Útunk, 1954 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1954-01-01 / 1. szám
UTUNK 3 Kolozsvár völgybe szorult város, nehezen is fér el a Szamosvárta teknőben. Sokszor csak hajszál választja el a külvárost a belvárostól s ez a vékony határvonal néhol benyúlik a régi bankházak árnyékáig, másutt pedig a halványszínű villák elől visszahúzódik szinte a vámsorompókig. A Kövespad utca környéke a külvároshoz tartozik. Innen az Operáig tizenöt perc az út, de visszafelé már félórába is beletelik, mert a városnegyed domboldalon fekszik, lefelé rohan az ember, ha akar, ha nem, negyedóra alatt az öregember is megjárja, visszafelé azonban hegymászásnak is beillik. A távolság tehát nem nagy ... Mégis majdnem harminc esztendeig tartott, amíg Luca Ágoston kőműves fentről, a Szénégető utcából leköltözhetett a város szívébe. Persze ez nem úgy történt, hogy harminc esztendővel ezelőtt felpakolta cókmókját egy taligára (taligában is elfért a vagyona) és mostanáig cammogott vele az új lakásig. Hanem úgy történt, hogy harminc esztendeig vágyódott jobb lakásra. S erről a küzdelmes, örökké várakozó, néha reménytelenül vágyakozó életről szólna ez az alábbi sorok. Luca Ágoston gyermekkora Egész élete, életének minden perce téglákhoz, vakolókanálhoz, malterhez, mészhez fűződik. Az első villanás, amire visszaemlékezik, ugyancsak építkezést idéz ... Régen volt, évtizedekkel ezelőtt... — Guszti! Ide a vödröt! — Maltert, te málészájú! — Téglát, te! Guszti, Guszti s megint csak Guszti. Egész áldott nap süvít a kiáltás az állványok között. Mintha csak őbelőle állna a világ! ... Miféle ember lehet, akinek annyian parancsolnak? Miféle erős ember bírja ezt a robotot napkeltétől napnyugtáig s még azon is túl? Kiáltják és kiáltják. S íme, előbukkan egy nyolcéves forma, keszeg, rongyos gyermek. Nyolc éves forma, jóllehet tizenegy éves. Masteres vedrel, cipel. Két kézzel fogja, hol a jobb, hol a baloldalán himbálózik a nehéz terv, alig tud járni tőle. Igazság szerint csak ebédhordásra fogadták fel, nem téglacipelésre, meg malterkeverésre, de örvendenie kell a munkának, mikor annyi szakmunkás cselleng munka nélkül az emberpiacon, aki még tőle is irigyeli a rabmunkát. Mindenki sajnálja a maga családját, éhes szájat kell betömni nekik is. Guszti fele napszámot kap, gyermekbért. De azért egész munkát végez. Sok könnycsepp hull a maga elé tartott vederbe s keveredik el a lusta, szürke mutterrel. Hadd tartsa össze még jobban a Renner palota falát. — Guszti! Egész nap mást se hall, csak ezt. Már fél a saját nevétől s utálja. Dehát munka nélkül éhenvesz az ember. Cipeli a maltert konokul, mint egy felnőtt. Mint a többi családfenntartó. Harminc év Erről sincs sok mondanivalója. — Mit is csináltam? Hát... Sokszor semmit, — nem volt mit. Máskor sok mindent. Voltam katona, meg koncsentrás. Legtöbbször koncsentrás. A románoknak, meg a magyaroknak is. Ezek is vittek munkára, meg azok is. Hogy magyar a feleségem, azután meg hogy én vagyok román. Csak ember nem voltam egyiknek se. — Nyáron kőműveskedtem. Húsz helyt is dolgoztam, jó mestereknél, rossz mesternél. Legtöbbször rossz mesternél. Csak munka legyen — gondoltam. Finnyásnak nem állt a világ. Nagy volt a család s a szegénység. Még segédkoromban is kaptam pofont. Csak a fogam csikorgott, de tűrtem. Mindent eltűrtem a munka kedvéért. Aki nem tűrt, éhezett. Ha csak egyedül éhezem, nem tűröm, de gyermekem volt, elvtárs.• Iszákos, bolond volt a munkavezető, György Jakabnak hívták. Hajcsár volt, amilyen kell a vállalkozónak. Az finom úriember volt. Még cigarettával is megkínálta a munkást. Megkérdezte, van-e panasz. Persze, senkinek se volt. Egyszer valaki elmondta, mi fáj neki... György Jakab egy nap alatt elkergette. A vállalkozóba nem köthetett senki, a „piszkos munkát“ a munkavezető elvégezte helyette. Ha valami baj volt, a vállalkozó rögtön azt hányta a szemünkre, ő megkérdezte, ugye, hogy van-e panasz? Politika ... Kevés munka, sok facérság. Mit meg nem próbáltunk! Békacombot árultunk, madarásztunk, havat sepertünk, meg jégpályát, fát vágtunk, fuvaroztunk, kinek mi jutott, milyen szerencséje