Katolikus gimnázium, Ungvár, 1875
Deák Ferenc emlékezete*) 1803 1876. „Nagyjaink egyenkint hullanak. Hull . . a földbe hull a tiszta mag.“ A nemzet megsiratá, eltemeté nagy halottját; a „haza bölcse“ megszűnt kizárólag övé lenni, nevét örökbe nyeré a történelem; de a szív húrjainak fájó rezgése még soká fog tartani; a „legnagyobb hazafinak“1), a „haza atyja“2) nevének említésénél még számos könyvt hullathat e nemzedék. Mitől úgy remegett a magyar, nem váratlanul bár, de beteljesült. Lassan aluvék ki a hon egének úgy féltett világa, de letünte sötét gyászszal borttá a nemzet jövőjéért dohogó kebleket. Csak egy tized alatt is hányszor láttunk űrt támadni a művészet, irodalom s politikai férfiúink soraiban, egy-egy újabb veszteségnél hányszor kérdők fájó kebellel: „Ki lép ürült nyomába?8)“ — S a néma csend jön a ferelet. Ha valaha azonban, most kiálthatunk fel legméltóbban, hogy: „Fogy erőnk ... Az óriás szellemek, Kik e honban s honnak éltének És vezérlők voltak . . . mint a nap Halványulva sirba szállanak, füveim sorában nem volt még nagyobb. És oh mikor lesz annyi! mint te voltál De a Párka sirba vitt már téged is Ki lép ürült nyomodba? .... Kazinczy versei 142. lap. *) olvastatott a főgymnasiumi ifjúság önképző Dayka*körte által, a nagy halott halála három havi fordulójának alkalmából rendezett emlékünnepélyen, a megyeház „nagy termében, ápril 29. 1876. ?) Ő Felsége távirata Széll Kálmánhoz. •') Nemzeti Hirlap 1876. jan. 60. „A haza atyja meghalt.“ 3) Kazinczynál „Sylvester“, Révayról.