Vadászlap 6. évfolyam, 1885

1885-01-05 / 1. szám

négy kopó is kieresztetvén, csakhamar jelezték a disznót, s tovább fél óránál mulattattak bennünket csaholásukkal, a­mint a vadat sokszor megállították. Szenvedélyes vadász előtt a legszebb hangok ezek. De nem sokáig hallgathat­tam, mert a vad a hajtók által is szoríttatván, felém vette irányát, vagy 150 lépésre, szállás erdőben, megpillantot­tam a kant, a mint a kopók körülcsaholták, s láttam nagy örömömre, hogy egyenesen felém tart, bár lassan, mert mindig vagdalódzott a kutyákhoz s egyet fel is hasitott. — Én mintegy 20 lépésnyire bevártam, s egy jól irányzott golyóval leterítettem a derék kant, mely 3 éves volt és 130 kilót nyomott. Harmadik napon első hajtásunk egészen üres volt, de mert a helyek közültünk mindenütt össze voltak tur­kálva , nagy reményünk volt a következő hajtáshoz. — Nem is csalatkoztunk. Én oly szerencsés állást foglaltam ,legfelül, mit minden vadász irigyelhet. •­ A hajtás de­rekán a megfagyott havon, különös zúgásforma moraj hallatszott hozzám, s mindig közelebb, közelebb ért. Egy­szerre egy erős konya bukkant fel a tetőn, mely lassan haladva, egyenesen nekem tartott, s végre előttem mint­egy 20 vagy 25 lépésnyire megállottak, szép nagy példá­nyok voltak elől .... Egy pillanatig válogattam a nagy­ját, azután elhúztam az egyik ravaszt, de nem sült el; másik lövésem azonban elsült és talált, de kissé magasan, s a konda,­­mely 29 vagy 30 darabból állott, mi később a nyomokból lett megállapítva), lefelé iramodott a vadász­sornak, s illő tüzeléssel fogadtatott ; e tüzelés végered­ménye 1 kapitális 180 kilós kan, melyet D. D. gróf egy lövéssel teritett le, két vén kocza D. B. gróf és V. S. br. urak által lőve, s­ két malacz S. A. ur által. E hajtás nagy­szerűsége által mindnyájan el voltunk ragadtatva. A har­madik hajtásban egy őzbakot lőtt D. D. gróf A legjobb kedélylyel tértünk haza, s a kitűnő étvágygyal elköltött ebéd alatt a homonnai zenészeket hallgattuk, késő estig még mindig a napi eseményekről beszélgetve. A negyedik nap egészen eredménytelen volt, bár egy sertevad ekkor is volt hajtásban, de megmenekedett ötödik nap reggelén, a szélrózsa minden irányában eltávoztunk, „Isten hozzád"-ot mondva a legszivélyesebb házi uraknak, s a szép és háladatos Zubnának. G. A. al­afi állományúak' eme olyanaiban megkezdett czikksorozatnak.) Votto Minden ragadozd, kicsiny vagy nagy fiatal vagy kinőtt, szárnyas vagy sző­r-••—­­més: irgalom nélkül pusztítandó, hiúz. Számítógépeik legveszélyesebb rablója, daczára annak, hogy a jelen időben a Kárpátok különböző részein gyakrabban szokott fellépni, általában mégis elég ritka. Termetére egy kinőtt vadmacskához hasonló, csakhogy nagyobb ennél ; hossza az egy métert is eléri, magassága pedig 3/4 méter. Szőrméje rőt­ barna, sötét, tigris­forma csíkokkal ; hasa fehér; farkvége fekete; pofája tömött fehér bajuszszal födött; hegyes fülei külső része fekete, végükön hosszú szőr­pamutban végződik. Látása rendkívül éles, és szemei macskamódra sötétben világítanak. Karmai fehérek, igen élesek s mint a macskánál, kinyújthatók. Súlya néha az 50 kilót is meghaladja. Nálunk leginkább a Kárpátokban található, s ta­nyául a sziklahasadékokat, odvas fákat, s hasonló rejthe­lyeket választja, s azt rendesen csak éjjel hagyja el. De az sem ritka eset, hogy napközben is néha órák hosszáig valamely alacsony, vastag ághoz lapul, a váltó­vadra