Utunk, 1983 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-07 / 1. szám

‘r J Világ proletárjai, egyesüljetek! UTUNK ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG í K Ó SZŐ V ETS ÉG É INI E k LAPJA XXXVIII. ÉVFOLYAM • 1. (1784.) SZÁM ® AHA 3 LEJ • KOLOZSVAK-NAPOCA, 1983. JANUAR 7. Az egyetlen út Boldogok a mi asszonyaink. A nagy lehetőségek századá­nak szülöttei; a tudósok, a forradalmi demokrácia harco­sai, a politikusok, a művé­szek, az írók, az űrhajósok — azok a nők, akik tetteikkel igazolták, hogy a női szemé­lyiség értéke és jelentősége is megsokszorozódott szerte a világon. Azok, akik elkötele­zett emberségükkel — ezzel az alapvető humánus értékkel — vívtak ki rangot és nevet, igazi egyenjogúságot. Nem véletlen, hogy ezek a nők, akik az emberiség haladásé­ért vívott küzdelemben sze­reztek maradandó érdemeket, ezek a híres asszonyok az év­tizedek során eszményképei­vé váltak felnövekvő nemze­dékeknek, s hogy éppen a megpróbáltatásokkal, gyötre­lemmel és küzdelemmel teli nyugtalan századvég véste az időbe korunk asszonyideáljá­nak alakját. Marx és Engels szerint a személyiség szellemi gazdag­sága a társadalom viszonyai­nak gazdagságától függ. Lám, miért írtam e cikk kezdőso­raiban, hogy boldogok a mi asszonyaink és általában bol­dog mindenki, aki az emberi­séget, a haladást szeretné szolgálni ebben az országban. Az ésszerű humánus viszo­nyok gazdagságát megterem­tő szocialista társadalom sza­vatolja, hogy az ember a leg­nagyobb értékké váljon a vi­lágon. S ez az ember — a- kár férfi vagy nő, akármilyen nemzetiségű és foglalkozású — részt vehet a jólétért és .».arasért folytatott becsüle­tes küzdelemben, képességé­nek és tehetségének kifejlesz­tésével, a köz javát szolgáló tevékenységével. Egy jeles román képzőmű­vész, Sabin Bála?a megfestet­te ezt a boldogságot. Legtöbb festményéről árad a derű: mintha az emberi beteljesülés mámora ragyogná be vász­nait. Egy riporter kérdésére, honnan ez a nyugalom, ez az optimizmus és öröm, Bálává azt válaszolta, hogy ő a hitet és bizakodást festette meg. A hitet és bizakodást abban, hogy a boldogságért való küz­delem, a tudás, az alkotó gon­dolkodás nyugalmat hoz e ha­zára és ezen túlmenően bé­két az egész földgolyóra. Így jelent meg Sabin Bála?a vász­nán az az asszonyarc is, ame­lyet e század kiemelkedő sze­mélyiségeinek névsorába ik­tatott már a történelem. Az az arc, amelyet boldogító nyugalom és tisztelet vesz kö­rül; annak arca, aki hazája átalakulásának, újjáépülésé- nek részeseként cselekvő je­lenlétével magasodik ki kor­társai közül. Es számomra — de bizo­nyára mások számára is — rendkívül fontos, hogy e szá­zadvég, ez az ország ilyen eszményképekkel büszkélked- hetik. S az is fontos, hogy egy olyan út kiteljesedését, töretlenségét jelzi, mely a másokért való lángolás értel­mét és szépségét igazolja. Gyermekfejjel találkoztam először — a hazai múzeumok termeit járva — ezzel az arc­cal: nagygalléros, bakfis ru­hás lány, aki nyílt, elszánt, okos tekintettel nézett rám a fényképről; arról a legdrá­gább érettségi bizonyítvány­nyal felérő tablóról, amelyen csupa életre-halálra elkö­telezett kommunista harcos fényképe volt. Elena Petrescu indulását szintén a nép, a munkásosztály nagy harci el­szántsága írta be a történe­lembe. S ez azt jelenti, hogy mindig népével együtt érzett, és vállalta azt a sorsot, amely a mindenkori küzdőké, az ál­dozatvállalóké lehetett. Második találkozásunk tu­lajdonképpen egy beteljesület­len küldetésemhez kapcsoló­dik. Amikor 1969-ben meg­alakult dr. Elena Ceau$escu mérnök irányításával az Or­szágos Kémiai Kutatóközpont, éppen a fővárosban tartóz­kodtam, s mint pályakezdő lelkes újságíró, azt forgattam fejemben, hogy interjút készí­tek a tudós asszonnyal lapom, a Dolgozó Nő számára. S bár elhatározásomat semmilyen tett nem követte, e tettekre figyelő, tiszteletteljes beszél­getés mégis elkezdődött. Em­lékezetembe véstem mindazt, ami korunk híres asszonyai­nak sorába emelte, de min­denekelőtt, ami hazánk dolgo­zóinak szívében oly megbe­csültté