Út és Cél, 1978 (30. évfolyam, 1-9. szám)

1978-01-01 / 1. szám

2 ÚT ÉS CÉL­ ­ozás iránti vágy oly értelemben, ahogy Krisztus jelentett forradal­mat az első keresztények körében. Semmi sem áll távolabb a marxi szocializmustól, mint az első ke­resztények osztály- és tulajdon­nélküli ősközössége. Az emelkedett, igazá­n emberi értékekre törekvő elit - amelynek keretébe mi, nemzetiszocialisták is beletartozónak hisszük magunkat elsősorban nem az intézmények meg­változtatását tartja szükségesnek, hanem sokkal inkább a visszatérést az évezredes spirituális alapokhoz, az idealista világnézethez. Ezért eszközében az erőszak valóban az ultima ratio. Ennyiben a nemzetiszocializmus nem szocializmus, hanem a szó tel­jes értelmében konzervatívizmus, s mint ilyen, a demokráciának szük­ségállapota. A magántulajdoni elvet épp úgy elismeri, mint az ember személyiségét - éles ellentétben mindenfajta szocializmussal. Az individualizmus az embert a személyes felelősség méltóságára emeli. A szocializmus apostolai nem a személyt, hanem a környezetet te­szik felelőssé, minek megfelelően az embertől el kell vegyék indivi­dualitását, azaz proletárrá kell torzítsák, ahol a felelősség az egész társadalomra hárul. Csak ak­kor lehet felelős a társadalom az egyesért, ha az egyes elveszti kü­lönállóságát, sorsában osztja a társadalom sorsát. (Hangyaboly-tár­­sadalom. ) Mindamellett a történelem tanú­sága szerint kétségtelenül van kollektív felelősség is. A törté­nelmet azonban mindig az elit csi­nálta é­s nem a tömeg. (A tömeget istenítő marxizmus az émelygésig undorító mértékben domborítja ki Marx és Lenin „elit" voltát, nem szólva a kommunisták körében tom­boló személyi kultuszról, az "esz­ménykép" plakátokról, stb.) Az egyéni és a kollektív felelősség egybefonódát­a alig betekinthető problémája a történelemnek. Semmi esetre sem lehet azonban oly egy­oldalú és ugyanakkor képmutatóan hazug szempont szerint közeledni a problémához, ahogy a zsidó-marxista koponyák teszik. A kollektív felelősség gondola­tát irodalmi szinten Dosztojevszkij munkáiban csodálhatjuk meg a leg­jobban. Egyébként Adynál is talá­lunk rá utalást. A minden lében kanál pszichológusok, emberbarát humanisták e tekintetben is a másik végletbe esnek, s magát a bűnözést is a társadalom nyakába akarják varrni. Épp ezzel kapcsolatban írja a mi Pauler Ákosunk, hogy "...a történelem tanúsága szerint ez az­ irányzat lágy és érzelgős filan­tróp­izmusra vezet, méltatlan elemek dédelgetését eredményezi s nem ke­mény jellemeket, hanem felületes, puha egyéniségeket nevel." Általában tekintve korunkat, sokaknak olybá tűnik, hogy valami baj van magával a fehéremberrel. A primitívebb réteg körében ez abban fejeződik ki, hogy szektás világ­­vég­ várásban isteni beavatkozásra és végítéletre látják megérve a dolgokat. (Piramis-jóslat, planéta együttállás 1981-ben, UFO és egyéb lények "turistáskodásai'', stb.) A széles tömegek mindettől nem za­vartatva, mégis úgy futnak az élet örömei után, mintha éreznék, hogy "azután" már semmi sem lesz. A fehérember pszichéje alaposan meg van zavarva, föl van bolygatva - írja C. G. Jung. Az a rendkívül veszélyes helyzet állt elő, hogy a mai ember pszichéje (lelke) nincs összhangban tudatával, a psziché nem hagyja helyben a tudat élmé­nyeit és törekvéseit. Az ilyen kon­fliktus súlyos bajokat idéz elő az egyes ember életében is, de vesze­delmes a lá­nyokat ölthet, ha tömeg­jelenséggé vál­ik. Végre is nem lehet mindenkit a bolondokházába zárni. A tudat domináló lett életünkben folytatja jung - elvesztettük a lelket s következésképp az Istent. A tudatból kiszorított vallás a tudatalatti bonyolult, sötét vilá­gába vonult vissza. De ott nem ma­rad tétlen, sőt­­ most már a tudat­alatti "sötét" jellegét magára öltve kivetül a tudati világba s ; ott "érthetetlen'/ bizarr, destruktív­­ formában jelenik meg. Így találko­­­­zunk az életben az angyalarcú poli­tikai gyilkossal, a békeapostol­­ kegyetlenkedésével, a "jóságos­­ milliomosok" világösszeesküvő szo­­­­cializmusával. Ezrével, tízezrével végeznek ki embereket a bolseviz­­musban a híres kommunista alapeszme plakátja alatt: "A legfőbb érték az ember". Amit ma "felszabadulásnak" ne­veznek nyugaton-keleten az első­sorban jelenti azt, hogy a sötétbe szorított tudatalatti erők kíván­nak felszabadulni a tudatnak még mérsékelő hatása alól. Más szóval a káosz tör fel elemi, kozmikus erővel. Ugyanígy szabadult fel, fé­lelmetes hasonlósággal, a proletár a rendi társadalom sötét mélyéből és a zsidó a gettó pincéiből. Ez a párhuzam már több,, mint véletlen. Wagner nagy víziójában, a Ring XXX. évf. 1. szám

Next