Útunk/Utunk, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-07 / 1. szám

2 A TŐKÉ­S-F­Ö­I­­D­E­S­Ú­RI ROMÁNIA magyarságának haladó szellemi életében jelentős szerepet töltött be a Korunk c. folyóirat. Első száma 1926-ban, Kolozs­váron jelent meg; fejlődésében két szakaszt határolhatunk el. Első évfolyamainak szá­mai (1926—1929), mind világnézeti orien­tációjukat, mind tartalmukat és a munka­társak összetételét illetően különböznek a későbbi évfolyamok számaitól. A Korunk ebben a szakaszában nem minősíthető még harcos, haladó orgánumnak. Szerkesztését az elvtelen eklekticizmus, a polgári objek­tívizmus jellemezte. A polgári ideológia és kultúra válságának tipikus terméke volt. A kapitalizmus viszonylagos stabilizáló­dásának vége, az új válság szele hazánk­ban is forradalmi mozgalom dagályához vezetett. Az 1924-ben illegalitásba szorított Román Kommunista Párt, dacolva a tőkés­földesúri kormányok terrorjával, leküzdve a soraiba becsempészett ellenséges ügynö­kök által provokált frakcióharcot, élére állt az 1929—1933 közötti nagy munkás­harcoknak. A Párt 1926 óta illegálisan megjelenő elméleti folyóirata, a Lupta de Clasa, valamint többi lapjai tüzet nyitot­tak a polgári ideológia ellen, hadat üzen­tek az ultrabaloldali, szektariánus doktri­­nsrségnek. A párt erőfeszítéseket tett, hogy legálisan megjelenő folyóiratokat és lapo­kat hívjon életre, amelyeknek ideológiai­politikai vezetése teljesen a kezeiben van, vagy befolyást szerezzen egyes demokra­tikus sajtótermékek szerkesztőségeiben, s ezeket eszméinek terjesztésére használja fel. A válság éveiben fellendült a tőkés­földesúri Románia elnyomott kisebbségei­nek nemzeti-forradalmi mozgalma is. E tényezők hatására megindult a romániai magyar dolgozó értelmiségi körök radika­­lizálódása; a marxizmus-leninizmus eszméi tért hódítanak soraikban is. Kialakul a haladó, a marxizmus felé közeledő, a Szovjetunióval rokonszenvező magyar írók és publicisták csoportja, ez a csoport át­veszi a Korunk vezetését. A fejlődésnek második szakaszába lépő, átalakuló, új Korunk elválaszthatatlan Gaál Gábor nevétől, működésétől. Gaál Gábor 1929 óta társszerkesztője a lapnak, 1931-ben pedig teljesen átveszi a Korunk vezetését. Ettől a pillanattól kezdve egé­szen a lapnak a horthysta hatóságok általi betiltásáig (1940 szeptember) fáradhatatla­nul küzdött, dolgozott a lap létéért, szín­vonalának állandó emeléséért. Mondhatni, nincs a Korunk oldalain megjelent olyan írás, legyen az szépirodalmi termék, ta­nulmány, esszé, bírálat, krónika, amelynek megszületéséhez, kialakulásához Gaál Gá­bor ne járult volna hozzá. Ösztönzött, irá­nyított, ötletek százait adta, javított és bírált. Széleskörű tájékozottsággal, magas igényességgel és kritikai szigorral, állandó harcban a cenzúrával, biztosította a folyó­irat megjelenését és fejlődését. Tanulmá­nyok, cikkek, rövidebb vagy hosszabb kró­nikák, megjegyzések tucatját írta saját n­eve, vagy különböző álnevek alatt. Igazi szerkesztő volt, aki számára a lap össze­állítása élethivatást jelentett. A szerkesz­tésében megjelent Korunk 10 évfolya­mának teltes kötetei tartós emlékművet állítanak Gaál Gábornak, amelyre mindig őszinte tisztelettel tekinthetünk fel. A Korunk jelentősége túlnőtt Erdély, Románia határain. Voltak olyan évek, amikor a Korunk volt az egyetlen, szín­vonalas, legálisan megjelenő haladó folyó­irat az egész magyar nyelvterületen. Mun­katársai nemcsak a romániai haladó írók és publicisták soraiból kerültek ki, oldalai nyitva állottak a szlovenszkói, a magyar­ és a jugoszláviai haladó magyar írók, költők és a­dósok számára. Mi jellemezte az új Korun­c-,,t? a lap elsősorban megkülönböztetett ügyeimet fordított arra, hogy közvetítse a szovjet­ellenes „egészségügyi övezet“ vasfüggönye mögül a szovjet tudomány és irodalom eredményeit, az épülő szocializmus vívmá­nyait. A Korunk szerkesztői mindig törekedtek arra is, hogy tájékoztassák a lap olvasóit a nyugati haladó tudósok és írók tevékeny­ségéről. Azzal is tudatosan küzdöttek a nacionalista elszigetelődési tendenciák, a begubózó transzilvanista provincializmus ellen, hogy kitekintést nyújtottak a világ haladó szellemi frontjának eseményeire. A Korunk harcos, antifasiszta orgánum volt. Számos cikkében, tanulmányában mu­tatta be a fasizmus igazi arcát, ember- és haladásellenes jellegét. Feltárta a fasizmus osztálytartalmát, megrázó dokumentumok­ban leplezte le barbarizmusát. Pellengérre állította a fasiszta ideológia misztikus té­teleit. Beszámolt a fasiszta diktatúra ellen harcoló olasz és német nép legjobb fiai­nak áldozatteljes ellenállásáról. A lap be­csülettel kivette részét a második világ­háború megakadályozására kibontakozó ekemozgalom erőfeszítéseiből. Korunk, noha nem volt következetes, tiszta marxista folyóirat, kétségte­­emeket szerzett a marxizmus­leni­­eszméinek népszerűsítésében is. L­ehetőséget nyújtott kifejezetten a orientációjú tanulmányok, cikkek