tette személyiségét. Tudományos munkásságának lendületes kibontakozása — amit számos doktori és dísz­doktori kitüntetés, tudomá­nyos díj honorált — a világ­siker nimbuszát vonta köréje. Kémiai szaktudományos köte­teit világnyelvekre fordították le s így értékelhette a tudó­sok társadalma. Tudományos karrierjével tehát egymagá­ban is tekintélyt szerzett ha­zánknak Elena Ceau$escu. De mert igazi politikusnak szüle­tett és szívében a forradalmi harcok nagy csatáinak szen­vedélye égett, mindvégig tud­ta, hogy a tudós nem nézheti tétlenül a kor emberének ví­vódásait. A boldogság harco­sává kellett lennie, népe és ezen túl az emberiség béké­jének és nyugalmának harco­sává, aki kérlelhetetlenül fel­lép a humánum ellen elköve­tett bűntettekkel szemben. Elkötelezett, felelős szerepe az ország politikai életében, a Társ oldalán, a mindig- másért, az egész népért való küzdelem elsődlegességének közös hitében hirdette és hir­deti, hogy az igazi emberi nagyság, az igazi felemelkedés útja csak ez az egyetlen munkás, küzdelmes, hittel teli út lehet. S amint az esztendők soka­sodnak s években gyarapodva teljesedik ki az egykori port­ré, annál tartósabb a hit, mely élteti és maradandóság fényével ragyogja be. PONGRACZ P. MARIA Három szegfű — születésnapra Emlékezetem filmszalagján eleven kép: vö- rösnyakkendős pionírok veszik körül, s ö anyásán öleli magához a legközelebb állókat, kezében három szál virág. A gyermekek meg- hatottan mondják a köszöntő versikét: „Bejár- I ja ma a hálás gondolat / Ezt a virágzó, I gazdag román földet, / Hogy hódoljon melegen l és szeretettel / Elena Ceau^escu elvtársnó- ( nek!" Egy másik kép is épp ilyen élénken él bennem: munkásnók veszik Őt körül, egész­séget, boldogságot, sikerekben gazdag éveket kívánva. Falusi asszonyok nyújtják át Neki legszebb varrottasaikat, szőtteseiket, kezük munkáját, hogy ha a népművészet remekeire néz, mindig rájuk emlékezzék, és azokra a tájakra, amelyeket felkeresett. Tudományos intézetek laboratóriumaiban kutatónőkkel be­szélget, tanácsokat ad, ösztönzi munkájukat. Békenagygyűléseken fogalmazza meg hazánk asszonyainak, egész népének békeakaratát... A kezében virág... Három szál szegfű: a szeretet, a köszönet, az elismerés szimbólumai A dolgoz! nők köszöntőjének jelképe. Kifejezi a nők millióinak Elena Ceau?escu elvtársnő iránti mély szeretetét. Szívük mélyéből mon­danak köszönetét Neki a gazdasági-társadalmi érvényesülésüket figyelemmel követő gondos­kodásáért; azért a szeretetért, amellyel a jövő nemzedék, a gyermekeik sorsát vigyázza. Ma gyökeres átalakulások korszakát éljük mi nők is. Ezek az esztendők felmérhetetlen lehetőségeket teremtettek számunkra ahhoz, hogy tanúságot tegyünk kezdeményező készsé­günkről, alkotó szellemünkről és tehetségünk­ről. S mind nagyobb mértékben vállalunk részt nemzetgazdaságunk harmonikus fejlesz­téséből, az oktatás, a tudomány és a kultúra felvirágoztatásából, szocialista demokráciánk elmélyítéséből. A nők társadalmi szerepének kiteljesítése pártunk politikájának egyik fon­tos célkitűzése; megvalósításában a IX. kong­resszus óta minőségi változás következett be. „Mindazokban a nagy győzelmekben, amelye­ket a román nép a párt vezetésével a szocia­lista építés éveiben ért el, a felszabadulás után megvalósított összes forradalmi átalakí­tásokban, Románia gazdasági, társadalmi és politikai életében kikristályosodik a nők szor­galmas és lelkes munkája is, tehetségük és hozzáértésük, odaadásuk a szocializmus ügye iránt“ — hangsúlyozta Nicolae Ceau$escu elvtárs (Beszéd a Nők Országos Konferenciá­ján, 1966). Állami és pártdokumentumaink átfogóan körvonalazzák a nők helyzetét ha­zánkban; életük, munkájuk, társadalmi szere­pük kérdéseinek megoldásira is utat mutat­nak. Közel tíz esztendeje, hogy az RKP KB júniusi plenáris ülése határozatba, majd átfo­gó programba foglalta a nők gazdasági, tár­sadalmi, politikai szerepének növeléséért foly­tatandó tevékenységet. Tavaly, év elején pe­dig az RKP KB Titkársága elemezte a célki­tűzések megvalósítását