Útunk, 1953 (8. évfolyam, 3-53. szám)

1953-01-16 / 3. szám

UTUNK ★ IRODALOM £ S ÄÜVE LODES * Jß&tbl Üt, Jdejiin él, J&LnJbi élni fog,! J III. ÉVFOLYAM, 3. (219.) SZÁM — ÁRA 40 BANI KOLOZSVÁR, 1953 JANUÁR 16. PÉNTEK k TERV £$ AZ ÍRÓ IVAN GYAGYUKOV UDMURT KÖLTÓ VERSE VÖRÖS CSILLAG LEGE N DA iheorghiu-Dej elvtárs a következőképpen >Ite meg az országunk dolgozói előtt álló idatokat: „Létrejöttek az előfeltételek ar- hogy az ipari termelés növekedése terén 3-ban elérjük az 1954. évre előirányzott uvonalat. Ez szilárd alap arra, hogy vál- itaink munkásai, mérnökei, technikusai és itviselői harcba lendüljenek az ötéves 7 előirányzatainak négy év alatti telje- íséért.“ íz új esztendőben, e célkitűzések telje- sséért kibontakozott hatalmas harc tár- lalmi és politikai életünk legfőbb jellem- íása. Dolgozó népünk tehetségét, lelki tagságát és hazája szeretetéből fakadó jének mináen cseppjét e döntő fontos­sá ütközet szolgálatába állította. Napok tt keletkeztek országos méretű mozgal- k; Costache Vasile, a vajdahunyadi heorghe Gheorghiu-Dej“ kohászati kom­át sztahanovista olvasztárja felhívással dúlt országunk nehéziparának dolgozói- i: Adjunk több acélt az ötéves terv négy alatti teljesítéséhez, /használjuk ki ész- rűbben a kemencék teljesítőképességét, únk több gyorsöntést! — A hírrel egy­ben érkezett meg minden városba Oos- he elvtárs legújabb rekordja is: 5 óra percre szorította le az öntés idejét! íesicán Járanu Radiovoi sztahanovista az üzem számos más élharcosa hosszú, ílekbe nyúló vitákat kezdtek a mémö- tkel és technikusokkal: Az 5 óra 40 per­öntési időről folyt a vita. A hatalmas imváros pár nap múlva a sztahanovisták ve diktálta ütemre menetelt. K Vörös Acél-Művekben, Bukarestben, :álinvárosban munka után megtelnek a 'tszervezeti székházak: az első vonalak ancsnokai készülnek fel a nagy ütközet- A kommunisták harcra szólítják a dói­tokat minden iparágban. Elena Chi$iu ki- :a a jelszót: Csak első osztályú textil- it adunk a dolgozóknak! — Mozgalma ) mint nap egyre több üzemet hódít meg. eorghe Svistea, a lemaradt bányászcsa- :ok megsegítésére szólította fel az ország lyáinak technikusait. lüktetőbben élik életüket hazánk nagy tőtelepei: gyorsul ’a munka Dobrudzsá- j, ahol a pártvezette dolgozók új med- hasítanak az életnek. A Beszterce fo- n tutajon leereszkedő hegyilakók ámulva :ik a völgyben rohanó életet. Valahány- r erre járnak, mindig új vonásokkal ídagodik a táj. Eddig azt hitték, hogy ha ajaikkal leúsznak a folyón, arra kény- irítik azt, hogy díjtalanul szállítsa őket a völgyben dolgozók példája azonban bizonyítja, hogy ezzel csak alázatosan ogadták azt, amit a Beszterce önként >tt. A völgyben kibontakozó} hatalmas nka az ember igazi hatalmáról beszél. Vz ország minden részéből így érkezik jonta a dolgozók válasza pártunk felhí- iára: Négy év alatt teljesítjük az ötéves v előirányzatait! Ezt az erőteljes, vérbő életet látva, ön- ítelenül V. Jefimov sorai jutnak eszem- „... Ez a mi életünk költészete... Gyö- őrű a mi életünk! És minéí realisztiau- ib irodalmunk, annál" romantikusabb — a mi esztétikánk törvénye.