tetéjére. Ezek a cikkek — noha Irak­mentesek különböző hibáktól járultak a marxista ideológia el­­vi et az értelmiségiek és a fejlett­ek körében. Ők tevékenységének egyik leg­­oldala az a harc, amelyet a scionalizmus ideológiája ellen, a magyar dolgozók testvériségé- fordulásáért folytatott, Ízlatos kép a Korunk évfolyamai­­ról és tartalmáról érthetővé te­­tt, miért volt népszerű a folyó­­gyakorolhatott olyan mély h a­­világháború közötti romániai, s országok haladó magyar őre. Pedig példányszáma vi­­■sony volt. Nem igen haladta 1200-as számot. A Korunk éghatását, hatósugarát azon­­rhetjük le egyszerűen a cél­­lal. Minden egyes szám megjele­­nságes eseményszámba ment, pél­­.rézből-kézbe vándoroltak. Kis cso­­da alakultak, amelyek közösen fizettek a lapra. Cikkeit, tanulmányait haladó örök által rendezett összejöveteleken, „tea­délutánokon“, kirándulásokon felol­vasták, megvitatták. A Korunk legtöbb ol­vasója ma is mint maradandó élményre emlékszik vissza a lap egyes számaira, cikkeire. A Korunk értékelésénél nem felejtkezhe­tünk meg fogyatékosságairól, hibáiról. A lap nem volt következetes marxista orgá­num. A világnézetileg tiszta, helyes irány­zatú cikkek mellett sok hibás, eszmeileg zavaros, sőt a polgári ideológia befolyását hordozó anyag jelent meg oldalain. A mérleg azonban így is kétségtelenül pozitív. A Korunk értékelésénél nem az a döntő, amit nem adott, nem adhatott a mai igényekhez és színvonalhoz viszo­nyítva, hanem az, amit nyújtott, az adott körülmények között, a haladás ügyének szolgálatában. A KORUNK a tőkés-földesúri Romániá­ban, olyan országban jelent meg, amelynek uralkodó osztályai a kizsákmányolás rend­szerének biztosítására a legvadabb, nem­zeti elnyomás, az elnemzetlenítés politiká­ját alkalmazták az ország kisebbségi töme­geivel szemben. Az ország demokratikus erőinek azonban nemcsak a román kizsák­mányoló osztályok által folytatott nemzeti 1954 december 26-i kezdettel hazánkban is eltörölték a jegy- és pontrendszert, aminek hatalmas jelentősége van gazda­sági életünk további fejlődése, valamint országunk dolgozói életszínvonalának to­vábbi emelkedése szempontjából. Ahhoz, hogy ezt a jelentőségét megérthessük, mindenekelőtt tisztáznunk kell, miért volt szükség a jegyrendszer eddigi fenntartá­sára. Hazánk népgazdasága a szocializmus építésének a szakaszában van. Ipari ter­melésünk rendkívüli gyorsasággal növek­szik. Ezzel párhuzamosan számbelileg is erősödik munkásosztályunk és életszínvo­nala egyre magasabb. Ipari termelésünk és munkásosztályunk gyors növekedése fo­kozta a mezőgazdasági termények iránti szükségletet. Mivel mezőgazdaságunkban még a kis­­árutermelő parasztság van túlsúlyban, és mivel az egyénileg dolgozó parasztgazda­ságoknak nem nyújtottunk elégséges tá­mogatást termelésük fejlesztésében, mező­­gazdasági termelésünk nem tudott lépést tartani ipari termelésünk növekedésével, lassabban növekedett, mint a mezőgazda­­sági termények iránti szükséglet. Emellett parasztságunk személyes fogyasztása a mezőgazdasági termények terén sokkal na­gyobb, mint ezelőtt. Mindezek azt ered­ményezték, hogy mezőgazdasági áruterme­lésünk kisebb volt, mint amennyit nö­vekvő iparunk nyersanyagszükséglete és a számban és életigényeiben növekvő munkásosztályunk egyéni szükséglete meg­követelt. Ilyen körülmények között állami és szövetkezeti kereskedelmünk nem tudta a mezőgazdasági termények szabadpiaci árát megfelelő mértékben szabályozni. A szabadpiaci árak elszakadtak az állami kereskedelem áraitól. Vagyis, mezőgazda­­sági termelésünk viszonylagos elmaradott­sága a mezőgazdasági termények árai emelkedésében mutatkozott meg, amit a spekulánsok, elsősorban a kulákok és a burzsoázia más elemei kihasználtak. Ez nemzeti jövedelmünknek a piacon történő újrafelosztását eredményezte. Ezáltal emelkedett a mezőgazdasági termékeket eladók részesedése a nemzeti jövedelemből. Ez abban is megmutatkozott, hogy megnövekedett vásárlóképességük, az ipari cikkek iránti igényük. Mindezek a tények azt a veszélyt rej­tették magukban, hogy a bérből és a fi­zetésekből élők a legfontosabb közszük­ségleti cikkekből sem fedezhetik a szük­ségleteiket. Ilyen körülmények között a munkások és tisztviselők életszínvonalá­nak biztosítása érdekében egyetlen lehet­séges eszköz a jegy- és pontrendszer volt. Biztosítani kellett, hogy a munkások, tisztviselők és nyugdíjasok a legfontosabb szükségleti cikkekből legalább a feltétle­nül szükséges mennyiségeket olcsó és vál­tozatlan árakon beszerezhessék. A jegy­­es pontrendszer be­ is töltötte szerepét. Funkciójuk az volt, hogy fenntartsák és táplálják a revizionista hírverés céljait szolgáló Erdély-mithoszt. A Korunk egyik legfőbb érdeme az a harc, amelyet a transzilvanizmus ellen folytatott. A lap szerkesztői és munkatár­sai idejekorán felismerték az „erdélyi gon­dolat“, „az erdélyi lélek“ mithoszának na­cionalista jellegét és sorozatos cikkekben