volt, — magyarázza Luca Ágoston. Önéletrajzát egy „furcsaság“ is tarkítja. Ma furcsaság, ekkor nyomorúság. Egyik kemény télen szőnyeget szőtt a feleségével. A fogházigazgatóné rendelte istenes ajándéknak a szent katedrális számára. Az istenes ajándék istentelen munkát jelentett s hogy a fogházigazgatónénak ne kerüljön sokba e jámbor nagylelkűség, a munkabéren spórolt. Két és fél hónapig csomózták és nyesték ketten a szőnyeget, görcsös, hidegtől és mésztől elgyötört ujjakkal, a petróleumlámpa gyenge fényénél. Lett volna ugyan más megoldás is. Sztrájktörőnek állni, vagy megszegni a nehezen kiharcolt nyolc órás munkaidőt .Az iyesmit megfizették ám a vállalkozó urak. Vagy például Horthy idején: — Megbocsájtották volna nekem még a románságomat is, csak iratkoztam be a nyilasokhoz. Jártak a nyakamra, ígértek fűt-fát, állandó munkát. Ha akkor egy kőművesnek azt mondják, állandó munkát kap, csak járjon télen-nyáron szalmakalapban, még éjjel az ágyban is a fején viseli. .. Nem voltam jártas a politikában, nem ismertem a nyilasokat s bevallom, kicsi hijja, hogy be nem léptem. De milyen dolog lehet az, ahova kötéllel és cukorral fogják az embert? Aztán egy jó barátom, Dohai — most milicista tiszt — elmondta nekem, kik a nyilasok, így szabadultam meg tőlük. A kőműves lakása Luca Ágoston annak idején és jobb hijján egy csepp nyárikonyhában lakott. Három és fél négyzetméternyi szoba — mákszemmel se több, épp, hogy az ágy elfért benne. S a szoba mellett egy még kisebb konyha. A nyárikonyha deszkából épült. A deszkákra húzott fel belülről egy vékony falat, élére állított téglákból. Közvetlenül mögötte illatozott a mészáros disznóalja. A sertések egész nap disznómód röfögtek, tolongtak, majd bedöntötték a falat és persze, vizeltek, vizeltek . .. ami átszivárgott s büdösen rothadt a padló s a falon szürkült a penész. A sok röfögéstől, lármától nem lehetett aludni. És fa sem volt. Gusztáv a fia, meg az asszony hátukon cipelték haza a bükki erdőből a lopva összeszedett ágakat, vagy a faraktárakból a fűrészport. De a pléhhordóból készített kályha annyi, mint egy szál gyufa a téli utcán. A lakásban nem volt vízvezeték, csak az utcán, az meg télen sokszor befagy. A szomszédoktól kell vizet kérni. A fia a többi sráccal a bivalyréti Katona-kertből lopta vasárnap éjszakánként a markát, a krumplit. Ilyenkor ivott a csősz a kocsmában. Hadd legyen másoknak is vasárnapjuk! De volt úgy is, hogy nem volt se murok, se krumpli, ő meg betegen feküdt az ágyban. Az asszony nem tudta, mit adjon enni. Hat órában 1944-ben Luca Ágostont kivezényelték a frontra. Ő aztán megszökött a Horthy seregből s hazagyalogolt. Idehaza megváltozott a világ. Beállt a néprendőrséghez. Már tudta, van mit védenie, a saját hazáját. Akkoriban még voltak régi rendőrök is. Ezek egy alkalommal bevittek egy hóstátit, kegyetlenül összeverték s csak váltságdíj fejében engedték szabadon. Luca Ágoston felháborodva ütött az asztalra. A régi világ azonban még elég erős volt legyőzni újra Luca Ágostont. Összefogott ellene valamennyi ottani lókötő és becsületsértés vádjával bíróság elé vitték az ügyet. És 1946-ban Luca Ágostont kilenc hónapi börtönre ítélték! ... Szörnyű kilenc hónap volt. Szidta a világot, az életet. Hát még mindig ugyanaz a proli sorsa? Hát sohasem lesz boldogság? Hát neki sohasem lesz napfényes élete? Nagyon szomorú ember jött ki a börtönből. Vette a szerszámait s hallgatagon, megőszülten újból munkába indult. Fia közben élte a maga életét. A húsárugyári IMSz szervezet tagja lett, gyűlésbe járt, könyveket olvasott s lassanlassan felismerte osztályhelyzetét, útját. Kerületi IMSz bürótag lett, majd a városi bizottság aktivistája. Új munkaadó 1949-ben Luca Ágoston a kilences állami építkezési vállalathoz került. „Szótlan, kiismerhetetlen, de szorgalmas ember, megbízható, jó szakmunkás“ — mondták róla. Luca meg ezt gondolta: megbízható, állandó munkaadó. Állandó munka! Kell-e ennél több egy kőművesnek, aki évtizedeken át napszámoskodott, ételt hordott, madarászott, s legfőképpen — munka nélkül élt? Bizony kell. — És Luca Ágoston még többet kapott. Vannak