“ V szocializmus erőinek minden fronton ó nagy oífenzívája harcba szólítja hazánk it is. Gheorghiu-Dej elvíárs, amikor kije­le az ötéves terv négy év alatti telje­sének nagyszerű feladatát, a következő- ; jmondotta: „Országunk egész közvéle- nye megelégedéssel fogadta a tudomány, dalom lés művészet terén szerzett érde- k megjutalmazását. A nép ugyanakkor gköveteli tudósaitól, íróitól és művészei- , dolgozzanak még fokozottabban, hogy cíásaiKkai elősegítsék a szocializmus tésében és az új ember, a szocialista •szak emberének kikovácsolásában ránk ■ó nagy feladatok teljesítését.“ Sízhatott-e valaha is történelmi kor- ik nagyobb és szebb feladatokat íróira? n-e író számára (magasztosabb feladat, it mérnök lenni „a szocialista korszak bérének kikovácsolásában“? 3ártunk bizalommal fordult a Román pköztársaság íróihoz, mert azok a felsza- juiásunk óta jelentős útat tettek meg »cialista-realista 'irodalmunk kifejlesztése én. Tisztább, erőteljesebb hangon szól­ít. ma az írók a dolgozó tömegekhez és g fokozottabb harcra buzdítanak a szo- uzmus építésében. De irodalmunk töme- tet mozgató erejét pártunk politikájának lységes megértése adja meg. A mi inknak nem utolsó sorban élenjáró ;ooli- usoknak is kell lenniük. Ez azt jelenti, jy íróinknak meg kell látniok azokat a zponti kérdéseket, a szocializmus építé- :rt folyó harcnak azokat a frontszaka- iit, amelyeken legelsősorban elvárja pár- ík segítségüket. Egyik ilyen fontos arc- tal a nehézipar. Ismeretes, hogy pártunk iparfejlesztés sztálini vonalát követve a íézipar kiépítésére fekteti a legnagyobb lyt. A felszabadulás óta szinte semmiből emtettünk nehézipart és eljutottunk oda, gy ma már két és félszer több acélt tér­dünk, mint 1938-ban, a romániai kapita- lák legnagyobb acéltermelése idején. A nfeldolgozó ipar termelése pedig 260 szá- lekát teszi ki az 1938. évinek. Pártunk Utal elérte azt, hogy a nehézipar — és ősorban annak szíve, a gépgyártóipar — egész gazdasági élet legfőbb emelőjévé It. Ez tehát, ;a nehézipar fejlesztése, fej- lésünk központi láncszeme és ezért nem let közömbös előttünk, hogy irodalmunk rsadaliqmépitő munkánk melyik területé- I foglalkozik leginkább. . Ha ebből a szempontból vizsgáljuk meg zánk magyar irodalmát, szintén találunk idményeket. Nagy István regényt |írt okról, akik bátran nyúltak a kapcsolókar- z, a legmagasabb hőfokra állították a obályzót s megkezdték a nehézipar meg- emtésének hősi munkáját. Ez kétségtele­nül eredmény és szép, de hol vannak azóta ezek a munkások? Azóta már bonyolult gépeket, nagyteljesítményű esztergapado­kat, Rotary-asztalokat, vízszintes-tengelyű fúró-marókat alkotnak, traktorokat és kom­bájnokat gyártanak ... Hol jelentkezik en­nek az útnak az ábrázolása irodalmunk­ban? Azé a úté, amely a kézihajtású gé­pekkel felszerelt műhelyektől, a lokomobil-' tói a világ leghaladottabb technlicáiának, a szovjet technikának a nyomdokába vezet. A testvéri román irodalomban ezt a szakaszt több regény és számos kisebb mű jelzi. A kortárs kommunista írónak, aki szenvedé­lyesen figyeli növekvő új életünket, meg kell látnia azt, hogy milyen fontos az ezen a munkaterületen dolgozó emberek munkájá­nak, problémáinak ábrázolása. Nem kétséges, hogy az ötéves terv négy év alatti teljesítéséért folyó harc, valamint Gheorghiu-Dej elvtársnak az írókhoz és mű­vészekhez intézett felhívása fordulatot kell, hogy