Útunk, 1954 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1954-01-01 / 1. szám
Egy évvel ezelőtt a képzőművészek országos értekezlete eredményeinket elemezve megállapította, hogy képzőművészetünk a szocialista realizmus szakaszába lépett. A jelenlegi feladat a szocialista realizmus kiteljesítése. Ennek útja a típusalkotás kérdésének helyes értelmezése és alkalmazni tudása. A típusalkotás a képzőművészet fejlődésének mai szakaszában központi kérdés. A nemrég bezárult Kolozsvár tartományi képzőművészet, kiállítás anyaga jó lehetőséget nyújt arra, hogy a típus kérdésének több oldalát művészeink friss termésével kapcsolatosan világíthassuk meg. A típusalkotás kérdésével kapcsolatos klasszikus tételekből, valamint Nyedosivin ismert szovjet kritikus a típusság kérdését kifejtő tanulmányából kiderül, hogy az élet valósága és a műalkotás eszmei tartalma nem választható szét. A művész a valóságot úgy ábrázolja, hogy annak legbensőbb tartalmát, lényegét adja vissza. Ha a valóságot folytonosmozgásban, alakulásban látja, tehát olyannak, amilyen, meg kell látnia az egymásra ható erőket, a fejlődő új s a halódó régi küzdelmét. Másképpen mondva meg kell látnia, hogy az élet folytonos harc, összeütközések és konfliktusok sorozata. A művész feladata nem merül ki a konfliktus feltárásában. A művész nem állhat az életen kívül, nem figyelheti az eseményeket távolról. Valamelyik embercsoporthoz, valamelyik osztályhoz, pánihoz nyíltan, vagy be nem vallottan ő is hozzátartozók. A művésznek — mondja Csernyisevszkij —ítéletet kell mondania az élet jelenségei felett. Nem szorítkozhat tehát csupán a dolgok megmutatására, puszija tárgyi elsorolására. „A művésznek tudnia kell szenvedélyesen gyűlölni és szenvedélyesen szeretni“ — írta trumszkoj a nyugati dekadens művészetet bírálva. Az alkotás tehát eszmét képvisel. Ezt az eszmét azonban az alkotó nem kívüiről és saját tetszése, elképzelése szerint viszi a művébe. Éppen ellenkezőleg: az eszmei tartalom az esetmélyebb igazságának feltárása által válik érthetővé, világossá és a művész a jelenségek így feltárt lényegével kapcsolatosan foglal állást. Abódi Nagy Béla Fónagy elfogatása című festményen e tételek nagy része igazolódik. Fónagy a húszas években illegális nyomda munkáját vezette. A nyomda címe besúgás folytán a sziguranca tudomására jut. Fónagy megpróbálja a lehetetlent: elszállítani a nyomdait. Munkaköziben rajtaütnek. Leüti a lámpát, a sörtétben dulakodás kezdődik, de győz a túlerő. A kép azt a pillanatot ábrázolja, amikor felgyűl a rendőrkopók vezetőjének zseblámpája s megvilágítja a szűk helyiséget. Fónagy kezek hátracsavarták és megkötözték. Fejét most félrefordítja; szemét a fellobbanó éles fény bántja, lelkében a sikertelenség feletti keserűség kavarog. Magatartása mégis öntudatos, nyugodt: a kommunisták hatóit és legyőzhetetlenségét sugározza. Ezzel helyezi éles ellentétbe a festő a polgári-földesúri rendszer ügynökeinek durvaságát, lívánlelküségét s általuk mond ítéletet az egész akkori rendszerről. A konfliktus drámai hatását a művész a megvilágítás megoldásával s a kompozíció felépítésével fokozza. A kompozíció két ellentétes pólusa, a zseblámpával világító detektív alakjának sötét foltja és Fónagy megvilágított alakja. A fény-árnyék fokozza a hangomat drámaiságát s ebben az esetben az alakok jellemzését inkább a mozgás által teszi lehetővé, semmint az arckifejezékek részletes meghatározásával. Nagy Béla érdeme, hogy ezt az éles fény-árnyék hatást nem hatást keresően, de művészi mértéktartással oldotta meg. A helyzet kifejező megoldásán, a színek, a megfestés igényességén túl, Nagy Béla a típusi allkotás terén még fokozhatta volna műve hatóerejét. A drámai hatás ugyanis nemcsak a drámai helyzetből adódik. Ellenkezőleg: elsősorban az ellentétes jellemek drámai összeütközéséből. Minél világosabban, minél elmélyítettebben tárja elénk a művész ezeket a jellemeket, annál erőteljesebb és annál maradandóbb a kép drámai ereje. Minél erőteljesebben jellemzi a művész ezeket az ellentétes jellemeket, minél nagyobb lesz egyéniségük ereje, annál kirobbanóbb erejűvé válik összecsapásuk s annál nagyobb hatást kap az alkotás. A konfliktus nem minden esetben csak két egymással szemben álló, két ellentétes világot képviselő egyéniség között adódik. A konfliktus bizonyos formája adódhat azonos alapelveket képviselő személyiségek között is, akik azonban egyes kérdésekben nem értenek egyet, más úton akarnak eljutni ugyanahhoz a célhoz. A konfliktus ilyen feltárása semmivel sem könnyebb az előbbinél. Ilyenfajta konfliktus feltárását célozza Vetro Artúr Kossuth és Balcescu című szobrával. Mi vollt itt a feladat? A román-magyar történelmi kapcsolatok egy jellemző mozzanatának hiteles bemutatása. A művésznek a két nagy forradalmár jellemét, egyéniségét, a forradalommal kapcsolatos felfogását, egymáshoz való viszonyát kellett megmutatnia. Mit valósított meg ebből Vetro? Jellemző külsőt, szép komponálást. A formai kvalitások ellenére a szobornak nincs tartós benyomása a nézőre. Miért? Mert a művész nagyobb gondot fordított a formák szépségére, mint a mondán tea ló elmélyítésére. Ahelyett, hogy a két forradalmár kivételes egyéniségéhez, gesztusaihoz megkereste volna a legmegfelelőbb formát, keresett egy tetszetős elhelyezést a két figura számára. Az alakok jellemét nem bontotta ki kellő mélységgel, kellő erővel. Nem határozta meg elég pontosan gondolataikat, mondanivalójukat a történés pillanatában. A kissé hűvös és előkelő gesztusok mögött nem domborodik ki eléggé e nagy történelmi alakok jelleme, nem válnak világossá a köztük felmerült kérdések. 