Utunk, 1967 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-06 / 1. szám
DOLGOS ÚJ ESZTENDŐT • Solc napig érvényes a jókívánság — tartja a népszokás, egyre halljuk hát régi és új ismerősöktől, ahol csak megfordulunk: boldog új évet. Pár órája, napja, az ünnepvárás, az évforduló előkészületeinek izgalmában, majd a tél fehér ünnepének, a két év találkozásának pillanatában, azóta megállapodottan, nyugodtabban: már két kezünkkel magunk tesszük olyanná, ahogy kívántuk magunknak és másoknak és mások maguknak és nekünk. A régi naptárakat levettük a falról, asztalról, megrögzött naplóírók is kihagynak néhány üres lapot mielőtt újrakezdenék a napok sorát, s bár semmi sem történik, ami azelőtt vagy azután ne történhetett volna, lélegzetvételnyi szünetet tartunk a miagunk teremtette cezúránál, s új reményekkel, teljesületlen vágyak teljesítésének akaratával skandáljuk tovább az időt. _ Évről évre úgy érezzük, új terveink, új elképzeléseink minden előző éveknél jogosabbá teszik boldog-új-esztendőkívánásunkat, és mindig jogosan érezzük. Amiben csak az emberi boldogság a társadalmi boldogulástól függ, minden év valóban boldogabb lett az előzőnél. Nem meddő a várakozás, nem álszent a kívánság: az örömöt teremteni kell, s évről évre több örömet teremtünk. Mindenki számára, és így magunknak is. Mert valahol, valamilyen síkon ez munkánk értelme, lényege, mindannyiunk, az egész társadalom együttes munkájáé. Ezt foglalja rendszerbe, helyezi el a realitások, a kézzelfoghatóság világába évről évre az új nemzetgazdasági terv, az új törvények, melyek egy esztendőn keresztül, vagy még tovább, közös mederbe terelik, termőre fordítják erőfeszítéseinket. Hagyomány immár, hasznos hagyomány, hogy a párt, valamint a december utolsó napjaiban összeülő Nagy Nemzetgyűlés, mielőtt az óra utoljára is elüthetné a tizenkettőt, tudósítja az ország népét, milyen feladatok előtt áll az új évben, mit kell tennie, és mi lesz munkájának a gyümölcse. Biztonságot ad ez és nagy-nagy nyugalmat, nem hiába és nem ok nélkül kívánunk minden jót. Pedig ami az alig járt új évben vár ránk: nem kevés. Nem kell közgazdásznak lenni — vagy ha igen, hát egy kicsit mindannyian közgazdászok vagyunk —, hogy a párt főtitkárának, Ceausescu elvtársnak a Központi Bizottság decemberi plenáris ülésén elhangzott záróbeszédéből és a nagy nemzetgyűlési ülésszak anyagából megértsük, mennyivel más és újdonságában nehezebb tennivalók várnak az egész országra: „megvalósításuk szükségessé teszi egész tevékenységünk további javítását . .. Hazánk pezsgő élete, a mai társadalmi valóság megkövetelte igények szükségessé teszik, hogy valamennyien kifejlesszük fogékonyságunkat mindaz iránt, ami új és előremutató, hogy minél hasznosabban hozzájáruljunk népünk előrehaladásához, a szocialista társadalom építéséhez. Szükségessé teszi! Tehát csak így lehet! Súlyos szavak, súlyos feladatok meghatározására. De a komoly hang a realizmus hangja; azé a társadalomé, amelyik megelégedéssel tekint vissza, de nem elégülten. Visszatekint, valamin túljutott, s az újév az emlékezés, a mérlegelés ideje is —s elégedettek lehetünk azzal, amit elértünk. Az új gyárakkal, az új lakásokkal, a tele üzletekkel, a vásárló emberekkel. A nyugdíjtörvénnyel, mely egyedülálló az egész világon, még a