szezon folyamán bármely hónapban felhasználhat. 6. A bérlő nem fizet elővételi díjat. 7. A bérlet átruházható. 8. Aki 12 bérletet gyűjt, egy ingyen bérletre tarthat igényt. A bérlet — a még teljesen ki nem fogyott helykategóriákra — megrendelhető a Víg­színház gazdasági hivatalában (V., Pannonia-utca 1. Telefon: Automata 153—44) d. e. 10-től 1-ig és d. u. 5-től 7-ig, vagy egyszerű, levél útján is. .­­. A Király-színház megnyitása A Diákszerelem 85-ik előadása. Szombaton, augusztus 10-én nyitja meg kapuit a Király­ Színház Hetulerson nagy­sikerű operettjével, a Diákszerelemmel. En­nek a népszerű operettnek ez lesz a 85-ik előadása. A főszerepeket a megnyitó előadá­son és az utána következőkön is Gaál Fran­ciska, Biller Irén, Vaály Ilona, Orosz Vilma, Bársony Rózsi, Sziklai József, Dénes Oszkár, D’Arrigo Kornél, Latabár Árpád, Feleki Ka­mill, Kristóff Ferenc, Gaál Sándor és Sándor István játsszák. A színházban az új évadra megerősített világítási berendezést szereltek, újra kárpitoztak, festettek és több a közönség kényelmét szolgáló tökéletesítést eszközöltek, Jegy a megnyitó előadásra és az utána követ­kezőkre váltható már. Hangversenyek Alpár Gitta kedden énekli az Állatkertben Lakmét. (Szombatról rossz idő miatt elhalasztva.) A színházak heti műsora: Budai Színkör: Ma és minden este Szö­kik az asszony (­8). Augusztus 4-én, vasár­nap délután: Szökik az asszony (3). Augusz­tus 11-én, vasárnap délután: Mesék az Író­gépről (3). Budapesti Színház: Ma és minden este (8)­ és vasárnap délután (4). Nem tudok én zsidó nélkül élni! Király­ Színház: Szombat (10-én) és vasár­nap (11-én): Diákszerelem (V28). Nyári Operettszínház: Egész héten min­den este (V29) és vasárnap délután (V15): Strandszerelem. Terézkörúti Színpad: Salamon Béla, Rajna­ Alice, Majd a jegenye, A sarzsi, Apámuram, A kenyeres, A remekmű, Nizzai kéjutazás, Étvágytalanító, Az aranyóra, Költészet stb., stb. (9). F­ILMSZÍNHÁZ * A repülő skót, Európa leggyorsabb expressz­­vonata, filmre kerül. A skót expressz, amelyet Angliában The Flying Scotchman néven ismernek és amely megállás nélkül 100 kilométeres sebes­séggel száguldja be a London és Edinburgh kö­zött levő 600 kilométeres utat, főszereplője egy új angol filmnek, amelyet Castleton Knight, angol rendező készít. A vonaton és a vonat mozdonyán játszódik le egy izgalmas bűnügyi dráma, amely­nek főszereplői Pauline Johnson és Moore Ma­­riott lesznek. * Bolváry Géza ismét Londonban rendez. Bol­váry Géza, aki a legnagyobb sikereket elért ma­gyar filmrendezők közé tartozik, múlt évi film­jeivel olyan nagy sikert aratott az angol publi­kumnál, hogy legutóbb ismét nagy fizetéssel szer­ződtették egy új film rendezésére. Az új filmben ismét Betty Balfour, a Mámor című Bolváry-film főszereplője játszik, aki a legnépszerűbb angol revüprimadonna is egy személyben. Die Vaga­­bündenkönigin, A csavargók királynője az új Betty Balfour-film címe és benne Bolváry Géza ismét kitűnhet a pazar fényűzéssel és a tömeg­­jelenetekkel, mert a British International Pictu­­res korlátlan eszközöket bocsát rendelkezésére. A mozik mai műsora: KERT-MOZI: ünnepi előadások az eszperantó-kongresszus tiszteletére. A titokzatos hölgy (bűnügyi regény, fősz.: Phyllis Haver, Robert Armstrong). Magyar rapszódia (fősz.: Willy Fritsch, Dita Parlo, Lil Dagover. Ifj. Kóczó Gyula cigányzenéje és a 2-ik honv. gy. e. zenekara kísé­retével, énekbetéttel). Angol és magyar híradók. Eredeti felvételek a kongresszusról. Magyarország látképe esz­perantó feliratokkal. Büffé. Katonazene. Folytatólagos előadások 8 és 10 órakor. MÜJÉG-MOZI (a városligeti tavon. Tel.: 919 22). Harold Lloyd: A gyáva hős. A kis gróf (fősz.: Lia Haid). Hír­adók. Előadások: 3410. NYUGAT-MOZGÓ: Vérző cirkusz (dráma 8 felv., fősz.: Mary Johnson). A kurtizán halála (színmű 8 felv., fősz.: Pulty Lia, Ben Lion és Louise Marán). Don Juan három éjszakája (Bíró Lajos filmváltozata 8 felv., fősz.: Lo­ris Stone). Előadások: %14, ttfl, %S, %10. OMNIA (József-körút 31. Tel. J. 30M25). Talkie beszélő­film-kabaré új műsora. Fellépnek: Medgyaszay Vilma m. v., Békeffy vocal-quartett, Boross Géza, Szentiványi Kál­mán, Haraszti Mici, Vidor Ferike, Faragó Sári, Dalmady Erzsi, Fehér Lili, Fekete Pál, Anday Béla, Somfár Stefi, Mátrai Sándor, Keleti László, Békéssy József, Vajda La­jos. Karnagy: Kossovich Pál. Művészeti vezető: Innocent Ernő. Előadások kezdete hétköznap: 1 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon: 6 és 9 órakor. Helyárak 50 fillértől 3 pengőig. TAMARA-PARKMOZGÓ (Márkus Emilin-parkban, Múze­um­­­kórut 2. Tel.: J. 347 90). Phylis Haver főszereplésével. A titokzatos hölgy (modern filmregény 8 felv.). Evelin Holt és Olaf Fens főszereplésével. Az asszony és a csipke (nagyvilági dráma 8 felv.). A kis gavallér (legújabb Ferkó-burleszk 2 felv.). Magyar hiradó. Pátria világ­­hiradó. Folytatólagos előadások 8 és 10 órakor. TURAN-MOZI: Az ifjúság mámora (7 felv., fősz.: Kamilla Horn, Gustav Fröhlich). Mindenki benne van (8 felv., fősz.: Willy Fritsch, Olga Csehova, Hans Junkermann). Apacsok (7 felv., fősz.: Ivor Novello), Előadások: 5, ttfz. $440.

Next