Útunk, 1948 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1948-01-10 / 1. szám

IROD ALOM MŰVE LÓDÉáí • É, LET Szerkeszti: GAÁL GÁBOR Szerkesztőbizottság: KISS JENÓ, KOVÁCS GYÖRGY NAGY ISTVÁN, SZEMLÉR FERENC Felelős szerkesztő: MÉLTTTSZ TÓZSFF A*KI>A\ANIAl-MACYAR■ ■ ROSZOVETSEC y LAP J A, Ili. ÉVFOLYAM, 1(41) SZÁM • i^egieleník kéthetenként, szombaton • KOLOZSVÁR, 1948. JANUÁR 10 KÖSZÖNTÜNK NÉPKÖZTÁRSASÁG! Vannak akik Népköztársaságunkat még most is újévi ajándéknak érzik, váratlan, kedves meglepetésnek, olyanszerfi ajándéknak, amiért mintha nem törtük volna magunkat s mégis az ölünkbe hullott, tehát mintha kissé érdemtelenül ujjonganánk fölötte. így azonban csak azok gondolkozhatnak, akik páholyból szemlélődtek s közben elbóbis­koltak az ország rohamosan előre száguldó eseményei között. Igaz, nem írtunk királyság-ellenes cikkeket, nem izgattunk, nem lazítot­tunk, látszólag semmi olyasmit nem műveltünk, mely más, korábbi köztársaságok kikiáltását megelőzte. Ám aki csak kissé is politikusán figyelte az eseményeket, az mindannyiszor tanúja lehetett a király­ság ellen irányuló népharagnak, valahányszor tömegtüntetésen vett részt. Gondoljunk arra a jelszó-párbajra, ami még ezelőtt másfél évvel is összecsapott, valahányszor a reakció a király nevével az uteára merészkedett. 6 a király és a hadsereg éltetését akarta rá­kényszeríteni a tüntető dolgozókra, ám a munkásság százezreitől hul­lámzó tömeg a hadsereg és a nép éltetésével nyomta el a hiába eről- ködők rikoltozását. Az elmúlt esztendőben pedig teljesen elseperte a népgyűlésekről ezeket a hisztériás orditozókat. Azóta a király élte­tése elnémult és mindenki tudta, hogy miért. Mindenki tudta, hogy nem-éltetése egyet jelenít a királyság kimúlásának mind forróbb óhaj­tásával. A mi demokráciánk azonban nem elégedett meg a puszta vágyak­kal. Emlékezzünk a földreformra. Ez a tett a királyság legerősebb támaszát, a földbirtokos osztály rendjét döntötte meg. Hogyne ingott volna meg a trón is! A szenátus megszűntetésével demokráciánk meg azt a korhadt politikai intézményt verte szét, melyen keresztül a király — „atyai jóságának“ népámító látszatát megőrizve, — szemé­lyes beavatkozás nélkül akadályozhatta volna meg a demokratikus törvények „szentesítésre“ való előterjesztését. A szenátus nélkül a király arra kényszerült, hogy a nép képviselői előtt szemtől szembe leplezze le magát, mikor az előterjesztett törvények aláírását meg­tagadta. És hányszor megkísérelte, amióta a Groza-kormány létezik! Hi­szen a földreform véglegesítése, a föld forgalmának szabályozása, vagy az ipari hivatalok felállítása s a Nemzeti Bank államosítása, ezen keresztül pedig a bankok ellenőrzésének bevezetése, a királyt jobban érintette, mint a nagybirtokossággal összefonódott'romániai nagykapitalizmust együttvéve, mert ő volt az ország legnagyobb földbirtokosa, legnagyobb ipari és pénzügyi vállalkozója.- Az elmúlt három évben, valahányszor a napisajtó az ipari és pénzügyi szabotálókat támadta, s valahányszor a kormány ezek ellen lépett fel, a királyság mindannyiszor telibe találva érezhette magát. „Szent és sérthetetlensége“ tudatában ez az intézmény mert és tudott szabotálni a leghatásosabban. A trón lábába kapaszkodók pedig az ő védelmére számítva üzérkedtek tovább és esküdtek össze az ország demokratikus rendje ellen. Maniuék kormányon kívül, Tátárescuék a kormányon belül a királyság pénzügyi érdekeire támaszkodva sza­botálták a stabilizáció előkészítését, majd a megerősítését. És mit tudott ártani a királyság intézménye a babonás lelkekben! Ezek el­hitték a királyság „Isten kegyelméből való létezését“, az ilyenek úgy tekintettek a királyra, mint Isten elmozdíthatatlan földi helytartó­jára, akire hivatkozva bizonyítva látták, hogy mindig voltak és lesz­nek „uralkodók“ és alattvalók, ahogy a népi szólás mondja, urak és szegények, elhitte azt a feudális mesét, hogy mindenki előre meg- liatároztt sorba születik, királynak az egyik, bankárnak a| másik és büntetlenül sanyargatható munkásnak, tisztviselőnek vagy zsellérnek ei