események, melyek betörnek az ember életébe s ha akarja, ha nem, szint kell vallani ... Mit érezhet egy jó szakmunkás, ha azt hallja, hogy valami új módszerrel legjobb teljesítményét sokszorosan túlszárnyalják? Fejét csóválja, hitetlenül hümmög. Ha meg vérmesebb, hát szájasantiltakozik, gúnyolódik. A szakmai hiúság, illetve a mesteri öntudatlan önérzet tiltakozott, amikor azt hallotta, hogy Újvárosi, meg Eperjesi kőművesek Orlov, szovjet sztahanovista módszerével ezer, ezerkétszáz százalékkal teljesítik túl normájukat. Luca Ágoston sem nagyon hitte. S mikor saját szemével győződött meg erről, maga is vereségnek érezte társai győzelmét. De nem lett volna igazi kőműves, ha bele tudott volna törődni a vereségbe. Mikor „legyőzői“ tisztelettel és szerényen közeledtek hozzá, az idősebb szakmunkáshoz s hivalkodás nélkül elmondták neki, min is alapszik módszerük — akkor Luca Ágoston is megszerezte Orlov könyvét, napokig bújta, olvasta. Megfigyelte a módszer alkalmazóinak is a munkáját... Végül nehezen palástolt izgalommal maga is kísérletet tett. S ha nem is egy-kettőre, de fokozatosan nehéz harcban állva sokszor Oiuuuyával is, de újból felküzdötte magát a legjobbak közé, így lett belőle élmunkás. A közösség ünneplése, dicsérete döbbentette rá arra, mennyire új szerepe van a kőművesnek ebben az új társadalomban. Most már válogatás nélkül minden munkát elvégzett. S ez példamutatás. Hiszen a kilencesnél még sok a marakodás, sokan azt nézik, melyik munka könnyebb, melyiken lehet többet keresni. Luca Ágoston már az építkezés érdekeit nézte, a vállalatban, nemcsak a munkaadó vállalkozót látta, hanem ott érezte mögötte az egész épülő országot. A nagy feladatok érlelik emberré az embert. Luca Ágoston nagyszerű jelleme akkor tűnt ki legjobban, amikor kiküldték a váralmási szakiskolához oktatónak... Az az ötven, hatvan tanítvány azóta szétszéledt sok más építkezési telepre. S ahányszor itt, vagy ott munka után összeülnek estéli beszélgetésre, sokszor idézik a váralmási napokat és türelmes, de szigorú tanítójukat. Egyik tanítványa, Gróza Béla még ma is mellette dolgozik. S hogy élmunkássá nőtt mellette, azt nagyrészt neki köszönheti. A szakiskolában tanórák után a gyengébbek, a botladozók az öreg köré gyűltek, aki éjfélekig tanítgatta őket szeretettel és türelemmel. A tananyag mellett inaskoráról, életéről is beszélt nekik. Mikor pedig befejeződött az iskola, Gróza Béla néhány társával tanítója brigádjába került. Ha elrontott valamit, Guszti bácsi csak ránézett s így szólt: — Na fiam, akkor bontsd le s csináld újra. így lett Gróza Bélából és sok más társából élmunkás, áldozatkész és lelkiismeretes szakmunkás. Lakásépítés Luca Ágoston még mindig a Szénégető utcai kis vityillóban lakott. Egy ízben a vállalat elhatározta: megkezdi alkalmazottai részére a tömbházak építését. Az első épületet négy hónap alatt gondolták befejezni. Régebben egy év alatt sem épült fel egy ekkora ház. A gyűlésen, melyen ezt megvitatták, Luca Ágoston és néhány brigádtagja is jelen volt. Egyesek így mesélik el a gyűlést: „Azt vitattuk, hogy lehetne százhúsz nap alatt felhúzni a falakat. Gróza Béla, vagy valamelyik másik fiatal odahajolt Lucához s valamit sugdosott a fülébe. Az öreg összeráncolta a homlokát, csodálkozva nézett tanítványára, aztán elmosolyodott. Majd szót kért és bejelentette, hogy az ő brigádja szombat délután és vasárnap önkéntes munkát vállal az építkezésnél. Hű, hogy éljenezték. Tömegesen csatlakoztak a kezdeményezéshez, kőművesek, mérnökök, tisztviselők, sőt az igazgató is. Úgy lapátoltak aztán s keverték a betont, hogy másnap alig mozgott kezükben a ceruza. Mit tesz, ha a jó munkás jó tanítványokat nevel... A ház meg felépült.