és újabb intézkedése­ket hozott azért, hogy hazánk életében a nők szerepe tovább növekedjék. Ez újabb bizonyí­téka a párt, személy szerint Nicolae Ceau$escu elvtárs és Elena Ceau$escu elvtórsnö ama gondoskodásának, hogy mi nők az élet min­den területén érvényre juttathassuk képessé­geinket; ösztönzést is jelent számunkra, hogy minden erőnkből részt vegyünk a XII. párt­konferencia célkitűzéseiből, az Országos Párt­konferencia határozatainak kiteljesítéséért. Szívünk egész melegével vesszük körül Elena Ceau$escu elvtársnöt, aki fáradhatatlan köz­életi tevékenységében és mérnöki vagy tudo­mányos munkájában minden dolgozó nőnek példát mutat az alkotó, a mindig jobbra, többre törekvő munkában. KOZMA ELZA író barátom kissé ijedten sajnálkozott minap: egyre ke­vesebb levelet váltanak az emberek, s a ma egyszerű üzenetváltásnak tetsző, de holnap már értékes vallomás­számba menő levelezés meg­szűnik. Nem egészen osztom barátom aggodalmait. írnak ám, továbbra is, az emberek: levelet, kártyát, cetlit, távira­tot — csakhogy a levelezés elveszítette a telefonbeszélge­téssel versengő helyét. Utóbbi készülék, melynek forradal­masító szerepéről szerintem fogalma sem volt a feltaláló­jának, kényelmesebb, és tö­kéletesedésével egyre kényel­mesebb közlésmódot kínál. Az ember felemeli a kagylót, el­pörgeti a tárcsát vagy meg­bök néhány billentyűt, és máris kapcsolatba kerül azzal, akivel éppen akar. Az írás — a gondolatok és érzelmek pa­pírra vetése — ennél jóval nehezebb, ráadásul több fele­lősséget kíván. „A szó elszáll, az írás megmarad“ — mon­dották római őseink. Utóbb néhány országban újfajta közlésmód járja már: magnetofonszalagra beszél rá az ember. Szalagra veszi közlendőjét, és elküldi postán a „címzettnek". Ez a rendszer még nem vált általánossá. Költségesebb és kényelmetle­nebb a telefonnál. De térjünk csak vissza a levelezésre, a levélírásra. A Levélváltás XIX. század volt az értelmi­ség és elsősorban az irodal­márok levél általi kapcsola­tának fénykora. A nagy írók, életművük mellett, tetemes le­velezést is hagytak ránk, s az máig — a kutatók tanulmá­nyának tárgyaként — a kor és embereinek, erkölcseinek, színhelyeinek és eseményeinek tüköré. Stendhal — eredeti nevén Henri Beyle — terjedelemben és irodalmi értékben egyaránt a műveivel egyenrangú levele­zést hagyott hátra. A levele­zést egyébként különösképpen nagyra értékelte, ezt tanúsít­ják a Voltaire-ről és Rousseau- ról nővérének, Pauline-nak Írott sorai: „Nem ismerik meg őket mindaddig, amíg nem adják közre leveleiket“. A múlt századi nagy francia írók levelezésének csodálatos elemzését nyújtja Claude Pi- chois, mikor a Baudelaire le­velezéséhez írott előszavában azt kérdezi: „Vajha azt kell állítanunk, hogy Baudelaire levelezése nem annyira teljes és változatos, mint a George Sand-é; hogy a Saint-Beuve- ével ellentétben nem egy fél évszázad irodalmi filmforgató­könyve; hogy kevésbé tájékoz­tat bennünket a műről, mint a Balzacé az Emberi Színjá­tékról, hogy nem rajzolja fel, mint Merimée, a politikai és társadalmi életet; hogy nem kínál, Flaubert levelezéséhez hasonlóan, kora moralistájá­hoz illő reflexiókat; hogy nincs meg benne Stendhal le­veleinek titokzatos tüskéssé- ge; hogy nem látható Vigny leveleinek csodálatos megveté­se, sem Chateaubriand leve­leinek szenvedélyes káprázata vagy fensöbbséges közönye; hogy nem nyújtja azt az ön­szerető arcképet, melyet Vic- tor Hugó levelezése tükröz?“ Múlt századi és századunk eleji nagy íróink levelezése még feltárásra, közreadásra vár, hogy kiegészíthesse íróik szellemi arculatát. Ami pedig bennünket, mai írókat illet, jusson eszünkbe, hogy a legrégibb román nyel­vű szövegek egyike a Címpu- ling-i Neac$u bojár levele Brassó polgármesteréhez, s emlékezzünk Ion Heliade Rá- dulescu szavaira: „írjatok, fi­úk, csak írjatok!“ írjatok könyveket, de leveleket is! A telefon- s a kávéházi beszélge­tés kevés, és elszáll. GEORGE MACOVESCU PROZA • BÁLINT TIBOR • CSERES FERENC • KÁLI ISTVÁN • MOLNOS LAJOS 1

Next

Sign up   
/
Thumbnails
Contents