Katolikus gimnázium, Vác, 1922

Tanítványaink figyelmébe! Június 10-én egy feledhetetlen ünnepség folyt le intézetünkben. Rendezői azok a volt tanítványaink voltak, akiket egy negyedszázada bocsátott az életbe az alma mater, résztvevői azonban mindazok kor-, rang- és nembeli különbség nélkül, akik tudomással bírtak arról, hogy a fővárosban évek óta működő Váczi Kör felhasználja az alkalmat arra, hogy volt tanítványainkat szövetségbe tömöríti. Templomunk boltívei alatt felbúgott a régi orgona, a padsorokban szorongó öreg tanítványok ajkán felzendültek a régi egyházi énekek, az oltárnál egy ősz apa és tanár fia ministrált.... az Úr felkent szolgája a Te Deumot intonálta... kedves emlékek könnyeket csaltak a szemekbe kivált a nemzeti Himnusz és a „Pater parvulorum“ hangjai közben. Olyan szép volt ez az áhítatos sereg a templomban, majd a régi iskolás­ módon való kivonulás közben, zászló alatt a primusz­ csengő hangjai mellett az intézetbe menet, hogy még azok is elérzékenyültek, akik ritkán fakadnak könnyekre. A huszonötéves találkozó szívhez szóló köszöntője után az ősz Farkasfalvi Imre bácsi emlegette boldog büszkeséggel, hogy 65 éve volt ennek a kétszázéves intézetnek növendéke. Az ő korelnöklése alatt meg­alakult a Váczi Iskolatársak Szövetsége, amely elnöknek per acclamatio­nem dr. Szűcs István min. tanácsost, ügyvezető igazgatónak pedig Korpás Ferenc áll. főgimn. igazgatót választotta meg. (Bpest, IX., Mester­ u. 65.). Az intézetnek ezzel egy régi vágya teljesült nemcsak annyiban, hogy egyszerre láthatja viszont különböző rangú és korú­ fiait, hanem méginkább azért, mert így teljesítve látja azt az éveken keresztül pium desiderumnak bizonyult óhaját, hogy felnőtt fiai a fiatalabbakat tőlük telhetőleg támogassák, főképpen főiskolai tanulmányaik idején. Hogy pedig ne csak nagynéha legyen részünk a viszontlátás örömében, kérve kérjük összes tanítványainkat, hogy lépjenek Korpás Ferenc ügyv. igazgató útján (Bpest, Mester­ utcai főgimn.) az egyesülettel érintkezésbe, keltsék fel másban is az érdeklődést és tegyék intézményessé az anyaintézettel való érintkezést, talán minden évben pünkösd másodnapján, vagy leg­alább is ötesztendőnként. Legközelebb azonban 1923. okt. 7-én, amikor az intézet büszkeségének, Madách Imrének emléktábláját leplezzük le. A viszontlátásra!

Next