1848, a magyar s a román nép egyaránt nagy történelmi szakasza — amelynek ez a találkozás egyik fontos állomása — drámaibb, meggyőzőbb ábrázolást kívánt volna. A konfliktus közvetlen ábrázolása nem olyan általános szabály a képzőművészetben, mint például a drámában. A képzőművészet nem követheti a drámai kibontakozást. Az eseményt magát csak egyetlen képbe sűrítheti. A képnek nem kell okvetlenül a konfliktus kibontakozását ábrázolnia. A konfliktus kirobbanását a művész az alakok magatartása által jelezheti. Pallós Jutta: Francia dokkmunkások sztrájkja című diplomamunkáján, a dokkmunkások a szállításra készített ládákban felfedezik az amerikai fegyvereket. Arcukon harag, felháborodás és gyűlölet tükröződik. Ezek az indulatok jelzik a kitörő harcot, a konfliktus közeli kirobbanását. Minél erőteljesebbek, minél beszédesebbek ilyen esetben a jellemek, annál nagyobb lesz a kép meggyőző ereje. Pallós Jutta festménye színvonalas munka, ami a megfestést s a fojtott, drámai légkör visszaadását illeti. Az altalkok elhelyezése azonban lehetett volna természetesebb is, és főleg a jellemek jobb meghatározása segített volna sokat. Ezek a dokkmunkások leginkább hatalmas testi erejükkel hatnak. Következésképpen a konfliktusábrázolás megköveteli a művésztől a jól tisztázott, beszédes típusok ábrázolását. A konfliktus csak nagy erővel, elszántsággal harcoló típusok megütközése folytán válik meggyőzővé. A típusok elmosódottságát, erőtlenségét, sem ilyen „artisztikáimmal“, környezetű tengiu-hlatérzékeltetéssel sem helyettesítheti a művész. A konfliktus ábrázolása nem feltétlen velejárója a képzőművészet minden műfajának. A tájképen, a csendéleten, az enteriőrben, stb. ez nem is lehetséges. De a figurális művek sem tárnáik fel minden esetben konfliktust s mégis teljes értékű művészi munkák. Fekete József kisplasztikája például csikóval játszó úttörőt ábrázol. A művész meleg átérzéssel mutatta meg a falusi fiúcska állat iránti szeretetét. Különös hozzáértéssel mintázta meg a csikó kecses, finom fennállt. A szobrocska neveli, sőt megindítja a nézőt és a mű mondanivalóját illetően nem hagy benne hiányérzetet. Benczédy Sándor Táncoló párja sem ábrázol konfliktust. A panaszt a tánc lendületét, erejét, kimértségét, finom derűvel, bűbájos humorral mutatja be. Különösen vonzóvá tette a leány tiszta, szépmosolyú arcát. A legény ábrázolásánál azonban már nem mélyült el. A szilaj népi táncos helyett duhajkodó legényt ábrázol. A duhajkodás a múlt maradványa, nem a ruai falusi fiatalt jellemzi. Meg kell tehát vizsgálnunk, ■mi a művész feladata a mai mindennapi életünkből vett jelenségek ábrázolásánál? Elsősorban tudnia kell kiválasztania az újat, a fejlődőt még akkor is, ha az nem a legelterjedtebb, még ha nem is vált általános, uralkodó jelenséggé. A jelenségek lényegének bemutatását tehát nem valamiilyen statisztikai átlag megragadása határozza meg, hanem az, hogy a művésznek a tárgy ábrázolásában mennyire sikerült a társadalmi erők lényegét feltárnia. Ez, fejezi ki a műalkotás eszméjét is. Így tárt el Feier Petru Előregosztás a kollektív gazdaságban című festménye esetében. A művész megtehettevolna azt, hogy megrakott szekerek köré mosolygó, integető, zsebkendőket lengető alakokat állítson. A kép kifejezett volna egy gondolatot, egy eszmét, de nem adta volna vissza művészien a valóságot, alakjai pedig mosolygó bábuik, nem pedig hús-vér emberek lettek volna. Feier sokkal elmélyültebben, egyszerűbben, őszintébben közelítette meg a tárgyat. Az eseményt nem szakította ki a falu életfolyamatából, hanem szélesen, átfogóan, a maga teljességében igyekezett azt megmutatni. A kép egyik sarkában vígadnak a kollektíva tagjai, az előregosztást ünnepség előzhette meg. A központi cselekmény azonban a szekerek megrakása. Az egyik szekér a raktár előtt áll még, egy másik zsákokkal telve indulásra kész. A szekerek körül különböző figurák vitáznak, beszélgetnek, figyelik az eseményeket. Feier alakjai egyszerűek, természetesek s főleg ismerősek, itt élnek mellettünk, nap ,nap után látjuk őket. Egy munkás, talán a párt kiküldöttje s a kollektív® egyik vezető embere komolyan, de meleg tekintettel nézi a kollektíva örömünnepét. A megrakott szekér előtt