Útunk, 1954 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1954-01-01 / 1. szám

UTUNK E gy évvel ezelőtt a képzőművészek orszá­gos értekezlete eredményeinket elemez­ve megállapította, hogy képzőművészetünk a szocialista realizmus szakaszába lépett. A jelenlegi feladat a szocialista realizmus ki- teljesítése. Ennek útja a típusalkotás kérdé­sének helyes értelmezése és alkalmazni tu­dása. A típusalkotás a képzőművészet fej­lődésének mai szakaszában központi kérdés. A nemrég bezárult Kolozsvár-tartományi képzőművészet: kiállítás anyaga jó lehetősé­get nyújt arra, hogy a típus kérdésének több oldalát művészeink friss termésével kapcsolatosain világít hassuk meg. A típusaikotás kérdésével kapcsolatos klasszikus tételekből, valamint Nyedosivin is­mert szovjet kritikus a típusság kérdését ki­fejtő tanulmányából kiderül, hogy az élet valósága és a műalkotás eszmei tartalma nem választható szét. A művész a valóságot úgy ábrázolja, hogy annak legbensőbb tar­talmát, lényegét adja vissza. Ha a való­ságot folytonos 'mozgásban, alakulásban lát­ja, tehát olyannak, amilyen, meg kell látnia az egymásra ható erőket, a fejlődő új s a halódó régi küzdelmét. Másképpen mondva meg keld látnia, hogy az élet folytonos harc, összeütközések és konfliktusok sorozata. A művész feladata nem merül ki a' kon­fliktus fe.tárásábam. A művész nem állhat az életen kívül, nem figyelheti: az esemé­nyeket távolról. Yiaiame.yik embercsoport­hoz, valamelyik osztályhoz, pánihoz nyíltan, vagy be nem val.ottan ő is hozzátartozók. A művésznek — mondja Csernytsevszkij —- ítéletet kell mondania az é.et je.enségei fe­lett. Nem szorítkozhat tehát csupán a dolgok megmutatására, puszija tárgyi elsorolására. „A művésznek tudnia ke.u szenvedé.yesen gyűlölni és szenvede.yesen szerelni“ — írta t\rumszkoj a nyugati dekadens művészetet bírálva. Az alkotás tehát eszmét képvisel. Ezt az eszmét azonban az alkotó nem kí- vü.iröl és saját tetszése, elképzelése szerint viszi a müvebe. Éppen ellenkezőleg: az eszmei tartalom az e.et mé.yebb igazságá­nak feltárása által válik értnetové, világos­sá és a művész a jelenségek így feltárt lé­nyegével kapcsolatosan togial a.lásí. Abódi Nagy Béla Fónagy eljogaiasa című festmé­nyen e tételek nagyresze igazolódik. Fónagy a húszas evekben i.legális nyomda munkáját vezette. A nyomda címe besúgás folytán a sziiguranca tudomására jut. Fó­nagy megpróDá.ja a lehetetlent: elszállítani a nyomdait. Munkaköziben rajtaütnek. Leüti a lámpát, a söilétben dulakodás kezdődik, de győz a túlerő. A kép azt a pillanatot ábrá­zolja, amikor felgyűl a rendőrkopók vezetőjé­nek zseblámpája s megvilágítja a szűk he­lyiséget. Fónagy kezelt hátracsavarták és megkö­tözték. Fejét most félreforditja; szemét a fel­lobbanó é.es fény bántja, lelkében a sikerte­lenség feletti keserűség kavarog. Magatair- tása_ mégis öntudatos, nyugodt: a kommu­nisták hatéit és legyőzhetetlenségét sugározza. Ezzel helyezi éles ellentétbe a festő a pol­gári-földesúri rendszer ügynökeinek durvasá" gát, sívánlelküségét s általuk mond ítéletet az egész akkori rendszerről. A konfliktus drámai hatását a művész a megvilágítás megoldásával s a kompozíció felépítésével fokozza.- A kompozíció két el­lentétes pólusa, a zseblámpával világító de­tektív alakjának sötét foltja és Fónagy meg­világított alakja. A fény-árnyék fokozza a hangomat drámaiságát s ebben az esetben az alakok jellemzését inkább a mozgás ál­tál teszi lehetővé, semmint az arokifej ezekek részletes meghatározásával. Nagy Béla ér­deme, hogy ezt az éles fény-árnyék hatást nem hatástikeresően, de művészi mértéktar­tással oldotta meg. A helyzet kifejező megoldásán, a színek, a megfestés igényességén túl, Nagy Béla a típusiallkotás terén még fokozhatta volna mű­ve hatóerejét. A drámai hatás ugyanis nemcsak a drá­mai helyzetből adódik. Ellenkezőleg: elsősor­ban az ellentétes jellemek drámai összeüt­közéséből. Minél világosabban, minél elmélyítetteb- ben tárja elénk a művész ezeket a jelleme­ket, annál erőteljesebb és annál maradandóbb a kép drámai ereje. Mm ól erőteljesebben jellemzi a művész / / n rr r TIPUSABRAZOLAS A KEPZOMUVESZETBEN ezeket az ellen tét es jellemeket, minél nagyobb lesz egyéniségük ereje, annál kirobbanóbb erejűvé válik összecsapásuk s annál na­gyobb hatást kap az alkotás. A konfliktus nem minden esetben csak két egymással szemben álló, két ellentétes világot képviselő egyéniség között adódik. A konfliktus bizonyos formája adódhat azo­nos alap-elveket képviselő személyiségek kö­zött is, akik azonban egyes kérdésekben nem értenek egyet, más úton akarnak eljutni ugyanahhoz a célhoz. A konfliktus ilyen fel­tárása semmivel sem könnyebb az előbbinél. Ilyenfajta konfliktus feltárását célozza Vetro Artúr Kossuth és Balcescu című szob­rával. Mi vollt itt a feladat? A román-magyar történelmi kapcsolatok egy jellemző mozza­natának hiteles bemutatása. A művésznek a két nagy forradalmár jelleméi, egyéniségét, a forradalommal kapcsolatos felfogását, egy­máshoz való