Vásárhely és Vidéke, 1887. január-június (5. évfolyam, 1-27. szám)

1887-01-06 / 1. szám

Hódmező-Vásárhely, január 6. 1-fő szám 1887. ötödik évfolyam­­ ------------------^ «8 & Előfizetési dij:­­I Egész évre 4 frt Félévre . 2 frt ! Negyedévre 1 frt ! - I Egyes szán ára 0 kr. HIRDETÉSEK jutányosan közöl­tetnek. 8° ------------------­Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. -----------------­Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomda­­tulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutezán, III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyi-házban. «8­8» V?------------------- ■* 1887. Tehát ismét egy év merült el az idők tengerébe! Az emberi elme ismét előtte áll azon rejtvénynek, melynek új esztendő a neve! Várjon mit hoz, sőt-e vagy roszat? Találgatják sok ezeren, de kinek jövendölése ér valamit? A sors kereke néha úgy fordul, minő fordula­tot az ember nem várt, és meghazud­toltak minden jövendölések s találgatá­sok, melyeknek újévkor oly bő kelet­jük van. Mint mindenben, úgy itt is a múl­tak tapasztalása legbiztosabb iránytű a jövőre nézve. Ez kevésbé csal, mint bármi más, mert kétségbe nem von­ható tény az, hogy a dolgok folyásá­ban is van logikai rend, melyet néha váratlan erupcziók vagy bonyodalmak megzavarni látszanak, vagy tényleg idegzavarnak, de ezen folyamat lénye­gében bír egy olyan jelleggel, melyet eltörölni a nem várt eseményeknek sem lehet. Ezen tapasztalások megfigyelésével induljunk az új esztendőbe és ezeknek alapján aligha csalódunk, ha azt mond­juk, miként helyi közéletünkre az újév aligha fog nevezetes események szülője lenni. Minek nyomán várjuk ezt? Hol nyilvánult az érték városunk emelésére, erkölcsi és anyagi értékének gyarapí­tására, közéletünk nemesítésére, hol a fokozatos haladás iránti érték, mely nélkül nagyot tenni nem lehet? Lefolyt az év, lezáródtak a lapok, melyek a jövő nemzedék részére fogják esemé­nyeit megőrizni. Forgatjuk e lapokat és kutatjuk mit tettünk? Kezdtük a tisztújításon. Ez nagy és fontos aktus egy törvényhatóság éle­tében. Nem mondhatjuk, hogy a tör­vényhatósági bizottság nem állott volna némileg feladata tudatán, de nem vitat­hatja senki, hogy e tisztújítás is csaló­dással járt és nem elégíti ki a jogos igényeket. A tisztikar maradt a régi, mintha felfrissítésére semmi szükség sem lett volna. Pedig a befolyt esztendő is bizonyság reá, hogy ezen felfrissítésre szükségünk volt, mert a tisztikar a maga egészében nem áll feladata magaslatán. Hiányzik az erélyes, öntudatos vezető kéz, mely irányoz, eszméket produkál s azok megvalósításán fáradozik. A napró­l-napra való tengődést éli közigazgatásunk és c­éltudatos politika nem vezérli. Különben nem csoda. A tisztikar nem lehet sokkal külömb, mint a képviselőtestület, melynek teremtménye. Már­pedig törvényhatósági bizottságunk­ról még a legnagyobb jóakarója sem mondhatja, hogy öntudatos irányban halad, egy nagyobb szabású politika elveit kövti, melyeknek szolgálatában önzetlenül működik. Ettől fájdalom tá­vol állunk. A fegyelmezett párt, mely törvényhatóságunk bizottságában több­ségben van, csak akkor lép fel kom­paktul, midőn személyi kérdésekről vagy közös érdekekről van szó, de tárgyi­lagos bírálat és magasabb felfogás alá eső ügyekben — különösen mikor áldo­zatokról van szó — sehol