falusi legény és leány áll kéz a kézben. Tekintetük elmondja gondolatukat is: a jövőre gondolnak, kettőjük remény teljes jövőjére. A kompozíció ilyen apróbb zsanér-csoportokra oszlik, de valamennyi csoport tartalmilag hozzájárul a központi cselekményhez. A képnek — amely jelentős lépés Feier fejlődésében — vannak bizonyos fogyatékosságai is: a sokoldalú mondanivaló nagyobb méreteket és nagyobb kifejezőerőt kívánt volna. Ezt az alakok erőteljesebb megjelenítésével, az eseményre öntudati fokuk szerint különbözőképen reagáló alakok közötti nagyobb feszültséggel oldhatta volna meg. Változatosabb tónusok: sötét és világos felületek, a fény tudatosabb, erőteljesebb adagolása jobban kiemelték volna a fontosabb részleteket. Ezek a hiányosságok nem takarják el a lényeget: a kép egyszerű, bensőségeshangú, igaz alkotás. Igaz, mert a valóságot mutatja. A kép eszmei tartalma nem kommentárból, hanem az ábrázolt dolgok lényegéből fakad. Nézzük meg néhány más alkotás esetében is, mennyire sikerült az adott tárgy ábrázolása során a lényeg, az eszme feltárása. Nagy Simro skópp az egyik építőtelepon zajló munkát mutatja meg, ezt a környező tájhoz kapcsolja, jelezve egyben a táj átalakulását. Mi okozza azt, hogy a jó témaválasztás ellenére a kép nem válik elég meggyőzővé? Éppen a lényeg feltárásának hiánya. A művész megelégedett azzal, hogy egy közeli dombról megfesse az eléje táruló látványt, anélkül, hogy megkereste volna az események lényegének feltárására legalkalmasabb típusokat, tájrészletet, beállítást, nézőpontot stb. A művész közelről, erős rálátással ábrázol. Az építkezés, a gyárak hatalmas csövei és kéményei folytán a kép inkább geometriai testek halmazává válik. Az előtérben álló kémény például túlzott, bizarr szerepet kap. Az alakok viszont apró méretüknél fogva elvesznek. S bár Nagy Imre rendkívül ötletesen és változatosan helyezi el a legkülönbözőbb cselekményeket végző figurákat a képen, ezek közül egy sincs, aki jelleme, egyénisége álltal megragadna bennünket, emlékezetünkbe vésődne. A jobb alsó sarokban például felfedezzük a munkát irányító figurákat. Ha ezeket a művész közel hozta volna, úgy a néző érezné, hogy ők a tervezők, az alkotók, így az általuk létrehozott gépek eluralkodnak felettük. Szélesebb térkivágás ugyancsak segítette volna, levegősebbé tette volna a képet. A megfestés módja az olasz ,klasszicizáló iskola nyomdokán haladva, a teret színértékek helyett, vonalperspektívájait érzékelteti. A tempera anyag színei sem mutatják azt az érzékenységet, amelyet gazdag akvarelltájképei. A kép így mondanivalójában és megfestésében egyaránt idegen a nézőtől, nem mutatja meg azt, amit a nagy építkezések ábrázolójától vár. A kompozíció legközvetlenebb és leghatásosabb módja a művész állásfoglalásának kifejezésére. Ezért kell minduntalan feltennie magának a kérdést: milyen mozgósító hatást ér el munkájával, mt ad, mit mond el, mit tisztázott általa a széles néptömegek előtt? Várjon feltette-e ezt a kérdést magának Darkó László, a Hangverseny című kép megfestésénél? Aligha. Jóllehet a kép a fiatal művész első kompozíciója, nem a művészi eszközök esetleges korlátai válnak bántóvá, hanem a mondanivaló teljes hiánya. A képen több tucat embert látunk, a zenekart, a karnagyot, s a hallgatóság egy részét. De a művésznek az esemény rögzítésén túl semmi közölnivalója sincs ezekkel az emberekkel kapcsolatosan. Egyetlen típust, egyetlen beszédes, kifejező arcot sem találunk. Azt is, hogy hangversenyeinken új összetételű közönség ül, csak „kellékekkel“ jelzi a művész, pionír nyakkendővel, szakaszvezetősi vállpánttal. Pedig mennyi lehetőséget adott volna ez a kép: a muzsikusok, a karnagy megmutatására, a mai közönség arcjátékának s a zene átélésének gazdag ábrázolására! Egyes művészeink még mindig nem látják és nem értik eléggé az életet. Képzőművészetünk általában nagy lépéssel halad a valóság mélyebb, teljesebb, gazdagabb ábrázolása felé. A további feladat: a valóság elmélyültebb tanulmányozása.. Az élet erőteljes ábrázolása terén képzőművészetünk legnagyobb fogyatékossága a gyenge, erőtlen típusalkotásban mutatkozik. A jövőben erre kell a legnagyobb gondot fordítanunk. Éppen ezért tanulságos lesz néhány egyalakos kompozíción, vagy néhány arcképen megvizsgálni a típusalkotás kérdését. Ikus András Új élet című szobra egyik kiváló példája az elmélyült, gazdag emberábrázolásanak. Kalotaszegi parasztot ábrázol, amilyet raap-map után láthatunk Kolozsvár környékén. Nem szépíti, nem idealizálja, lényeges vonásaiban állítja elénk és nyomban érezzük: ez így igaz. Az új életet teremtő ember maga is átalakul. Ahogy körülnéz a könyp ugaron, Ittnyújto, Irccdvel mirthogy jelzi: íme, ez a mienk, ezt mi valósítottuk meg. Az arcon eláradó alig észrevehető mosoly, a kezek mozdulata, az egész figurát jellemző biztonság, nyugalom, erő és akarat, az új élet útjára lépett paraszt típusát testesíti meg. Kós mindezt