“ A következő tömb építéséhez már a Luca brigádot küldték. Rekordidő alatt készült el. Pedig Luca Ágoston csak azután tudta meg, hogy abban a házban saját lakását is felépítette. Végre otthon ... Igen, a Kövespad utca tetejéről a Belojannisz utcai első emeleti lakásba költözött. És most ott meséli el roppant szívesen a látogatóknak egész életét. Közben disznótoros vacsorával kínálja őket: — Ezt a közfalat ittani, a konyhám s a szobám között, húsvét másodnapján húztam fel. Május elsején már avattuk is a házat. Mosolyog. Duruzsol a gáz, tiszta, abrosz az asztalon, jó étel... Muzsikaszó. Csengetnek. Szép, fekete feleségével, állambiztonsági hadnagy fia jön haza. Az Operából jönnek, a Sevillai borbély előadásáról. A fiú hevesen magyaráz az apjának. Az öreg ravaszul, bölcsen figyeli. — Édesapám, magának moziba, színházba kell járnia. És többet kéne olvasnia. Párttagjelölt. Nem? Párttagjelölthöz pedig úgy illik, hogy ... Magyaráz, magyaráz a fiú s van is igazsága, de észreveszi, hogy az öreg nevet rajta. S talán az öregnek is van némi igaza, csakugyan, hogy is jön ahhoz a csirke, hogy prédikáljon nem sztahanovistának . .. BODOR PÁL Sütő sokárnyalátú humora írásainak minden zngét-zugát átjárta. Dialógusaiban állandóan jelentkezik például az a forma, amikor az ellenség tudatosan ferdít, de a mi emberünk valósággal kinevetteti,mert visszafordítja a beszéd élét, ő megy át hirtelen támadásba. „A jegyző izgatottan rángatta gyűrött nyakkendőjét... — Micsoda szemtelenség ez, Dudás! Maga. .. anarchista ...! — Nem kérem. Én kommunista vagyok." Ugyancsak a Hajnali győzelemből tüli a grófné vitáját Sztarkánéval, aki beköltözött a kastélyba. „— Drágám, erre jobban kell vigyázni — oktatta Szarkánét. — Nem a kedves édesapjától maradt. A malacot miért engedik a szobába? Miféle emberek maguk? ■— Szegényemberek — nyelvek Szarkáné. — De a méltóságos asszonynak ebbe most már nincsen semmi beleszólása." A leírások során állandóan találkozunk a látszat és a valóság ellentétéből fakadó komikummal. Muresán úr irodája elé érkezik a rajon küldött s vele együtt kacagunk, mert az össze-vissza taposott virágágy fölé ezt a feliratot helyezték: „A virág környezetedet szépíti. Ne lépj a fűre." Muresánt végeredményében nem a gazdaság helyzete, hanem csak a formaságok érdeklik... Bődi is rettenetesen komikussá válik, mikor borotvájával kerülgeti azt az orra alatt lévő daganatot, melyet este kapott a közbeszólásáért , s közben keserves-mérgesen magyarázza Anikó néninek, hogy Gergely, az öregasszony fia tehet mindenről. Amikor Sütő mesélni kezd, rendesen egy- egy tréfás történettel viszi tovább az előző jelenetet. A Sora által elemzett „meghökkentő“ részekben sok a helyzetkomikum s valóban, Sütő szívesen keresi ezt a megoldást. Igen sokszor előfordul novelláiban olyan részlet, melynek humora egyszerre kétfelé céloz. Bogár Zsuzsika példám nagy komolyan beszedel életét a tanároknak. Állandóan idézi Bartalis urat, aki kegyetlen cinizmussá, „muosoknak“, „kis bitangnak“ nevezi a leánykát. Mennyi tragikomikum van ebben a jelenetben. Zsuzsika el sem képzeli még, hogy másképen is lehetne. Ugyannak van a jelenetben, ugyanazokban a momdai oxibján növekszik meg Zsuzsika alakja és válik gyűlöletessé a Bar társé. De mindez csak azért válhatik igazi értékké a novellákban, mert a kultfiklust veszi előre, mert segíti a mű drámaiságát. A konfliktuson kívül, vagy a konfliktus ellenére nincs realista irodalmi hatás. Egyetlen írói eszköz sem „érték“ önmagában, hanem csak a mű egészében találja meg szerepét. Ha hiányzik a kifejleszthető, vagy kifejlett konfliktus, idillivé válik mindaz, ami másutt talán együttérző mosolyt váltanna ki belőlünk. Ezért nem hat Csalóka Mihály levelezésének meséje (Elnyílt már a rózsa), bármennyiire szellemesek is a részletei, vagy stílusmegoldásai. Ezért érezhette k. Földes László a Pulyka „paripa“ felhegedülésének kitűnő jelenete után, Koronka és a nagybőgős beszélgetéséből, az olcsó csúfolkodás tónusát is. És ezért válik az ellenséggel való gúnyolódás helyenként egyszerű adomázgatássá, amiben mindig benne rejlik az ellentétek eltűnésérnek veszélye. Kiváló jelenet az, amikor a „magyar nemzetiségű“ milicistát szalonnái rántottéval kínálja Bódi s végül a macskán áll bosszút, amikor a milicista megcsúfolja. Ez a végig komikus jelenet azért hat, mert kiválóan elindítja Borfiak és Kis Gergelyek ellentétét. Amikor azonban a novella drámaisága nem alakul ki, hiába teremti meg Sütő, Bődi és Koluimbán között a legkitűnőbb „helyzeteket“, legfeljebb