Az Üstökös, 1892 (35. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)
1892-01-03 / 1. szám
2 A HÉTRŐL. (Heti Krónikásunk téntasszonyban szenvedvén, képtelen az írásra. Kárpótlásul adjuk a következő levelet) . Nagytekintetű uram, úgy is mint lapszerkesztő, úgy is, mint — valószínű — szavazópolgár! Kerületünkben kétszáz a választópolgárok száma. Ezek közt van harmincz sánta, negyven földesúr, négy pedig, aki mind a két fülére süket. Ez csak fele volna a bajnak. Az a baj, hogy a kétszáz szavazópolgár közül 199 jelöltséget akar vállalni, a kétszázadik pedig azt mondja, hogy ha már 199 fölmegy az országházába, mit csinál ő egyedül ebben a nagy kerületben? Mindannyian a kormány rendíthetetlen hívei vagyunk. Családos ember nem teheti, hogy másfajta párthoz szegődjék. Ugyan írja meg kérem, mit tehet mi értünk Irányi Dániel, Apponyi Albert vagy Ugron Gábor? Hisz az idevaló fináncz-komisszárus se ad az ő szavukra semmit, hanem ha azt mondom, hogy «Wekerle!» összevágja a bokáját s akkorát szalutál, mintha űrnapkor Burgvártán állana. Ha meg a vasúti bakter előtt ezt a szót kiejtem, hogy «Baross!» ijedten zsugorítja görbére a hátát, keresztet vet magára s hatszor egymásután mondja el a «hiszek egyet». A mi az én személyemet illeti, őszintén megválthatom, hogy Szapáry Gyula grófot csodálom a legjobban, mert a mint mondják, az elsőnek kell a kabinetban a legokosabbnak lennie. Azt mondják, hogy nincs annak magához való képessége. Mert első hát mégis? Ezt a talányt, ha akarom, megfejtem, ha akarom, nem. Az idevaló bíró is a legelső ember, pedig hát, isten bocsássa meg neki, ő maga sem tudja, hogy mit cselekszik. Igaz a’! Nem volna a szerkesztő urnak négy üres kerülete? Négy fiam van még. Kókai Tóbiás képviselő otthon. Ne neked, Tóbiás! Oh jaj! mi lesz velem, mi lesz veled ! Leányaim! Ila, Mila, Tilda, Vilma, Gilda, Hilda, Brunnhilda jertek s lássátok zokogni az árva anyát. Mert nem vagyok Gyulai Pál, hogy Pókainé helyett megírtam volna Kokainét és Báthory helyett téged átkoztalak volna meg. Tóbiás! A feleséged, a gyermekeid, a választás a nyakadon s te itthon ülsz, ahelyett, hogy programm-beszédre nyílnék hallgató njakad! Bízol a kincstárban. Azt hiszed, hogy a mások lelkiismerete is oly olcsó lesz, mint a tiéd. Oh, Tóbiás, Tóbiás, ha csalódni találsz, ha elveszted a mandátumot!.. . de nem, e szörnyű gondolatra agyam szédül s limonádé után gerjed bennem vágyakozás. Pedig ilyesmire nékem gondolni sem szabad, ugye. Tóbiáskám, takarékoskodni kell, a legszükségesebbre kell korlátozni a házi szükségletet, bálba sem megyünk, czipőt, ruhát sem veszünk, mert szükséges a hatos, amely összegyűjtve forinttá nő s egy forintért már kapni egy közönséges parasztot. Ha a választáson túl leszünk, akkor kezdjhetjük újra a boldog családi életet. Legalább is lapot alapítunk. Mit gondolsz, édesem Vagy-e okos terv ? Hisz ha leányainkat mindennap hirdethetjük ingyen, lehetetlen, hogy rövid másfél év leforgása alatt férjhez ne menjenek. Ládd, Fenyvessy is lapot alapított. . .Tóbiás ! Mi ez?! Mit látnak ifjú szemeim? Hah! ezt kegyetlenül megboszulom. Veled utazom a választókerületbe. Tiltakozol! Csitt! tartsd fölebb azt a pamutot! ÜSTÖKÖS ! Just úgy se hagyok rájok, legalább urakká nevelem őket. Kell a választási mozgalmak központján. Tisztelettel ! ! Artézi Artány András. Gróf Caprivi. «Ohó! Caprivi grófi rangot kapott ? Pompás! még csak herczegi rangot kell hogy kapjon s akkor nincs messze a lauenburgi fejedelmi titulustól sem és azután együtt tartóizhatunk.» A shortba tett vas-kanczellár, 1892 január 3.