egyszerű és nagyon erőteljes szobrászi eszközökkel mondja el,, ezért sikerült művét meggyőző erejűvé és monumentálissá tennie. Másképen közelíti meg a kérdését Vetró Artúr. Avasi parasztot ábrázoló szobra nincs híján a formai kvalitásoknak. De figuráját nem ágyazza be a mai életbe. Az avasi paraszt típusát akarja adni, annak testi erejét, a nehéz élethez szokott hegyvidéki ember mogorvaságát, időtlenül, egyszer és mindenkorra érvényes módon, holott ilyen nincs. Miért igaz Kós András szobra? Mert a mai kor jellemző típusát alkotta meg: ötven évvel ezelőtt még nem volt ilyen és ötven év múlva már nem lesz ilyen a kalotaszegi paraszt. Az ilyen alkotás mindenkor meggyőző s egyben dokumentum erejű. Ha nem ilyen, sem ma, sem később nem lehet hiteles. Vetró Artúrnakmeg kellett volna keresnie az avasi paraszt már kialakult új típusát, akiben megvannak az Avas-vidéki ember sajátosságai. Az ipari munkás különböző típusainak hiteles ábrázolásával ez évben művészeink, sajnos, adósok maradtak. Nézzük meg, hogyan jelentkezik a sportoló dolgozó típusa Benczédy Sándor két szobrában. A kettő közül a békestaféta az egységesebb. Jó arányok, jó mozgás, _ igen szép térbehelyezés jellemzi, de a staféta futó arcvonásait, egyéniségét nem jellemezte eléggé. A sportoló típus megteremtésének kérdése csak a másik, kosérlabdázót ábrázoló szobránál merül fel. Itt Benczédy igen helyesen megpróbálta a szokványos klasszicizáló, elvont, élettelen sportoló helyett a nekilendülő labdadobó arcjátékát visszaadni. Kellően elmélyített tanulmányok híján azonban ez nem sikerült. A figura arckifejezése inkább zavaró, miint meggyőző hatást kelt. Máté Irén, a fiatal békeharcos típusának ábrázolását tűzte ki célul maga elé. Festménye pionírfiúcskát ábrázol, kezében a béketábor fehérgallambos lobogójával. _A fiúcska arca komoly, de inkább fáradtság tükröződik rajta, semmint a a békéért harcoló ifjú magabiztossága, öntudata. Mi történt ez esetben? A művésznek nem sikerült a gyermek egyéniségében kidomborítania a fiatal békeharcos jellemző vonásait. Szüksége van tehát a zászlóra, mint segédeszközre, hogy alátámassza a gyengén kifejezett mondanivalót. Az ilyen külső kommentárokra, segédeszközökre, kellékeikre általában akkor van szükség, ha nem sikerül a lényeg ábrázolása, az alapeszme feltárása. A legutóbbi kiállításukon a kolozsvári képzőművészek első ízben mutatták be a marxizmus-feminizmus nagy klasszikusainak arcképeit. A nagy forradalmár gondolkodóik és forradalmárok, a nép vezetői nagyszerű jellemvonásainak ábrázolása nagy és nehéz feladatot rótt képzőművészeinkre, s egynémely esetben már szép eredmények mutatkoznak. Kós András Leninje a legelmélyítettebb munka, amit e témakörből nálunk eddig láttunk. A szobrász a gondolkozó, energiával teli vezetőt mintázta meg. Kiaknázta az arc és a kezeik gazdag kifejezése lehetőségét. A szobor kisebb méreténél és felfogásánál fogva inkább zárt helyiségbe, például egy nagy terembe beépítve hat jó.1. Ennek megfelelően a művész a megoldásnál is kerüli a nagy gesztusokat. Kovács Zoltánnak négy melllképe közül Engels portréján sikerült élővé tennie és a nézőkhöz közel hoznia a marxizmus egyik klasszikusának személyiségét. Képzőművészeikek előszeretettel fordultak a haladó hagyományainkat kialakító, valamint a ma élő művészek, írók stb. felé. Irimescu Ion Catlav-Bancila-t ábrázoló szobrában a román parasztfelkelések ,harcos Pcotejért Inuiditja meg. iirirescu még szerzélyesen ismerte a festőművészt, valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy annak lendületes robbanóerejű egyéniségét teljesebb átéléssel adja vissza. Ezeket a jellemvonásokat hangsúlyozza a kemény fejtartás, a szigorú nézésű szem. A festő mintegy mérlegeli az eddig elvégzett munkát s érezni, hogy a most születő elhatározásának megfelelően az ecsetet szorító jobbkéz másodperceken belül lendületesen vonásokat húz majd a vásznon. Még a ruházat gazdag redői is ezt a lendületet hangsúlyozzák. A szobor nézője így az alkotás folyamatának tanújává válik. Irimescu másiik műve Ciolan karmestert, a Román Népköztársaság érdemes művészét ábrázolja. Ha másik alkotását kirobbanó erő jellemezte, ez éppen ellenkezőleg: a muzsika bálik, finom, elmélyült átélését sugározza. Ha ott az egyéniség túlfűtöttségét, a testrészek s a ruharedők lendületének még bizonyos fokig külső eszközeivel is hangsúlyozta, itt ellenkezőleg: minden belülről árad. Levegője van ennek a szobornak, szinte körüllengi a zene. Szépsége elárad a teljes átélést tükröző arcon, ritmusára a karnagy önkénytelen mozdulatával emelkedik fel kissé a jobbkéz s a nézők is hallani vélik a művész által odavarázsolt dallamot. Mindkét szobor más-más módon az alkotó embert mutatja meg, alkotó tevékenysége folyamatában, így egyéniségük gazdagságát a maga sokoldalúságában tárta fel. Ez is a cél. Egy ember egyénisége számos vonásból tevődik össze. A művész azonban nem adhatja vissza