elmosolyodunk a lábmosás közben példálózó figurán, de a szatíra nem hat igazán, mert már elakadt a konfliktus. Sütő legjobb írásaira és írásainak nagy többségére azonban a konfliktus drámai kibontása és megoldása során uralkodó sokszínű humor a jellemző. Húszegynéhány éves Sütő András, Hajdú Zoltánnal írt színdarabjáért tilaimi díjjal tüntették ki. Ezt a novellásfeötetét az idei könyvpiacon románnul is kiadták. újjaibb novellái és karcolataki szinte havonként jelennek meg a magyar és román folyóiratokbjain. Mire ezt a kötetet megvitatjuk, elkészül újabbnovellagyűjteménye is. Sütő művészete a Román Népköztársaság magyar irodalmának egyik legszebb hozzájárulása a szocialista realizmus fellé haladó új, hazai irodalomhoz. Asztalos István, Kovács György és Nagy István, azok az írók, akik a felszabadulás előtti tíz év realista romániai magyar novellairodalmát megteremtették, a felszabadulás után elsősorban új regényirodalmunk elindításával voltak elfoglalva. Ugyanakkor húsznál több új novellistánk jelentkezett. Közülük nem Sütő járta egyedül az igényesség és harcos, szocialista humaniszimus írói útját. De kétségtelen, hogy egyik induló elbeszélőnk sem volt hűségesebb, kitartóbb és eredményesebb ezen az úton, mint Sütő. Sok olyan novelte született az elmúlt öt évben, melyek csak szerzőik szándékát árulták el, melyek kiagyalt konfliktusok és helyzetek sivárságáva riasztottak. Sütőnél nem jelentkezett ez a veszély. Fantáziája mindig művészi erővel szárnyalt és mindig a valóságból táplálkozott. Viszont kialakult Sütő körül egy másik veszély, melyről talán nem ő tehet, hanem mi magunk, munkatársai és bírálói. Kezdik elkönyvelni, mint „kiforrott“ novellistát, mint „érett“ művészt. Véleményem szerint elsietett jelzők ezek. Sütő a legkisforrottiabb új elbeszélőink közül, de miit várhatunk tőle a következő tíz év alatt?! Hiszen prózai íróval s nem kritikussal állunk szembe, alku érett férfikorában, reméljük, sokkal nagyobb meglepetésekkel szolgál még Olvasóinknak. Éppen ezért mindenáron tudatosítani kell Sütőben, hogy nemcsak karcokat író, vagy nemcsak egy-két helyzet megörökítője. Művészetében olyan drámaiság nyilvánult már meg, amely a legmélyebb konfliktusok megragadására és sokkal többoldalú kifejtésére teszi képessé. Nem tudom, hogy ír-e valaha regényt, de tudom, hogy foglalkozott már nagyobb elbeszélés tervével. És tudom, hogy színdarabírásra készül. Mindez nem jelenti Sütőnek, a novella- és karcolatírónak az eltűnését. A még nagyobb konfliktusokkal való szembenézés odavezet majd, hogy a Bogár Zsuzsika búcsúzik nem a legjobb karcolatra marad, hanem egyik írása a sok kiváló között." Hangsúlyoztuk a Hajnali győzelem jelentőségét eddigi művében, mert ebben a novellában üti meg azt a drámai hangot, amely megakadályozhatja az adomázgatás beszivárgását művészetébe. Király István elemezte legutóbb az adoma szerepét a magyar irodalomban — éppen Mikszáth Kálmán életművével kapcsolatban. Reámutatott az adoma népi gyökerére, aztán a XIX. század magyar regényirodalmában mutatta meg az adoma szerepét. Király utalt a későbbi magyar regény két vonalára. Az egyikben, Mikszáthnál és Móricznál az adoma a valóság megközelítésének sajátos htjává vált, de mindketten (és főként Móricz) szembe is fordultak a korlátjukká váló adomával. Ady 1906-ban arra bíztatta Mikszáthot, hogy gyűrje le a magyar irodalom védőszentjét: „szent anekdota“-t. „Nemcsak a históriát, mely az ultramanián Magyarországon javában virít, de a szociális anekdotát is. Igazi íróktól az egész életet követelik itt, nem csupán a mulatságos morzsákat“. És a magyar irodalom másik, hivatalos tiszaistváni és horthymiklósi vonala, Herczeg Ferenc és Harsányi Zsolt műveiben az anekdotát valóban a társadalmi ellentéteik elkenésénak, letapadásának „klasszikus“ eszközévé tette. Vagy nem ugyanilyen szerepet játszott a székelyeskedő anekdota a romániai magyar polgárság irodalmában? Sütő írása mélyen népi gyökerű. Fantáziája abból épít, amit a fiatal író megélt, ellesett, összegyűjtött. Továbblépésének fontos kérdése, hogy elrugaszkodjék a szerkesztői asztalitól és