Az Üstökös, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

Ü8TÖKÖ8 Száz magyar mű. Száz magyar mű egy­folytában A Vígszínház színpadán — Gondolatnak is nagyszerű. Felemelő, igazán. S úgy örülünk, mintha nem is Budapestről szólna az. De száz magyar művet adna Franczia, német vagy csuvasz. Száz magyar mű! Bel derék szó! De kérdezzük legalább: Száz alkalmas színdarabunk, S mind elég jó lesz-e hát? Hogy lehetne, az bizonyos, Csak termeltünk volna rég, De hajh! itta a magunkét Az idegen rongy, szemét. Száz este, mind egy­folytában, Igazán szép gondolat, Száz magyar mű! U­tán soha sem írtak is itt ily sokat. Lesz is az nagy szenzáczió, Megindító unicum — Haj, de száz magyar estére Lesz-e elég publicum? A hétről. Ez a hét a Petőfi Sándoré. És megkezdődött ez a hét már a múlt hónap vége felé, mikor a nagy költő nevét viselő irodalmi társaság új tagokat választott a kebelébe. És végződik a nagy hét csak január 6-án, a­mikor ugyanaz a társaság huszonöt éves örömünnepét üli meg az ő évi közgyűlésével.­­ Hogy ilyen cicerós czikkben emlegetjük­­ az irodalmat, az bizony nagy ügyetlenség­­ tőlünk: tanulhatnánk más lapoktól, a­melyek­­ nagyobb és körülményesebb iratokkal emlé­keznek meg még a zsoké-klubbok kártya­mű­veleteiről is. Irodalom — bolondság! De különösen köl­tészet — futó bolondság. Igaz-e magyarom? Igaz hát! Hiszen már az irodalom is csak olyan, mint a börze. Adás-verés. A­ki jobban tud kiabálni, az jobban tud túladni a portékáján. Bolond ember pedig még az is, a­ki csak távolról is érdeklődik a börze iránt. Igaz-e, magyarom? No, de milyen igaz! Börze, kereskedés — zsidónak való. Iro­dalom, költészet — bizony az is zsidónak való. Köstök, jó szűz dohány, kellemes borocska: ez a magyarnak való. Petőfit éltetjük — mert meghalt! Váljon éltetnek-e, ha élne? S ha élne, megélne-e? Huszonöt éve, hogy a nevének emlékére és az ő kultuszának az öregbítésére irodalmi társaság alakult. A társaság czélja az volt, hogy a költői irodalmat valahogy megked­­veltesse a közönséggel. Huszonöt év alatt ezt a czélt annyira megközelítette, hogy a sikerét még az is írva emlegeti, a­ki leg­alább annyit nem restéll megtenni, hogy ala­pító tagságáért kiszórt keserves száz pengő forintot. No, nem sokan vannak, tehát valami sok és sűrű könyhullatástól nem kell tartanunk. Könyvkiadó vállalatot akartunk csinálni. Megesküdtünk minden hónapban egyszer, a fölolvasó üléseinken, hogy gondosan megválo­gatott műveket adunk a pártoló tagoknak. H hiszen esküdözhettünk! Igen, ha válogatott szivart kínáltunk volna. És most a jubileumunkon megtörve bár, de fogyva nem (éppen a napokban választottunk be újra két tagot, tehát megvan a létszám, ott vagyunk, a­hol voltunk. Vagy talán még nem is voltunk ott, a­hol vagyunk. Még egy másik huszonöt­ éves jubileum s akkor már azt fogja a titkár felolvasni az évi jelentésében, hogy a magyar közönség nem olvas egyéb nyomtatványt, mint a czímeres névjegyét és a vendéglőben az étlapot. itfua. j&uuar­o.

Next