sem találjuk. Ilyen kérdésekben maguk a vezérek sincsenek egymással tisztában és a köz­ügy nagyobb dicsőségére egymásnak lobbantják szemükre, hogy saját érde­küket kívánják a közérdek rovására előmozdítani. Fontos eseményét képezték az el­múlt évnek a város javadalmainak bérbe adása. Ebben szerencséje volt városunk­nak, mert javadalmait s birtokát a vi­szonyokhoz képest fényes eredménynyel hasznosította. Az anyagi siker nem ma­radt el, de az erkölcsi vereség sem. Régen nyilvánult annyira igaznak köz­­igazgatási kormányzatunk tehetetlensége és önzése, mint a bérleti ügyekben. A regálebérleteknél s a városinál is a bel­ügyminiszternek kellett az igazság, s a korrekt eljárás átjárás kényszerí­­í­teni a várost. Felső parancsszóra tet­tük meg azt, ami helyén­való, nem a legnagyobb szégyen-e, mi egy közigaz­gatási kormányzatot érhet ? Kiemelkedő mozzanat a közigazga­tási élet terén adósságaink konver­ziója is. Ez mindenesetre dicséretes terv és sikerült mű­ volt, habár a bel­ügyminiszter legutóbbi leirata értelmé­ben gyümölcseit nem annyira mi, mint a jövő nemzedék fogja élvezni. A kon­verzióhoz méltó társul sorakozik a vá­rosi közfürdő, mely valóságos kul­turális intézménynyé nőheti ki magát,, ha oly módon fejlesztetik, hogy a kö­zönségnek az év minden szakában ren­delkezésére álljon. A közfürdő létesítése és az adós­ságok konverziója, ez két műve volt a városi közigazgatásnak, valóságos tét­­­­tek és nem üres szavak, melyeknek árjában annyi üdvös eszme bukik el és leli halálát. Ennél többet nem is jegyez­hetünk fel 1886-ról. Ha fontos eseménynyel kezdettük az évet, úgy legalább is hasonló fon­tosságú eseménynyel végeztük. A fő­­ispáni változás a­mily meglepő fordu­lat volt közéletünkben, épen oly életbe­vágó. Nemcsak személyi tekintetben értjük ezt, hanem érdemileg is. Az új évvel léptek életbe majdnem teljesen az új közigazgatási törvények, melyek a főispánnak hatalmas jogokat­­biztosítanak. A főispánváltozás tehát minden tekin­tetben új korszakot jelez városunk éle­tében. E változás reménysugara a jövő­nek, mely talán kedvezőbb helyzetet teremt részünkre is, mint­ a­milyen a való helyzet. Reméljünk és bizzunk! Ezen jel­szavakkal lépünk az uj esztendőbe. Bár egyikben ne csalódnánk, másik ne hagyna el bennünket­ mek. Meghalt 7 fi, 6 nő, összesen 13 egyén. A szaporulat tehát 11. Házas­ságra lépett 5 pár. A g­ö­r­ö­g keleti egyházban született 8 fiú, 7 leány, összesen 15 gyermek. Meghalt 4 fi- és 9 nőnemű, összesen 13 egyén. A szaporulat 2. Há­zasságra lépett 4 pár. Az unitárius egyházban szü­letett 6 fiú, 3 leány, összesen 9; meg­halt összesen 4 finemű; a születések tehát 5-tel haladják felül a halálozások számát, azonban az egyház tagjai ezen felül áttérések folytán 69-czel szaporod­tak. — Házasságra lépett 1 pár. Az izraelita hitközségben szü­letett 39 fi, 20 leány, összesen 59 gyer­mek. Meghalt 17 finomű, 15 nőnemű, összesen 32 egyén. Szaporulat 27. — Házasságra lépett 7 pár. A nazarénusok közt, a polgár­­mesteri hivatal által vezetett kimutatás szerint, a születések száma 28, a halá­lozásoké 25 volt, tehát a szaporulat 3. Házasságra lépett köztük 2 pár. . Az összes egyházakban, bele nem értve a nazarénusokat, kiknek nép­mozgalmi adatai a többi egyházak ki­mutatásaiban is bent foglaltatnak, a születések összes száma: 1992, ebből fia 1009, leány 983. A halál­o­­zá­sok összes sz­áma : 1396, s így városunkban a múlt évben a születések száma 596-tal haladja felül a halálozá­sokét, vagyis a l­a­koss­á­g ter­m­é­sz­é­­szet­es szaporodása 596 volt. Népesedési viszonyaink az 1886-ik évben. A róm­. kath. egyházban szü­letett: 271 fiú, 325 leány, összesen 596 gyermek. Meghalt 196 fi- és 214 nő­nemű, összesen 410 egyén. A születé­sek száma 186-tal haladja meg a ha­lálozásokét. Házasságra lépett 159 pár.