Utunk, 1963 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-04 / 1. szám

Világ proletárjai, egyesíti jetek.' UTUNK AROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 1. (740.) SZÁM — ÁRA 50 BÁNI — KOLOZSVÁR, 1963, JANUÁR 4. Mai prózánk eredetisége B ár az alábbiakban meglehetősen vázlatosain mutatjuk csak be •zépprózánk útját a proletárdikta­túra éveiben, mégis megállapíthat­juk, hogy a művészi alkotómunka — bonyolult folyamat eredménye­képpen — fejlődésének új, magasabb fokára jutott el ebben az időben. A népünk életében és tudatában vég­bement forradalmi átalakulások sza­kaszában új szocialista kultúránk egész sor jelentős szépirodalmi mű­vel gazdagodott. A párt állandó tá­mogatása és bölcs útmutatása, a marxista-leninista világnézet elsajá­títása, a szocialista realista alkotási módszer megismerése, a szocialista építésben való aktív részvétel, a szovjet irodalom eleven, mozgósító példája, a haladó nemzeti és világ­irodalmi hagyomány kritikai érté­kesítése együtt teremtette meg a fel­tételeket új szépprózánk létrejötté­hez és fejlődéséhez. Abban az idő- ezakban, amely az új sadoveanui al­kotás, a Mitrea Kokor 1949-es meg­jelenése és Marin Preda új regényé­nek, a Tékozlóknak (Risipitorii) a minapi megjelenése között telt el, sok régi és új elbeszélő bizonyí­totta be, hogy képes tovább bővíte­ni írásművészetének problematiká­ját, szélesíteni tudja ideológiai táv­latait, hogy egyré jobban meg kí­ván felelni az olvasók növekvő igé­nyeinek, s állandóan tökéletesíti művészi eszközeit, növeli írásainak kifejező erejét. Természetesen, mint minden bo­nyolult folyamat, ez a fejlődés sem ment végbe simán és könnyedén, az idegen ideológiai, esztétikai hatá­sok torzító befolyása elleni harc nélkül (gondoljunk a formalista, na­turalista hatásokra, a sematizmus és az idillizmus megnyilvánulásai­ra). Haladó hagyományokat felújít­va és továbbfejlesztve szépíróinknak új, töretlen utat kellett bejámiok, amelyet történelmi-társadalmi fel­adatok rajzoltak eléjük: új alkotási módszer segítségével egy új világ születését kellett megörökíteniük. Éppen ezek a körülmények segítet­ték elő egyes, merőben eredeti és újszerű, jelentős elbeszélések létre­jöttét. amelyeket a szerzők írói egyéniségének a sajátosságai mellett a téma és a művészeti módszer új­donsága jellemzett. Ezért kell tehát új irodalmunk kiemelkedő alko­tásait három szempontból is vizs­gálnunk: a tárgyválasztás, a mű­vészi módszer és a művészi alko­tói egyéniség sajátos megnyilvánu­lásai szempontjából. Persze, nem az egyes művek értékelése a legfonto­sabb ebben az esetben, mert az egész irodalom fejlődési vonalának felvá­zolására törekszünk. Hiszen az el­múlt tizenöt év alatt sok minden alapvetően megváltozott hazánkban — még az írói alkotási módszer is —, meg aztán új meg új művészek léptek a régiek mellé a sorba: mindez hogyne hatott volna ki egész elbeszélő irodalmunk fejlődésére! Sőt, ma már ennek az időszaknak az egyes fejlődési szakaszait is meg tudjuk különböztetni, hogy ne is be­széljünk a stílusirányzatok és stí­lusáramlatok alakulásának különbö­ző szakaszairól. Igaz viszont, hogy mikor fejlődési szakaszokról beszé­lünk, nem gondolunk merev dátu­mokra, hanem közös tematikai ér­deklődés megszabta közös művészi törekvésekre, vagy a művészi mód­szer elsajátításában megmutatkozó közös