századik és milliomodik. Nos, ez ellen a babona ellen kelt fel ebben az országban minden, ami igazán tudomány, ami igazán irodalom, ami igazán ázaibad sajtó és haladó népoktatás. Meg kellett hát dőlnie a, babonának és vele dőlt a királyság is. S csodák csodája: nem hasadt meg' az ég, nem csapkodtak a villámok, nem rengett a föld, ellenkezőleg a Román Népköztársaság kikiáltásának a napján szép nagy pelyhekben szelí­den havazott. Jó vastagon betakarta az őszi vetést, hogy a Népköz- társaság bőségesen arathasson. Jól betakaróztak íi volt király szántóföldjei is, csekély 56 ezer hektárnyi területen. A Népköztársa­ság jóvoltából ezután ezen az 56 ezer hektáron is a nép javára fogunk aratni. Gondoljuk meg: a király havi fizetése 12 millió volt, stabilizált lejben. Akkora összeg évente, amekkorával egyszerre rendbe lehetett volna hozni 12 vármegye megrongált iskolaépületeit, s kiegészíteni hiányos tanszereit. Gondoljuk meg, milyen pénzügyi tehertől szaba­dult meg az államkassza a királyság megszűnésével s vegyük számí­tásba: ezután már nem lesz, aki alkotmányos jogaira hivatkozva meg­akadályozza a nép javára készült törvények végrehajtását egy alá­írás megtagadásával. Nem lesz ki a trón alá rejtse a király zernesti, kudzsiri, resicai, buhusi gyáraiban készült iparcikkeket, a nemzetközi trösztök és monopóliumok reakciósai sem számíthatnak többé arra, hogy a királyon keresztül belügyeinkbe avatkozzanak vagy békére törekvő külpolitikánkat keresztezzék, A parlament összehívása sem függ többé a királyság érdekeitől. Nem lesz többé parlamenti trónbeszéd, melyből kihagyják a nemzeti jogegyenlőség állampolitikai gyakorlatának helyeslését, mint a ki­rály legutóbbi trónbeszédéből. A Népköztársaság kikiáltása elsöpörte hát a sovinizmus, a nem­zeti elnyomás legutolsó végvárát is s vele takarodott a legnagyobb soviniszta, a koronás fő is. Elsöpörte az ország legnagyobb háborús bajkeverőjét, a Szovjetunió lcgengesztelhetetlenebb ellenségét, a leg­nagyobb népbutítás ékes jelképét. Helyébe a szédületes lendületű fejlődést biztosító Román Népköztársaságot, mindnyájunk Népköz- társaságát állította. Köszöntünk ifjú Népköztársaság. Biztosítunk hűségünkről. Mi már száz évvel ezelőtt is reád esküdtünk negyvennyolcas nagy­apáinkkal. Most meg is tartunk, megvédünk és szép nagyra fel is nevelünk. NAGY ISTVÁN KÖZKÜTNÄL 1.' Közkútnál mosdom mostanában. Tény etemben, mint csorba tálban csobog a víz, zeng szakadatlan. Habzik a Nap, mint aranyszappan. 2. Kapaszkodj csak, kárálj, kűzködj te I Én leülök itt a küszöbre. Hogy nem ülnek mellém kifentek 1 Fö, hogy e küszöb megpihentet. 3. Pihenek és verseket költők. Kenyér nélkül eszem gyümölcsöt. Papírból is friss a cseresznye: Cserepes ház, ne is eressz be I * *+. Párolgók és fövök fedőtlen, mint a tej, mit nem fed fedő sem. Amit főztök, kifut majd rátok 1 Kozmás lesz még a vacsorátok. Pihentem s felkelők pihenten. Az ára még nincsen kilenc sem. Járok-kelek lyukas zsebekkel — mit elejtek, érték mind, vedd fel HORVÁTH IMRE M. markai pi&oüka fametszete NEMZETI ELNYOMÁS, NEMZETI EGYENJOGÚSÁG Az Egységes Munkáspárt alap­okmányának második fejezete, amely az új párt elveit foglalja magába, a „dolgozó nép érdekeiért való önzetlen harcot“ jelöli meg, mint a tagok kötelességét és há­rom olyan, részben ősrégi, részben újabb társadalmi jelenség felszá­molását tűzi ki célul, melyekről, kö­zelebbi vizsgálatra, kitűnik, hogy a’ halódó polgári társadalom bű- neinek és szerkezeti hibáinak alap­ját teszik. Ez a három jelenség pedig: az ember ember áltál váló ki­zsákmányolása,, a nemzeti elnyo>nás és a nő jogegyenlőségének hiánya. Mióta zsákmányolja ki az ember az embert? Azóta, amióta osztálytársadalom létezik, tehát az ősközösség fel­bomlása óta. Mióta létezik törvényesen és a társadalmi gyakorlatban jogegyen­lőtlenség a férfi és a nő között? Azóta, amióta felbomlott az anyajogon alapuló ősi társadalom és helyébe a patriárhátus, az apa- jQg lépett. Mióta létezik nemzeti elnyomás? Azóta, amióta a nemzet a mai formájában kialakult és a polgári