támadták. A Korunk elsősorban irodalmi síkon harcolt a transzilvanizmus ellen. Ezt az irányt az szabta meg, hogy a tran­szilvanizmus nem annyira filozófiai vagy szociológiai tételekben, mint inkább iro­dalompolitikai eszmefuttatásokban és szép­­irodalmi művekben jelentkezett. A tran­szilvanista irodalom bírálatában jelentős szerepet töltöttek be Gaál Gábor cikkei. Több mint egy évtizeden keresztül G. G. számos tanulmányban, irodalmi kritikában tárta fel a helikoni irodalom haladásellenes jellegét. A mai magyar erdélyi irodalom arcvonalai c. cikkében (1930. évf. 878 old.) Gaál Gábor három irányzatot különböz­tetett meg az erdélyi magyar irodalomban. Az egyik, az akadémizmus, amely a feuda­lizmus, a dzsentry, az egyház irodalma, azoké, akik elvesztették hatalmukat, de szellemileg még uralkodnak. Az erdélyi akadémizmus a magyarországi akadémiz­­mushoz kapcsolódik, múzeális és konzer­vatív jellegű. A transzilvanizmus — lát­szatra — ellenzéki húrokat penget az aka­­démizmussal szemben, de oppozíciója nem gyökeres. Változatlanul a l’art pour l’art irányzatát követi, s egy himérát, az osz­tálybékét kergeti. A harmadik irányzat, amelyet G. G. a „tiszta osztályvonal“ irányzatának nevez, akkor volt kialakuló­ban és az elnyomott tömegek hangjának kívánt kifejezést adni. Szilágyi András Új pásztor c. írása az első írás, amely erős naturalista beütéssel ugyan, de mégis a romániai magyar haladó-realista irodalom megszületését hirdette. A transzilvanista ideológiában és iroda­lomban erős narodnyik vonások is talál­hatók. A transzilvanista falu­kép, akár csak az erdélyi történelemről költött mi­­thosz a fantázia és a vágyálom terméke. Ebben a ködképben eltűnik a falu valósá­ga, a maga osztálytagozódásával és belső ellentéteivel, helyét pedig az „örök“, az „igazi“ falu foglalja el, amely évszázadok óta hű őrzője, letéteményese lenne az „er­délyi lélek“-nek. 1935-ben az Erdélyi Helikon — a keleteurópai országokban divatba jött falujárás hatására — falu­szá­mot ad ki. Jó alkalom volt ez G. G. szá­mára, hogy A nép barátai c. cikkében (1935. évf. 132. old.) bonckés alá vegye a helikoni irodalom falu-szemléletét és be­bizonyítsa: a transzilvanisták éppen úgy meghamisítják a falu valóságát, mint a történelmet. A transzilvanista irodalom nemcsak a történelmet, a falu valóságát hamisította meg, hanem szűk erdélyi provincializmusá­­nak látóköréből eltűnt maga a romániai magyarság. A transzilvanisták nem akar­ták felismerni a romániai magyarság té­nyét, azokat a mély átalakulásokat, amelyek az itteni magyarság életében végbementek. Az erdélyi partikularizmus irányzata, — a magyar nacionalizmus for­mája — nem volt hajlandó tudomásul ven­ni, hogy a magyarság, amely évszázadok óta együtt szenvedett és harcolt a román néppel, nemcsak Erdély területén él, ha­nem kiáradt Románia más területei felé is. Éppen ezért anakronizmus csak er­délyi magyar irodalomról beszélni, mikor tulaj­donképpen az egész romániai magyarság életét tükröző romániai magyar irodalom fejlesztése lett volna a feladat. A ROMÁNI­AI magyar kizsákmányoló osztályok nacionalista politikája s ideoló­giája természetesen nemcsak az irodalom­politika, az irodalom területén érvényesült. A Korunk figyelemmel követte és bírálta a romániai magyar értelmiségi ifjúság mozgalmait is, azokat a politikai, társadal­mi, szociológiai irányzatokat, amelyek köré­ben létrejöttek és magukon hordozták a biztosította a fizetésből élő dolgozók ré­szére a kenyeret, a zsiradékot, a cukrot, a tésztaneműt, valamint a legfontosabb ru­házati cikkeket. A jegy- és pontrendszer tehát a közszükségleti cikkeknek olyan el­osztását biztosította, amely a dolgozók érdekeit védte. Látjuk, hogy a jegyrendszer fenntartá­sának a szükségessége mezőgazdasági ter­melésünk elégtelenségében rejlett. A jegy­rendszer csak a pillanatnyi legsúlyosabb bajokra jelenthetett orvoslást, de a nép­gazdaságunkban lévő mélyebben gyökerező nehézségeket nem küszöbölhette ki. Ezek a nehézségek nem a közszükségleti cikkek elosztásában, hanem ezen javak termelé­sében gyökereztek, így tehát a jegyrend­szer nem érintette, nem is érinthette a ba­jok gyökerét. A jegy- és pontrendszernek számos káros hatása is volt gazdasági életünkben. Fenntartása mindenekelőtt tekintélyes bü­rokratikus apparátust követelt meg és így sok embert vont el a termelő munkától. A jegyrendszer és a jegyrendszerrel szo­rosan összefüggő kettős árrendszer, való­ságos életelixirt jelentett a spekuláció szá­mára. A jegy- és pontrendszer egyes ese­tekben nagymértékű pazarláshoz vezetett. A pontra kapott cipőket az esetek több­ségében teljes elhasználódásuk előtt el­dobták, nem talpaltatták meg azokat, mert a pontra kapott cipő ára alacsony volt. A legnagyobb pazarlást azonban az egyik legfontosabb közszükségleti cikk, a kenyér esetében tapasztalhattuk. Sok csa­ládban a jegyre kapott kenyér­mennyiséget nem fogyasztották el, ennek ellenére azon­ban