Viszonyát kellett megmutatnia. Mit valósított meg ebből Vetro? Jellemző külsőt, szép komponálást. A formai kvalitá­sok ellenére a szobornak nincs tartós be­nyomása a nézőre. Miért? Mert a művész nagyobb gondot fordított a formák szépsé­gére, mint a mon dán tea ló elmélyítésére. Ahe­lyett, hogy a két forradalmár kivételes egyé­niségéhez, gesztusaihoz megkereste volna a legmegfelelőbb formát, keresett egy tetszetős elhelyezést a két figura számára. Az alakok jellemét nem bontotta ki kellő mélységgel, kellő erővel. Nem határozta meg elég ponto­san gondolataikat, mondanivalójukat a tör­térés pillanatában. A kissé hűvös és elő­kelő gesztusok mögött nem domborodik ki eléggé e nagy történelmi alakok jelleme, nem válnak világossá a köztük felmerült kérdések. 1848, a magyar s a román nép egyaránt nagy történelmi szakasza — amely­nek ez á találkozás egyik fontos állomása — drámaibb, meggyőzőbb ábrázolást kívánt volna. A konfliktus közvetlen ábrázolása nem olyan általános szabály a képzőművészetben, mint például a drámában. A képzőművé­szet nem követheti a drámai kibontakozást. Az eseményt magát csak egyetlen képbe sűrítheti. Á képnek nem kell okvetlenül a konfliktus kibontakozását ábrázolnia. A kon­fliktus kirobbanását a művész az alakok magatartása által jelezheti. Pallós Jutta: Francia dokkmunkások sztrájkja című diplomamunkáján, a dokk­munkások a szállításra készített ládákban felfedezik az amerikai fegyvereket. Arcukon harag, felháborodás és gyűlölet tükröződik. Ezek^ az indulatok jeleik a kitörő harcot, a konfliktus közel: kirobbanását. Minél erőteljesebbek, minél beszédesebbek ilyen esetben a jellemek, annál nagyobb lesz a kép meggyőző ereje. Pallós Jutta festmé­nye színvonalas munka, ami a megfestést s a fojtott, drámai légkör visszaadását illeti. Az altalkok elhelyezése azonban lehetett volna természetesebb is, és főleg a jellemek jobb meghatározása segített volna sokat. Ezek a dokkmunkások leginkább hatalmas testi ere­jükkel hatnak. Következésképpen a konflilktusábrázolá-s megköveteli a művésztől a jól tisztázott, beszédes típusok ábrázolását. A konfliktus csak nagy erővel, elszántsággal harcoló tí­pusok megütközése folytán válik meggyő­zővé. A típusok elmosódottságát, erőtlensé­gét, seműlyen „artisztikuimmal“, környezetű tengiu-liatórzékeltetéssel sem helyettesítheti a művész. A konfliktus ábrázolása nem feltétlen ve­lejárója a _ képzőművészet minden műfajá­nak. Á tájképen, a csendéleten, az enteriőrben, síb. ez nem is lehetséges. De a figurális művek sem tárnáik fel minden esetben konfliktust s mégis teljes értékű művészi munkák. Fekete József kisplasztikája például csi­kóval játszó úttörőt ábrázol. A művész me­leg átérzéssel mutatta meg a falusi fiúcska állat iránti szeretetét. Különös hozzáértéssel mintázta meg a csikó kecses, finom fennállt. A szobrocska neveli, sőt megindítja a nézőt és a mű mondanivalóját illetően nem hagy benne hiányérzetet. Benczédy Sándor Táncoló párja sem áb­rázol konfliktust. A panaszt* tánc lendüle­tét, erejét, kimértségét, tinóm derűvel, bű­bájos humorral mutatja be. Különösen von­zóvá tette a leány tiszta, szépmosolyú ar­cát. A legény ábrázolásánál azonban már nem mélyült el. A szilaj népi táncos helyett duhajkodó legényt ábrázol. A duhajkodás a múlt maradványa, nem a rmai falusi fia­talt jellemzi. Meg kell tehát vizsgálnunk, ■mi a művész feladata a mai mindennapi életünkből vett jelenségek ábrázolásánál? Blsősprban tudnia kell kiválasztania az újat, a fejlődőt még akkor is, ha az nem a legelterjedtebb, még ha nem is vált ál­talános, uralkodó jelenséggé. A jelenségek lényegének bemutatását tehát nem valami- ilyen statisztikai: átlag megragadása hatá­rozza meg, hanem az, hogy a művésznek a tárgy ábrázolásában mennyire sikerült a társadalmi erők lényegét feltárnia. Ez, fe­jezi ki a műalkotás eszméjét is. I gy Jart el Feier Petru Előtegosztás a kot. ' lektív gazdaságban című festménye ese­tében. A művész megtehette .volna azt, hogy megrakott szekerek köré mosolygó, intege­tő, zsebkendőket lengető alakokat állítson. A kép kifejezett volna egy gondolatot, egy eszmét, de nem adta volna vissza művé­szien a valóságot, alakjai pedig mosolygó bábuik, nem pedig hús-vér emberek lettek volna. Feier sokkal elmélyültebben, egysze­rűbben, őszintébben közelítette meg a tár­gyat. Az eseményt nem szakította ki a falu élet­folyamatából, hanem szélesen, átfogóan, a maga teljességében igyekezett azt megmu­tatni. A kép egyiik sarkában vígadnak a kol­lektíva tagjai, az előtegosztást ünnepség előz­hette meg. A központi cselekmény azonban a szekerek megraikás-a. Az egyik szekér a rak­tár előtt áll még, egy másik zsákokkal télve indulásra kész. A szekerek körül különböző figurák vitáznak, beszélgetnek, figyelik az eseményeket. Feier alakjai egyszerűek, ter­mészetesek s főleg ismerősek, itt élnek mel­lettünk, nap .nap után látjuk őket. Egy mun­kás, talán a párt kiküldöttje s a kollektív® egyik vezető embere komolyan, de meleg te­kintettél nézi a