­­ A szülöttek száma öttel kevesebb, a halálozások száma 50-nel több s az esketések száma 24-gyel több mint az előző 1885-dik évben. Az ev. ref. egyházban szüle­­tettt fiú: 672, leány: 617, összesen 1289 gyermek. Meghalt finemü 454, nőnemű 470, összesen 924 egyén. A születések száma 365-tel több a halálo­zások számánál. Házasságra lépett 380 pár.­­ A születések száma egygyel kevesebb mint 1885-ben, a halálozá­soké 84-gyel több. Az esketések száma 42-vel kevesebb, mint 1885-ben. A­z á­g. e­v. e­g­y­h­á­z­b­a­n szüle­tett 13­ fiú, T1 leány, összesen 24 gyer­­ melhívás az alföldi kerti bor­termelés érdekében. Köztudomású tény, hogy a szöllő ültet­vények legádázabb ellensége a filloxéra évti­zedek óta tartó pusztítása majd­nem az összes európai szöllőültetvényekben mily óriási káro­kat, okoz, hogy egész bortermelő vidékek let­tek ezen puszta szemmel alig látható, még­is felette kártékony rovar által teljesen elpusz­títva, s tudjuk, hogy daczára az összes euró­pai törvényhozások intézkedései, kormányok rendeletei, közönségek, egyletek és egyesek fáradhatlan törekvéseinek, a szöllőt­elepek meg­mentése tekintetében alig, vagy legalább is igen csekély eredményt, érhettünk el. A filloxéra által okozott károk nálunk Magyarországon is tagadhat­lanul óriási érték­­veszteséget képviselnek, s bortermelő közön­ségünk által szenvedett veszteségek pótlására évtizedek fognak kelleni, és míg egyrészről a bortermelők veszteségei kiszámíthatlanok, tete­mes jövedelem veszteséget szenved az állam is, mert a kipusztított, vagy a filloxéra tovább terjedésének meggátlása végett felsőbb rende­letre kiirtott területek jövedelmezősége ha nem is örökre, de évtizedekre nagy mérték­ben alászállván, a kiszámított s adó alapját képező kataszteri tiszta jövedelmet is ugyan­oly mértékben le kelletvén szállítani, ebből az államra kétségtelenül tetemes jövedelem­­veszteség háramol. A filloxéra terjedésénél feltűnő azon kö­rülmény, hogy túlnyomólag a bortermő hegy­vidéken tenyész,­­ hogy az alföldi szellőket épen nem, vagy alig támadja meg, miből azt lehet következtetni, hogy az alföldi síkság nem szolgál alkalmas térül e kártékony rovar terjedésére, mely körülmény magában véve is elég okot szolgáltat arra, hogy a kedvező al­kalmat felhasználjuk, s az alföldnek szöllő növelésre alkalmas tereit szöllő vesszőkkel beültessük.