Vadászat, 1919 (2. évfolyam, 1-8. szám)

1919-01-05 / 1. szám

II. évfolyam, 1. szám. Budapest, 1919 január 5. Minden, a Szövetséget érintő ügyben a Szövetséghez : Budapest, VIll., Gyulai Pál­ u. 16. szám ; minden a lapot érintő ügyben pedig kizárólag a szerkesztőség és kiadóhivatalhoz: Budapest, 1?­., Ferenc-körút 34. szám tessék fordulni. Csak megcímzett és felbélyegzett borítékkal ellátott levelekre válaszolunk. December 15-iki számunkban a fenti címen felhívást intéztünk tagtársainkhoz, hogy 21-én délben 12 órakor a fekvőbetegek kivételével, aki csak teheti, jelenjen meg az Országház főbejárata előtt, hogy onnan minél impozánsabb tömegben a miniszter elé járulhassunk és követeljük a milliárdos, adótpótló nemzeti kincs, a vadállomány irtásának azonnali megaka­dályozását és az összes katona- és vadászfegyverek elkoboztatását mindazoktól, akiknek nincsen vadászjegyük. Sajnos, a lapot — melynek 14-én ki kellett volna mennie — a villanyerőre beren­dezett nyomda néhány napos áramhiány miatt csak 20-án este tudta postára adni s így tag­társaink a gyülekezés időpontjában még meg sem kapták a lapot s így természetesen meg sem jelenhettek a gyülekező helyen. Az önhibánkon kívül támadt és a vadállomány megmentését késleltető akadály folytán újólag felhívjuk és felkérjük tagtársainkat, hogy a hazafias vadászkötelességnek eleget teendő, mindannyian jelenjenek meg 1919 január hó 15-én délben 12 órakor az Országház főbe­járata előtt. Kívánságunknak csak úgy tudunk kellő súlyt adni, a vadállomány jövőjét és a vadász­hatást csak akkor leszünk képesek biztosítani, ha nagyon sokan, sok ezeren leszünk! Össze­tartásban, tömegben az erő! Ha a munkások szakszervezete a kötelességtudás, szakszervezeti fegyelem folytán mint egy ember képes a központból jött első szóra talpraszökni és képes tömegének súlyával nagy dolgokat keresztülvinni, elvárjuk, hogy a vadászokban is lesz annyi kötelességtudás, önérzet és szervezeti fegyelem, hogy ebben a döntő pillanatban a vadászok szakszervezetének és szövetségének hivó, kiáltó szavára mind a 8000-en talpraszöknek és sorakoznak. Fel tehát, míg nem késő! Elvárunk mindenkit! Magyar Vadászok Tanácsa és Magyar Vadászok Országos Szövetsége.

Next