kollektíva örömünnepét. A megrakott szekér előtt falusi legény és leány áll kéz a kézben. Tekintetük elmondja gon­dolatukat is: a jövőre gondolnak, kettőjük remény teljes jövőjére. A kompozíció ilyen apróbb zsanér-csoportokra oszlik, de vala­mennyi csoport tartalmilag hozzájárul a köz­ponti cselekményhez. A képnek. — amely jelentős lépés Feier fejlődésében — vannak bizonyos fogyatékos­ságai is: a sokoldalú mondanivaló nagyobb méreteket és nagyobb kifejezőerőt kívánt vol­na. Ezt az alakok erőteljesebb megjelenítésé­vel, az eseményre öntudati fokuk szerint kü- lönbözőképen reagáló alakok közötti nagyobb feszültséggel oldhatta volna meg. Változa­tosabb tónusok: sötét és világos felületek, a fény tudatosabb, erőteljesebb adagolása jobban kiemelték volna a fontosabb rész­leteket. Ezek a hiányosságok nem takarják e! a lényeget: a kép egyszerű, bensőséges 'hangú, igaz alkotás. Igaz, mert a valósá­got mutatja. A kép eszmei tartalma nem kommentárból, hanem az ábrázolt dolgok lényegéből fakad. Nézzük meg néhány más alkotás esetében is, mennyire sikerült az adott tárgy ábrázo­lása során a lényég, az eszme feltárása. Nagy Iim.ro ilcópo az egyik ópítotolopon * zajló munkát mutatja meg, ezt a környező tájhoz kapcsolja, jelezve egyben a táj át­alakulását. Ml okozza azt, hogy a jó téma­választás ellenére a kép nem válik elég meggyőzővé? Éppen a lényeg feltárásának hiánya. A művész megelégedett azzal, hogy egy közeli dombról megfesse az eléje tá­ruló látványt, anélkül, hogy megkereste vol­na az események lényegének feltárására legalkalmasabb típusokat, tájrészletet, be­állítást, nézőpontot stb. A művész közelről, erős rálátással ábrázol. Az építkezés, a gyárak hatalmas csövei és kéményei folytán a kép inkább geometriai testek halmazává válik. Az élőtérben álló kémény például túlzott, bizarr szerepet kap. Az alakok viszont apró méretüknél fogva el­vesznek. S bár Nagy Imre rendkívül ötlete­sen és változatosan helyezi el a legkülön­bözőbb cselekményeket végző figurákat a képen, ezek közül egy s:ncs, aki jelleme, egyénisége álltai megragadna bennünket, emlékezetünkbe vésődne. A jobb alsósarokbam például felfedezzük a munkát irányító figurákat. Ha ezeket a művész közel hozta volna, úgy a néző erez­né, hogy ők a. tervezők, az alkotók. így az általuk létrehozott gépek eluralkodnak felettük. Szélesebb térklvágás ugyancsak se­gítette volna, levegősebbé tette volna a ké­pet. A megfestés módja az olasz .ktassziaizáló iskola nyomdokán haladva, a teret színérté- •kek helyett, vonalperspektiváyaií érzékelteti. A tempera anyag színei sem mutatják azt az érzékenységet, amelyet gazdag aikvarell- tájképei. A kép így mondanivalójában és megfestésében egyaránt idegen a nézőtől, nem mulatja meg azt, amit a nagy építkezé­sek ábrázolójától vár. A kompozíció legközvetlenebb és leghatá­sosabb módja a művész állásfoglalásának kifejezésére. Ezért kell minduntalan felten­nie magának a kérdést: milyen mozgósító hatást ér el munkájával, unt ad, mit mond el, mit tisztázott általa a széles néptöme­gek előtt? V ájjon feltetite-e ezt a kérdést magának Darkó László, a Hangverseny című kép megfestésénél? Aligha. Jóllehet a kép a fiatal művész első kompozíciója, nem a mű­vészi eszközök esetleges korlátái válnak bánlóvá, hanem a mondanivaló teljes hiá­nya. A képen több tucat embert látunk, a zenekart, a karnagyot, s a hallgatóság egy részét. De a művésznek az esemény rögzíté­sén túl semmi közölnivalója sincs ezekkel az emberekkel kapcsolatosan. Egyetlen tí­pust, egyetlen beszédes, kifejező arcot sem találunk. Azt is, hogy hangversenyeinken új összetételű közönség ül, csak „kellé­kekkel“ jelzi a művész: pionír nyakkendővel, sziakaszvezeíőii vállpánttal. Pedig mennyi le­hetőséget adott volna ez a kép. a muzsiku­sok, a karnagy megmutatására, a mai: kö­zönség arcjátékának s a zene átélésének gazdag ábrázolására! Egyes művészeink még mindig nem látják és nem értik eléggé az életet. Képzőművészetünk általában naígy lépés­sel halad a valóság mélyebb, teljesebb, gazdagabb ábrázolása felé. A további fel­adat: a valóság elmélyültebb tanulmányo­zása.. Az élet erőteljes ábrázolása terén képző- művészetünk legnagyobb fogyatékossága a gyenge, erőtlen típusalkotásbam mutatkozik. A jövőben erre kell a legnagyobb gondot fordítanunk. Éppen ezért tanulságos lesz néhány egyalakos kompozíción, vagy néhány arcképen megvizsgálni a típusalkotás kér­dését. IK ós András Oj élet című szobra egyik kiváló példája az elmélyült, gazdag ember- ábrázoiásniaik. Kalotaszegi parasztot ábrázol, amilyet raap-niap után láthatunk Kolozsvár környékén. Nem szépíti, nem idealizálja, lé­nyeges vonásaiban állítja elénk és nyomban érezzük: ez így igaz. Az új életet teremtő ember maga is átalakul. Ahogy körülnéz a köaöo ugafon, Itlnyúj íoH Irccdvcl nrlrrbcg-y jelzi: íme, ez a mienk, ezt mi valósítottuk meg. Az arcon' eláradó alig észrevehető mo­soly, a kezek mozdulata, az egész figurát jellemző biztonság, nyugalom, erő és akarat, az új élet útjára lépett