valamennyit. Ki kell tehát választania néhányat, a legjellemzőbbeket, hogy ezekkel az ábrázolt személy egész lényegét visszaadhassa. Ehhez nincs okvetlen szükség a portré kompozíciószerű megoldásához. Az ábrázolt, egyéniségeknek lényeges vonásait az egyszerű melllszobor eszközeivel is elmondhatja a művész. Márkos András például jó jellemző képességgel Móricz Zsigmond számos vonását teljesen, életesen fejezte ki. Más arcképek kevésbbé ismert személyeket ábrázolnak. Ilyen például Kovács Zoltán Nevelő leánya. Kovács Zoltán Nevető leány a természetes, üde, fiatalos mosolyával új hang arrcképfestészetünkben. Derűt, életörömöt sugároz a kép, még a megfestés frissessége, az ecsetkezelés lendülete is ezt az érzést kelti. A mű számunkra több, mint a fiatalos mosoly poézisének megörökítése. A mai ifjúság felszabadult életérzését igyekszik egyetlen arcképpel visszatükrözni Abódi Nagy Béla Leányom című portréja éppen ellenkezőleg, a gyermekleány szerénységét, hajlik, finom báját hangsúlyozza. Több ez a kép, az arcvonások, vagy akár az egyéniség vissza®dásánál: itt minden tárgynak, minden színfoltnak jelentősége van. A könyv, amelyet a gyermek most olvasott s amely fölött mintha elgondolkozna, az asztalon álló szerény, fehér virágok, megannyi eszköze a jellemzésnek. De példamutató ez a munka abból a szempontból is, ahogy a festő a színeket összehangolta. Az arc, a háttérben álló körevet s a falszínben csaknem azonos. Mégis érezzük a fát, a kerevettkárpit s az arc anyagának különbözőségét. A kis szín differenciák megőrzik a környezet meghitt hangulatát s mégsem olvasztják magukba a gyermek alakját. A kiállítás portréanyagában megmutatkoznak még egyes, formalista maradványok is. Abrudán Petre Férfiarcképénél az a mód, ahogyan a fejet megrajzolta és megfestette, nem alkalmas az eleven ember megmutatására. Sematikus, formalista, modoros eszközei lecsökkentik az emberi értéket. Általában a nemrég bemutatott művek bebizonyították, hogy a formalista maradványok nem segítik, de csökkentik az arcképek kifejező erejét, minnt például Balaskó Nándor indokolatlan torzításai és sématizálása, vagy Szervatiusz Jenő Ady és édesanyja című kettős portréjának hibái. Milyen beszédes, miilyen mélyen átérzett és gazdagon jellemzett Ady édesanyjának alakja. Ezzel szemben a nagy költő kezeit modoros,, önkényes torzítással mintázta meg a művész s ezzel a szobormű kifejező erejét is cseklverrt-cifcc., pedig ocrvroi^tban megbontotta. Képzőművészetünk nagy eredményei becsesek egész népünk számára. De a fejlődésben pillanatig sem állhatunk meg. A további feladatok: az élet alaposabb megismerése, elmélyültebb ábrázolása főleg erőteljesebb,beszédesebb jellemeken, típusokon keresztül. BORGHIDA ISTVÁN / / n rr | TIPUSÁBRAZOLAS A KEPZOMUVESZETBEN ♦ * EMBEREK INDULNAK (Sütő András első novelláskötetéről*) !V/miért szeretjük ezt a könyvet? Miért lessük izgatottan akár hetedszer is, hogy összegyűl-eDudásék útiköltsége és vall-e már Kovács János, vagy szabadul-e Bogár Zsuzsika Baktalis úrtól és marad-e még rajtha útimba a kedves rokonság kedveskedése után? Miiért érezzük gazdagabbaknak és erősebbeknek magainkat, ha bármikor eszünkbe jut a délceg Benkő Sándor felsülése, a bakafántoskodó Bakó Marci veresége, vagy Koronka Mihály „szomorú históriája“? Az első választ a kötet legsikerültebb novelláinak szembetűnő vonásai adják. Elsősorban Sütő művészetének erős drámaisága és gazdag humora tűnik fel az olvasónak. Persze, írásainak legjellemzőbb tulajdonságai nem csak ezek. A bírálók művészetének sok sajátosságát felsorolták már. Földes László tanulmánya (Igaz Szó, 4. szám) megvizsgálta e novellák történelmi hűségét, alakjaikat, az író emberszemléletét s foglalkozott az írások dráma,óságával és Sütő humorával is. Földes bírálata sokoldalú elemzés. A kritikus sokféle igényének javaival kezeli Sütő kötetét és így mutatja meg Sütő egyes eredményeit. Sőni Pál szintézisre törekszik tanulmányában (Előre, 1919. szám). Néhány sziporkázó ötlet lakmuszpapíráral közelíti meg a novellákat és Sütő sajátos fejlődésének útját rajzolja meg. Földes és Sőni ítéleteivel igen sokban egyetérthetünk. Éppen ezért ne soroljuk fel újra mindazt, amit ők már megírtak. Sütő novelláinak megítélésénél az egyes írások drámaiságának s a bennük megnyilvánuló humornak az elemzéséből induljunk ki. A kötetből kiemelkedik Sütő két legdrámaibb írása, a Hajnali győzelem és a Bogár Zsuzsika búcsúzik című. Az előbbivel mintha mostohán bánna a kritika. Dicsérik, de nem állítják kellő helyére Sütő eddigi művében. Földes a novella szerkesztésimódjában gyakorlatlanságot vél felfedezni. Lőni szerint ez a novella „még nem sajátja“ az írónak annyira, mint a többi. Ezeket a kritikai megállapításokat túlzottaknak tartom. A bírálók Sütő jellegzetességének csak a legrövidebb karcolatok egykét helyzetbe tömörítő szerkesztési módját, vagy a meghökkentő helyzetekben jelentkező mondanivalót