Vásárhely és Vidéke, 1883. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)

1883-07-05 / 27. szám

Hódmező-Vásárhely, julius EL_______________________2?-ik^3ZálH._________________________________1BS3. Első évfolyam. Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes szám­ára 8 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhiva­tal, Lévai F. nyomdatulajdonos és Steiner Sándor könyvkereskedő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutczán. III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyi­­házban. Az iszákosság és a törvényhozás (Vége) A korcsmai hitelről szóló törvényben mint­egy gyámhatóságként járt el a törvényhozás az állampolgárokkal szemben, s miután minden szen­vedély, így az ivási szenvedély is bizonyos irány­ban elfogulttá teszi az értelmet s akadályozza a higgadt megfontolást, nehogy az ivási szenvedély kielégítése czéljából az egyén hitele kimerittessék s egyes családok a családfő könnyelműen csinált korcsmái adósságai miatt koldusbotra juttasanak, kimondta az 1883. évi XXV-ik törvényczikk, hogy a korcsmák s más ital mérési helyiségekben kiszol­gált szeszes italok ára iránti követelések, ameny­­nyiben nyolc­ forintot meghaladnak, bíróság előtt nem érvényesíthetők, nyolcz forinton alul pedig az egyes törvényhatóságok vannak jogosítva saját területükre nézve szabályrendeletek által megha­tározni, az egyesek által igénybe vehető korcsmai hitel maximumát, mely azonban két forintnál ki­sebb és nyolc­ forintnál nagyobb nem lehet. A kérdéses törvényben az anyagi magán­jogra vonatkozólag más intézkedés nem foglalta­tik, azonban már magában véve ez az egy körül­mény is, hogy szeszes italok ára iránti követelé­sek legfeljebb csak is­m­ert magasságig ítéltetnek meg a bíróságok által, s elég biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az iszákosság terjedését mega­kadályozza s mindenesetre fog eredményezni any­­nyit, hogy a korcsmai adósságok elvesztik azon vészes jellegüket, melylyel eddig bírtak s az olyan esetek, milyenek a felföldi szegényebb vármegyék­ben százával, is előfordultak, — hogy egy-egy fa­lusi regale árendás tuczatszámra árvereztette el korcsmái adósságok miatt adósainak ingatlanait, — előfordulni nem fognak. Egy szóval, a jelen törvény által sanctiót nyert az a régi közmondás : ..ha nincs víz, igyál víz,“ é­s ha már igénybe vette valaki a törvény által engedélyezett hitelt, újabb kontó­­zási szándék esetén majd eszébe fogja neki jut­tatni ezt a közmondást a korcsmáros, a­kinek bi­­zonnyára lesz annyi előrelátása, hogy olyan hitelt nem fog nyújtani, melynek megfizetése teljesen az adós tetszésétől van függővé téve. S a törvény gondoskodott róla, hogy ezen intézkedése ki ne játszassák, s míg egyrészt a korcsmai hitelezés biztosítására kötött zálog és kezességi szerződéseket semmiseknek nyilvánítja, addig másrészről kimondja azt is, hogy a­ki a törvény kijátszása czéljából valamely színlelt ügylet, váltó vagy más kötelező irat­ alakját használja fel, az kihágást követ el s 30 napig terjedő elzárás­sal s 200 frtig terjedhető pénzbírsággal bünte­tendő. A törvénynek ezen büntetőjogi határozata képezi a garanciát a vissza­élések meggátlására s meg vagyunk róla győződve, hogy azt képes is lesz eszközölni, épen azért örömmel üdvözöljük az új törvényt, mint a­melytől igen üdvös ered­ményeket várunk , de üdvözöljük azért is, mert e törvény kétségbevon­­natlan jele annak, hogy a törvényhozás is belátta, hogy az iszákosság nem­csak a nép erkölcseire, de anyagi jólétére is már­­már oly vészes eredményeket kezdett országszerte előidézni, melyeknek orvoslására a társadalmi esz­közök elégteleneknek bizonyultak s törvényes in­tézkedés vált szükségessé. S mert a törvényhozás ezt belátta, elismeréssel tartozik neki a magyar társadalom. A korcsmai hitel nagyságát, a törvényes korlátok közt megállapítani, mint föntebb is em­lítettük, az egyes törvényhatóságok voltak hivatva. Miután a törvény a folyó hó elsején már életbe lépendő volt, a törvényhatóságok eleve meg is hozták ez iránt szabályrendeleteiket, melyek a maximális összegek megállapítását tekintve négy csoportra oszthatók. A legtöbb törvényhatóság, egész területére nézve egy határozott összegben állapítá meg a hitel nagyságát, (mint pl. Békés 4 frtban, Arad-, Csanád-, Csongrád- és Bács-Bod­­rogh megye 2 frtban); más törvényhatóságok el­lenben különbséget tettek községeik közt, és spe­­c­iális viszonyaikat tekintve egyik községben ma­gasabbra, másikban alacsonyabbra szabták a tételt IE]g'3r Isis utazás.