vonásokra, esetleg eltérések­re. E téren tehát gondosan el kell kerülnünk bármilyen egyoldalúságot vagy abszolutizálást. Vitathatatlan azonban, hogy Za- haria Stancu Mezítlábja (Desculţi), Camil Petrescu Ember az emberek között (Un om între oameni) című regénye, Marin Preda Moromete családja (Morometii) és Kovács György Kristófék kincse közös vo­násokat mutat: a felszabadulás előt­ti valóság egyes elemeiből alakít­ják ki művészi képeiket e jelentős regények szerzői, mégpedig a vilá­gunkról alkotott, immár következe­tesen tudományos felfogásuk alap­ján, s a felszabadulás utáni ideoló- giai-p>edagógiai feladatoknak megfe­lelően. Igaz, hogy a művészi egyéni­ségek megnyilvánulása terén és az új módszer elsajátításában igen na­gyok az eltérések e szerzők művészi gyakorlatában. Zaharia Stancu pél­dául épp>oly minőségi lépést tett a Mezitlábbal. mint Mihail Sadoveanu a Mitrea Kolcorral; mindkét mű szerzője világnézeti fejlődését jelzi. Ezzel szemben Marin Preda a Mo­romete csalód előtt nMgnfci a Sora- kozó t (Desfăşurarea) — akárcsak Kovács György a Kristófék kincse újraírása előtt a Foggal és köröm- melt s a Bokrétát — vagyis az új téma jelentkezett már ezeknek az íróknak a művében, s így a szóban forgó regények esetében gazdag mű­vészi tapasztalatokkal fogtak már hozzá az íráshoz. Erről különben Marin Preda nyilatkozott volt saj­tónkban. A Mezítláb — ez az uralkodóan lírai elbeszélés — páratlanul élesen rajzolja meg a Duna-menti szegényparasztság századeleji élet- körülményeit, s mondja el az 1907- es harcaik történetét. A küzdelmes mindénnap>okat s a sorsdöntő küz­delmeket egy Darie nevű fiúcska ér­zékeny szemével figyeljük, de az el­beszélés hangja már az érett mai íróé Darie szövege kimondottan ön­életrajzi vallomás, amelyet azonban az érett férfi keserű kommentárjai kísérnek, annak a férfinek a meg­jegyzései, aki az elnyomó rendszer bukása után emlékeztet annak iszo­nyatos „fénykorára“. Újszerű, ere­deti a Mezítláb apokaliptikus lég­köre, a Darie belső élményeiből táp>- lálkozó líraisága, a kizsákmányolok iránti feneketlen gyűlöletből fakadó mozgósító ereje — bár a témát ko­rábban is sokszor feldolgozta már a román kritikai realista írásművészet. Camil Petrescu, a valósághűségre törekvő, tárgyilagos elbeszélő a mar­xista szociológus alaposságával, az éles szemű pszichológus elemző ere­jével és a rutinos regényíró bizton­ságával teremti újjá Bálcescu alak­ját és korát az Ember az emberek között című nagy regényében, ebben a sajnos, befejezetlenül maradt al­kotásban. És az író, ak jelentős kri­tikai realista alkotásokkal tette volt ismertté nevét, de akit a múltban mindig nyugtalanított az értelmiségi­ek távlattalansága a polgári-földes­úri társadalomban, ezzel az új mű­vével bebizonyította, hogy teljesen a szocialista realista módszer hatása alá került, ami hozzásegítette, hogy jobban megértse a társadalmi válto­zások rugóit, és mélyebben leleplez­ze a régi rendet. Az Ember az em­berek között nemcsak társadalom- bírálat. hanem emléket állít Nicolae Bálcescunak, a nagy felvilágosult hazafinak is. Ez a befejezetlen re­gény új. eredeti munka, még a Ca­mil Petrescu életművén belül is. Marin Préda Moromete családja szocialista realista válasz a faluról szóló „semanátorísta“, „poporanista“ irodalomnak — a román falunak a felszabadulás előtti