eredményezzen a hazai magyar iroda­lom fejlődésében is. Ha összevetjük eddigi eredményeinket azokkal az igényekkel, ame­lyeket pártunk joggal támaszt irodalmunk iránt, akkor elégedetleneknek kell lennünk eddigi munkánkkal. Az elmúlt évben is igen kevés volt azoknak az irodalmi műveknek a száma, amelyek az ipari dolgozók harcát mutatták be. Az Írószövetség kolozsvári két magyarnyelvű folyóiratának, az Irodalmi Almanach-nak és az Ütunk-nak a munká­jában is megmutatkozik ez a hiány. Az Irodalmi Almanach elmúlt évben megjelent számaiban összesen öt olyan kisebb írás látott napvilágot, -amely ipari témát dol­goz fel, de ebből is csak egy foglalkozik a nehézipari dolgozók életévei. Az Ütünk legutóbbi tíz számában viszont összesen két ipari tárgyú írást olvashattunk magyar írók tollából. Ez a hiba meg kell, hogy gondolkoztassa folyóirataink szerkesztősé­geit. Ez azt bizonyítja, hogy a két szerkesz­tőség nem tudta irányítani az írókat építő­munkánk döntó'fontosságú területének átfogá- sára. íme egy konkrét példa: Nagy István, aki A legmagasabb hőfokon-ban nagyszerű bizonyítékát adta ; annak, hogy jól ismeri az ipari munkásság életét és gondolkodási módját, az utóbbi időben mégis eltávolodott ettől a témakörtől. Nem kétséges, Hogy az Irodalmi Almanach-nak és az Ütunk-nak ebből a szempontból, a téma megválasztása szempontjából is fokozottabb igényeket kell támasztania az írókkal szemben, nagyobb irányító és szervező munkát kell kifejtenie ezen a téren. Napjaink országépítő munkájának egyik legszembetűnőbb vonása az egész országot átfogó szocialista uersenymozgalom kibon­takozása. Ez az ,a kommunista módszer, amelynek fejlesztése biztosítja ötéves ter­vünk négy év alatti teljesítését. Sztálin elv­társnak az írókhoz intézett egyik felhívásá­ban az áll, hogy az írónak a szocialista verseny mélyreható, igazi bemutatására kell törekednie. Ennek a felhívásnak gyökeret kell vernie a mi íróink tudatában is. Sztálin elvtárs hangsúlyozza, hogy mennyire fontos annak az ábrázolása: „hogyan rendezik a versenyt maguk a tömegek... mit élnek át a munkások milliós tömegei, amikor meg­valósítják a versenyeket és szerződéseket írnak alá... hogy a munkások a versenyek dolgát a magukénak, saját ügyüknek tekin­tik“. Kolozsvár-tartományban számos olyan munkás van, — például Incze Gyula, a kolozsvári vasúti műhelyek sztahanovistája — akik nyíltan valiják, hogy Boris Polevoj Kovácsok című művéből értették meg iga­zán, mi a szocialista verseny és ez a mű segítette őket abban, hogy sztahanovistákká váljanak. A szocialista versenyek ilyen ha­tásos hőskölteményét várják az íróktól a dolgozók. -Ilyen művekkel segíthetjük élő az ötéves terv négy év alatti teljesítését. Pártunkat politikájában a szocializmus Sztálin elvtárs által felfedezett alapvető tör­vényének követelményei vezérlik: az egész társadalom szakadatlanul növekvő anyagi és kultúrális szükségletei maximális kielé­gítésének biztosítása, a termelés 'növelése és tökéletesítése útján, a legmagasabb tech­nika alapján. Marx azt írta, hogy a ben­nünket körülvevő világot úgy kell beren­dezni, hogy „... az ember felismerje eb­ben a világban az igazán emberit, hozzá­szokjék, hogy ez a világ emberi tulajdon­ságokat nevel ki benne... Ha az ember jellemét a körülmények határozzák meg, akkor ezeket a körülményeket | emberibbé kell tenni.