* — Rajz. — Irta[: Hevesi József Két láda volt útra készen: egy kisebb és egy nagyobb. Az első Békésy Lorándé volt, a másikat pedig fiatal felesége gyömöszölte össze. És ezenkívül semmi de semmi podgy­ász nem volt az elszállításra, pedig asszony is utazott. Hanem hát falura voltak menendők. Falura, igénytelen, szerény emberek közé, kik nem tekintenek a kabát gallérja alá, hogy megnézzék a czéget, melynél készült és nem ke­resik, hogy vájjon ez vagy amaz a ruha Monasz­­terly és Kuzmik, a divat istennőjének (ha ugyan a paradicsomi koszümben járó földöntúliak ilyenre is szorulnak) felszentelt csarnokából került-e elő ? Falura igyekeztek, a természet kies­ésére, régi kedves ismerősökhöz, kiknek a férj be akarta mutatni a kis menyecskét: a csörgő patakhoz, az illatos mezőkhöz, a lombos madárdalos erdőhöz, jámbor egyszerű emberek közé, kik mindannyian látták az ő gyermekkoruk lezajlott napjait, ismer­ték édes múltjuk feledhetlen emlékeit, ide iparkodtak türelmetlen, vágyó szívvel és lelkük már előre röpült a vágy szárnyain, míg a lomha anyag, testük kénytelen volt a gyorsszár­­nyú képzelet helyett beérni a gőzparipa nehéz tömegesek dübörgő forgásával. Ködös reggel volt, hogy a vasszönyeteg kí­nos sivitással kitámolygott a még alvó fővárosnak kőszén füsttel és siketítő tompa zajjal telitett üve­ges indóházából, de­ még a vaskocsik zakatolása­* Mutatvány az Írónak közelebb megjelenendő „A kandallónál“ czímű önálló kötetéből, melyet előre is ajánlunk­­. olvasóink figyelmébe­­an is hallani vélte Loránd a saját és kis felesége szivének hangos, harmonikus dobogását. Utazzak! Ali milyen boldogság utazni kettecskén ide­gen, ismeretlenek között, kik nem háborgatnak minduntalan köznapi kérdésekkel, kik nem firtat­ják viszonyainkat s nem alkalmatlankodnak bo­­szantó unalmas dolgokkal. Loránd tekintete találkozozott a kis feleség tengerraejúsága azúr szemeivel s a belőlük kisu­gárzó édes öröm azt látszok mondani : — Milyen boldogság utazni kettecskén — egyedül!* Köd borongott a tájon s sűrű fátyollal ta­karta el a természet szűzies arczát. De egyszerre a keleti hegyek gerinczén vé­kony tűzszalag kígyózott végig, a köd oszolni kez­dett, az ég szőnyege halványodott és elpirult mint a ,. kirabolt szűziesség orczája.“ Napkelte volt. Rég élvezett kedves látvány! A napkirály előre küldte aranysugarait, az­tán megjelent maga is lassú méltósággal, vakító fénypompával. A vonat zakatolva röpült tova, s utasaink elragadtatva bámulták a természet szépségét. Érezték, hogy tágul keblük a nagy, szabad, dicső természet láttára, melynek viruló ékes fején ott ragyogott a nyárnak minden dísze, virága. Mintha csak magát a tavasz tündérét látták volna szép, szűz, kecses mosolyával, virágos öltö­nyével, koszorús fejével. Pacsirta röpült föl a zöld mező bársonyos füvéről s úgy ringatózott az immár kitisztult, höm­pölygő léghullámokban. Mily tenger-érzelemnek kell kis szivében lakni, hogy abból ilyen lelkes dal fakad. És amint fönn röpködött az illatos, éles le­vegőben, a fiatal pár lelke is .­vele szállt dalolva, s ők megérték mit zokog el kis szive a nagy sza­bad természetnek. S lelkük vele ujongott, vele röpdösött az öröm, a boldogság miatt. A vasparipa pedig iparkodott utolérni a kép­zelet szárnyait és lihegő ércztüdővel fújta ki ma­gából a gözlehelletet. A fiatal pár elmerengve nézi a kedves vi­déket, mely mind jobban ismerőssé kezd válni előtte. Itt, e gombos torony kelt föl bennük em­lékeket,­ amott, arra a kunhalomra ismernek rá. (Ismerős kis falvak, rég látott népviselet, rég hallott tájszólás, és mindez hevesebb dobo­gásra készteti a sziveket, és érezteti velük, hogy immár közeledik az a kies kis falu bogárhátu há­zaival, ahova ők tartanak. Épen most sietnek el a „hármas határ“ mellett. Ott kanyarodik a szőke folyó, melyben a fűzfák ingó-ringó ágai fürödnek. Ott látszik a „puszta torony,“ ez a régi rom, mely regéket beszél a török világról és ott az a kis bádog torony, mely oly fényesen veri vissza a nap sugarait...* Merengésükből hosszú éles fütty rázza fel őket. Ozélnál vannak. Az indóháznál kocsi vár reájuk. Az öreg kocsis alig bír magán uralkodni, úgy meg van indulva. Hogy ő még valaha viszontláthatta „kis gaz­dáját“, a­kit­­ hajdan olyan sokszor ringatott a térdein. No lám, hogy megemberesedett azóta, már a felesége is van! Ezt is ismeri. De ki is hitte volna, mikor még együtt ját­szottak a párban, hogy ilyen szép pár­tcseléd” lesz belőlük.

Next