újra elinduljon azon az országjáró úton, amelyen például Móricz Zsigmondjárt. De Sütő éles megfigyelőképessége, a humorra érzékeny szemlélete magával hozza az adomázgatás veszélyét. Márpedig ma Ady nem a szociális adoma ellen hívná harcba Süllőt, hanem a szocializmus építéséről szóló adomázgatás veszélyére figyelmeztetné. Ez a veszély jelentkezik Sütő művében, jelentkezett e kötet megjelenése után, 1953- ban írt műveiben is. Viszont legjobb írásai azt mutatják, hogy máris rendelkezik az adomázgatás veszélyét leküzdő minden ellenszerrel. Sütő kötetét olvasva már nemcsak annak örvendhetünk, hogy „író indult“ . .. Már az a boldog aggodalom foglalkoztathat, hogy várjon merre megy, hovafejlődik ez a kiváló tehetség.* Néhány szót még Bene József illusztrációiról. Fedőlapja, kezdő- és zárórajzai elsőrendűek, méltók az íróhoz. Néhány vonással pontosan kifejtei a novellák mondanivalóját, hangulatát és hűséges képet ad a cselekvztényről is. Ezek a rajzok és néhány alak szép megoldása (Kis Gergely, Bakó Marci, Marisán) komoly sikerei grafikánknak. Kár, hogy az egyes jeleneteket élénkhozó rajzai már nem ilyen kifejeznek s az egyik (89. oldal: Kiskatii, az édesanyja és testvérei) valósággal árt a Sütő szép karcolata által elért hatásnak. Különben, miikor vitatja már meg sajtónk hazai irodalmi kiadványaink illusztrálásának kérdéseit? MAROSI PÉTER * HORVÁTH IMRE Csak egy, iscut ne út étek Mit vállalok? Bárki vallat, nem teszek új fogadalmat, mert emlékszem én még egyre s köt az egész életemre. Nagyon régen, nagyon halkan én már egyszer megfogadtam, hogy a népet, azt szolgálom, holtomig tart vállalásom s csak egy igaz versért élek — és az több lesz, mint ígéret. PÁSKÁNDI GÉZA Reggeli dal Ital ma nincs, pedig fiúk, ma úgy koccintanék! Hisz ünnep van s fejünk felett oly kristálykék az ég. Sebaj, fiúk, választ a nép. S ha rég ömlött a szesz, a nép itta meg rút levét, a keserű levet. De mi ma józanok vagyunk, mint még talán soha, bár van hazánknak mámora és termett jó bora. Mert józan népünk tudja már mit rég csak sejthetett, hogy törvény, hatalom, tanács belőle s érte lesz! Sebaj, fiúk, legyen nekünk ma pompás vigaszunk: ha rég a szavazás előtt ivott — mert itatták — a nép, mi utána vigadunk! 1956. idec. 20. ------------------------------------------------------------------------------------------------- JANCSIK PÁL TISZTAVIZÜ HEGYI TÓNÁL Tisztavizü hegyi tóra Hull a sok levél, Tisztavizü hegyi tónál így daloltam én: „Hej hegyi tó, hej hegyi tó! Tarka-leveles; Hej galambom, kis galambom Csak engem szeress! ___________ Szeress mint szellő a lombot, Mint a fát a lomb, Mint a kedves, méla bongási A kicsi kolomp“. Tisztavizü hegyi tóra Hull a sok levél, Tisztavizü hegyi tónál Pád gondoltam én. ____________ FIATAL ÉLETEK INDULÓJA .. . NÉGY VERS TANULSÁGA A „Fiatal életeik indulója“ rovatban közölt négy vers (Utunk 53. szám) mindegyike más-más tanulságot kínál a fiatal tollforgatóik számára. Egyikben az eszmei mondanivalóval kapcsolatban kell figyelemre inteni a szerzőt, másikban rá kell mutatni az eszmei szándék és a költői megfogalmazás közötti eltérésekre. A harmadikban-miegyedlikban la mesterségbeli tudás egyes kérdései merülnek fel. ¡›· Szolgálni a béke ügyét — nem kétséges, hogy ez a cél állt Józsás István előtt, amikor Édesapám című versét megírta. Mondanivalóját a háborúra és a háborúban eltűnt édesapjára való visszaemlékezéssel fejtené ki. Csakhogy Józsa István verse inkább méllabús, mint szárnyaló s kicsengése is inkább szomorkás sem ,mint harcos. Mi lehet ennek az oka? Várjon a szerző tehetségében kell a hibát kereslni? Nem. Versében szemmel látható tehetség mutatkozik meg. Hol kell keresnünk tehát e költemény hibáját? A fiatal tollforgató mondanivalójával van fatba. Szemlélete legjellemzőbben ezekben a sorokban fejeződik ki. Pedig hazudnám, ha érteném, H°SH egymást dühöngve ölik emberek. Akkor nem lennék ilyen boldog. Semmit más nem mutatkozik meg a háborúról Józsa István versében, mint az, hogy az emberek öltik egymást. A háborút tehát általában gyűlöli. Semmilyen utalást sem tesz arra vonatkozóan, hogy versében