“ Ez pártunk egyik főtörekvése. De pártunk egyedül helyes vonalának ér­vényesülését gátolták a jobboldali elhajlók csoportjának ellenforradalmi tevékenységei. Gheorghiu-Dej elvtárs rámutatott erre a tényre a Vörös Grivica választókerület vá­lasztói előtt tartott (beszédében: „Az élelmi­szerellátás terén mutatkozó hiányosságok mindenekelőtt a jobboldali elhajlók nép- és államellenes politikájának tulajdoníthatók: az ő kezükben voltak ugyanis a lakosság ellátása szempontjából döntő fontosságú szektorok — a mezőgazdaság, a kereske­delem, a szövetkezetek, a begyűjtések irá­nyítása“. Az ötéves terv négy év alatti teljesítésé­nek döntő feltétele a jobboldali elhajlás minden következményének felszámolása. Népi demokratikus államunk sziklaszilárd­ságának kiépítése, nehéziparunk hatalmas lendülete, a mezőgazdaság kollektivizálásá­nak erőteljes ütemű folyamata; az a harc, amelyet népünk nap, mint nap megvív az osztályeMenséggel, témák százát és ezrét kínálja fel az írónak. Az a harc, amelyet megindítottunk a bürokrácia ellen — mint épitőmunkánk egyik legfőbb ellensége el­len — a tervfegyelem megsértői, a közva­gyon megrablói ellen, sürgős feladatot ró­nak íróinkra is. Dicső feladat irodalmunk számára, hogy segítse azt a harcot, amelyet pártunk ve­zetésével munkásosztályunk vív ötéves ter­vünk négy év alatti befejezéséért. Vessük latba minden tehetségünket, hogy hazánk­ban egy évvel hamarább rakjuk le a szo­cializmus gazdasági alapjait. HUSZAR SÁNDOR. Aiomtalan, ősz tengereken, zöld mezőkön, sarjú füveken, ezüstösen csilló jegeken, talitarka szép jellegeken, jóillatú, borzas hegyeken, a gyönyörűséges egeken röpül a hír, zeng a szó, részegítő, izgató: — Libbenő hold fényen át hozza gyöngéd mosolyán a szél elfut, be se várja, szittyós tó vizén ver szárnya, új nap kél fel, szertenéz fényes szemével... Azt kérdezi a sok ember: — Hát ez a nap nekünk kelt fel? — Hogy ragyog? Mily nap lehet? — Hős Nap — ez a felelet. — A homályos felhőt , keze tovahajtja, a setét éjszakát víg fényre lobbantja ... Puzsoj, a vén erdész, erdő vak mélyéből, Édej, az ősz halász, Káma vidékéről, . ülnek a csónakban, ketten ülnek benne: j — Mintha ez a világ nem a régi lenne — tovatűnt a homály, elszállt, mint az álom, ilyen fény nem fénylett soha e világon, csillagfény csillog a fekete pusztákon. Zöldebb lett a fű is, fölébredt a föld is ... V _____________________ Partot ért a csónak, kiszállt a két vénség, menedékes parton vitte evezőjét, nem messzire vitte, korán kelő nyírfák lombjába rejtette, néztek a világra, mint az újszülöttre. öreg Édej mondja: — Ez a nap új világ születése napja. Vén csont, te is újulsz, mint a holdnak fénye, szemedben világol ifjúság reménye. — Ügy igaz, hisz te sem hordod időd terhét, ledobtad válladról a vénség keservét< tegnap még csupa ránc, ma sima az orcád, tegnap üszkös vénség, ma tűz fiatalság! Tegnap orcád sárgult hulló falevéllel ma vidáman pirul a hajnali széllel. .. Hol vetted a szemed: mint a borostyánkő! Hallod, Puzsoj, hallod, valami muzsikás, így zenél tavaszon zajlás, hóolvadás. — Hallom, hallom, Édej, új örömöt érzek, vége a világban a