Utunk évkönyv, 1976
Kőmives Kelemenné Tizenkét kőmíves összetanakodék, Magos Déva várát hogy fölépítenék, Hogy fölépítenék fél véka ezüstér, Fél véka ezüstér, fél véka aranyér. Déva városához meg is megjelentek, Magos Déva várhoz hozzá is kezdőttek, Amit raktak délig, leomlott estére, Amit raktak estig, leomlott reggelre. Megint tanakodék tizenkét kőmíves, Falat megállítni, hogy rössz lehetséges, Mig elvégre ilyen gondolatra jöttek, Egymás között szoros egyességet tettek : — Kinek felesége legelőbb jő ide, Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe, Keverjük a mészbe gyönge teste hammát, Avval állítsuk meg magas Déva várát. — Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom, Én uramhoz menni lenne akaratom ! — Kőmíves Kelemen felesége mondja, — Fogd bé a lovakat, fogd bé a hintóba, Fogd bé a lovakat, állj is gyorsan elé, Hadd mennyünk, hadd mennyünk Déva vára felé, Mikor fele útját elutazták vóna, Erős üdő vala, záporeső hulla. Asszonyom, csillagom, forduljunk ma vissza, Rossz jelenést láttam az éjjel álmomba, Az éjjel álmomba olyan álmot láttam, Kőmises Kelemen udvarában jártam, Hát az ő udvara gyásszal van béhuzva, Annak közepibe mély kút vala rakva, S az ő kicsi fia oda beléhala. — Az éjjeli álom nem telik ma jóra. — Asszonyom, asszonyom, forduljunk meg vissza ! — — Kocsisom, kocsisom, nem fordulunk vissza, A lovak se teád, a hintó se teéd, Csapjad a lovakat, hadd haladjunk elébb. — Mennek, mendögélnek Déva vára felé, Kőmises Kelemen őket észrevévé, Megijede szörnyen, imádkozik vala: — Én uram istenem, vidd el valahova ! Mind a négy per lovam törje ki a lábát, Vessen a hintómnak négy kereke szakát, Csapjon le az útra tüzes istennyila, Horkolva térjenek a lovaim vissza ! — Mönnek, mendögélnek Déva vára felé. Sem lovat, sem hintót semmi baj nem fölé.