tartják. De Sütőt nem lehet, nem szabad egyetlen műfaj béklyójába kötni! Keressük tehát ennél a novellánál és a ■többieknél is, hogy milyen jellegű konfliktust, milyen módszerekkel és következtességgel tömörít az író? Igen jellemző a Hajnali győzelem súlyos konfliktusának megragadási módja. Sütő ebben az írásban az 1945-ös romániai falu életének fő konfliktusát, a földesúr és a dol. Sütő András: Emberek indulnak, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1953. gozó parasztság összecsapását ábrázolja. Az elbeszélés irodalmunk legművészibb tudósítása a földreform évének embereiről. Csakhogy Sütő ezt a főkonfliiktust, mely a novellának az alaphangját, a hangulatát, a távlatait és döntő mondanivalóját megszabja — nem közvetlenül vetíti elénk. A parasztoknak és a grófnak az összeütközése csak egyszer kerül közvetlenül az olvasó elé: amikor Dudást berendelik a jegyzőségre. A gróf itt is hallgat, mert a jegyző viszi a szót helyette s a csapzott földbirtokos, ez a rejtőzködő háborús bűnös, csak egyszer ugrik fel és szól közbe. Sütő a főkonfliktus mélységét egy szorosan hozzákapcsolódó, erőteljesen végigvitt malókkonfiliktusban érzékelteti. A földért folyó döntő harc drámaiságát a Dudások által vezetett dolgozó parasztok és a grófnak falazó Kovács János harcából érezzük meg. A megírás szempontjából ez az ellentét uralkodik az írásban, de alkalmas arra, hogy a földlantétet kifejezze. Kovács János leleplező vallomásáért folyik a küzdelem. Ebben a küzdelemben az olvasó előtt feltárulnak a földesúrnak és kiszolgálóinak eszközei és céljai. E harc ábrázolásával az író feltárja a dolgozó parasztok kialakuló szolidaritásának jeleit, érzékelteti növekvő forradalmiságukat, bizalmukat a munkásosztály és a párt iránt. Vagyis megmagyarázza győzelmüket. Lássuk a felvázolt ellentét kibontását a novellában. A földigénylő parasztok osztozkodnak egy gyűlésben, de nehezen értik meg egymást. Nincs gyakorlatuk ilyen munka megszervezéséhez, nehezen haladnak veltek Egyik társuk, Vakarcs, váratlanul közéjük üti kopott sapkáját s az igazi veszélyre figyelmezteti az embereiket. Le kell leplezniük a háborús bűnös grófot, mert ha nem, veszélyben van a földjük. Ijedt feszengés támad a teremben. Mindenki érzi Vakarcs és a kommunista parasztok figyelmeztetésének igazát ... Az író drámaiam indította el a főkonfilukttust. Dudás feláll s ebben az izgalmas pillanatban, amikor a parasztok tétovázva keresik a megoldást, Kovács Jánosnak szegezi a kérdést: — Mit tud a gróf gaztetteiről? ... Kirobban a mellékkonfliktus, de mostantól kezdve ez kerül az írás középpontjába. Azt lessük és kínlódjuk végig a faluval, hogy kiderül-e Kapa Marci halálának az oka, mert ezáltal dől el ebben a községben a földért vívott harc. Ami ezután következik a novellában: Kovács magatartásának a leírása, a hazafelé vezető úton morfondírozó ember gondolatainak nyomomkövetése, otthoni vitájának elbeszélése ,— mindez nem kitérő és nem felesleges írói munka. Egyetlen adományozó bekezdés akad itt (Dudás vitája a pappal), mely nincs szerencsésen beleillesztve Kovács vívódásának folytonosságába. Dudást behívják a jegyzőhöz. A kommunisták gyanúja beigazolódott. A gróf ellentámadásba ment át, elkezdődött a döntő ütközet. S az éjjeli órában előáll a meggyilkolt Kapa Marci özvegye és előszedi kendőjéből az első fejeket, ő nemcsak a földért küzd, hanem az igazságot is keresi férje gyilkosával, a gróffal szemben. Elsőnek mozdul tehát, amikor áldozni kell. Itt ér véget a novella első fele. A második rész még világosabb bizonyítéka Sütő drámai látásmódjának. A következő jelenetek lépésről -lépésre értetik a helyzetet a hősökben (és az olvasó előtt), a megoldás felé. Dudásék elindulnak. Pénz kell, hogy beutazhassanak az elvtársakhoz és utánanézhessenek a gróf „igazának“. Az első társuk, a kastélyba behúzódó Szarka nehezen ad, de mégis ad. Moldován Florika szobácskájában lépni sem lehet a sok gyermektől, de az asszony még a takaróját is odaadná a gyűjtőknek. Boldogéknál éppen szül az aszszony. Olyan nagy a baj, hogy még nekik kellene gyűjteni orvosságra. A három látogatásnál elénk tárulókép egyre drámaibban mutatja a dolgozó parasztság helyzetét és indokolja Dudásék növekedő elhatározottságát. Sütő mesterien festi alá ezeket a képeket az ázott, sáros falu, a borongós éjszaka leírásával. Egyre fokozódik az átfázott, átázott, tüdőbajos Muresán láza s ezzel együtt nő az olvasó izgalma: — mit lesz itt? — és növekedik az olvasó vágya is: — tenni kellene valamit! így érkezünk el Kovács Jánosékhoz. Itt a novella csúcspontja. Nincs benne semmi meghökkentő, mégis igazán meglepő. Miért vall most be Kovács János mindent és miért nem vallott előzőleg, a gyűlésen? Mert akkor a tehetetlenkedő parasztok között még nem látta bizonyosan, hogy a dolgozók erősebbek az uraiknál. Még félt. Csakhogy Dudásék megnőttek az éjszaka. Most, ezen az éjjeli órán, amikor előtte ül a falu három küldöttje, Kovács hirtelen megérzi az új világ erejét és nem állhat, többet ellen. Mindent bevall és elhangzik Dudás kemény ítélete: „Aki szegény, legyen erős.