a tőkések érdekeiben folyó háborúról van szó. S ha el is jut annak a kijelentéséhez, hogy „gyűlölöm a háborút“, nem jut el odáig, hogy megmondja: „Jertek emberek, harcoljunk ellene“. Verse ezért nem tud a békeharcos páthosz hangján megszólalni. De borzalmas gyermekkorának költői felidézése így is dicséretet érdemel. Más problémát vet fel Hervai Gizella verse: Lobbanj lángra öröm tüze. Itt a jól felfogott eszme, szándék megformálásának, költői kifejezésének kérdése kerül előtérbe. Jogos és megvalósítható Hervai Gizellának az a törekvése, hogy néhány képben felvillantsa November 7 pillanatait, hangulatát, hogy képsorozatával azt a gondolatot élessze olvasóiban: mi is a Nagy Október fiai vagyunk! A költő élménye valóban ismerős húrokat pendíthet meg az olvasóban. Az olvasó képzeletében azonban ezek a képek gazdagabban rajzanak és sokatmondóbban beszélnek, mint a versben. Miért? Hervai verse nem tudott még megszabadulni a verbalizmustól. Elég egyszerű rímei vannak és van ritmusérzéke, de költeménye nem bizonyítja, hogy eléggé megküzd költői képeinek tartalmáért, kifejező erejéért, művészi hatásáért. Az egész vers mondanivalójának világos, művészi kifejezésére sem fordít elég gondot. Az első szakaszban néhány képpel érzékeltetné, hogy a proletariátus első döntő győzelme hogyan „dübörgött fel“ a Néva partján. Átgázolt burzsuj gyáron, a cár fényes várain, cifrálkodó pávákon s az ellenség felüvöltött, mert életét, kastélyát és a szentképeket féltette... A képsor azért szegényes, mert általánosságba vész. Hervai Gizella nagyot és hatásosat akart mondani... s erre kevesebbet és jelentéktelenebbet mondott, mint az a valóság, melyet megismertetett vele... például a szovjet művészet. Az első szakaszban a forradalomnak nemcsak a képeit idézi, hanem a győzelméről beszél. A második szakasz ehhez a képihez viszonyítva esik. Esik, mert ismétli, amit az előbb már elmondott. A harmadik szakaszban a győztes forradalmi nép örömünnepére utal a költő s itt van két ellentétes kép, melyekkel Hervai Gizella igazi költői tudatossággal él: „Csobbanj csendben Néva vize, s Lobbanj lángra öröm tüze." Ezek a sorok felvillantják a ködös Néva-parti estet, melyben feltáboroznak a győztes munkások és matrózok s felgyúlnak a máglyák, melyek napjainkban az emberiségnek mutatják a fényt. Az utolsó szakaszban a győzelmes harcnak és a győztesek békét teremtő hatalmának képével saját népét, népeinket bíztatja békeharcra a költő. Az utalás itt sem elég világos, de mégis az a költemény végső kicsengése, hogy Október fiainak lenni egyúttal békeharcra kötelez minden dolgozót. Hervai Gizella versmondó kedve, verselő készsége még sokat kell csiszolódjék a legnagyobb s éppen ezért a legegyszerűbb példákon. Egyszerűbben többet mondhatnia, nagyobb lángot gyújthatna olvasói képzeletében. Könnyű Ferenc verse: Koreában már béke van, figyelemreméltó tehetségről tanúskodik. Mindenekelőtt az egységes költői gondolatot kell kiemelnünk, mely lehetővé teszi a vers egységes szerkezeti felépítését. Koreában már béke van . .. Béke?... Fegyverszünet. Most gengszterek, nem fegyverek Torka tokád tüzet. A földeken már megterem a ringó rizskalász. Ó, mennyi vér hullott ,ezért!! Hol volt még ennyi gyász?! Tiszta, világos bevezetés a költői gondolat második mozzanatának kifejtéséhez. A második strófa utolsó két sora (Ó, mennyi vér, stb.) ugyanis előkészíti annak az elmondását, hogy miért is kellett ennyi vérnek hullnia, miért is kellett ennyi gyásszal megfizetni ezt a szabadságot? A mondanivalói második része azonban már nem ilyen tiszta és költői. Miért? Mert nem elég tartalmas. Nincs annyi mondanivaló benne, ami négy strófát követelne. S nem is akármilyen négy strófát, hanem éppen olyanokat, amelyeikben a háborút, annak összefüggéseit kellene elénk állítania. A negyedik strófa semmivel sem mond többet, vagy mélyebbet, mint a harmadik s az ötödik strófa, nem vezeti tovább az előzőkben elindított gondolatot, képet. Nem fakad a képzetek társításának belső logikájából, sőt egészen indokolatlanul vet be teljesen nem tartozó gondolatokat. A záró strófa éppenséggel verbializmusba