szocialista világban is; a nyugdíjtörvénnyel, amely millió embernek javítja meg gyökeresen helyzetét egy húszmilliós országban. De az új év mégis a terveké, az előrenézésé. S ami vár: több. Mindig több, mint ami már volt. S az elégedettség a feladata avalásé is,vencsik az eredményeké. Elégedettek lehetünk, nagy dolgokat tettünk, de még nagyobbakra vagyunk képesek. Ez az új év hangja. BARÓTT PÁL ALEXANDRU SAMNELIC KETTŐS PORTRÉ (A nagybányai tartományi tárlat anyagából) HORVÁTH ISTVÁN OTT LEHETEK Sóhajtás vagyok s mosoly tiszta tükre. Ennyi maradtam, s elég ez nekem. Legalább így ott lehetek örökre Minden torony és minden ünnepen. ÁRAMKAPCSOLÁS Ujjuk összeért és a csillagok Átfűtötték a jéghideg eget. Ujjuk idegen-tompán elválott. Megfagyott a nap és a csillagok. FÉNYI ISTVÁN MÉG VÉDENI KELL A háborúban egyetlen golyó se találta el testedet, de a golyók nem mindig hasítják vaktában a levegőt. A szenvedés nem szívta ki a szivárványt a szemedből, de még nem tiltották be a szenvedés atomkisérleteit. Anyád még visszeres lábbal is eljár hozzád, de fiatal anyákat is földre teper a halál. Nem köszörülsz kést más szívek közepébe döfni, de az embertelenség késeitől még védeni kell magaimat. I Plakát, 1966 Szót szaporítani sohasem érdemes — de plakáton egyenesen lehetetlen. A legszűkszavúbb műfaj: felkiáltójel. Méghozzá olyan, amelynek egy egész mondatot, néha annál sokkal többet kell elmondania ... A Képzőművészeti Alap fővárosi kiállítási csarnokában 85 aláírás szerepel a nyolcvanötnél jóval több plakáton (meg hanglemezborítón, reklámdobozon stb.), és úgy tűnik, hogy noha e „hirdetés-“ vagy „hirdetőgrafikában“ sok volt nálunk az iskolás, a nemtelenül — nem-nemesen —■ egyszerű, a bőbeszédű meg a pusztán „szolgálati“ megoldás, most végre sűrítő mozgás tanúi vagyunk. Szoros már az ötletek vetélkedése; a reklámrajzolók tudják, hogy ökölcsapásnyi vagy csóknyi idő alatt mindent elmondani csak úgy lehet, ha nem mondanak el mindent. Persze, olykor a rokonszenves tetszetősség (pl. a szebeni plakáton) csupán a kellemes folthatásban merül ki: a betűk dekorativitása az olvashatatlanságig stilizált, s a rápillantva megértés helyett rejtvány-fejtésnyi időt igényel. Itt-ott azért még mindig a durva egyszerűség tolakszik elő az átgondolt, művészi egyszerűség helyébe (főleg némely tengerparti és ONT-plakáton), és előfordul, hogy a figyelemkeltés grafikai módja, motívuma annyira általános és — szépségétől függetlenül — közömbös, a meghirdetett témához alig konyító (lásd a Gazeta literará t népszerűsítő, egyébként igen kecses foltokkal díszített plakátot), hogy a téma, a népszerűsítendő tárgy tetszés szerint behelyettesíthető: ez esetben folyóirat helyett koncerttől tánclokásig és delfineket vagy pingvineket reklamírozó állatkerttől szmokingszabászatig bármivel... Mégis, elsősorban a jó ötletek, jó kivitel, az újszerű frisseség uralkodik a kiállításon. (Molnár József dohányzás elleni collage-szerű műve például nemzetközi sikerre is joggal számot tarthat; a hatalmasra felnagyított, fekete tüdőröntgen-képbe valóságos, hogy úgy mondjam, „naturalista“ tűzzel beleperzselt ka- Verna és benne az elnyomott cigaretta a rákra riasztó szöveggel: sajdító erejű!) Sok a finom, ízléses, hangulatos lemezborító (pl. a gyertyás