“ Ez az írás mondanivalója. És egyszerre szűkszavú lesz Sütő. Megoldotta a jól felvetett konfliktust s abbahagyhatja a történetet. Kovács János vallott s most már bizonyos Dudásék győzelme, a gróf pedig „mehet az ördögbe“. Ugyanilyen erejű a drámai sűrítés Sütő legjobb karcolatéban, a valóban minden dicsérő jelzőre méltó Bogár Zsuzsika búcsúzik-ben. A konfliktus felvetése hasonlít az előző példához. Zsuzsika kezdetben nem akar elmenni Barnaius úrtól, a spekuláns kuláktól. Még nem lát tovább az orrocskájánál. Csakhogy ebben az írásban nem a Dudásnak megfelelő Kovács Anti nő meg a harcban, hanem maga Zsuzsika válik aprócska hőssé. Mert Zsuzsika sohasem tartott az ellenséggel, miint az iménti Kovács János. Zsuzsika csak rosszat, megalázást és hazugságot kapott Bartalis úrtól. De amikor a szép szó és a tények felnyitják a szemeit, szembeszáll vele és levelében már a kurlák leleplezését is elvégzi. A jóságos rokonság szinte levetkőzteti a búcsúzkodó Zsuzsikát. Igaza van Sőni Pálnak abban, hogy ezek a jelenetek tényleg megrázóan drámaiak, de mégsem ezek az ellentét igazi csúcsai. A karcolat döntő pontja Zsuzsika összecsapása Bartalis úrral és az ettől elszakíthatatlan levél, mely sokszoros visszhangként veri vissza a mű mondanivalóját. Minden egyéb, Zsuzsika fontoskodó búcsúzkodása, a tanárokra való visszaemlékezés, Juliska néni és Anna néni mézes-mázos ravaszkodása, vagy Rebi ángyó bőkezűsége is csak ezt a kifejletet készíti elő. Somnak igaza van abban, hogy a rokonok tette (fordított előjellel) azt is elárulja , hogy ezek a kapart emberek bíznak a népi demokráciában. De a karcolatnak nem ez a fő mondanivalója. Zsuzsikát harcos kis emberré teszi a mi új világunk, hiába rabolja ki a kutak s hiába próbál nyerni a távozásán a rokonság. A konfliktus kibontása és megoldása azt hirdeti, hogy 1952-ben már a gyermekek is harcos, szép útra indulnak szabad országunkban. A Szavad legyen a mi szavunk és a Hetedik című írásokat érdemük szerint méltatták a bírálók. Az elsőben a falu dolgozóitól kissé elszakadó, de egyetlen csalódás után szíve mélyén már önkritikára képes Benkő Sándor esete, a másodikban Bakó Marci tragikomikus meggyőzetése hirdeti, hogy milyen a mindennapos győzelmek árán születik és alakul az új ember falvainkban is. Ennek a két írásnak a konfliktusát Sütő nem akarja nagy összecsapássá növelni, de az összeütközéseket nem idilliben oldja fel, hanem őszíne mosollyal ünnepli az új győzelmét. Az író a maga elé tűzött konfliktust ezekben az írásokban is teljesértékűen végigvezeti. Kiskatintikus győzelme makacskonp apja felett a társulás emberformáló hatását hirdeti. Amikor pedig Benkő Eszili képviselőjelölt ablaka alatt felhangzik a Népköztársaság himnusza, majd az asszonyka kedvenc nótája, szinte Bénító Sándorral együtt érzékenyedünk el s gondolatban vele együtt emelünk poharat. Ezzel a négy írással szemben a Háromnegyed ész című novellában és a Marisán úr levelei című karcolatábár már nem egészen sikerült a konfliktus felvetése (az elsőben),, vagy az indokolása (a másodikban). A Háromnegyed ősz konfliktusa szintén rokonságot vontat a Hajnali győzelem-én. Ott a grófot kellett legyőzni, út Komaházii kulákot. Ott Dudásék vezették a harcot, itt Koronka Gyuri kollektivista adja a példát. Ott Kovács Jánost keltett vallomásra bírni, itt Koronka Mihályt jobb belátásra. Miért nem teljesértékű az írás? Elsősorban is baj van az első rész beállításával. Koronka Mihály az úton ballag s végiggondolja lova pusztulásának történetét. Igaza van Sőnimnek, Puska „paripa“ szomorú esetei a művészi felnagyítás példái. De miért érzi őket mégis adomáknak Földes László? Valószínűleg azért, mert Sütő elfeledkezik az elindított helyzetről, a búsan dőlcingélő Koronkáról, „elkalandozik“ a tolla, szétessen meséli el mindazt, ami Koronka letörtségét indokolhatja. Vagyis a helyzetek egy része nem szolgálja eléggé a drámai megoldást. Az írás második felében aztán Sütő visszakanyarodik elhagyott hőséhez. A kollektivista testvér házát ellepő bőségnek és a „leégett“ fuvaros reménytelenségének szembeállítása már sikerült. A Marisán úr leveleiből hiányzik annak a kiderítése, hogy miért lett bürokrata ez az igazgató? Természetesen nem Marisán úr életrajzát hiányoljuk, hanem a jellemrajz válik egysíkúvá azáltal, hogy Marisánnal kapcsolatban egyetlen jelenséget mutogat a szerző, de nem utal bürokratizmusának okaira. Nagyon hasznos írás és a témafelvetése miatt különösen értékes, de konfliktusa nem válik elég hatásossá, mert éppenMarisán jellemének indokolatlansága'') miatt elégtelen a konfliktus indokoltsága. Az Anikó néni felébred megítélésénél teljes egyetértésben szólalt a kritika. Akonfliktus végigvezetésének elemzése teljesen igazolja Somi megállapításait. Szerinte