társadalmi való­ságával foglalkozik ez a könyv. A kapitalizmus embertelen rendje és erkölcse által megnyomorított ro­mániai faluról írtak azelőtt is a nagy realista művészek, de egyetlen író sem hatolhatott olyan mélyre e dráma jelentőségének és jelentései­nek a feltárásában, mint Marin Pré­da. Ilié Morametének, ennek a fi­lozófus parasztnak meglepően sokol­dalú, mély emberségét erőteljes bel­ső rajzzal, a szó legjobb értelmében vett állandó erkölcsi állásfoglalással és sajátos humorral rajzolja meg Préda. A kiegyensúlyozottság és megelégedettség rajza éppolyan meggyőző ebben a regényben, mint a züllés, a bukás tragikus képe; a főhős lelki pályája gazdagon vari­ált, és minden részlete objektíve igazolódik a regényben. Ilié Moro­mete bonyolult alakja a legélesebb cáfolata annak a reakciós tételnek, hogy a faluról szóló regényben nem lehetnek bonyolult, gazdag jelle­mek. a faluról tehát nem lehet je­lentős eDikai művet írni. Különben Ion al Planetasului is feledhetetlen figurája volt irodalmunknak, rend­kívüli lelki megnyilvánulásai hatal­mas életereiét tanúsították, de Ion tudattartalmai meglehetősen szegé­nyesek voltak. Ezzel szemben Ma­rin Preda szóban forgó hőse — bár el kel' ismernünk, hoev Ilié Moro­mete fejlettebb társadalmi körülmé­nyek között él, mint Liviu Rebrea- nu előbb említett regényalakja - aránytalanul bonyolultabb, gazda­gabb lelki megnyilvánulásaiban, tu­dattartalmaiban. Liviu Rebreanu a realista mester alaposságával elem­zi figurájának ösztönéletét: Mann Préda viszont az egyéniség össze tettségét hangsúlyozza, anélkül hogy a hős drámáiét mozgató döntő ele­mek kiemelését elhanyagolná. A ' r-ji (Folytatása a 6. oldalon) IZSÁK MARTON PARASZTFEJ ION LUNGU ma m _ SitOCB. IZSÁK MÁRTON . HEGESZTŐ CKztufír, kan tfa, virág.... 7 egyet kérek, és már teszem is le a 30 bánit a 10-es villamos ka­lauzának asztalára. Indulunk. Ott húznak el előttünk a Grivicai út házsorai. Üzletek, boltok. Nagy és kis kirakatok, színesek és egy­hangúak. Az üvegajtók megállás nélkül nyílnak-csukódnak. Könyves­bolt, rádióüzlet, hatalmas önkiszolgáló élelmiszerbolt, elegáns konfek­ció, zöldségárus és megint virágüzlet, azután kenyérbolt. Ügy tűnik, az utóbbiból van a legtöbb. Jelképpé emelkedik a bolt kirakatában — itt a volt nyomornegyedben — a puha, fehér kenyér. Grivica vásárol. 1962-ben 150 millió lejjel több árut adtak el itt, mint az előző évben. A múltkorában olvastam, hogy egyetlen üzem. a Vörös Grivica gyár dolgozói, nyolc hónap leforgása alatt 535 rádiót, 310 televíziókészüléket, 470 mosógépet, 262 villamos hűtőszekrényt, 80 porszívógépet, 172 motorkerékpárt, 47 varrógépet, 131 szobabútort vá­sároltak. És még valamit jellemzésül: a virágüzletek forgalma lénye­gesen nagyobb, mint a belvárosi testvérüzleteké. A tavaly nyílt köny­vesbolt pedig hat hónap alatt többet árusított, mint a Calea Victorieien levő nagy könyvüzlet ugyanabban az időszakban. Kenyér ... könyv ... virág ... Grivicán. Szalad a 10-es villamos. Megállunk a vasút felett átívelő hídnál, szemben a Titulescu bulvárral. Forgalmas csomópont ez. öt utcából és a keskeny hid lépcsőjéről ömlik a nép. Jó helyet kapott itt tehát a nagy hirdetőtábla: „szakmunkást ke­resünk.!“ ..Szakképesítünk!“ „Munkaerőt keresünk!