paraszt típusát tes­tesíti meg. Kós mindezt egyszerű és na­gyon erőteljes szobrászi eszközökkel mondja el,, ezért sikerült művét meggyőző erejűvé és monumentálissá tennie. Másképen közelíti meg a kérdésit Vetró Artúr. Avas! parasztot ábrázoló szobra nincs híján a formai kvali­tásoknak. De figuráját nem ágyazza be a mai életbe. Az avasi paraszt típusát akarja adni, annak testi erejét, a nehéz élethez szo­kott hegyvidéki ember mogorvaságát, időt­lenül, egyszer és mindenkorra érvényes mó­don, holott ilyen nincs. Miért igaz Kós András szobra? Mert a mai kor jellemző típusát alkotta meg: ötven évvel ezelőtt még nem volt ilyen és ötven év múlva már nem lesz ilyen a kalotaszegi paraszt. Az ilyen alkotás mindenkor meggyőző s egyben dokumentum erejű. Ha nem ilyen, sem ma, sem később nem lehet hiteles. Vetró Artúrnak .meg kellett vólna keresnie az avasi paraszt már kialakult új típusát, akiben megvannak az Avas-vidéki ember sa­játosságai. Az ipart munkás különböző típusainak hi­teles ábrázolásával ezévben művészeink, saj­nos, adósok maradtak. N ézzük meg, hogyan jelentkezik a sportoló dolgozó típusa Benczédy Sándor két szobrában. A kettő közül a békes-taféta az egysége­sebb. Jó arányok, jó mozgás, _ igen_ szép terbehelyezés jellemzi, de a staféta futó arc­vonásait, egyéniségét nem jellemezte eléggé. A sportoló típus megteremtésének kérdése csak a másik, kosért abdázót ábrázoló szobrá­nál merül fel. Itt Benczédy igen helyesen megpróbálta a szokványos klasszicizáló, el­vont, élettelen sportoló helyett a nekilen­dülő labda-dobó arcjátékát visszaadni. Kel­lően elmélyített tanulmányok híján azonban ez nem sikerült. A figura arckifejezése in­kább zavaró, miint meggyőző hatást kelt. Máté Irén, a fiatal békeh.arcos típusának ábrázolását tűzte ki célul maga elé.^ Fest­ménye pionírfdúcskát ábrázol, kezében a béketábor fehérgailiambos lobogójával. _A fiúcska arca komoly, de inkább fáradtság tükröződik rajta, semmint a a békéért har­coló ifjú magabiztossága, öntudata. Mi tör­tént ez esetben? A művésznek nem sikerült a gyermek egyéniségében kidomborítania a fiatal békeharcos jellemző vonásait. Szük­sége van tehát a zászlóra, mint segédesz­közre, hogy alátámassza a gyengén kifeje­zett mondanivalót. Az ilyen külső kommen­tárokra, segédeszközökre, kellékeikre álta­lában akkor van szükség, ha nem sikerül a lényeg ábrázolása, az alapeszme feltárása. A legutóbbi kiállításukon a kolozsvári képzőművészek elsőízben mutatták be a marxizmus-teniinizmus nagy klassziku­sainak arcképeit. A nagy forradalmár gondol­kodóik és forradalmárok, a nép vezetői nagy­szerű jellemvonásainak ábrázolása nagy és nehéz feladatot rótt képzőművészeinkre, s egynémely esetben már szép eredmények mu­tatkoznak. Kós András Lenin-je a 1 egeiméiyítettebb munka, amit e témakörből nálunk eddig láttunk. A szobrász a gondolkozó, energiá­val téli vezetőt mintázta meg. Kiaknázta az arc és a kezeik gazdag kifejezés.: lehetősé­gét. A szobor kisebb méreténél és felfogá­sánál fogva inkább zárt helyiségbe, például egy nagy terembe beépítve hat jó'.1. Ennek megfelelően a művész a megoldásnál ;s ke­rüli a nagy gesztusokat. Kovács Zoltánnak négy melllképe közül Engels portréján sikerült élővé tennie és a nézőkhöz közelhoznia a marxizmus egyik klasszikusának személyiségét. Képzőművészeiirtk előszeretettel fordultak a haladó hagyományainkat kialakító, vala­mint a ma élő művészek, írók stb. felé. Irimescu Ion Oatiav-Bancila-t ábrázoló szobrában a román parasztfelkelések .harcos Pcotöjért íiiuidiija nreg. iiMirescu niög szőrre- lyesen ismerte a festőművészt, valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy annak lendü­letes robbanóerejű egyéniségét teljesebb át­éléssel adja vissza. Ezeket a jellemvonásokat hangsúlyozza a kemény fejtartás, a szigorú nézésű szem. A festő mintegy mérlegeli az eddig elvégzett munkát s érezni, hogy a most születő elhatározásának megfelelően az ecsetet. szorító jobbkéz másodperceken belül lendületesen vonásokat húz majd a vásznon. Még a ruházat gazdag redői is ezt a lendületet hangsúlyozzák. A szobor nézője így az alkotás folyamatának tanújává válik. Irimescu másiik műve Ciolan karmesteri, a Román Népköztársaság érdemes művészét ábrázolja. Ha másik alkotását kirobbanó erő jelle­mezte, ez éppen ellenkezőleg: a muzsika bálik, finom, elmélyült átélését sugározza. Ha ott az egyéniség túlfűtöttségét, a test­részek s a rubaredők lendületének még bi­zonyos fűkig külső eszközeivel is hangsú­lyozta, itt ellenkezőleg: minden belülről árad. Levegője van ennek a szobornak, szin­te körüllengi a zene. Szépsége elárad a teljes átélést tükröző arcon, ritmusára a karnagy önkénytelen mozdulatával emelke­dik fel kissé a jobbkéz s a nézők is hallani vélik a művész által odavarázsolt dallamot. Mindkét szobor más-más módon az alkotó embert mutatja meg, alkotó tevékenysége folyamatában, így egyéniségük gazdagságát a maga sokoldalúságában tárta fel. Ez is a cél. Egy ember egyénisége számos vonás­ból tevődik össze. A