vak setétségnek, ahol tegnap még a búbánat sóhajtott< kitárták Keleten már az aranyajtót, a vidám hajnal is ott már felhajnallott. Szétterült felettünk hajnal ragyogása, mint a kékmadarak árnyvető rajzása. Míg nem jött, setét volt, a világ ködös volt, most dallal köszöntik, énekkel ünnepük: — Lenin nevét zengik ékes, szép dalokba. — Lenin neve zeng a messzi századokba! BÓKA LÁSZLÓ fordítása ________________________________________ „ ... a forradalom iránt való feltétlen oda­adás és a néphez forduló forradalmi agitá­ció nem vész kárba akkor sem, ha a vetést az aratástól egész évtizedek választják el", — írta Lenin az orosz forradalmár prole­tariátus nagy szellemi elődjéről Gercenről szólva. Ez a mi népeink nagy demokrata forradalmár harcosaira, Petőfire, Balcescura is vonatkozik. Nicolae Bálcescu halálának századik év­fordulóján, a román nép történelmének egyik legnagyobb alakjáról emlékezik. Ez a centenárium életrekelti a száz éve halott hőst és gondolkodót: a burzsoá-földesúri rendszerben aljasid megrágalmazott eszméit, szabadságharcos örökségét a munkásosztály és a Román Munkáspárt vezette nép azóta maradéktalanul megvalósította. Nemzeti függetlenségért és társadalmi felszabadu­lásért küzdött Nicolae Balcescu — és küz­delmes élete a lángoló hazaszeretet példá­ját nyújtja. Ez a példa ma is segíti a dol­gozó népet harcaiban, szabad, független szocialista hazája felépítésében. Az 1848-as havasalföldi forradalmi moz­galom vezéralakja, a demokrata forradal­már Balcescu, az együttélö népek összefo­gásának hirdetője, az elnyomottak és jog- fosztottak nemzetiségre való tekintet nél­küli egységének bajnoka volt. A Román Népköztársaságban a szocializmusért váll­vetve harcoló román és magyar dolgozók együtt ünnepük ma Balcescut, mint harcos egységük jövőbelátó előfutárát, akinek pél­dája a nemzeti gyűlölködés — a kizsák­mányolok mérgezett fegyvere — gyökeres kiirtására lelkesít. Az országszerte zajló centenáriumi ünnep­ségek sorában jelentős helyet foglal el a kolozsvári Nemzeti Színház bemutatója, amely Camil Petrescu akadémikus Bálcescuról írott színmüvét hozta a közön­ség elé. A szerző arra vállalkozott, hogy művének tizenöt képében a nagy harcos életének drámáját, mint a 48-as forradalom drámáját állítsa elénk. Bálcescu rövid tle lének tizenkét évét öleli fel a darab, azokat az éveket, amelyek érlelik, kirobbantják és el is temetik — de nem nyomtalanul — a 48-as polgári-demokratikus forradalmat A darab elején a húszéves Balcescut lát­juk, aki ifjú szivének lángoló hevével tilta­kozik a parasztnyúzó földesurak önkénye ellen. A felháborodott tiltakozás szikrájából hamarosan harcos tevékenység lángja lob­ban. Balcescu résztvesz egy, a halalom megdöntéséi célzó titkos társaság munká­jában. Es a következő kép már a két ev alatt érett férfivé vált Balcescut mutatja be, akit az elnyomók börtöne, kínzása acé- losakaratú, elszánt és tudatos forradalmárrá edzett. Ettől kezdve pályája nyílegyenesen halad, útját a történelem dialektikája mu­latja. Titkos társaságot szervez, amelyneR célja az önkényuralom megdöntése, a sza­badság és testvériség kivívása, emberi élet- körülmények megteremtése. A következő képekben már a forradalom közvetlen szer­vezését, majd lefolyását