kiváltották. Az el nem fogyasztott ke­nyeret, vagy kenyérhéjként eladták a pia­con, vagy a disznókkal etették fel. Ezt a tényt bizonyítja az is, hogy a jegyrendszer eltörlését követő héten (1954. december 26- 1955. január 2.) Kolozsvár lakosságának kenyérfogyasztása 35—40 százalékkal csökkent. Ugyanilyen pazarlás volt tapasz­talható más cikkeknél is. A jegy- és különösen a pontrendszer ká­rosan befolyásolta az ipari termékek mi­nőségét. Egyes ipari vállalatok abból ki­indulva, hogy „a dolgozók úgyis mindent megvesznek, amit jegyre vagy pontra kap­nak“, nem törődtek a termékek minőségé­vel. Sőt igen gyakran előfordult, hogy az önköltségi ár csökkentésének kedvéért, a vállalat jövedelmezőségének a növelé­séért lerontották a ponzáruk minőségét. A jegy- és pontrendszer kedvezőtlenül befolyásolta mezőgazdasági termelésünk fejlődését is, mert még jobban fokozta a szabadpiaci és az állami kereskedelem árai közötti különbséget. A szabadpiaci árak emelkedése következtében, a mezőgazdasági termények eladói nagy jövedelmet érhettek el anélkül, hogy a termelésüket fokozták volna. Ez a tény a kereskedelmi lehető­kor haladásellenes áramlatainak jegyeit. A válság acélkarmai között vergődő, a mun­kanélküliség rémétől fenyegetett értelmiségi ifjúság radikalizálódását, a nép, a munkás­­osztály és pártja felé vezető útjának fel­ismerését különböző csoportosulások, moz­galmak próbálták felfogni, megaka­dályozni. Ezek közé tartoztak az úgynevezett „ge­nerációs“ mozgalmak is, amelyek a társa­dalmi és nemzetiségi elnyomás elleni harc útjáról, a nemzedéki torzsalkodás, a gene­rációs küzdelem zsákutcájába akarták te­relni a válságos helyzetbe jutott, kiutat kereső ifjúságot. Ilyen megmozdulás volt az Erdélyi Fiatalok c. folyóirat köré cso­portosuló mozgalom is. Az Erdélyi Fiatalok programmja magán viseli a „generációs s a kisebbségi tudat“, valamint a narodni­­cizmus bélyegét. Az Erdélyi Fiatalok cso­portja nem akar osztály tagozódást, osztály­harcot látni az „örök“ falu keretén belül. A falu esettségének, elmaradottságának megszüntetését nem a feudális csökevé­­nyek, a nagybirtok felszámolására irányuló, a proletáriátus vezetése alatt kibontakozó harctól várja, hanem az értelmiségi ifjúság népművelő mozgalmától. A Korunk több tanulmányban foglalko­zott a romániai magyar értelmiségi ifjú­ság kérdésével. Ezek a cikkek bírálták a „generációs“ mozgalmat és kiutat mutattak az útvesztőbe jutott ifjúságnak. Bányai László Dávid István álnév alatt írt tanul­mánya (A fiatal magyar erdélyi értelmiség. 1933 évf. 44. old.) marxista következetesség­gel leplezi le az Erdélyi Fiatalok ideológiá­ját. Rámutat arra, hogy az Erdélyi Fiata­lok faluorientációját az a törekvés hatá­rozza meg, hogy az értelmiségi ifjúságot a falu népével tartassa el. Az Erdélyi Fia­talok csoportja feladta ugyan a revizio­nista csodavárást, kiadta az „itthon ma­radni“ jelszavát, de ugyanakkor elutasítja az osztályharc, a román dolgozó tömegek­kel való összefogás és harci szövetség eszméjét is. Bányai László ugyanakkor feltárja a mozgalom belső ellentéteit is. Az Erdélyi Fiatalok balszárnya, a népet híven és becsületesen szolgálni akaró, radikalizá­­lódó ifjak csoportja szembefordul a moz­galom vezetőségével, amely rövid „ellen­zéki“ szakasz után, teljesen behódol a magyar párti, az egyházi vezető köröknek. Az Erdélyi Fiatalok reakciós központja ki­zárja a csoportból a baloldaliakat, akik közül többen megtalálják a proletariátus és pártja felé vezető utat és szerepet visz­nek a nacionalista magyar párti vezetéssel szemben kialakuló ellenzéki mozgalom létrehozásában. A romániai magyar katolikus reakciónak nagy szerepe volt a „kisebbségi egység“ ideológiájának és politikájának alátámasz­tásában. A nemzeti egység nacionalista eszméje és a Rerum Novarum, valamint a Quadregisimo Anno című pápai enciklikák „szolidáris osztályokéról és „ipari béké­ről“ prédikáló tételei kölcsönösen kiegé­szítik egymást. Az egyházi reakció lapjai és kegyes ügynökei a soviniszta, szovjet­ellenes, antiszemita uszítás legbuzgóbb ter­jesztői voltak. A reakciós klérus mindent elkövetett, hogy megtartsa az ifjúságot befolyása alatt. Az Erdélyi Tudósító c. reakciós egyházi lap 1933-ban ifjúsági szá­mot adott ki, ez volt az erdélyi neo­­katolikus mozgalom zászlóbontása. Előbb idézett tanulmányában, Bányai László le­leplezi a „szociális­ katolicizmus“ reakciós­zerepét, a „társadalmi rend megújítása“ jelszavának demagóg, megtévesztő jellegét. Leszögezi, hogy az erdélyi neo-katolikusok „osztályösszefogást“ hirdetnek, akárcsak nyugati mestereik, ami az osztálykizsák­mányoláson alapuló polgári rend építését álcázza. A HITLERIZMUS URA­LOMRA KERÜLÉSE Németországban a romániai reakció számára is ösztönzést jelentett. A Ma­gyar Párt vezető körei szintén a fasizmus felé orientálódtak. Ideológiai viszonylat­ban ez abban mutatkozott, hogy egyre tá­­gabb teret biztosítottak a magyar fasiz­ségek