ezt a novellát agyonnyomja a történet, a cselekmény, amelynek kedvéért íródott. „A novella végére érve, nem emberek maradnak meg az emlékezetünkben — írja —, hanem a minden áron keresztülvitt cselekmény." Az írásnak drámaiatlanok a helyzetei (egy-kettő kivételével), az ellentéteknek nincsen csúcspontja s éppen ezért a mű mondanivalója sem hat mélyen az olvasóra. Sütő ezt a konfliktust nem tudta egységes drámai sorba tömöríteni. Helyben topogunk Anikó néni körül és sokszor érthetetlennek, indokolatlannak tartjuk az öregasszony makacsságát. Gergelyék összecsapása Bódiékkal nem válik kínzó konfliktussá Anikó néniben s éppen ezért Gergelyéknek a Bődiék ellen vívott harca is külsőséges küzdelem marad, ■szenvedélyes emberi összecsapás helyett. E novellák rövid elemzése arra utal, hogy :"Sütő művészetének 1952-ig terjedő szakaszában egyik legjellemzőbb vonása az a nagyfokú drárcaiság, mellyel a falvainkban is születő új ember, a párt által vezetett harcos dolgozó paraszt indulásáról beszél. Csak ebben és ezáltal fejlesztheti tovább minden más művészi erényét. A humorát is. * Ez a humor az író mély emberszeretetéből fakad, optimista szemléletének és harcos állásfoglalásának a megnyilvánulása. Sokszínű ez a humor, anélkül, hogy pillanatra is emberellenessé, vagy torzító tükörré válna. Sütő sohasem csúfol emberi értéket. Nevet a régi elmúlásán, kacag a régi torz erőlködésén, hogy újnak tűnhessék. Sütő humora ,realista művész által ébresztett komikumra épül. Az olvasó kacag, mert boldogan tapasztalja saját egészséges erkölcsi álláspontját, melyre az író apellál. A kacagó olvasó bíróvá válik s ítéletével magamagát is elkötelezi az újnak. Figyeljük meg Sütőnél a humor sokféle árnyalatát. Mikor mosolyog az író? Amikor szeretett hőseit állítja elénk. De hát mi felvagnnivaló van az úton? Sütő kiváló, érzékkel állandóan használta és használja a nagy realista humoristák egyik eszközét, mely a felnagyítás egyik művészmódja. Előtérbe állítja kedves alakjainak valamelyik látszólagos apró hibáját, félszegségét, mely tulajdonképpen nem is hiba, csak az éles megvilágításban tűnik annak. Ilyenkor a humor a látszólagos hiba és ■a valóságos helyzet közti ellentétből fakad. És ez az eljárás mindig arra vezet, hogy még élesebb megvilágítást kapnak a hős igazi, lényeges jó tulajdonsága. Milyen hegyesen, nagyosan vonul végig Bogár Zsuzsika a falun, milyen fontoskodva osztja be a búcsúzkodást s milyen váratlan komolysággal kér bocsánatot mindenkitől ... Nincs miért elnézést kérnie, dehát Zsuzsika a felnőtteket utánozza. Ki tudná mosolygás nélkül követni a jó rokonok háza előtt? De annál élesebben csap fel majd ennek a kis Zsuzsikának a hangja Bartalis úrnál, vagy annál keményebb csapásnak érezzük leleplező levelét a karcolat végén .. . Vagy nem ugyanilyen módszerrel szépíti meg az író a furfangos Kiskatit? Engedelmességet mímelő, szinte hízelgő kisscica ez a lány, de annál jobbam csodáljuk, amikor biztos kézzel forgatja a hatalmas „vasbarmot“. Máskor szívből megkacagtat Sütő. Ez a nevetés nem megbocsátó, de nem is megsemmisítő. Szeretettel múlatunk azon az emberen, aki nem ellenség, aki nem is lesz soha az, de még nem tud megváltozni. Kacagunk emberek régi szokásain, magatartásán, véleményén, mert nevetségessé válik szembenállásuk az újjal, mert nevetséges az a hitük, hogy idejétmúlta igazságuk örökéletű. Kacagunk rajtuk,mert előre látjuk változásukat. Kis Juliska néni és Anna néni néhány év múlva éppen olyan emberséges emberré válhiallik, mint a bőkezű Rebi ángya. Most azonban még mézes-mázos beszéd kíséretében kapkodják el Bogár Zsuzsika köténykéjét, hárászkendőjét. .. Szinte könnyünk is kicsordul kacagtunkban, amikor olvasunk róluk ... Vagy kitudná komolyan végighallgatni Bakó Margt bácsi basáskodását a családi asztalnál, aztán kötekedését a néptanácsnál s a szántás előtt és diadalnak álcázott vereségét, amikor kénytelen férfinak elismerni hetedik leányát, a Kiskatit... Tiszta kacagás, amikor a gőgös Benkő Sándor végre „törődni kezd az emberrel“, de olyan durva hangon kergeti haza a szerencsétlen néptanácsi titkárt, mint soha máskor. Aztán kegyetlenné válók a kacagásunk, vagy szúróssá a mosolyunk. Sütő írásában bőségesen jelentkezik az ellenség kicsúfolásának ez az eszköze is. Komikussá válik az a rothadt, hitvány ember, aki a letűnt világ elaljasodását képviseli, aki azonban mégis jónak, becsületesnek akar látszani, sőt gyakran egyenesen önmagáit állítaná be — új embernek. Bartalis úr testvére a mesebeli farkasnak, aki nagyarnyó felkötőjét borítja szőrös kobakjára, úgy szereti, hogy majd megeszi Bogár Zsuzsikát. A zeneiskoláit cirkusznak nevezi, fűt-fát ígér a kisleánynak, de kacagunk, mert állandóan kilátszanak farkaskörmei.. . Marisán igazgató másképp. De a stíls a legrosszancsai, tóig egyenesen „újtípusú“ ki magát. Nem is beszél szavakban és tétetekben, rangzanak szájából, mint ír mester káromkodása- UTUNK