művész azonban nem adhatja vissza valamennyit. K' keli. tehát választania néhányat, a legjellemzőbbeket, hogy ezekkel az ábrázolt személy egész lé­nyegét visszaadhassa. Ebhez nincs okvetlen szükség a portré kompozioiószerű megoldásához. Az ábrázol', egyéniségeknek lényeges vonásait az egy­szerű meiilszobor eszközeivel is elmomdhatj a a művész. Márkos András például jó jel­lemző képességgel Móricz Zsigmond számos vonását teljesen, életesen fejezte ki. Más arcképek kevésbbé ismert személye­ket ábrázolnak. Ilyen például Kovács Zoltán Nevelő leány-a. Kovács Zoltán Nevető leány-a természetes, üde, fiatalos mosolyá­val új hang airoképfestészetünkben. Derűt, életörömét sugároz a kép, még a megfestés frissessége, az ecsetkezelés lendülete is ezt az érzést kelti. A mű számunkra több, mint a fiatalos mosoly poézisének megörökítése. A mai ifjúság felszabadult életérzését igyekszik egyetlen arcképpel visszatükrözni Abódi Nagy Bélé Leányom című portréja éppen ellenkezőleg, a gyerimekíleány sze­rénységét, hailik, finom báját hangsúlyozza. Több ez a kép, az arcvonások, vagy akár az egyéniség vissza® dásánál: itt minden tárgynak, minden színfoltnak jelentősége van. A könyv, amelyet a gyermek most ol­vasott s amely fölött mintha elgondolkozna, az asztalon álló szerény, fehér virágok, megannyi eszköze a jellemzésnek. De példa­mutató ez a munka abból a szempontból is, ahogy a festő a színeket összehangolta. Az arc, a háttérben álló körevet s a fal színben csaknem azonos. Mégis érezzük a fád, a ke- revetíkárpit s az arc anyagának különböző­ségét. A kis szín differenciák megőrzik a környezet meghitt hangulatát s mégsem ol­vasztják magukba a gyermek alakját. A kiállítás portróanyagában megmutat­koznak még egyes, formalista marad­ványok is. Abrudán Petre Férfiarcképéné\ az a mód, ahogyan a fejet megrajzolta és megfestette, nem alkalmas az eleven ember megmutatására. Sematikus, formalista, mo­doros eszközei lecsökkentük az emberi ér­téket. Általában a nemrég bemutatott művek be­bizonyították, hogy a formalista maradvá­nyok nem segítik, de csökkentik az arc­képek kifejező erejét, miiint például Balaskó Nándor indokolatlan torzításai és sémát i- zálása, vagy Szervatiusz Jenő Ady és édes­anyja című kettős portréjának hibái. Milyen beszédes, miilyen mélyen átérzett és gaz­dagon jellemzett Ady édesanyjának alakja. Ezzel szemben a nagy költő kezeit modoros,, önkényes torzítással mintázta meg a művész s ezzel a szobormű kifejező erejét is csők­lvcrrt-cifcc., { pedi^ ocrvroi^t>a«n meg­bontotta. Képzőművészetünk nagy eredményei be­csesek egész népünk számára. De a fejlő­désben pillanatig sem állhatunk meg. A to­vábbi feladatok: az élet alaposabb megis­merése, elmélyültebb ábrázolása főleg erő­teljesebb, 'beszédesebb jellemeken, típusokon keresztül. BORGHIDA ISTVÁN EMBEREK INDULNAK ♦ (Sütő András első novelláskötetéről*) jV/r iért szeretjük ezt a könyvet? Miért les- sük izgatottan akár hetedszer is, hogy összegyűl-e 'Dudásék útiköltsége és vail-e már Kovács János, vagy szabadul-e Bogár Zsuzsika Bairta’is úrtól és marad-e még rajba útimba a kedves rokonság ked­veskedése után? Miiért érezzük gazdagabbak­nak és erősebbeknek magúinkat, ha bármikor eszúnikbejut a délceg Benkő Sándor felsü­lése, a bakafántos-kodó Bakó Marci vere­sége, vagy Koronka Mihály „szomorú his­tóriája“? Az első választ a kötet legsikerültebb no­velláinak szembetűnő vonásai adják. Elsősor­ban Sütő művészetének erős drámaisága és gazdag humora tűnik fel' az olvasónak. ' Perszé, írásainak legjellemzőbb tulajdon­ságai nem csak ezek. A bírálók művészetének sok sajátosságát felsorolták már. Földes László tanulmánya (Igaz Szó, 4. szám) megvizsgálta e novellák történelmi hűségét, alakjaikat, az író ennberszemlélelét s fog­lalkozott az írások dráma,óságával és Sütő humorával is. ~ Földes bírálata sokoldalú elemzés. A kritikus sokféle igényének sa­vaival kezeli Sütő kötetét és így mutálja meg Sütő egyes eredményeit. Sőni Pál szintézisre törekszik tanulmányában (Előre, 1919. szám). Néhány sziporkázó ötlet lakmusz- papíráva.1 közelíti meg a novellákat ós Sütő sajátos' fejlődésének útját rajzolja meg. Földes és Sőni ítéleteivel igen sokban egyetérthetünk. Éppen ezért ne soroljuk fel újra mindazt, amit ők már megírtak. Sütő novelláinak megítélésénél az egyes írások drámaiságának s a bennük megnyilvánuló humornak az elemzéséből induljunk ki. * A kötetből kiemelkedik Sütő két leg­drámaibb írása, a Hajnali győzelem és a Bogár Zsuzsika búcsúzik című. Az előbbivel mintha mostohán bánna a kritika. Dicsérik, de nem állítják kellő he­lyére Sütő eddigi művében. Földes a novella szerkesztési .módjában gyakorlatlanságot vél felfedezni. Sőni szerint ez a novella „még nem sajátja“ az írónak annyira, minit a többi. Ezeket a kritikai megállapításokat túl­zottaknak tartom. A bírálók Sütő jellegzetes­ségének csak a legrövidebb karcolatok egy­két helyzetbe tömörítő szerkesztési módját, vagy a meghökkentő helyzetekben jelentkező mondanivalót tartják. De