Az Üstökös, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-06 / 1. szám
' ' ’ ' ? K — 1. SZÁM. Újévi gratulációk. I. A miniszterelnöknél. Bánffy Béla gr. Exellencziás urunk! Minthogy gr. Csáky László barátom már minden köszöntőjét elmondta neked uj esztendőre, amit a „Kis Köszöntődben talált, uj rigmusolót kellett kiküldeni. Ez a szerencsétlenség engemet talált. De hát azért vagyok én Bánffy, hogy legyen mit szánnom bánnom. No de kezdem . Minden újévi üdvözlés kettős jelleggel bír: a jövő üdvözlése eszünkbe juttatja az elmúltakat, amazt biztosan nem láthatjuk, emezt azonban biztosan tudjuk: a híres bihari pontok azok. (ügy van! Helyes!) E tudomással jöttünk most hozzád, hálásan az elmúltért, és erőt és kitartást kívánni a jövőre. (Csernátonyi a „kitartás“ szóra felneszelve: Helyes!) A jövőben számos alkotás vár reánk: ilyen a törvényhozás egyik faktorának megújítása. (Wahrmann hátulról megdöfti szónokot) és — jó hogy Wahrmann barátom eszembe juttatja — a zsidó-gót házassági törvény megalkotása. (Wahrmann és Max Balk: E zoi iz! E zoi iz!) Légy továbbra is kitartó, (Csernátonyi: Éljen!) ne hajolj meg semmi előtt, csak mi előttünk, mikor látod, hogy „igen“-t szavazunk. Tisza Kálmán. Hű alattvalóim ! Fogadjátok köszönetemet és egy-egy rövid Szapáry-szivart az újévi gratuláczióért. Meg vagyok hatva ! Ígérem nektek, hogy ha még volnának a múltban olyan pontok — értem a bihariakat — amelyek még nincsenek megsemmitve, én bennem kész megsemmisítőre találnátok. A főrendiházat igen is reformálni fogom, hiszen köztudomású dolog, hogy református vagyok: beteszszük a református püspököket és azzal meg lesz a reform. (Nagy tetszés. Csak Fáik és Wharmann handlíroznak, hogy hát a zsidó pöspököket?) Ami az antiszemitizmust illeti, arra nézve ismeritek nézeteimet: a nép egy és Rothschild az ő királya! Jövőbeli munkásságomra nézve pedig biztosítalak benneteket, hogy kedvemet soha sem fogom veszíteni, hiszen ismertek, hogy én vagyok a jókedvű. De ha mégis bekövetkeznék az a non-putarem, hogy leszavaznának a Halban, akkor elmennék önkényt. Éljen minden mameluk és mentős több éljen! II. Peches Tamásnál. Fáik Miksa. Thomás postás! Tózend Jor zallst dii lében! — Kérlek, adj edj diófát, hadd jöjjok rá! Peches Tamás. (Meggyujt egy gyufát és átadja.) Nesze kedves Miksám! Itt a hamutartó. III. A Kabarék-klubban. Szilágyi Dezső. Kedves Gusztikám! Nagyra nőjj! Pulszky Guszti. Köszönöm! köszönöm, ez nekem tőled nagyon jól esik. Kérlek! fogadd el tülem szívesen újévi ajándékba ezt a szép tricot-t. — Ismerek egy koldust az országúton. Uj esztendő reggelén nyújtja a makkát és kivan szerencsés uj esztendőt. Én aztán az uj esztendei ajándékot e szavakkal adtam át neki: „Hogyan? kedves barátom , ön más, a mint én emlékezem, tiz esztendő óta koldus — és mégsem gazdagodott meg?“ — Érdekes kalandom kerekedett a napokban. Egy spanyol gavalléri járt itt. Mi természetesebb, hogy siettem vele megismerkedni, az már uhi tempo, hogy mihelyt egy külföldi uh teszi be a lábát hozzánk, annak készséges babátai leszünk mi, hices uhak. Mulattunk aztán úgy, hogy annak idejében a walesi hehczeg se különben. Hanem a mulatság vége az volt, hogy a spanyol gavalléri mindenben a mi vendégünk leve. Ugyan csak örültem mikor megszabadulhattam tőle. Jaj, csakhogy reggel felé utoljára is hám talált a lakásomon, és kopogtat. „Ki az?“ kérdem én. „Éjjeli szálásba jön Don Juan-Pedro-Hernandez- Ruodrigez de Villanaro, conte de Malaga, Caballero de Santiago . . „Sajnálom — felelek én, de annyiukat nem fogadhatok el.“ — Két népszínházi kultistánét akkor leptem meg a kulisszák mögött, mikor épen a szépségük felett vitatkoztak. Belépésemkor így szólt az egyik: „Csakhogy jön, Svihák uh! legyen ön a bihó!“ Mike én: „A kisasszonyoknak kád vitatkozni! ha én Páriis volnék, nem tudnám, hogy melyiküknek adjam az almát, hanem ’ té vágnám . . .“ A két hölgy látszólag megvigaszt: itt, de én sakkon fordulva még hozzá tettem: „ és megenném.“ Aré'ranciák és cTon-fvr/ri ■ d szanc&iák ■mindéit ázott ke akarnak jutni a mennyei kizodatomba. Semmi kétség benne, hogy e& tukik sikerűlni Sottiati- kévé tétén ét már is sékerült egy csomózattc&ia katonának menybe jutni. 2 ÜSTÖKÖS. XXVII. ÉVFOLYAM.