le­selkedve, hogy a kedvező alkalmat felhasználva, annak hátára szökhessék, midőn rendesen az áldozatot torkon Ragadozók csapdákkal. ^^ |(Fo1jíd\asa TapiM ijlu] Tt'BMES/ - • '.'dMflp. i-í', TÁRCZA. Egy elefánt-vadász kalandjai Afrikában. (Folytatása a lapunk mult évfolyamában megkezdett elbeszélésnek.) II. RÉSZ. ELSŐ FEJEZET. Megérkezés Algoa Bayba (1876-ban.) — A zsiráf és szokásai. — Zsiráf vadászatok. — Amandebele útonállók. — Oroszlánvadászati kaland. — Cremsbuck vadászat. — Az oroszlánok által szétmar­czangolt ló. 1876­ márczius 15-én ismét Algoa Bayban partra szállván, azonnal egy újabb, az ország belsejébe irányult, expedíczió szervezéséhez fogtam. Nem akarom olvasóimat Algoaból a Matabele vidékére négy hónapig tartott uta­zásom részletezésével untatni. Az ökrös szekéren való uta­zás még a legtürelmesebb embert is kihozza flegmájából s valódi ünnepnap volt reám nézve, midőn Kanye-n, Serheli mellett, régi jó barátomat Mr. Dorchillt találtam, ki azon­nal hozzám csatlakozott, Tati-ban pedig Grandy tengerész­hadnagy és Hemer urakkal szaporodott társaságunk, kik a vadászat kedvéért csak ezelőtt néhány nappal érkeztek meg Angliából. Minthogy az idény előrehaladottsága miatt arról többé szó sem lehetett, hogy a Zambesi körül, vagy pedig Mashuna-ban elefántok után járjunk, mind a négyen az év hátralévő részét rövid vadászati kirándulásokkal­ töltöttük ki a Tati, Shashi és Ramokwebani folyók mentében. Október havában Grandy hadnagy úrral Gubula­wayoba a Lobengulák fővárosába utaztam, míg barátaink otthon folyvást vadásztak Ezen idő alatt leginkább a zsiráf­vadászatra adtuk fejünket, miért is czélszerű­nek tar­tom, hogy ezen érdekes állatot kissé tüzetesebben leírjam. Gordon Cumming ideje óta a zsiráfok Dél-Afrikában számra nézve nagyon megfogytak ugyan, de azért a Zambesi déli vidékein még eleget lehet találni. Három vagy négy év óta néhány zsiráfcsapat a most nevezett folyó keleti részeibe vonult és 1880-ban már Gweniában és a Ismani folyó szomszédságában is előfordultak. Azon tény, hogy a zsiráf, valamint a gemsbuck és az eland, leginkább oly vidékeken tartózkodik, hol kevés víz van, sőt hol azt éppen nem lehet találni, arra mutat, miszerint ezen állatok sokáig vizivás nélkül ellehetnek, sőt némelyek azt állítják, hogy soha sem isznak. Ez utóbbi állítás azonban téves, mivel több ízben magam szemeimmel láttam, midőn a hosszúlábú állatok elég ügyetlenül valamely patak, vagy kisebb folyó­nál ittak. A zsiráf nemcsak gyorsan, hanem kitartóan szalad és még a legjobb ló is nem sokáig bírja ki mellette a vágtatást.­­ Minthogy azonban ez utóbbi iramot csak üldözések alkalmával veszik fel, lóháton nagy könnyen vadászhatók, ha legfeljebb 100 yardnyira utánunk veti magát az ember. A legbiztosabb lövés a fark alatt, vagyis annak tövében esik és testük rendkívüli rövidsége miatt a golyó többnyire a szívbe vagy a tüdőbe szokott hatolni; én magam is közönséges Martini-Henry karabélylyal ejtet­tem el több darabot. Minthogy Angliában az afrikai zsiráfvadászat a sport par excellence hírére kapott, néhány erre vonatkozó jegy­zeteimet ezennel közzé teszem. November 2-án Grandy úrral Tatiba vissza érkezvén, egy szekeret küldtem előre Ramokwebainba, mintegy 19 mértföldnyi távolságra és másnap lóháton utána mentünk. Szándékom volt azon a vidéken egy-két hónapig vadászni, hol nemcsak elegendő vadat embereink élelmére, hanem Január 5. 1885

Next