Sütőt nem lehet, nem szabad egyetlen műfaj béklyójába kötni! Keressük tehát enné! a novellánál és a ■többieknél is, hogy milyen jellegű konfliktust, milyen módszenekkel és következtiességgel tömörít az író? Igen jellemző a Hajnali győzelem súlyos konfliktusának megragiadási módja. Sütő ebben az írásban az 1945-ös romániai falu életének fő-konfliktusát, a földesúr és a dol­* Sütő András: Emberek indulnak, Ál­lami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Buka­rest, 1953. gozó parasztság összecsapását ábrázolja. Az elbeszélés irodalmunk iegművészi.bb tu­dósítása a földreform évének embereiről. Csakhogy Sütő ezt a főkonfliikíuslt, mely a novellának az alaphangját, a hangulatát, a távlatait és döntő mondanivalóját megszabja — nem közvetlenül vetíti elénk. A parasz­toknak és a grófnak az összeütközése csak egyszer kerül közvetlenül az olvasó elé: ami­kor Dudást berendelik a jegyzőségre. A gróf itt is hallgat, mert a jegyző viszi a szót helyette s a csapzott földbirtokos, ez a rejtőzködő háborús bűnös, csak egyszer ug­rik fel és szól közbe. Sütő a főkonflifctus mélységét egy szoro­san hozzákapcsolódó, erőteljesen végig­vitt maliókkonfiliktusban érzékelteti. A földért folyó döntő harc drámaiságát a Dudásák által vezetett dolgozó parasztok és a gróf­nak falazó Kovács János harcából érezzük meg. A megírás szempontjából ez az ellentét uralkodik az írásban, de alkalmas arra, hogy a föetlantétet kifejezze. Kovács János le­leplező vallomásáért folyik a küzdelem. Ebben a küzdelemben az olvasó előtt feltá­rulnak a földesúrnak és kiszolgálóinak esz­közei és céljai. E harc ábrázolásával a;z író feltárja a. dolgozó parasztok kialakuló szo­lidaritásának jeleit, érzékelteti növekvő for- radalmiságukat, bizalmukat a munkásosz­tály és a párt iránt. Vagyis megmagyarázza győzelmüket. Lássuk a felvázolt ellentét kibontását a novellában. A földigénylő parasztok osztozkodnak egy gyűlésben, de nehezen értik meg egymást. Nincs gyakorlatuk ilyen munka megszer­vezéséhez, nehezen haladnak veitek Egyik társuk, Vakarcs, váratlanul közéjük üti ko­pott sapkáját s az igazi veszélyre figyelmez­teti az embereiket. Le kell leplezniük a há­borús bűnös grófot, mert ha nem, veszély­ben van a földjük. Ijedt feszengés támad a teremben. Min­denki érzi Vakarcs és a kommunista pa­rasztok figyelmeztetésének igazát ... Az író drámaiam indította el a főkonfiliiktiust. Dudás feláll s ebben az izgalmas pilla­natban, amikor a parasztok tétovázva kere­sik a megoldást, Kovács Jánosnak szegezi a kérdést: — Mit tud a gróf gaztetteiről? ... Kirobban a me!lókkonfliktus, de mostantól kezdve ez kerül az írás középpontjába. Azt lessük és kínlódjuk végig a faluval, hogy kiderül-e Kapa Marci halálának az oka, mert ezáltiail dől el ebben a községben a földért vívott harc. Ami ezután következük a novellában: Ko­vács magatartásának a leírása, a hazafelé vezető úton morfondírozó ember gondolatai­nak nyamomkövetése, otthoni vitájának el­beszélése :— mindez nem kitérő és nem fe­lesleges írói munka. Egyetlen adomáagató bekezdés akad itt (Dudás vitája a pappal), mely nincs szerencsésen beleillesztve Kovács vívódásának folytonosságába. Dudást behívják a jegyzőhöz. A kommu­nisták gyanúja beigazolódott. A gróf ellen­támadásba ment át, elkezdődött a döntő üt­közet. S az éjjeli órában előáll a meggyil­kolt Kapa Marci özvegye és előszedi kendő­jéből az első lejeket, ö nemcsak a földért küzd, hanem az igazságot is keresi férje gyilkosával, a gróffal szemben. Elsőnek moz­dul tehát, amikor áldozni kell. Itt ér véget a novella első fele. A máso­dik rész' még világosabb bizonyítéka Sütő drámai látásmódjának. A következő jelene­tek lépésről -lépésre értetik a helyzetet a hő­sökben (és az olvasó előtt), a megoldás felé. Dudásék elindulnak. Pénz kell, hogy be­utazhassanak az elvtársakhoz és utánanéz­hessenek a gróf „igazának“. Az első társuk, a kastélyba behúzódó Szarka nehezen ad, de mégis ad. Moldován Florika szobácskájá­bán lépni sem lehet a sok gyermektől, de az asszony még a takaróját is odaadná a gyűjtőknek. Boldogéknál éppen szül az asz- szony. Olyan nagy a baj, hogy még nekik kellene gyűjteni orvosságra. A három láto­gatásnál elénktáruló 'kép egyre drámaibban mutatja a dolgozó parasztság helyzetét és indokolja Dudásék növekedő elhatározottsá­gát. Sütő mesterien festi alá ezéket a képe­ket az ázott, sáros falu, a borongós éjszaka leírásával!. Egyre fokozódik az átfázott, át­ázott, tüdő-bajos Muresán láza s ezzel együtt nő az olvasó izgalma: — mii lesz itt? — és növekedik az olvasó vágya is: — tenni kellene valamit! így érkezünk el Kovács Jánosékhoz. Itt a novella csúcspontja. Nincs benne semmi meghökkentő, mégis igazán meglepő. Miért vall most be Kovács János min­dent és miért nem vallott előzőleg, a gyűlé­sen? Mert akkor a teheteiilenkedő parasz­tok között még nem látta bizonyosan, hogy a dolgozók erősebbek az uraiknál. Még félt. Csakhogy Dudásék megnőttek az éjszaka. Most, ezen az éjjeli órán, amikor előtte ül a falu három küldöttje, Kovács hirtelen meg. érzi az új világ erejét és nem állhat, töb­bet ellen. Mindent bevalil és elhangzik Dudás kemény ítélete: „Aki szegény, legyen erős.