állam, amely meghatározásánál fogva nemzeti állam, akár a saját határain belül elnyomja a más nemzetiségűeket (kisebbségeket), akár pedig gazdasági hatalmánál fogva, idegen népeket hajt igájába (gyarmati, félgyarmati országo­kat). Vájjon nem tartozik-e az utópia körébe ilyen hatalmas feladatok kitűzése? Vájjon nem pusztán elvi állásfoglalás, hogy az Egységes Munkáspárt országunkban e három jelenség felszámolását tűzi ki nyil­vánvalóan közvetlen céljai között? Meg kell szoknunk azt, hogy korunk hatalmas, szerkezeti válto­zások kora. Az, amiről az emberi­ség legjobbjai évezredeken át csak álmodoztak, most már hús és vér valóság és mindinkább meghatá­rozza, ha egyelőre még nem is az egész emberiség, de az emberiség jelentős részének útját. Az ember ember által való ki­zsákmányolása azóta létezik igaz, változó formákban (rabszolga és rabszolgatartó; jobbágy és földes­úr, bérmunkás és tőkés), amióta az emberiség osztályokra szakadt. De már megjelent a földön, a föld egyhatodán, az új, szocialista tár­sadalom, amely felszámolta a ter­melőeszközök magántulajdonát s ezzel megszüntette az ember ember általvaló kizsákmányolását. A népi demokráciák országai a szocializmus megvalósításának út­ján haladnak előre. Amit a Szov­jetunió, a maga sajátos módján, mint az emberi haladás úttörője, már megvalósított, ezek az orszá­gok is végrehajtják; igaz, hogy ők már kitaposott úton haladnak elő­re és nagymértékben élvezik, nem­csak a Szovjetunió segítségét, ha­nem tapasztalatait is hasznosítják. A kizsákmányolás és a belőle fa­kadó elnyomatás az a forrás, amelyből a minden eddigi társadal­mi rend bajai fakadtak. Eltűnésé-' vei együtt? azzal párhuzamosan és dialektikus kölcsönhatásban, elhá­rulnak az okok is, amelyek eddig megakadályozták az emberiséget abban, hogy ezeknek az alapvető bajoknak,1 az igazságtalanság és a szenvedés igazi kútforrásainak, minden mérges mellékhajtását is lenyesegesse. A nemzeti elnyomás mely, mint mondottuk, függvénye a kizsákmányolás kapitalista rend­szerének, most már beérett arra, hogy eltűnjék, mindenütt, ahol a kapitalizmus egyeduralmának vége és ahol megnyílt a szocializmus megvalósításának gyakorlati lehe­tősége. Történelmüeg kell néznünk a fej­lődést és e fejlődés nagy vonalai egyúttal megadják a saját helyze­tük megértésének kulcsát is. Románia a két világháború ko zött a nemzeti elnyomás országa volt. Azok, akik a volt „kisebbsé­giek“ sorsát átélték, igen gyakran még az elnyomottság kategóriádban gondolkoznak; a demokrácia fejlő­dését gyanakodva figyelik és sok. szór nem hisznek még a saját sze­müknek sem. Nem azokról a ro­mán vagy magyar tőkésekről, nagybirtokosokról, bankárokról és fullajtárjaikról beszélünk itt, akik nyüván nem helyeselhetik mindazt, ami itt történik, hanem azokról, akik nem voltak a múltban, a tár­sadalmi és nemzeti elnyomás ha­szonélvezői, hanem sokkal inkább szenvedő alanyai cs akik közül túl sokan még ma is vagy passzívan viselkednek, vagy pedig egyszerűen nem vesznek tudomást arról, hogy mi történik velük és körülöttük. Miért nem utópia nálunk a nemzeti elnyomás felszá­molásáról beszélni? Azért, mert a társadalom erővi' szonyaiban döntő változások követ­keztek be, mivel a munkásosztály az állam vezető pozícióit magához ragadta és kiverte az állam birtok­lásiból a társadalmi és nemzeti el nyomás hordozóit: a tőkéseket és a nagybirtokosokat. De körül kell néznünk a szom­szédaink között és a nagyvilágban is ahhoz, hogy saját helyzetünket és fejlődésünk, perspektíváit felis < merjük. A polgári demokrácia világa valóban képtelen a nemzetiségi kér < dés megoldására. Amerikában pél­dául, ahol a több, mint tízmilliós néger lakosság sohasem jutott el a tényleges egyenjogúságig, a máso­dik világháború után a paroxizmu- sig fokozták a „színesek“ elnyomá­sát, aminthogy a hitleri fajelmé­let is változott formában, de vál­tozatlan lényegben jelentkezik az „american century“ hirdetőinél, az atombomba diplomatáinál, az „at­lanti kultúra“ bölcselőinél. Nem is (Folytatása a 9. oldalon) Ara 20 lej

Next

/
Thumbnails
Contents