Bach-boríték, Berlioz Fantasztikus szimfóniájának borítója stb.), akadnak remekül rajzolt színházi plakátok, föltűnően célszerűek és szépek Mihai Grosu és Ion Oroveanu kiállítás-plakátjai, Braun, Benedict Ganescu, Marcel Chirnoagă, Val. Munteanu, Guttman, Constantin Plăcintă, Willy Müller és Pohrib munkái. Valamivel igényesebb válogatás nem ártott volna , és az eddiginél is nagyobb szerepet játszhatnának az ilyen kiállításokon a nyomdailag már végrehajtott munkák — tekintettel a műfaj szoros kapcsolatára a nyomdával, és tekintettel arra, hogy a művész készítette egyedi darab sajnos némi eltéréssel valósul meg a nyomógépek présében ... (Z. J.) UNIUNEA ARTIȘTILOR PLASTICI FONDUL PLASTIC Kilencszáz ifjúmunkás Harmadik napja járom az építőtelepet, nem adatik meg akármikor az embernek, hogy tanúja legyen egy új Vajdahunyad vagy Resica megszületésének. Csak fokozza kíváncsiságomat, hogy voltam itt a kezdet kezdetén is, amikor a galaci kohászati kombinát alapjait lerakták. Tudom, hogy mindössze egy tucatnyi emberrel vágtak neki a nagy vállalkozásnak, emlékszem a legelső szerény helyiségükre, amelyben csupán a tervezőiroda által készített makett s az ország minden részéből érkezett több mint ezer önkéntes ajánlkozó lelkes levele engedte sejteni az elkövetkezőket. Akkoriban még puszta és elhagyatott volt a smirdani dombtető, amely a Szeret és Duna közötti mocsarak fölé emelkedik. Valahol a távolban vékony porfelhőt kavart egy exkavátor, túl vékonyat ahhoz, hogy el lehessen képzelni, hogy is fest majd e táj néhány esztendő múlva. Legalább oly nehéz, mintha megpróbálná elképzelni valaki a fordítottját, a Cserna-parti várost Héphaisztosz tüzes birodalmának lángjai nélkül, amelyek mintha öröktől fogva pirosra festenék Vajdahunyad egét. Ki emlékezhetne már a legelső tűzgyújtókra? Korok és nemzedékek emelték az ottani tájba kitörölhetetlenül belenőtt kohókat; több mint egy évszázadnak kell a nyomába eredni, hogy a kezdetekre bukkant, ama rég elfelejtett s talán soha nem is ismert névtelen elődökre, akik megvetették nálunk a kohászat alapjait. Ám itt, Galac határában most is magam előtt látom a puszta smirdani dombtetőt s rajta a szél ellen menedéket nyújtó egyetlen helyet, a vagonkocsit, mellette a vizesvedret s a benzineshordókat s odébb a mérnököt, aki töprengve keres megoldást a legelső cölöpök bevetésének meggyorsítására. S hallom az exkavátoros hangját, amint azt mondja: „A kombinátot a lányomnak építem fel, ez lesz a hozománya.“ Eltelt néhány esztendő, palota nőtt a vagonkocsi helyébe, tizennyolcezer ember dolgozik körülöttem, ezer teherautó száguld az aszfaltútakon, s ama legelső mérnök a számokkal példázza nekem az építőtelep rangját, növekedését: húszezer köbméter földet ásnak ki naponta, kétezer köbméter betont öntenek, ötmillió lej a napi beruházás értéke. Harmadik napja járom az építkezést. A vastagtábla-hengerdében szerelik az elektronikus számítógépeket, tőszomszédságában új üzemrész alapjait ássák, toronydaruk lendítik a magasba az acélmű tetőszerkezetét. Megállók a legelső kémény tövénél, fent, nyolcvan méterrel fölöttem az utolsó simításokat végzi rajta a brigád, amely hónapok óta éjjel(Folytatása a 9. oldalon) MIKÓ ERVIN ■ ■ ,. : GALAMBOK T. VÁRHELYI IMOLA(A nagybányai tartományi tárlat anyagából)