kiaknázására és nem a termelés nö­velésére ösztönözte a parasztságot. Tehát annak ellenére, hogy a jegyrendszerre azért volt szükség, mert mezőgazdasági termelésünk elmaradott volt, a jegyrend­szer mégis kedvezőtlenül hatott mező­­gazdaságunk termelésének a növekedésére és így a város és a falu közötti árucsere­forgalomra, a munkásosztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség gazdasági alapjára is. Pártunk és kormányunk ezért soha­sem tekintette a jegyrendszert egy állandó jellegű gazdaság­politikai rendszabálynak, sőt már az 1952. január 28-i határozatá­ban foglalkozik a jegyrendszer megszün­tetésének kérdésével. Ezt azonban az 1952. évi gyenge mezőgazdasági termés késlel­tette. Az 1953. augusztus 19—20-i bővített plenáris ülésén pártunk Központi Veze­tősége napirendre tűzte a jegyrendszer megszüntetését és ennek érdekében szá­mos intézkedést foganatosított a mezőgaz­dasági termelés elmaradottságának fel­számolására és a közszükségleti cikke­ket előállító iparágak fejlesztésére. Ezek­nek az intézkedéseknek a gyakorlatba való átültetése a mezőgazdasági termények, a könnyű- és élelmiszeripari cikkek terme­lésének jelentős növekedését eredményezte, így 1954-ben kilencmillió tonna gabonánk termett, vagyis kétmillió tonnával több, mint 1951—52-ben. Ugyancsak komoly eredményeket értünk el az állattenyésztés, különösen a sertéstenyésztés terén. A közszükségleti cikkeket gyártó ipar­ágak termelése ugyancsak jelentősen fej­lődött 1954-ben. Ezeknek az eredmények­nek a hatására növekedett szocialista ke­reskedelmünk áruforgalma, amely össze­hasonlítható árakon a következőképpen alakult: 1952 1953 1954 milliárd lej 15 19 22 A mezőgazdasági termények, valamint a közszükségleti cikkek termelésének a nö­vekedése az 1954-es évben megteremtette a szükséges előfeltételeket a jegynélküli kereskedelemre való áttéréshez. Pártunk Központi Vezetőségének és kormányunknak a határozata 1954. decem­ber 26-tól kezdődőleg megszüntette a jegyrendszeren és a fejadagon alapuló el­látási rendszert és életbe léptette az élelmi­szer- és az ipari cikkek teljesen szabad forgalmát. A cukor és a kenyér ellátásánál bevezet­ték a szelvényrendszert. Erre azért volt szükség, mert a búza- és cukorrépa-terme­lésünk az 1954-es mezőgazdasági évben nem volt teljesen kielégítő és az ezekből az árukból rendelkezésünkre álló mennyi­ség nem fedezheti a tetszés szerinti vásár­lást. Amennyiben a kenyérnél és a cukor­nál nem vezették volna be a szelvény­rendszert, felélesztették volna az üzérke­mus ideológiájának, amely mind jobban áthatja a romániai magyar reakció ideo­lógusainak tevékenységét, így a nemzeti egység transzilvanista megfogalmazása a Gömbös-féle nagy­ magyar nemzeti egység felfogásával bővül, amelyben már felta­lálható a fasiszta demagógia „népközös­­ség“-ének gondolata. A horthyzmus, a magyar fasizmus ideo­lógusainak befolyása legerősebben a Hitel c. erdélyi folyóirat oldalain érvényesült. A Hitel a romániai magyar fasizmus első ideológiai szócsöve, amelynek feladata az volt, hogy a hitlerizmus, a magyar és a román fasizmus tételeinek népszerűsíté­sével semlegesítse a haladó ideológiai front térhódítását. A második világháború kü­szöbén, a bécsi diktátum előtt az ön­célú erdélyi szellem transzilvanista jelsza­vai már nem bizonyultak elég hatékonyak­nak. A Hitel-csoport teoretikusai, Al­brecht, Venczel és társaik vállalkoztak arra, hogy szállítják a magyar reakció számára a „korszerűbb“ ideológiát. „Szer­vezett nemzettársadalom“, „hivatásrendi­ség“ — ezek a Hitel ideológusainak ve­zérszólamai. Az erdélyi magyar fasizmus szálláscsinálói Mussolini korporatista mun­ka­kódexéből, a­pápai enciklikák szociá­lis demagógiájából, a hitleri fajelméletből, a magyar és román fasiszta ideológia el­méleteiből inspirálódtak. Eszményük a hi­­vatásrendileg megszervezett totális társa­dalom és állam, egy „új elit“ vezetése alatt. A Hitel-csoport ideológusai nemcsak po­litikai-szervezeti vonatkozásban járultak hozzá a romániai fasizmus hatalomra ke­rüléséhez, hanem ideológiailag is népsze­rűsítették a román fasizmus különböző áramlatait. A Hitel szerkesztői lapjuk ol­dalain hosszú tanulmányokban dicsőítet­ték Lucian Blaga, Nichifor Crainic és a vasgárda misztikus elméleteit, így tükrö­ződött ideológiai síkon a fasizálódó magyar és a román kizsákmányolók szövetsége a népi erőkkel szemben. A fasizmus és a háború növekvő veszé­lyével szemben egyedül a Román Kom­munista Párt mutatott kiutat és mozgó­sította a fenyegetett népi tömegeket a demokratikus szabadságjogok megvédésé­ért és kiszélesítéséért, a békéért. A párt által kezdeményezett antifasiszta népi tö­mörülésben felsorakoztak a magyar de­mokratikus erők is. A párt irányítása alatt, a Madosz széles demokratikus egy­ségmozgalmat kezdeményezett, hogy a fe­nyegető fasizmus által létükben veszélyez­tetett magyar népi tömegeket összefogja és harcba vigye az ország többi