“. Így kezdődnek a felkiáltójeles mondatok. A 4-es építővállalat kőműveseket, betonmun­kásokat, ácsokat keres azonnali felvételre. A Tableta gyógyszergyár vegyiiparban jártas technikusokat. A vasútigazgatóság tanulókat. A Dacia textilüzem szakképzetlen munkások tanítását vállalja. A Vörös Grivica automata-hegesztő szakembereket vesz fel igen kedvező felté­telek mellett... És keresnek mérnököt, építészt, szakácsot, anyagkeze­lőt, gépírót, angol—orosz fordítót és így tovább. Hova tűnt a munkanélküliek negyede? Az áldozati görbék, a men- helyek, a nőegyleti ingyen leves, a szégyenteljes kizsákmányolás vi­lága? Milyen mérhetetlenül messze van ma már mindez Grivicától! Pe­dig még egy emberöltő sem telt el; itt, ezekben a házakban élnek azok az emberek, akik ismerték a régi Grivicát. Megáll, aztán megint megindul a villamos. Apró házak, majd egy rangosabb épület: a régi kultúrház. Álljunk meg itt egy pillanatra. „Zeneaudíció szerdán délután — a Beethoven-ciklus harmadik része“. „Csütörtök este hétkor nyílik a varrótanfolyam“, „Csütörtök este kezdjük a gyermekbalett-együttes új kurzusát“. „Tudományos előadás a kibernetikáról péntek délután“. „A filmkör rendes ülése szombat délután — bemutatjuk Grivicáról készült keskeny filmünket". „Francia—angol—orosz—német nyelvtanfolyam há­romszor hetenként“. (Körülbelül százhúszan vesznek részt. A legfiata­labb tanuló egy hétéves kislány, Ana Anca. Francia kurzusra jár. A legidősebb a 74 éves Torna Carlot, ő a német kurzus éltanulója.) A nagy sztrájk idején ebben a házban tartotta üléseit az akcióbi­zottság. Ez volt hát az első birtokba vett terület. Harcról, bérről, ke­nyérről folyt akkor a szó. De csírájában már akkor ott volt a Beetho­ven-ciklus, a gyermekbalett, a nyelvtanfolyam a grivicai munkások számára. ... Induljunk tovább. Földhöz lapult házak. Csak jövőre tűnnek el. Azt a vendégfoga­dót mintha a múlt század felejtette volna itt. Amikor épült, még Ma- halaua Draculuinak — az ördög Külvárosának hívták ezt a városrészt. Erre vezetett a kereskedelmi út Tirgovi$te felöl. Előbb néhány ven­dégfogadó telepedett meg az út szélén, hogy szállást adjon, bort mér­jen a Bukarest felé tartó vidékieknek. Aztán a vendégfogadók, italmé­rések mellé felsorakoztak a kis szatocsboltok is. 1889-ben szinte észre­vétlenül nőtt ki a földből — nem messze a mostani Vörös Grivica Üze­mektől — a Központi Vasúti Műhelyek első csarnoka. S vele együtt meg­jelentek a munkások. A külvárosba betört a holnap. A külvárosban megszületett a jövő. Még a harmincas évek elején is Grivica házainak csupán 15 szá­zaléka épült téglából, a többit földből, agyagból vagy fából tákolták össze; csupán a házak 27 százalékában világított villany és 25 százalé­kában volt vízvezeték. Most szinte fantomoknak tűnnek ezek az adatok. Hiszen előttem a Podul Grantnál készülő új, 7—13 emeletes tömbházak impozáns képe. Es tudom, hogy 1953-tól 1962-ig 7682 korszerű, összkomfortos, központi fútéses lakás épült. Nem kevesebb, mint négy hónap kellene ahhoz, hogy valaki végigjárja a Grivicán épült új lakások minden szobáját. ... Döcög a villamos, javítják az úttestet (mikor nem javítják?), s a múltat idéző házakat meg az új tömbházak hosszú sorát, ameddig a szem ellát, körülállványozott betonfalak váltják föl; az állványok mö­gül oszlopok, ajtó- és ablakrések, széles teraszok bontakoznak ki — a holnap lakásai. — DÁNOS MIKLÓS

Next

/
Thumbnails
Contents