Vásárhely és Vidéke, 1883. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1883-01-04 / 1. szám

IS-Vásárh.elv. ian. 1-ső szám. ISS3. Első évfolyam. Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. t­esl Előfizetési dij: Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztőség és kiadóhivatal: l­­f. írt. Félévre 2 /frt. Negyedévre I frt. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhiva- fóutczán, III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyf­­i. Egyes szám­a a 8 kr. tál, Lévai F. nyomdatulajdonos, Goldberger 11. házban, a sütések fután­osan közöltetnek. és Steiner Sándor könyvkereskedők. az Előfizetési felhívás OS a­VÁRHELY és VIDÉKE“ czimü dekü, társadalmi és szépirodalmi hetilapra. 0 hisszük felesleges hosszasan indokolni ban egy oly lap szükségét, mely függet­­­tlen párt- és familiáris­ klikkek fondor-­­, minden érdekszült utógondolat nélkül hozzá szólhasson városunk közügyeihez; 3 a közönség érdekeit a hatóságokkal szem­­viszont védje az ok nélkül megtámadott skörüket jól betöltő hatósági közegeket ! indokok által vezérelt megtámadások közérdekkel szemben minden magánér­­háttérbe kell szorulni s a városi közér­­t,sára magánérdekek szolgálatába szegődött ; sem életjoguk, sem életképességük nem jó célja lesz azért lapunknak: városunk ■ogott érdekeinek érvényre emelésére alkalmat megragadni, s míg egyrészről ződéseinket és nézeteinket ez irányban, erőnk­ségü­nkhöz képest, bárkivel is szemben han­­fogjuk, másrészről a tisztességes és tár­gyilagos ellenvéleménynek is készséggel tért nyi­tunk. E mellett kiváló gondunkat fogja képezni városunk és vidéke társas életének fejleszté­sére s pezsgésbe hozására minden lehetőt meg­tenni, mert sajnosan kell tapasztalnunk, hogy úgy­szólván: társas életünk nincs is —­s azt a régi jó társadalmi életet, melynek idilli patriarchalis­­musát úgy áhítozzuk, évek óta teljesen nélkülözzük. Kettős irányban fog azért lapunk főképen működni: a városi közélet emelésén és a társadalmi élet fejlesztésén, mely kitűzött irányunknak, hogy megfelelhessünk, városunk és vidéke intelligens közönségének csak egy kevés érdeklődésére s pár­tolására van szükségünk, — részünkről legfőbb örömünket az képezvén ha a közérdek hű szolgá­latában, a hazai közművelődés előmozdításához is járulhatunk egy szerény levéllel. Hogy pedig a „Vásárhely és Vidéke“ meg­­feleljen hivatásának és betöltse azt a tért, melyet egy vidéki lapnak betöltenie kell, — gondosan ve­zetett hir­ rovatunkon kívül, czikkeink kiváló figye­lemmel lesznek : városunk és vidéke minden jogos és méltányos érdekeire, úgy fontosabb társadalmi mozzanataira; egyleteink és pénzintézeteink mű­ködésére ; a népnevelés, közegészségügy és közren­dészet kívánalmaira; a gazdászat, ipar és keres­■ kedelem felvirágoztatására, a tárczánkban pedig ■ irodalmi színvonalon álló szépirodalmi és isme­retterjesztő dolgozatokat adunk, hogy a hasznosat a széppel párosítsuk s hogy városunk és vidéke minden társadalmi osztálya találjon lapunkban ol­vasásra méltót. Annak megjegyzése után, hogy a személyes­kedést kerülni fogjuk s polémiáknak tért nem nyi­tunk — vázoltuk lapunk ezélját és irányát. Ajánljuk vállalatunkat városunk és vidéke mélyen tisztelt közönségének hazafias pártfogá­sába s egyszersmint kérjük az arra hivatottakat, hogy ne vonják meg tőlünk szellemi és erkölcsi támogatásukat. Dr. En.ca.re37- G-37-ra­la felelős szerkesztő. TÁRCZA. -A- Dég­en, ettem párok ellebegnek, ottem szoknya elsuhog, én istenem! — mig én didergők,­­ oly vidámak s boldogok! Nem sugárzik a szemekből, ig elsuhognak boldogan; nekem tizenhat fok hidegtől aczog a harminczkét fogam . . . ily boldog e szép barna gyermek, mily boldog ifja oldalán! . . . ákokra cseppet sem figyelnek, ogy megsikamlanak talán. — Vagy egy se’ bánkódnék bukásán, kebel­keblen pihenne meg ?!. Kedves dolog! — Csak úgy ne fáznám ne volna oly kemény hideg! . . Amott egy bájos kis menyecske fezénél kis fiút vezet, gonddal vigyáz, hogy el ne ejtse,­­ mutatja a lépéseket. A kis fiú mosolygna rája, hanem fél föltekinteni ... — Családboldogság i­s ... sütött kályha,­­h! mind a kettő isteni! .. Szép szőke hölgy jön most elébem, Oly könnyen jár csak úgy liheg, Kis lába úgy repül a jégen, Hogy tán nem is érinti meg. Úgy elnézem, hogy száll, mikéntha Szárny hordozná, mely égbe visz . . . — Hanem már ez félig se’­trófa, Belém fagy a szentlélek is! . .. S a többi... Mondom, még sokáig Nézném. — de kurucz a dolog! A szőke hölgy kedvből bokázik, Ug, én hidegtől tánczolok . . . Hozzája állnék . . . volna