“ Ez az írás mondanivalója. És egyszerre szűkszavú lesz Sütő. Megoldotta a jól fel­vetett konfliktust s abbahagyhatja a törté­netet. Kovács János vallott s most már bi­zonyos Dudásék győzelme, a gróf pedig „mehet az ördögbe“. U gyanilyen erejű a drámai sűrítés Sütő legjobb karcolatéban, a valóban min­den dicsérő jelzőre méltó Bogár Zsuzsika búcsúzik-b&n. A konfliktus felvetése hason­lít az előző példához. Zsuzsika kezdetben nem akar elmenni Bariiaiüs úrtól, a spekuláns kuláktól. Még nem lát tovább az orrocská­jánál. Csakhogy ebben az írásban nem a Dudásnak megfelelő Kovács Anti nő meg a harcban, hanem maga Zsuzsika válik aprócs­ka hőssé. Mert Zsuzsika^ sohasem tartott az ellenséggel, miint az iménti Kovács János. Zsuzsika csak rosszat, megalázást és hazug­ságot kapott Bartalis úrtól. De amikor a szép szó és a tények felnyitják a szeméit, szembeszáll vele és levelében már a kuilák leleplezését is elvégzi. A jóságos rokonság szinte levetkezteti a búcsúzkodó Zsuzsikát. Igaza van Sőni Pálnak abban, hogy ezek a jelenetek tény­leg megrázóan drámaiak, de mégsem ezek az ellentét igazi csúcsai. A karcolat döntő pontja Zsuzsika összecsapása Bartalis úrral és az ettől elszakíthatatlan levél, mely sok­szoros visszhangként veri vissza a mű mon­danivalóját. Minden egyéb: Zsuzsika fontos­kodó búcsúzkodása, a tanárokra való vissza­emlékezés, Juliska néni és Anna néni mé- zes-mázos ravaszkodása, vagy Rebi ángyó bőkezűsége is csak ez.t a kifejletét készíti elő. Somnak igaza van abban, hogy a ro­konok tette (fordított előjellel) azt is elárul­ja , hogy ezek a kapart emberek bíznak a népi demokráciában. De a karcolatnak nem ez a fő mondanivalója. Zsuzsikát harcos kis em­berré teszi a mi új világunk, hiába rabolja ki a kutak s hiába próbál nyerni a távozá­sán a rokonság. A konfliktus kibontása és megoldása azt hirdeti, hogy 1952-ben már a gyermekek is harcos, szép útra indulnak szabad országunkban. A Szavad legyen a mi szavunk és a He­tedik című írásokat érdemük szerint méltat­ták a bírálók. Az elsőben a falu dolgozóitól kissé elszakadó, de egyetlen csalódás után szíve mélyén már önkritikára képes Benkő Sándor esete, a másodikban Bakó Marci tra­gikomikus meggyőzetése hirdeti, hogy milyer? mónidennapos győzelmek árán születik és alakul az új ember falvainkban is. Ennek a két írásnak a, konfliktusát Sütő nem akarja nagy összecsapássá növelni, de az összeüt­közéseket nem idilliben oldja fel, hanem öszínue mosollyal ünnepli az új győzelmét. Az író a maga elé tűzött konfliktust ezekben az írásokban is teljesértéküen végigvezeti. Kiskati Etikus győze.me makacskoao apja felett a társulás emberformáló hatását har- deti. Annikor pedig Benkő Eszili képviselő­jelölt ablaka alatt felhangzik a Népköztár­saság himnusza, majd az asszonyka ked­venc nótája, szinte Bénító) Sándorral együtt érzókenyedunk el s gondolatban vele együtt eme.unk poharat. Ezzel a négy írással szemben a Három­negyed ész című novellában és a Marisán úr levelei című karcolat,bán már nem egeszen sikerült a konfliktus felvetésé (az elsőben),, vagy az indokolása (a másodikban). A Háromnegyed ész konfliktusa szintén rokonságot roumat a Hajnali gyozelem-éw\. Ott a grófot kellett legyőzni, út Komaházii kuiákot. Ott Dudásék vezettek a harcot, itt Koronka Gyuri kollektivista adja a példát. Ott Kovács Jánost keltett vallomásra bírni, itt Koronka Mihályt jobb belátásra. \ Miért nem teljesértókü az írás? Elsősor­ban is baj van az első rész beállításával). Koronka Mi'há.y az úton ballag s végiggon­dolja lova pusztulásának történetét. Igaza van Sőnimek, Pujka „paripa“ szomorú ese­tei a művészi felnagyítás példád. De miért érzi őket mégis adomáknak Földes László? Valószínűleg azért, mert Sütő elfeledkezik az elindított helyzetről, a búsan dőldngélő Koronkáról, „elkalandozik“ a tolla, szét­essen meséli el mindazt, ami Koronka le- törtségét indokolhatja. Vagyis a helyzetek egy része nem szolgái!ja eléggé a drámai megoldást. Az írás második felében aztán Sütő visszakanyarodik elhagyott hőséhez. A kollektivista testvér házát ellepő bőségnek és a „leégett“ fuvaros reménytelenségének szembeállítása már sikerült. A Marisán úr levelei-bői hiányzik annak a kiderítése, hogy miért lett bürokrata ez az igazgató? Természetesen nem Marisán úr életrajzát hiányoljuk, hanem a jellemmajz válik egysíkúvá azáltal, hogy Marisánnal kapcsolatban egyetlen jelenséget mutogat a szerző, de nem utal büroknatizmusámak okaira. Nagyon hasznos írás és a témaíeí- vetése miatt különösen értékes, de konflik­tusa nem válik elég hatásossá, mert éppen .Marisán jellemének indokolatlansága'') miatt elégtelen a konfliktus indokoltsága. Az Anikó nén’ felébred megítélésénél tel­jes egyetértésben szólalt a kritika. A 'kon­fliktus végigvezetésének elemzése teljesen igazolja Somi megállapításait. Szerinte ezt a