Vásárhely és Vidéke, 1883. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)
1883-07-05 / 27. szám
Hódmező-Vásárhely, julius EL_______________________2?-ik^3ZálH._________________________________1BS3. Első évfolyam. Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes számára 8 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal, Lévai F. nyomdatulajdonos és Steiner Sándor könyvkereskedő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutczán. III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyiházban. Az iszákosság és a törvényhozás (Vége) A korcsmai hitelről szóló törvényben mintegy gyámhatóságként járt el a törvényhozás az állampolgárokkal szemben, s miután minden szenvedély, így az ivási szenvedély is bizonyos irányban elfogulttá teszi az értelmet s akadályozza a higgadt megfontolást, nehogy az ivási szenvedély kielégítése czéljából az egyén hitele kimerittessék s egyes családok a családfő könnyelműen csinált korcsmái adósságai miatt koldusbotra juttasanak, kimondta az 1883. évi XXV-ik törvényczikk, hogy a korcsmák s más ital mérési helyiségekben kiszolgált szeszes italok ára iránti követelések, amenynyiben nyolc forintot meghaladnak, bíróság előtt nem érvényesíthetők, nyolcz forinton alul pedig az egyes törvényhatóságok vannak jogosítva saját területükre nézve szabályrendeletek által meghatározni, az egyesek által igénybe vehető korcsmai hitel maximumát, mely azonban két forintnál kisebb és nyolc forintnál nagyobb nem lehet. A kérdéses törvényben az anyagi magánjogra vonatkozólag más intézkedés nem foglaltatik, azonban már magában véve ez az egy körülmény is, hogy szeszes italok ára iránti követelések legfeljebb csak ismert magasságig ítéltetnek meg a bíróságok által, s elég biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az iszákosság terjedését megakadályozza s mindenesetre fog eredményezni anynyit, hogy a korcsmai adósságok elvesztik azon vészes jellegüket, melylyel eddig bírtak s az olyan esetek, milyenek a felföldi szegényebb vármegyékben százával, is előfordultak, — hogy egy-egy falusi regale árendás tuczatszámra árvereztette el korcsmái adósságok miatt adósainak ingatlanait, — előfordulni nem fognak. Egy szóval, a jelen törvény által sanctiót nyert az a régi közmondás : ..ha nincs víz, igyál víz,“ és ha már igénybe vette valaki a törvény által engedélyezett hitelt, újabb kontózási szándék esetén majd eszébe fogja neki juttatni ezt a közmondást a korcsmáros, akinek bizonnyára lesz annyi előrelátása, hogy olyan hitelt nem fog nyújtani, melynek megfizetése teljesen az adós tetszésétől van függővé téve. S a törvény gondoskodott róla, hogy ezen intézkedése ki ne játszassák, s míg egyrészt a korcsmai hitelezés biztosítására kötött zálog és kezességi szerződéseket semmiseknek nyilvánítja, addig másrészről kimondja azt is, hogy aki a törvény kijátszása czéljából valamely színlelt ügylet, váltó vagy más kötelező irat alakját használja fel, az kihágást követ el s 30 napig terjedő elzárással s 200 frtig terjedhető pénzbírsággal büntetendő. A törvénynek ezen büntetőjogi határozata képezi a garanciát a visszaélések meggátlására s meg vagyunk róla győződve, hogy azt képes is lesz eszközölni, épen azért örömmel üdvözöljük az új törvényt, mint amelytől igen üdvös eredményeket várunk , de üdvözöljük azért is, mert e törvény kétségbevonnatlan jele annak, hogy a törvényhozás is belátta, hogy az iszákosság nemcsak a nép erkölcseire, de anyagi jólétére is mármár oly vészes eredményeket kezdett országszerte előidézni, melyeknek orvoslására a társadalmi eszközök elégteleneknek bizonyultak s törvényes intézkedés vált szükségessé. S mert a törvényhozás ezt belátta, elismeréssel tartozik neki a magyar társadalom. A korcsmai hitel nagyságát, a törvényes korlátok közt megállapítani, mint föntebb is említettük, az egyes törvényhatóságok voltak hivatva. Miután a törvény a folyó hó elsején már életbe lépendő volt, a törvényhatóságok eleve meg is hozták ez iránt szabályrendeleteiket, melyek a maximális összegek megállapítását tekintve négy csoportra oszthatók. A legtöbb törvényhatóság, egész területére nézve egy határozott összegben állapítá meg a hitel nagyságát, (mint pl. Békés 4 frtban, Arad-, Csanád-, Csongrád- és Bács-Bodrogh megye 2 frtban); más törvényhatóságok ellenben különbséget tettek községeik közt, és speciális viszonyaikat tekintve egyik községben magasabbra, másikban alacsonyabbra szabták a tételt IE]g'3r Isis utazás.