haladó, demokratikus erőivel egyetemben. A hazai antifasiszta népfront-mozgalom kibontakozásának éveiben fokozódik a Korunk harcossága, erősödik kritikai éle. A lap nagy súlyt helyezett arra, hogy fel­tárja az ellenforradalmi Magyarország uralkodó szellemi irányzatainak igazi ar­culatát. A romániai magyar reakció revi­zionista, irredenta hírverése ellen küzdött, amikor bemutatta Horthy, Bethlen és Gömbös Magyarországának valóságát és hírt adott a haladás magyarországi hívei­nek harcáról. A fasiszta ideológia leleple­zése általában és a magyar fasizmus ideo­lógiájának leleplezése különösen, alapot szolgáltatott a lapnak arra, hogy gyökeré­ben támadja a hazai magyar reakció fa­sizálódó ideológusainak, publicistáinak népellenes nézeteit. A Korunk több cikk­ben vette bonckés alá a Hitel ideológusai­nak felfogását és hozzájárult demagógiá­juk leleplezéséhez. A Korunk — helyesen — elsősorban a magyar nacionalizmus ellen irányította a tüzet. Abból indult ki, hogy a haladás, a demokrácia magyar híveinek elsősorban a magyar nacionalizmussal kell leszámol­niuk. Nem felejtkezett meg azonban ar­ról sem, hogy felvegye a harcot a román nacionalizmus ellen. Ez annál inkább fel­adata volt, hiszen a romániai magyar re­akció fasizálódó képviselői lapjaikban, például a Hitel­ben, népszerűsítették a ro­mán fasizmus ideológiáját. A román re­akciós, fasiszta ideológia leleplezésével, a dész, mint ahogyan az például Magyar­­országon a jegyrendszer eltörlése után je­lentkezett. Pártunk és kormányunk határozata az általános és egységes árszínvonalat a szo­cialista kereskedelemben érvényben levő kereskedelmi árak színvonalán állapította meg. Természetesen a határozat célkitűzése az volt, hogy továbbra is biztosítsa a mun­kások és tisztviselők eddigi fogyasztását az új árak mellett is. Ezért az egységes állami árak és a jegyrendszerben meg­állapított árak közötti különbséget a dol­gozóknak és családtagjaiknak az állam készpénz megtérítéssel fedezi. Ez a meg­térítés nem tartozik a fizetéshez és nem is esik adó alá. A jegyrendszer eltörlésével szükségessé vált egyes áruk árainak a kiigazítása, ez egyes áruknál árcsökkentést, másoknál ár­emelkedést jelentett. Az árkiigazítást egy­felől az tette szükségessé, hogy a külön­böző áruk árai nem voltak arányosan megállapítva, így például a kukoricaliszt ára magasabb volt, mint a paszuly ára, annak ellenére, hogy a paszuly sokkal na­gyobb kalóriatartalmú élelmiszer. Ez szükségessé tette a kukoricaliszt árának a csökkentését és a paszuly árának a fel­emelését. Mivel egyes áruk esetében a rendelkezésre álló mennyiség túl kicsiny volt a kereslethez viszonyítva, szükségessé vált ezen áruk árainak a felemelése, hogy ennek következtében csökkenjen a feléjük irányuló kereslet. Ugyanakkor más áruk­nál, hogy a dolgozók hátrányt ne szenved­jenek, pártunk és kormányunk árcsök­kentést hajtott végre. Ilyen árcsökkentés történt a gyermekruháknál, a játékoknál, egyes cipőfajtáknál, mosószappannál és még sok más árucikknél. A jegyrendszer megszüntetése, melyet pártunk és kormányunk gondos munkával készített elő, népgazdaságunk további, még­pedig erőteljes fellendülését fogja ered­ményezni. A jegyrendszer megszüntetésének je­lentősége tehát mindenekelőtt abban áll, hogy megszüntette azokat a körülménye­ket, amelyek fékezőleg hatottak a termelés és a termelékenység emelésére mind a mezőgazdaságban mind az iparban. A jegy­rendszer eltörlése — amint azt a Scinteia 1954. dec. 29-i számának vezércikke is hangsúlyozza — „előnyös feltételeket te­remt a tömegfogyasztási termékek meny­­nyiségének állandó növelésére, fokozza a városi és falusi dolgozók személyi érde­keltségét az ipari és mezőgazdasági ter­melés növelésében, elősegíti a város és a falu közötti árucsere mind szélesebb körű kibontakozását, lehetővé teszi a fokozatos árleszállításokat a munka termelékenysé­gének emelése, a termelés önköltségének csökkenése, a piac árukészletének fokozása alapján.“ KÉSZ­ SÁNDOR Korunk a román és a magyar reá. mindkét nép, a haladás és a béke élt, irányuló szövetségét támadta. A K O R­ U N K. nemcsak a polgári nacio­nalizmus leleplezésével járult hozzá a ro­mán és a magyar dolgozó tömegek harci egységének kialakulásához. Feladatának tekintette azt is, hogy tudatosítsa olva­sóiban, a magyar haladó közvéleményben a két nép történelmi egymásra utaltságát és közös szabadságharcos hagyományait. Mind a román, mind a magyar polgári nacionalista történelemírás évtizedeken keresztül eszköz volt az uralkodó osztá­lyok kezében, hogy a történelem meghami­sításával, a közös szabadságharcos hagyo­mányok elhallgatásával, elferdítésével köl­csönös bizalmatlanságra, gyűlöletre uszít­son. Amikor a német imperializmus, a hitlerizmus újból szolgaságba készült dön­teni a román és a magyar népet, a román és a magyar haladó történészek a törté­nelem tanúságához fordultak, hogy a múlt felidézésével szolgálják a jelent és a jö­vőt. A