látjuk. Nagy ér­deme a darabnak, hogy hitelesen ábrázolja azt a harcot, amit Bálcescu, kevésszámú közvetlen fegyvertársának segítségével, a forradalomban ugyan résztvevő, de árulásra, megalkuvásra mindenkor kész polgárság képviselőivel vív. ion Eliade képviseli első­sorban ezt az irányzatot. A darab élesen mutatja ki, hogyan fojtotta ez az ember a szabadságról szóló fellengző szavak árada­tába a forradalmi cselekvést, hogyan pró­bálta távoltartani az egyszerű nép töme­geit a forradalomtól, melynek végül osztá­lya képviselőjeként árulója lett. A népmegmozdulás forradalmi pátoszát árasztják azok a jelenetek, amelyek az új alkotmány kivívását, valamint az ellenfor­radalmár tisztek és bojárok által fenyege­tett forradalmi kormány megmentését jele­nítik meg. Ezekben a képekben mutatkozik meg teljes nagyságában Bálcescu, akinek erejét és állhatatosságátf- a népbe vetett rendíthetetlen hite táplálja. A valódi haza- szeretet ad erőt Bálcescunak és forradalmár barátjának Arápilának, akik a török szul­tán seregeitől veszélyeztetett forradalom megmentését a parasztok földhözjuttatásá- tól és felkelésétől várják. Mikor a megriadt Kormány nem tudja mihez fogjon a fenye­gető pusztulás közeledtére, Bálcescu hang­jában a történelem figyelmeztetése zeng: a népre bízzuk a forradalom ügyétI „A ro­mán népre, . . . egy hárommilliós népre, amelyet ötmillió testvér vesz körül, kifogy­hatatlan erőforrásaira, erre a népre, amely­nek szabadságot és munkája gyümölcsét adjuk. Egy nemzetre, amely sorsát saját kezébe veszi." Tisztán érzi mindenki: ez a jelenet képezi a fordulópontot a forrada­lom történetében és Bálcescu életében is. Nem értették meg, nem akarták megértem szózatát — ettől kezdve a forradalmi kor­mány napjai megszámláltalak. Bálcescu nagyságát, tisztánlátását jel­lemzi, hogy a forradalom alkonyán sem veszti el népe forradalmi energiájába veteti hitét. Mikor a török hadak a nazaárulo bo­járokkal egyetértésben a forradalom leveré­sére érkeznek, a román nép legjava — az egyszerű emberek tízezrei — áll ki a harc- mezőre. Es a főváros alatt csata fejlődik ki, csata, amelyben a román nép szabadság- vágya csodákat tesz a fölényes túlerő elleni kilátástalan harcban. Balcescu és demo­krata forradalmár társai ekkor, már mint Fuad pasa foglyai ébrednek tudatára annak, hogy a nép bátorságának, kitartásának csak a forradalmi szervező erőre lett volna szük­sége, amely acélos egységbe forrassza össze kemény öklét. „A forradalom lehet­ségesnek mutatkozik, most, éppen bukása pillanatában“ — mondja Bálcescu és így kiált fel: „Román nép, nem téved, aki ben­ned bízik!" Bálcescu a forradalom leverése után sem adja fel a harcot. Magyarországon, Erdély­ben még áll a harc a népelnyomó Habsburg- monarchia ellen. Es itt látjuk újra viszont Balcescut, az Avram láncú vezette felkelő mócok táborában, a román-magyar testvé­riség hirdetője ő és tevékenységének célja a testvérharc végzetes hibáját helyrehozni. Ez ekkor nem sikerül neki. A móc parasz­tok nagyrésze az elnyomók zászlaja alatt hullatja vérét; a magyar szabadsághar­cosok nem tudják megnyerni maguknak hű segítőtársként a román népet. Bálcescut pedig Avram láncú táborában, Kossuthtal való együttműködése miatt nemzete áruló­jaként