* — Rajz. — Irta[: Hevesi József Két láda volt útra készen: egy kisebb és egy nagyobb. Az első Békésy Lorándé volt, a másikat pedig fiatal felesége gyömöszölte össze. És ezenkívül semmi de semmi podgyász nem volt az elszállításra, pedig asszony is utazott. Hanem hát falura voltak menendők. Falura, igénytelen, szerény emberek közé, kik nem tekintenek a kabát gallérja alá, hogy megnézzék a czéget, melynél készült és nem keresik, hogy vájjon ez vagy amaz a ruha Monaszterly és Kuzmik, a divat istennőjének (ha ugyan a paradicsomi koszümben járó földöntúliak ilyenre is szorulnak) felszentelt csarnokából került-e elő ? Falura igyekeztek, a természet kiesésére, régi kedves ismerősökhöz, kiknek a férj be akarta mutatni a kis menyecskét: a csörgő patakhoz, az illatos mezőkhöz, a lombos madárdalos erdőhöz, jámbor egyszerű emberek közé, kik mindannyian látták az ő gyermekkoruk lezajlott napjait, ismerték édes múltjuk feledhetlen emlékeit, ide iparkodtak türelmetlen, vágyó szívvel és lelkük már előre röpült a vágy szárnyain, míg a lomha anyag, testük kénytelen volt a gyorsszárnyú képzelet helyett beérni a gőzparipa nehéz tömegesek dübörgő forgásával. Ködös reggel volt, hogy a vasszönyeteg kínos sivitással kitámolygott a még alvó fővárosnak kőszén füsttel és siketítő tompa zajjal telitett üveges indóházából, de még a vaskocsik zakatolása* Mutatvány az Írónak közelebb megjelenendő „A kandallónál“ czímű önálló kötetéből, melyet előre is ajánlunk. olvasóink figyelmébean is hallani vélte Loránd a saját és kis felesége szivének hangos, harmonikus dobogását. Utazzak! Ali milyen boldogság utazni kettecskén idegen, ismeretlenek között, kik nem háborgatnak minduntalan köznapi kérdésekkel, kik nem firtatják viszonyainkat s nem alkalmatlankodnak boszantó unalmas dolgokkal. Loránd tekintete találkozozott a kis feleség tengerraejúsága azúr szemeivel s a belőlük kisugárzó édes öröm azt látszok mondani : — Milyen boldogság utazni kettecskén — egyedül!* Köd borongott a tájon s sűrű fátyollal takarta el a természet szűzies arczát. De egyszerre a keleti hegyek gerinczén vékony tűzszalag kígyózott végig, a köd oszolni kezdett, az ég szőnyege halványodott és elpirult mint a ,. kirabolt szűziesség orczája.“ Napkelte volt. Rég élvezett kedves látvány! A napkirály előre küldte aranysugarait, aztán megjelent maga is lassú méltósággal, vakító fénypompával. A vonat zakatolva röpült tova, s utasaink elragadtatva bámulták a természet szépségét. Érezték, hogy tágul keblük a nagy, szabad, dicső természet láttára, melynek viruló ékes fején ott ragyogott a nyárnak minden dísze, virága. Mintha csak magát a tavasz tündérét látták volna szép, szűz, kecses mosolyával, virágos öltönyével, koszorús fejével. Pacsirta röpült föl a zöld mező bársonyos füvéről s úgy ringatózott az immár kitisztult, hömpölygő léghullámokban. Mily tenger-érzelemnek kell kis szivében lakni, hogy abból ilyen lelkes dal fakad. És amint fönn röpködött az illatos, éles levegőben, a fiatal pár lelke is .vele szállt dalolva, s ők megérték mit zokog el kis szive a nagy szabad természetnek. S lelkük vele ujongott, vele röpdösött az öröm, a boldogság miatt. A vasparipa pedig iparkodott utolérni a képzelet szárnyait és lihegő ércztüdővel fújta ki magából a gözlehelletet. A fiatal pár elmerengve nézi a kedves vidéket, mely mind jobban ismerőssé kezd válni előtte. Itt, e gombos torony kelt föl bennük emlékeket, amott, arra a kunhalomra ismernek rá. (Ismerős kis falvak, rég látott népviselet, rég hallott tájszólás, és mindez hevesebb dobogásra készteti a sziveket, és érezteti velük, hogy immár közeledik az a kies kis falu bogárhátu házaival, ahova ők tartanak. Épen most sietnek el a „hármas határ“ mellett. Ott kanyarodik a szőke folyó, melyben a fűzfák ingó-ringó ágai fürödnek. Ott látszik a „puszta torony,“ ez a régi rom, mely regéket beszél a török világról és ott az a kis bádog torony, mely oly fényesen veri vissza a nap sugarait...* Merengésükből hosszú éles fütty rázza fel őket. Ozélnál vannak. Az indóháznál kocsi vár reájuk. Az öreg kocsis alig bír magán uralkodni, úgy meg van indulva. Hogy ő még valaha viszontláthatta „kis gazdáját“, akit hajdan olyan sokszor ringatott a térdein. No lám, hogy megemberesedett azóta, már a felesége is van! Ezt is ismeri. De ki is hitte volna, mikor még együtt játszottak a párban, hogy ilyen szép pártcseléd” lesz belőlük.