novellát agyonnyomja a történet, a cselek­mény, amelynek kedvéért íródott. „A novella végére érve, nem emberek maradnak meg az emlékezetünkben — írja —, hanem a min­den áron keresztülvitt cselekmény." Az írás­nak drámaiatlanak a helyzetei (egy-kettő kivételével), az ellentéteknek nincsen csúcs­pontja s éppen ezért a mű mondanivalója sem hat mélyen az olvasóra. Sütő ezt a konfliktust nem tudta egységes drámai sorba tömöríteni. Helyben topogunk Anikó néni körül és sokszor érthetetlennek, indokolat­lannak tartjuk az öregasszony makacsságát. Gergelyék összecsapása Bődiékkal nem vá­lik kínzó konfliktussá Anikó néniben s ép­pen ezért Gergelyeknek a Bődiék ellen ví­vott harca is külsőséges küzdelem marad, ■szenvedélyes emberi összecsapás helyett. E novellák rövid elemzése arra utalj hogy .'Sütő művészetének 1952-:g terjedő szakaszá­ban egyik legjellemzőbb vonása az a nagy­fokú drároaiság, mellyel a falvainkban is születő új ember, a párt által vezetett har­cos dolgozó paraszt indulásáról beszél. Csak ebben és ezáltal fejlesztheti tovább minden más művészi erényét. A humorát is. * Ez a humor az író mély emiberszareteíé- bői fakad, optimista szemléletének és harcos állásfoglalásának a megnyilvánulása. Sokszínű ez a humor, anélkül, hogy pilla­natra is emberellenessé, vagy torzító tükörré válna. Sütő sohasem csúfol emberi értéket. Nevet a régi elmúlásán, kacag a régi torz erőlködésén, hogy újnak tűnhessék. Sütő hu­mora ,realista művész által ébresztett komi­kumra épül. Az olvasó kacag, mert boldogan tapasztalja saját egészséges erkölcsi állás­pontját, melyre az^ író apellál. A kacagó ol­vasó bíróvá válik s ítéletével magamagát is elkötelezi az újnak. Figyeljük meg Sütőnél a humor sokféle árnyalatát. Mikor mosolyog az író? Amikor szeretett hőseit állítja elénk. De hát mi feaoagnrlvaló ven az újon? Sütő kiváló, érzékkel állandóan használta és használja a nagy realista hu­moristák egyik eszközét, mely a felnagyítás egyik művész: módja. Előtérbe állítja kedves alakjainak valamelyik látszólagos apró hibá­ját, félszegségét, mely tulajdoniképpen nem is hiba, csak az éles megvilágításban tűnik an­nak. Ilyenkor a humor a látszólagos hiba és ■a valóságos helyzet közti ellentétből fakad. És ez az eljárás mindig arra vezet, hogy még élesebb megvilágítást kapnak a hős igazi, lényeges jótulajdonságaá. Milyen hegyesen, nagyosan vonul végig Bogár Zsuzsika a falun, milyen fontoskodva osztja be a búcsúzkodást s milyen váratlan komolysággal kér bocsánatot mindenkitől ... Nincs miért elnézést kérnie, dehát Zsuzsika a felnőtteket utánozza. Ki tudná mosolygás nélkül követni a jó rokonok háza előtt? De annál élesebben csap fel majd ennek a kis Zsuzsikának a hangja Bartalis úrnál, vagy annál keményebb csapásnak érezzük lelep­lező levelét a karcolat végén .. . Vagy nem ugyanilyen módszerrel szépíti meg az író a furfangos Kiskatit? Engedelmességet mímelő, szinte hízelgő kiisclca ez a lány, de annál jobbam csodáljuk, amikor biztos kézzel for­gatja a hatalmas „vasbarmot“. Máskor szívből megkacagtat Sütő. Ez a nevetés nem megbocsátó, de nem is megsem­misítő. Szeretettel múlatunk azon az embe­ren, aki nem ellenség, aki nem is lesz soha az, de még nem tud megváltozni. Kacagunk emberek régi szokásain, magatartásán, vé­leményén, mert nevetségessé válik szemben­állásuk az újjal, mert nevetséges az a hitük, hogy idejétmulta igazságuk örökéletű. Kaca­gunk rajtuk, .mert előre látjuk változásukat. Kis Juliska néni és Anna néni néhány év múlva éppen olyan emberséges emberré válhiaitik, mint a bőkezű Rebi ángyó. Most azonban még mézes-mázos beszéd kíséreté­ben kapkodják el Bogár Zsuzsika kötényké- jét, hárászkendőjét. .. Szinte könnyünk is kicsordul kacagtunkban, amikor olvasunk róluk ... Vagy ki -tudná komolyan végig­hallgatni Bakó Marái bácsi basáskodását a családi asztalnál, aztán kötekedését a nép- tanácsnál s a szántás előtt és diadalnak ál­cázott vereségét, amikor kénytelen férfinak elismerni hetedik leányát, a Kiskatit... Tisz­ta kacagás, amikor a gőgös Benkő Sándor végre „törődni kezd az emberrel“, de olyan durva hangon kergeti haza a szerencsétlen néptanácsi titkárt, mint soha máskor. Aztán kegyetlenné válók a kacagásunk, vagy szúróssá a mosolyunk. Sütő írásában bőségesen jelentkezik az ellenség kicsúfolá­sának ez az eszköze is. Komikussá válik az a rothadt, hitvány ember, aki a letűnt világ elaljasodását képviseli, aki azonban mégis jónak, becsületesnek akar látszani, sőt gyak­ran egyenesen önmagáit állítaná be — új embernek. Bartalis úr testvére a mesebeli farkasnak, aki nagyarnyó főikötőjét borítja szőrös kobak­jára. ügy szereti, hogy majd megeszi: Bo­gár Zsuzsikát. A zeneiskoláit cirkusznak ne­vezi, fűt-fát Ígér a kisleánynak, de kacagunk, mert állandóan kilátszanak farkaskörmei.. . Marisán igazgató másképp1 De a jfíls a legross rancsai. tóig egyenesen „újtípusú“ ki magát. Nem is beszél szavakban és tétetekben, rangzanak szájából, mint ' ír mester káromkodás pa-

Next

/
Thumbnails
Contents