fúl, s ők tömjék zsebüket, boruljon lángba a világ. Kudarcba fúlt a tébolyult Wall-streeti őrület A „tébolyult őrület“ kifejezés azért mond keveset, mert szószaporítás. Nagy szavakkal akarja pótolni a tartalmat. A gondolat zárómozzanata újra emeli a verset. Ismétli a vers kezdőstrófáját (Koreában már béke van...), majd finom érzékkel visszakapcsol a vers második strófájához s folytatja a bevezető gondolatot. A békét jelképező iringó rizskalász képetelmét építi tovább és fejezi be. De milliók szíve dobog, egészvilág vigyáz, hogy megérjena földeken a ringó rizskalász. Könnyű Ferenc tehetsége nemcsak versének felépítésében, de annak részletekbemenő kidolgozásában is érvényesül. Jól rímeltet, jó érzéke van a vers zeneiségének megoldása iránt, eleven képekben lát. Itt-ott azonban több műgonddal kellett volna megformálnia eszmeileg tartalmas mondanivalóját. Jancsik Pál már másodszor szerepel a Fiatal életek indulója című rovatban. így lett szabad hazám című verse arról beszél, hogyan áldozták a szovjet hősök életüket felszabadításunkért. A költemény gondolata, és annak kifejtése szép, felemelő, bár nem mentes néhány, a kezdőre jellemző hibától. Mindenekelőtt túlbeszéli a költeményt. A bevezetőt hosszan és kissé komplikált, áttételes képekkel formálta meg. Itt-ott kicseng a versből valami idejét múlta, szentimentális hangütés, amelytől a jövőben őrizkednie kell. Túl sok a versben a virágremegés, a szirmok, a sóhaj, az ifjú lány és a kedves, a szél szárnyára bízott üzenet., Egyszóval annak a szókészletnek a felhasználása, melyet egy hamishangú, szentimentális költészet lejáratott. Ügyelnie kell a költőnek arra, hogy tisztult érzelmeit tisztulitalob, ércesebb nyelvi anyagba öltöztesse. * E fiatalok versei bíztató kezdést jelentenek. Ami e költeményekben érték, azt éppen íróik fiatalos verselőkészsége és a mondanivalójuk határozza meg. Hibáik viszont a kezdő s méggyakorlatlan tollforgatók kiforratlanságának, helyenként sutaságának a nyomai. Sok olvasás, verskultúrájuk szélesítése, mélyítése és elsősorban maga az írás érlelje ki költői hangjukat, melynek csírái bíztatóan jelentkeznek első verseikben is. FÖLDES LÁSZLÓ NÉZŐTÉRI JEGYZETEK (Folytatás az első oldalról) szereposztása már meg is történt. A szabadságért és az emberiség békéjéért mártírhalált halt Rossenberg-házaspárt Kovács György és Hamvai Lucy, a küldöttet Sarlós Imre alakítja majd. A nagy sikerek és eredmények ellenére a Székely Színháznak is megvannak a maga problémái. Számos oldalbról hangzott el a kívánság, hogy a színház zenés darabokat is játsziék, mások elégedetlenkednek amiatt, hogy kevés a bemutató. A zenés darabok iránti igény jogos és érthető, most már csak az a kérdés, mit értünk zenés darabon. A „több bemutató előadást“ igénye tán még jogosabb. Bár a felújításoknak is megvan a pontos és jól meghatározott célja, a folytonosain növekvő új közönséggel megismertetni az időtálló műveket és értékes előadásokat. Éppen a hosszú éveik munkája és eredményeképpen engedheti meg magának a Székely Színház, hogy részben repertoárszínházként működjön, ami természetesen nem jelentheti azt, hogy ezentúl minden előadása felújítás lesz. A szocialista-realista színháznak nem az a célja, hogy gyakori, de igénytelen bemutatókkal „szórakoztassa“ a közönséget. Éppen ellenkezőleg, hogy kevés, de rendkívül igénnyel felépített darabokkal valóban művészi nevelést adjon a dolgozóknak. Csak egyetlen példát: Kovács György szovjet tanulmányok segítségével évekig dolgozott azon, hogy felépítse magában az új Tartuffe-öt, de ez a Tartuffe aztán sűríti is magában mindazt, ami rút és megvetésre méltó az emberben: csalárd, kéjsóvár, falánk és álszent. A példa persze nem tipikus, ám ha évek nem is, de hónapok feltétlenül szükségesek egy-egy színpadi mű elmélyült tolmácsolásához. Amikor eljöttem Vásárhelyről, éppen akkor kezdődött a Gorkij-ciklus: — olyan remekműveik, mint az Éjjeli menedékhely, a Kispolgárok és a Jegor Bulicsov — felújítása. Irigykedve gondoltam azokra, akik már minden este megnézhetik és szánakozva gondoltam azokra, akiknek ez már nem élmény. SIMON MAGDA