kedvem . . . De nem! Haza megyek! — Hiszen Azt fogadom, hogy többet engem Az asszony jégre nem viszen! Csillagh Mór: Emlékezés Greguss Ágostra Azok a könnyek, melyeket Gyulai Pál el­hunyt barátja emlékének szentelt, bizonnyal szív­ből fakadtak és a mélységes gyásznak azon meg­ható szavai, melyekkel Szász Károly ünnepelte a nagy író és felejthetetlen barát emlékét, a tiszta érzés forrásából eredtek. Mert a­ki Gregussal nem is állott baráti viszonyban, de csak egyszer része­sedett azon szerencsében, hogy vele megismer­kedjék , az tisztában volt felőle, az érezte, hogy egy férfiúval áll szemben, ki önérzetes, de nem gőgös, emberszerető, bár nem érzelgős, engedé­keny s szelíd, bár ítéletében szigorú és érzelmei­ben rátartós, szóval férfival, kiben a valódi jellem minden attribútuma egyesül. És valóban csudála­tos, bár könnyen érthető, hogy kik koporsójánál búcsúztatót mondtak, nem annyira a kitűnő író és tudós érdemeit méltatták, hanem az embert dicsőítették: a jóságos és jellemes férfit. És en­gem ezen búcsúztatók kü­zül egyik sem hatott meg annyira, egyik sem ébresztő oly meleg rész­vétre szív­­et, mint az egyetemi ifjúság szóno­kának sk­s­zéde. Mert én éreztem, hogy minde­­nik szava­zni igazság, mert én tudtam, hogy Gregussnál gazabb barátja az ifjúságnak nem volt s hogy koporsójánál alig volt méltóbb oka a siralomra bárkinek, mnt tanítványainak. E fut­tában odavetett sorokban én is Gregussról aka­rok szólani, a tanárról és a mi ő őnála ezzel együtt járt, a szíves házigazdáról. Sokan megírták róla, hogy nem volt ügyes előadó; az eszmét, mely lelkében oly gyorsan fogamzott, a szót, mely ajkairól a legeredetibb magyarsággal és legtisztább ízléssel hangzott, nem bírta a külső ügyesség azon kétségtelen hatású fogékonyságával közölni, mely gyakran gondola­tokban meddő szónokok sikerét is biztosítja. Hal­kan beszélt és törtetve. De a­ki látta, hogy ki szól hozzá, a­ki értette, hogy mit beszél, az könnyen beletörődött előadásainak hallgatásába amint hogy hallgatóinak száma — bár az ő elő­adásai a vizsgálati rend szerint nem voltak köte­lezők — évről évre gyarapodott. Legtöbb hallga­tója­ volt azon a leczkéjén, melynek stereotyp neve a stylgyakorlatok volt, t. i. az a leczke, me­lyen Greguss a stílről elméleti oktatást adott és melyen főkép eredeti és fordított dolgozatok, bí­rálatok és szóbeli vitatkozások töltötték be azt a két órányi időt, melyet a tanrend reájuk heten­­kint szabott. Amolyan önképzőkör forma volt, természetesen tágabb működési körrel és sokkal nagyobb szabadsággal. Ott ugyan kényszerről szó sem volt, mindenki akkor itt és akkor szólott, amikor épen tetszett, de főkép azt irta és azt beszélte, amint tolla fogta és amint szája ize sze­rint volt. Mert a kathedrán nem a szigorú, mo­gorva paedagogus ült, ki tekintélye imponáló súlyával elnyomja a törekvő ifjak szabad szólását, hanem a béketűrő és méltányos barát, ki a tudós­nak látszó philosophus böngészett értekezéseit és a lelkesedés szikráit hányó poéták iszonyú zönge­­delmeit egyforma béketűréssel hallgatja. Csak néha­­néha mosolyodott el szelíden egy-egy jeles kiszó­láson vagy pedig helyeslő fejbólintással adta tud­tuk hogy a bíráló ostorának élesebb suhintása neki is ínyére van. Még ma is emlékezem olyan esetre, hogy egy különben derék és tudós ifjú értekezésében egyik állítása erősbitéséül nevesebb külföldi tudósokra hivatkozott, kik — úgy mond — egy véleményen vannak vele, már mint az alig katonasort ért ifjonczczal. A dolgozatot én váltottam ki bírálatra, és a­midőn erre reflectál­­tam, gyöngén odaszóllok, hogy én szívesen elhi­szem ezen állítást még akkor is, hanem azok a híres nagy tudósok vannak egy véleményen ér­tekező barátunkkal, ha ő talált egy véleménye­ lenni az európai brit tudósokkal. Ez a szó — in vettem észre — tetszett Gregussnak, mert bár néző, de esküdt ellensége volt a pökhendiség Más alkalommal szerelmi verset olvasott egyik hallgatója, de oly szerelmi verset, de úristen óvjon meg tőle minden egészséges embert. Az epedő vallomások egész raja '__________________ Új év napján. (E.) Boldog uj évet! — ez a szokásos üdvözlet hangzik az év­forduló alkalmából minden ajkon; rokon, barát, ismerős s mindazok kik kedvesek előttünk e három rövid szóban vélik kifejezni, a mi jót, szépet és üdvöset nekünk kívánnak, mi pedig megköszönjük s egész ösz­­tönszerüleg vissza mondjuk a jó kívánságot: Bol­dog uj évet! Szinte rész néven vennék, ha valami isme­rősünk elmulasztaná a boldog uj év kívánását, pedig úgy vagyunk vele, hogy bármi sokan kiván­

Next