Útunk, 1947 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1947-01-04 / 1. szám

IRO DALOM • ?\ClYE Ló DÉÍ • ÉLET Szerkeszti: GAÂL GÁBOR Szerkesztőbizottság; KISS JENÓ, KOVÁCS GYÖRGY NAGY ISTVÁN, SZEMLÉR FERENC Felelős szerkesztő: MÉLIUSZ JÓZSEF > A-R onANIAI-MACYAR- IROSIOVETSEC ■ LAPJAI II. ÉVFOLYAM, 1(16) SZÁM • Megjelenik kéthetenként, szombaton* KOLOZSVÁR, 1947. JANUÁR 4 Mo#f, Loqy Leléptünk ezerkilencszáznegyvenhétbe s minden nap az 1848 felé való ■agy magyar gerjedés újabb meg újabb centenáriuma, kérdez­zük meg még idejekorán, készüliink-e negyvennyolc százéves emlékezetére úgy, ahogy illik negyvennyolc valódi szelleméhez? Készülünk-e negyvennyolc eseményeit és előzményeit végre úgy látni és érteni s főleg megértetni, legalább a magunk román, magyar övezetében, ahogy ez a népi hagyományban clmitizált, történettudományainkban viszont denaturalizált negyvennyolc a maga elemi realitásával elviharzott? Készülünk-e s ha igen, hóna alá nyúl-e valaki a készülődőknek, ha csak annyi serken­téssel is pl., hogy egy, a maga demokráciájában erősödni kívánó közvélemény várja a magyar és erdélyi negyvennyolc felszaba­dított és felszabadult szemléletét!? Mert várja. Mert soha sem­miféle napok nem voltak közömbösek természetes hagyomá­nyaikkal szemben s van-e kézenfekvőbb, a mi mai demokratikus világnézetünkbe közvetlenül beleszólóbb hagyományunk negy­vennyolcnál!? Negyvennyolc eszméi: a demokrácia, az ész, a haladás és a realista humanizmus eszméi a mi mai eszméink, hogyne várnók tehát mindezek akkori valóságba fakadásának, virágba boruló színpompázásának s jéggel, erőszakkal való Ieveretésének igaz históriáját? Várjuk, de a várakozás kevés — és a serkentés sem minden. Irodalom és tudomány a valóság funkciói s ez azt is jelenti, hogy ezeket a funkciókat mi magunk­nak kell életresegíteni, egyebek közt a létrejövésükhöz szük­séges feltételek szünetlen szorgalmazásával, még akkor is, ha már vannak olyan intézményeink, ahol az irodalom- és tudo­mány-funkciókat életreváltók gyülekeznek. Sőt, ebben az eset­ben még indokoltabb a szorgalmazás anyagiakká való átváltása. Belső nemzetiségi gondunk legyen ezeknek az anyagi feltételek­nek a sürgős megteremtése. A negyvennyolcas évek felszaba­dult szemléletére irányuló törekvésekből csak így lehet demokra­tizálódásunkra valóban kiható útmutatás. (G. G.) U&hfoqlalás t&zUtodtit B ékétien zúgolódással, fortyo­gó méltatlankodással lép­tük át az újesztendő kü­szöbét. Egy bomló életformának és az azt kitöltő hazug tartalom­nak foszladozó örvényében múl­nak napjaink s a tegnapi élet partjait mind nagyobb darabok­ban tépi le és oldja agyaggá, gyűri a folyó fenekére a népsza­badság megvalósításáért dolgozó népek történelmi haladásának áramlása. S ha omlanak és má- tadoznak a közösségi lét elavult, szerencsétlenné vált eddigi for­mái, mi sem természetesebb, mint hogy a társadalomnak min­den tagja a maga egyéni életén Is érzi és tapasztalja a világtör­ténelmi földindulást, amit ma már nem ágyúk pergőtüze és puskahegyre tűzött szuronyok rohama magyaráz, hanem az a politikai küzdelem, amit legutóbb itthon, Romániában is sikerrel vívtak meg a haladó demokrácia erői, — s az a gazdasági küzde­lem, mely szemünk előtt bonta­kozik ki, felsorakoztatván a re­akció minden rendelkezésére álló erejét s kihasználva a szárazság okozta nincstelenséget, — a leg­vadabb, mondhatni végső roha­mot indította a demokrácia poli­tikai győzelmének gazdasági esz­közökkel való szétbomlasztására, illetve munkájának megbénításá­ra. Nem akarjuk ez írás kereté­ben részletesen