Vadászat-Halászat Weekend-Turisztika, 1937 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-15 / 1. szám

vflDjJszmv HÍJLflSZflT WEEKEND — TURISZTIKA Ötödik évfolyam Lapunk 1937. január 15-én megjelenő első szá­mával lép be ötödik évfolyamába. Ez a dátum mint­egy határköve egy lap életének, öt esztendő küzdel­mei, csalódásai, reményei megedzik a lapot és fiata­los lendülete a bölcs megfontolással párosul. Az öt év küzdelmei alatt elveszti a fiatalság jellegzetes vo­­násait, megférfiasodik, nagykorúvá válik. A folytonos harc, küzdelem egy jobb és szebb jövőért egy lap életében az idők múlásával olyan megismerésekhez viszi el az embert, amelynek mélységei és magassá­gai sokszor döbbenetesen hatnak. Az emberi rútságok és szépségek ismeretének olyan birtokosává válnak a lapok szerkesztői, hogy nem csak az események kró­nikásai lesznek, hanem ezen cselekmények rugóival is megismerkednek. Most csak azon múlik az, hogy egy lap ezek ismeretében továbbra is a közösség ér­dekében dolgozzék s egyéni érdekei ellenére is a piedesztálon maradjon, hogy megfelelő erkölcsi ellent­­állást bir-e a csábításokkal és lehetőségekkel szemben kifejteni, mert ha nem, menthetetlenül lesüllyed a „csatlósok" nívójára és közleményei destruálnak. Szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk túlzott óva­tossággal ügyel a reája bízott erkölcsi tőkére, amely­nek makulátlan fénye messzire ragyog. Soha nem kerestük a személyek elleni harcot, de nem is fogjuk keresni, ez­ nem azt jelenti, hogy az ellenünk intézett méltatlan támadások elől kitérünk. Sem a múltban, sem a jövőben magyar testvéreinkkel szemben személyi támadást kezdeni nem fogunk, de nem fogjuk tűrni az igazságtalan és méltánytalan cse­lekedeteket. Feladatkörünkben jövőben is a közösség érdekeit fogjuk szem előtt tartani és a közösséget ért sérelmekkel szemben legerélyesebben állást foglalunk. Lapunk megjelenése a gazdasági válság legsú­lyosabb idejében történt. Törekvéseink, célkitűzéseink megvalósítása elé akadályokat gördítettek, hurkot ve­tettek természetesen a sötétben rejtőzködő ismeretlen gáncsoskodók, mégis e sok sok akadály legyőzésével és Isten segedelmével V. évfolyamunkat írjuk s gyer­mekcipőinket levetettük. Hogy mindezt elérhettük, ebben főrészük van előfi­zetőinknek és munkatársainknak, akiknek nagy része szívvel-lélekkel terjesztette barátai és ismerősei kö­rében lapunkat. Ez úton mondunk nekik hálás köszö­netet, hogy szeretetük megmutatásával elősegítették lapunk V. évfolyamának megjelenését. De hálás köszönettel emlékezünk meg azokról a kereskedőkről és iparosokról, akik a küzdelmes gaz­dasági esztendőkben hirdetéseik feladásával lapunkat megtisztelték. Köszönetünket fejezzük ki, de nem a legutolsó sorban, azon kiviteli cégeinknek és gyáripa­runknak, amelyek mindig megértéssel támogatták tö­rekvéseinket. A köz érdekében kifejtett önzetlen, becsületes munkásságunk méltó elismerésben részesült, amidőn a Hubertus Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Neptun Sporthorgász Egyesület lapunkat hivatalos lapjának jellegével megtisztelte. Kérjük olvasóinkat és barátainkat, hogy bennün­ket megtisztelő bizalmukkal a jövőben is tüntessenek ki, mi pedig ígérjük, hogy a jövőben, ha még lehet, fokozottabban fogunk a magyar vadász- és horgász­társadalom érdekeiért küzdeni és szerény tehetsé­günkkel odahatni, hogy sérelmeik és kívánságaik mi­hamarabb orvosoltassanak, illetve megvalósuljanak. Fogadják olyan szeretettel V. évfolyamú lapun­kat új köntösében, mint amilyen szeretettel azt mi előfizetőinknek és olvasóinknak nyújtjuk. Áldozat­­készségünk, amellyel lapunkat csinosítottuk és oldal­számát emeltük, anélkül, hogy előfizetési díját fel­emeltük volna, ez előfizetőink és barátaink felé nyúj­tott önzetlen nagyrabecsülésünk és hálánk kifejezése. VADÁSZAT —HALÁSZAT 1

Next