Korunk hasábjain számos tanulmány jelent meg ezekben az években, amelyek felelevenítették Kelet-Európa népeinek, a román és a magyar népnek sorsközösségét. Úttörő munkát fejtett ki ezen a téren Bányai László, aki több tanulmányban vállalkozott arra, hogy visszaverje a na­cionalista történelemírás hamisítását és fényt derítsen a kelet-európai népek igazi történelmére. Dunamenti múlt (1938. évf., 721. old.), Visszatérő dunamenti történelem (1938. évf., 840. old.) és Erdélyi történe­lem (1938. évf., 1076. old.) c. írásaiban a történelmi materializmus fényénél vizsgál­ja a két nép múltját és szenvedéllyel, meggyőző erővel mozgósít a közös vesze­delemmel, a német militarizmussal szem­beni összefogásra. Bányai idézi a két nép nagyjainak, Balcescunak, Bemnek, Ady­­nak és József Attilának tanúságtételét a két nép testvériségéről, ostorozza a Habs­burgok és utódaik, valamint a zsoldjukba szegődött árulók megosztó politikáját. B. L. tanulmányainak érdeme, hogy a népi tömegek életét és küzdelmeit tárja fel, bennük látja a két nép történelmének igazi hordozóit, a két nép testvériségének letéteményeseit. A magyar reakció ideológusai és publi­cistái azzal is nacionalista elszigeteltség­ben akarták tartani a magyar dolgozó­kat, hogy megakadályozták a romániai valóság, az ország helyzetének, problémái­nak megismerését a magyar közvélemény részéről. A transzilvanista partikulariz­mus, valóságos kínai falat próbált emelni az együttélő népek közé azáltal is, hogy meg szerette volna hiúsítani a mindkét né­pet egyaránt érintő, közös problémák tu­datosulását. Hiszen a közös múlt felidé­zése csak a közös jelen és a közös jövő tudatosításával együtt járulhatott hozzá a két nép dolgozói harci egységének kiala­kításához. Ezért a Korunk szerkesztői arra törekedtek, hogy közel hozzák a magyar olvasóhoz Románia időszerű problé­máit. A lap fejlődése, harcosság­a ab­ban az értelemben is fokozódott évről­­évre, hogy egyre nagyobb teret szentelt a hazai kérdéseknek. E tudatos törekvés legerőteljesebben a lap 1936. évfolyamának februári számában jelentkezett. E szám anyagát túlnyomó részben haladó, mar­xista román ideológusok és publicisták ír­ták. A februári számban Andrei Serbu­­lescu az ország gazdasági helyzetéről, Va­sile Munteanu az erdélyi falu ellentmon­dásairól, Gheorghe Dinu a román szelle­miség kialakulásáról, Miron R. Paraschi­­vescu a román irodalomról és művészet­ről, Ghita Ionescu pedig a román ifjúság­ról írt értékes tanulmányokat. A Korunk­nak ez a száma meggyőző kifejezése volt a román és a magyar haladó ideológusok testvéri együttműködésének. A román és magyar szerzők állandó együttműködése a Korunk oldalain hozzájárult olvasó­tábo­rának proletár internacionalista, a két nép testvériségének szellemében való nevelé­séhez. Ezt a célt szolgálta a Korunk ama kö­vetkezetes törekvése is, hogy előmozdítsa a román-magyar haladó kulturális kap­csolatok kialakulását s állandó erősödését. A lap a román-magyar kulturális kapcso­latok ápolását elvi alapokon, a haladás je­gyében szolgálta. Fontos ezt hangsúlyozni, mert időnként, különböző politikai és egyéni, nyerészkedési motívumoktól hajt­va, különféle „hídverési“ akciók születtek, amelyek a román-magyar közeledés cé­gére alatt, a román és a magyar dekadens, haladás-ellenes polgári kultúra termékeit próbálták elterjeszteni. Volt „együttmű­ködés“ a román és a magyar reakció ideo­lógiai és irodalmi képviselői között is. A Korunk nem általában a román-magyar kulturális kapcsolatokért, hanem a két nép haladó művelődésének közeledéséért, egy­ségéért szállt síkra. A Korunk hasábjain magyar köl­tők, úgy mint Szemlér Ferenc, Korvin Sándor és mások értékes műfordítások­ban tették lehetővé, hogy a magyar olvasó megszeresse Eminescu, Coșbuc, V. Alec­­sandri, Emil Isac alkotásait. Számos tanulmány közvetítette a román re­gényírás új eredményeit, Bálint István és Korvin Sándor két figyelemre­méltó tanulmányban elemezte N. D. Cocea, Petre Bellu, Peltz, a romániai valóságot tükröző írásait. A Korunk részleteket kö­zölt A. Sahia, N. D. Cocea és Geo Bogza műveiből, ezek az írások megismertették a magyar olvasót a román elnyomott és ki­zsákmányolt tömegek szenvedéseivel, küz­delmeivel. AMIKOR A FASISZTA BÉCSI DÖNTÉS következtében Horthy csapatai megszáll­ták Észak-Erdélyt, az új urak első tény­kedései közé tartozott a Korunk betiltása. Az ippi gyilkosok felbujtói, azok, akik a két nép egymás elleni uszításával akarták rémuralmukat megszilárdítani, nem tűr­hették egy olyan lap további megjelenését, amely a román-magyar testvériség szó­csöve volt. Az ellenforradalmi Magyaror­szág hatalmasai végre leszámolhattak a Korun­c­ kal, amely több, mint egy évtize­den keresztül leleplezte a Horthy-rezsim szörnyű bűneit és küzdött a romániai ma­gyar reakció revizionista, soviniszta poli­tikája ellen. A magyar fasiszta hatóságok nemcsak a lapot akarták megsemmisíteni, haj­tó­vadá­szatot indítottak