kezelik. Erheti-e nagyobb sértés a szivének minden dobbanásával, lelkének egész erejével népéért élő harcost és gon­dolkodót? Bálcescu éleslátása itt is diadal­maskodik. Ö tudja, hogy „a grófok és ne­mesek ostobasága verte földhöz a nagy magyar forradalmat, amint a bojárok es fanarióták ostobasága földhözverte a for­radalmat a fejedelemségekben." És az im­már hazátlan, bujdosni készülő forradalmár igazsága tudatában büszkén mondja ki a nagy szavakat: „Eljön majd az idő, talán egy évszázad múltán, talán később, midőn e két nép nem is érti majd, miért nem volt mindig együtt, miért is gyűlölte és gyil­kolta egymást annyi keserves éven keresz­tül ..." Boldog büszkeséggel hallgatja ma e szavakat minden öntudatos dolgozó, ro­mán, vagy magyar, szabad Népköztársa­ságunkban — az örökre testvéri barátság­ban egyesült népek erejének biztos tuda­tában. Camil Petrescu színműve nagyigé- nyű, hatalmas történeti távlatokat átfogó alkotás. Eles korkéjpet ad, nagyszámú sze­replőjével a kor társadalmának minden re legét hitelesen ábrázolja, — az állation pénzsóyár bojároktól, vagyonukat féltő mun­kásnyúzó polgárokon keresztül egészen az embertelenül hajszáit, kifosztott, megkín­zott parasztokig és munkásokig. Hogy mind­ezt sikeresen oldotta meg, nagy érdeme u színműnek. A szerzőnek azonban nem sikerült szán­dékát teljes egészében megvalósítania. Itt kell említenünk a dráma daraboltságát, epi­zódszerű képekből összeállított jellegét, amelyeket csak a főalak személye köt össze és nem a drámai cselekmény egysége. Bál­cescu megrajzolásában is vannak hiányos­ságok. A szerző a nagy demokrata forradal­már és tudós alakját emberivé, közvetlenné akarta tenni szenvedései, családi viszonyai bemutatásával — de itt nem érte el kívánt célját. A nyomorba, bajba döntött család iránti keserűség kétségeket támaszt Bálces- cuban. ügy érzi, szerencsétlenséget hozott szeretteire mégpedig feleslegesen. Különö­sen az utolsó kép az, amely komor hangu­latával, csüggedtségével nem emeli, de ki­sebbíti Bálcescu alakját. Hiszen a hivatása magaslatán álló forradalmárt mindenkor az jellemzi, hogy még személyes kudarca után sem érzi elhibázottnak életét és a forrada­lom ügyének győzelmét csupán elodázott- nak. de sosem elveszettnek látja. Ez a foi- radalmi optimizmus, ami Balcescu írását és tettei tanúsága szerint sajátja volt — hiány­zik a színműből. A darab kolozsvári bemutatója nagy fel­adat elé állította a Nemzeti Színház mű­vészeit. Egyik legnagyobb ezévi feladatát sikeresen oldotta meg a színház, olyan elő­adást mutatott be, amely sikeresen neveli hazaszeretetre dolgozó népünket. Első nanylélekzetü szerepében, Mihail Lapte$-Dorna hitelesen alakította Ni­colae Balcescut. Elmélyült, komoly munká­ról és reális képességekről tanúskodik e nehéz szerep felépítése. Alakjával, mozgá­sával, fínomvonalú, mélyen gondolkodó, jó­ságosszemű arcot ábrázoló maszkjával olyan Balcescut állított elénk a színész, akinek minden szavából a nyugtalan, harcos ter­mészetet, a megfontoltan és bátran cselekvő tudóst, népe szenvedéseire érzékenyen rea­gáló hazafit éreztük. Még megkapóbb lenne azonban alakítása, ha a néhol túlságosan magábaforduló, tépelődő Balcescu helyeit több eréllyel fellépő férfit ábrázolna. Kü­lönösen