fejtegetni az oko­kat, miért kell előbb-utóbb vere­séget szenvednie a reakció gaz­dasági arovonalának is a törne gek felszabadulása felé vezető úton elérendő fejlődés természe­tes következményeképpen, — el­lenben rá kell mutatni irodalmi tűzhelyünk hasábjain arra, hogy az író, az alkotó szellemi mun­kás is miként érzi a maga életén az életformák (melyben ő is él s melyeknek pontoB megismerése és kifejezése is méri az író mi­nőségét). foszladozása és az új formák építése, az új formákba kívánkozó igaz tartalom keresé­se és kihámozása miként kény­szeríti az írót az alkotás csend­jéből és töprengések közepette Irta: KOVÁCS GYÖRGY múló világából a szellemi tevé­kenység fconkrétebb területeire, ki a zajba, a „zsivajba“, ahol népével együtt kell határozottan megverekednie az új élet meg­valósításáért. Magánbeszélgetésekben bizony mindnyájan zsörtölődünk azok miatt az elfoglaltságok miatt, amelyek szinte lehetetlenné te­szik az írói alkotást s zúgolódva huzakodunk, ha ránktelefonálnak vagy hiányosan kitöltött meghí­vókkal megbeszélésekre, értekez­letekre, gyűlésekre invitálnak azok, akik a végső nagy célért folytatott lázas tevékenység kö­zepette hajlamosak a részletkér­dések elmellőzésére s ma szíve­sebben látnak egy tömören meg fogalmazott plakátot utcáink hir­detőoszlopain, mint holnap egy, a maradandóság igényével készí­tett regényt. Túlságosan elemi erővel tombol a küzdelem az új világ meghódításáért, semhogy korszerű vél na részletmegoldások sürgetése, követelése, viszont tud­nunk kell, hogy a részletek a hon­foglalást kővető berendezkedés­nek alapvető követelményévé vál­nak holnap. A z új formák és igaz tartal­mak tájai felé való nép- hömpölygés jegyében telt el a mult esztendő. S a nagy ván­dorlás, melyet a mélyből a népek évezredes szabadságvágya moz­gat és hevíti a néplávát, hogy köveket és hegyeket olvasszon átgázolható anyaggá, nem c>u­GY, SZABÓ BÉLA pán élmény és tapasztalat az író számára, hanem cselekvési terü­let is, próbatételi lehetőség, ön- kénytelen sodródás a tegnapi vi­lágból az új élet dimenziói kö­zé. Azok az írók, akik tegnap is a nép felé figyeltek: ott szo­rongtak azokban a csoportokban, amelyek elsőknek vergődtek át a szorosokon, hogy építő munkába kezdjenek az új tájakon, hová a tegnap csődbe jutott életformái­ból vezetett az út. íróink is sze­repet vállaltak abból a noszoga­tásból, aminek célja volt ..felpisz HULL A HO Hull a hó. az égbolt szürke. Fehér pehely. Fehér a hely. Rozsdátlanra köszörülte sár és köd csúí halottszínét faggyal a tél... Fütyül a szél. Hóból rak sok pelyhes csibét Hol a föld a tegnap rengett: vértől ázott, vész cikázott fogcsikorgás s jaj terengett tiszta hó terült a kínra; véres foltra, véres holtra, bús, fekete bakacsinra és a csend áll őrt a váron. Lépte lenge. Lép merengve, s békét hint szét a határon. V 1945 HORVÁTH ISTVÁN kálói'* a megcsontosodott for­mákhoz hozzáégett lelkeket ét utat mutatni nekik a jobb és em­beribb holnap felé... Az elmúlt esztendő legmesszibb­re kiható eseménye a választás volt. Ez jelentette a nemzetiségi magyarság számára is a „nép- vándorlás“ özönlésszerű áradá­sának kiteljesedését, mert míg addig nagyobb tömegekben csak az ipari munkásság vágott neki azoknak a bizonyos „hegyszoro- soknak“, ebben a történelmi pil­lanatban földműves rétegünk mondhatni teljes egészében felfi­gyelt a történelmi széljárásra s a demokratizálódás útján, ma már ha bajjal, ha sokszor ki-ki­robbanó fegyelmezetlenséggel és fel-felszisszenő békétlenséggel it, egyre sűrűbb lépéseket tesz, hogy mentői inkább