munkatársai ellen is. Fi­zikailag akarták megsemmisíteni azokat, akik a toll, az eszme fegyverével harcoltak a haladás, a nép, a béke szent ügyéért. A Korunk sok mun­katársa szabadságával és életével fizetett a fasiszta diktatúra, a szovjet-ellenes rabló háború éveiben azért, mert hitet tett a román és a magyar nép testvéri szövet­ségének eszméje mellett. Az ügy, amelyért a Korunk is harcolt, az eszme, amelynek a Korunk is szócsöve volt, a román és a magyar nép testvéri­sége, ma hazánkban megvalósult és izmo­sodik. Az ország népei egyre jobban ösz­­szeforrnak a szocialista hazafiság jegyé­ben, egységükön megtörik minden nacio­nalista, megosztó kísérlet. A polgári na­cionalizmust, a sovinizmust azonban még nem temettük el, az ellene folyó harc ma is változatlanul időszerű. Ebben a harc­ban pedig a Korunk hagyományának ápo­lása és tudatosítása értékes fegyvert je­lent. A Korunk a román és a magyar nép testvériségéért írta: GALL ERNŐ elnyomás politikájával kellett leszámolniok, hanem szembe kellett f­ordulniok a nem­zeti kisebbségek kizsákmányoló osztályai és pártjai által szított nacionalista uszítás­sal is. A román és a kisebbségi dolgozó tömegek egységes harci frontja a tőkés ki­zsákmányolással, a fasizálódó államhata­lommal szemben csak abban a küzdelem­ben kovácsolódhatott össze, amelyet mind a román, mind a nemzeti kisebbségek uralkodó osztályainak nacionalizmusa ellen folytattak. A romániai magyar reakció ideológusai és publicistái a főhatalom­változás első éveiben a teljes nacionalista elzárkózás­ban megnyilvánuló passzivitásra, a külön­féle külpolitikai kombinációkon alapuló revíziós határkiigazítások várására akar­ták rábírni a magyar tömegeket. Ám a teljes passzivitás hirdetése és a revizionista délibábbal való kecsegtetés egyedül nem bizonyult hathatós ellenszernek a magyar dolgozó tömegek politikai aktivizálódásá­nak és a román dolgozókkal való összefo­gásának meghiúsítására. Éppen ezért a ro­mániai magyar kizsákmányolók osztály­érdekei olyan ideológia s olyan jelszavak kidolgozását igényelték, amelyek számot­­vetve a politikai realitással, valamint a magyar dolgozó tömegek növekvő elége­detlenségével a reakciós vezetéssel szem­ben, alkalmasabbnak látszottak arra, hogy eltérítsék a magyar dolgozókat a román és más nemzetiségű testvéreikkel való összefogástól és őket továbbra is az úri vezetés befolyása alatt tartsák. A magyar reakciónak ez a politikai szükséglete szülte az „öncélú, egységes erdélyi szellemiről, a „lelki imperium“­­ról és a „lelki nemzetiről szóló különböző elméleteket. Ezek a misztikus, nacionalista felfogások megkísérelték eltüntetni, ta­gadni a romániai magyarságon belüli osz­tálykülönbségeket, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak közötti érdekellentéteket és harcot. Mindezeknek az elméleteknek lényege, közös tartalma az osztálybéke, a nemzeti egység nacionalista ideológiája volt. A NEMZETI EGYSÉG ideológiájának sajátos erdélyi formája az ú. n. „transzil­­vanizmus“ irányzata volt. A „transzil­­vanizmus“ valamilyen harmadik, specifikus erdélyi utat akart kialakítani a magyar történelmi osztályok levitézlett politikája és a szocializmus között. A transzilvanisták csoportja — noha, főleg fellépésének első szakaszában — bátortalanul bírálgatta a magyar történelmi osztályok és a Magyar Párt nacionalista politikáját, mint minden harmadik utas irányzat, objektíve azt a szerepet töltötte be, hogy felfogja a ma­gyar értelmiség balra tolódását és elszi­getelje őket a munkásosztálytól. A tran­szilvanisták előszeretettel hivatkoztak a történelmi Erdély „demokráciájára és libe­ralizmusára“, amely állítólag nem ismerte a kibékíthetetlen osztályellentéteket, a tár­sadalmi és vallási üldözést. A transzilva­­nizmus mitizált Erdély képletében azon­ban hiába keressük a román és magyar jobbágyok közös küzdelmét közös uraik ellen. Abban a képben, amelyet a transzil­­vanizmus képviselői rajzoltak meg Erdély múltjáról, szó sem esik a magyar feudális urak véres jobbágytartó és a nemzetisége­ket sanyargató uralmáról. A történelmi múlt megszépítése, meghamisítása alapul szolgált a transzilvanisták számára, hogy az „örök erdélyiség“, az „erdélyi lélek és szellem“ míthoszának kidolgozásával állást foglaljanak a nemzeti egység, a „kisebbségi egység“ ideológiája és politikája mellett. A tran­s­zilvanista irodalom, amelynek szó­csöve az Erdélyi Helikon c. folyóirat, szer­vezete és kiadóvállalata az Erdélyi Szép­míves Céh volt, az öncélú irodalom, a for­makultusz, a különféle polgári dekadens irányzatok jegyében lépett fel. A kezdet­ben demokratikus húrokat pengető tran­­szilvanizmus rövidesen teljesen a reakció, a horthysta Magyarország kultúrpolitiká­jának gyámkodása, ellenőrzése alá került. Miszticizmust és nacionalizmust terjesztő könyvei a magyarországi tőkés kiadóválla­latok jövedelmező import­cikkévé váltak. A jegyrendszer eltörlésének jelentősége__ UTL

Next