a dráma döntő jeleneteiben, pél­dául a kormány ülésein és a török tábor­ban, a' forradalmi pátosz kifejező eszközeit kívánják azok a történelmi figyelmeztetés­ként hangzó szavak, amelyeket Balcescu mond. Avram láncú táborában pedig szin­tén egy erélyesebb, nem a magábaszálló forradalmár kell előttünk álljon, hanem olyan, aki igazának birtokában fájdalmas iróniával képes jövendölni a sikerükben bízó móc felkelőknek: „Testvéreim az Aranyos és Zaránd vidékéről, íme mit mondok én: a despotáknak nincs szívük, sem becsület­szavuk ... Nem ti lesztek a császári lakoma kedves vendégei..." Gyűlöletesnek látjuk a színpadon ion Tálvan, Dorel Urlájeanu, Nicolae Voicu megszemélyesítésében a népelnyo mó, hazaáruló bojárokat és a velük cim­boráid Lácusteanu őrnagyot (Alexandra R adu le s c u). Jól, szövegének korlataiho_ mérten színesen, lendületesen ábrázolta Constantin A n a t o l Ardpdát, Bálcescu közvetlen fegyvertársát és legkövetkezeie- sebb követőjét\ Jól, változatos művészi esz- közökkel érzék.“'1 » v ' e l < a r A‘­lami Díjas műi kát pujjogtató, sikeresen mutai viselőjének jel mokracikus jón ...... . , hagyja, majd árulójává és azután a fólues- urauual szövetkezve a nép hóhérává válik. Külön meg kell emlékeznünk a sok epizód- szerep között G. E ti a c h e főiskolai nall- gató jó alakításáról: egy szegény, urak és intézők korbácsával fennoltra hajszolt, az emberi sorból kitaszított, de emberi méltó­ságát el nem veszítő parasztot kelt életre. Marin Tácutu (a Hallgatag) az egész ro­mán parasztság szörnyű sorsát jelképezi. Elkeseredése a tömegek szívéből tör fel, megrázó mementójaként elkövetkező meg­mozdulásoknak. A kevésbbé sikerült alakítások közöli fő­leg a női szerepeket kell megemlítenünk. Viorica Dimitriu — Ana Ipátescu sze­repében — és Maria C o m ş a, Tija, Bálcescu húga szerepében — kevesebb teat­ralitással, finomabban kidolgozott eszközök­kel nagyobb hatást ériek volna el. Ana Ipá­tescu a nép leánya, ki egyszerű szavaival mozgásba tudta hozni és támadásra vezetni a tömegeket. Ezt azonban széles, teátráiis gesztusai nem fejezték ki hűen. Ugyanígy Tija Bálcescu túlságosan melodramatikus hangot üt meg a börlönjelenetben, mikor saját szenvedéseiről, szerelmi csalódásairól van szó. Annál is inkább, mert nem ez a darab központi mondanivalója. A rendezői munka (Marius 0 n i c e a n uj eredményeként kell elismernünk az előadás egyenesvonalú kidolgozását, a darab esz­mei tartalmának nagyvonalakban helyes ki­fejtését. Különös érdeme a rendezőnek a sok szereplő, sok epizódszerep érvényrejut tatása a cselekmély egységén belül. Ugyan­akkor azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy akad még kidolgozatlan, megoldatlan rész is az előadásban, ku önösen ami a tö­megek mozgását illeti — ped:g ebben a da­rabban a tömegek valóságos drámai hős­ként szerepelnek. Természetes azonban, hogy a színészek játékára, így elsősorban Bálcescu alakjának megszemélyesí ésére vo­nul ro zó eszrt vé.e.ek nagy észben a rende­zőre is vonatkoznak, aki a darabban rejlő lehetőségek egy részit kihasználatlanul hagyva, nem hangsúlyozta eléggé Bálcescu életének s az 1848-as népmegmozdulásnak forradalmi, népnevelő erejű pátoszát. VÖRÖS ENDRE

Next

/
Thumbnails
Contents