eltávolodjon teg­napi életétől, mely ágyútöltelék- nak terelte össze százezer számra az ő fiait is. Erdélyi viszonylat­ban nehéz megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek a paraszt­ság tegnapi (és mai) életformá­jának bilincseit leoldozzák a dol­gozó társadalom eme legnépe­sebb rétegének életéről, ám a föld­osztás már jelentős haladást ered. ményezett a mezőgazdasági éle* demokratizálódása felé s a kis- birtokok felszaporítása végre meggyőzte feldművességünket azoknak a híreszteléseknek ha­zugságáról és célzatosságáról, amelyek a kisbirtok-magán*ulaj- don felszámolásának koholmá - nyával igyekeztek szembefordí­tani földművességünket a demo­kratizálódásért folyó politikai és gazdasági munkával. S míg értelmiségünk fanyalog­va és tájékozatlansága következ­tében húzódozva szemlélte a rop­pant erőfeszítést, amit Közép - Európa népei a demokrácia lá­bainak rögzítése érdekében tet­tek a rendkívül síkos talajon (főleg nemzetiségileg vegyes la­kosságú területeken, hősies, oly­kor népszerűtlen s nem egyszer a tiszta szándékot gyanúba keve­O LVA SÓINKHOZ! Értesítjük t. olvasóinkat, hogy a lap előóllííásí költségei­nek igen nagyarányú emelkedése következtében kénytelenek voltunk jelen számunktól kezdve az egyes lapszámok árát háromezer, a negyedévi előfizetés díját pedig 17.000 lejben állapítani meg. HALÁSZOK rő harcot víva a gyűlölködés el­len), — ugyanakkor visszaélve a demokrácia egyik fegyverével, a bírálattal, kajánul kritizálta a „viszonyokat“ és „módszereket* (nem ismerve fel a régi formák­ból kibillent s új formák után ta pogató állapotból fakadó szük­ségszerűségét ezeknek a jelensé­geknek) — ma már soraiból egy­re többen lopóznak át oda. ahol minap még csak azok az értelmi­ségiek állottak, kik nem áltatták magukat értelmiség és fizikai dolgozók érdekeinek különbözősé­gével és nem igyekeztek szellemi munkás-rétegünk sorsának sze­kerét hozzá akasztani a „négy­lovas fogatok“ társadalmi osztá­lyának hintájához... H onfoglalásunk korántsem ért véget s nem üríthet­tünk poharat az ,,új haza - ra“ Szilveszter éjszakáján. Az esztendők között elporló pillanat legfennebb alkalom arra," hogy számotvessünk, de nem jelent­heti a folytonosság megszaka­dását abban a munkában, mely az írót és népünk minden be­csületesen gondolkozó fiát igény- beveszi, „ellopja“ a lehetőségeket, hogy nagy regények szülessenek s versek bőségesen fakadjanak a teremtő erő műhelyéből. Tovább kell folytatnunk a honfoglalás­sal járó küzdelmeket, nem üthet, jük még fel a sátrat az „új hazá­ban“, benne asztallal és írószer­számmal, hogy kizárólag elsődle­ges elhivatottságunknak éljünk. Az első fizikai értelmezésű hon­foglalás tulajdonképpen a ma­gyar nép , .megkeres ztel k ed Ó3 c - vei“, régri hitének elhagyásával, régi életkereteinek felszámolásá­val és az új felvételével ért vé­get. Ugyanezek az ismertetőjelek fogják figyelmeztetni most író­inkat. hogy befejeződéshez köze­ledik-e ez a második honfoglalás, melynek fontossága legalább olyan döntő, mint a Duna-táj Vn való letelepedés volt: most az egész világot kell meghódítanunk és birtokba vennünk a világ min­den népének szeretetét, megbe­csülését Az együttélő dunai né­pek testvériségét kell elfoglal­nunk a béke és szeretet fegyve­reivel. Ha az újév épúgy nem teremt alkalmat nagy művek születésé­re, mint ahogy megtagadta ezt a mult esztendő: azért nem csök­ken íróink becsülete és nem szenved csorbát a tisztesség: részt veszünk abban a munká­ban, mely a művek keletkezésé­nek lehetőségeit teremti meg. Ara: 3000 lel

Next

/
Thumbnails
Contents