­­• Legyünk előrelátók, s iparkod­jék, kinek alkalmas földje van, jó fajta szöl­­lővesszőket ültetni, s birtokához mérten ma­gának szöllőskertet alakítani, mert tény, hogy ha helyesen vannak megválogatva az elültetett szöllő fajok, az alföldön is kitűnő minőségű és évek hosszú során át eltartható bort lehet termelni. De hogy a magyar alföldön a szöllő, illetve bortermelés feltűnő eredményt érjen el, szükséges mindenekelőtt az okszerű művelés és kezelés, de égető szükség volna a szöllős­­kertek rendezése is, mert szüllőkertes gazdá­ink a jelen viszonyok közt alig fordítnak figyelmet szöllős­kertjeikre, miután nem tud­ják azt a sokféle ellenségtől (ilyenek a szöl­­lőbeli állandó lakosok, azok házi állatai, va­dak, madarak stb.) megóvni. Ez ügyben észrevételeimet egy ízben már a nagymélt. m. kir. földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi minisztériumhoz, majd Mik­­lósi Gyula borászati kormánybiztos úrhoz is beterjesztettem, melegen ajánlva az alföldi kerti bortermelés ügyének felkarolását, vala­mint a szöllőskerteknek törvény, vagy rende­letek által leendő rendezését, minek folytán a kormány részéről pár héttel előbb Heinrich József borászati vándor tanár lett ez ügy ta­nulmányozásával megbízva. De miután a kormány ezen intékedését a kitűzött czél elérése tekintetében elegendő­nek nem tartom, s miután közvetlen tapasz­talaton alapuló tudomásom van arról, hogy az alföldi kerti bortermelés igen dúsan jutal­mazza a r­uda fáradságát, ha az elültetett­­ szöllőfajt­a helyesen válogatta meg, termett , borát­l­­g okszerűen kezeli, s nem teszek­­ le a t­ényről, hogy az alföldi kerti borter­melés gye felkaroltatni fog, s annak elérése czélb­ól, most már közvetlenül maguk a bor­termelőkhöz, hatóság és gazdasági egyletekhez is fordulok, annál inkább, mert határozottan állíthatom, hogy itt az alföldi síkságon is le­het oly kitűnő minőségű bort termelni, minek a hegyi borok, s hogy az általam Orosházán termelt kerti bort a hegyi boroktól még a legszakértőbb borász sem képes megkülönböz­tetni, s évekig eltartható a­nélkül, hogy ere­jéből vagy értékéből veszítene valamit, de sőt ellenkezőleg, mindig finomabb és értékesebbé válik az, úgy, hogy az én kerti boraimért ígértek már 24 litot hectoliterenként s volt rá eset, hogy 850 négyszögöl kísérleti szöllő­­telepem 16 hectoliter szin­mustot megadott. Az oly földtulajdonos tehát, kinek al­­­­kalmas földje van a szöllőültetésre s nem­­ sajnál a bortermelésre egy kis gondot és költ­­­­séget fordítani, igen könnyen juthat szép jö­­vedel­emforrá­shoz. Ily körülmények között az alföldi bor­termelés közgazdasági nagy fontosságára te­kintettel, és annak előmozdítása érdekében az alföld egyik, e czélra legalkalmasabb városá­ban, Szegeden egy szélesebb körű értekezletet szándékozván létrehozni, melynek czélja lenne rámutatni azon akadályokra, melyek a kerti bortermelés legfőbb hátrányait képezik, meg­vitatni amaz eszméket, s kijelölni azon módo­kat, melyek keresztül vitele mellett a kerti bortermelés ügye lendületet nyerne, és melyre a kiválóbb alföldi bortermelőket, úgy a kerti bortermelés iránt érdeklődőket megnyerni óhajtván, azon kéréssel bátor vagyok t. czim­­hez fordulni, mikép arról, hogy ezen később meghatározandó időben tartandó értekezlet összehívásához elvben hozzájárulni, ezen érte­kezleten a körülményekhez képest személyesen, vagy képviseltetve megjelenni hajlandó lenne­­ez velem tudatni, s egyidejűleg az alábbi kérdő pontokra becses válaszát megadni szí­veskedjék. 1. Melyek azon okok, melyek nézete szerint az alföldi kerti bortermelést leginkább hátráltatják, s annak legnagyobb akadályul szolgálnak ? 1. Hány hold szöllőskerttel bir az illető község, melynek területén a szöllőtelep lé­tezik ? 3. Mely szöllőfajok szolgálnak bortermő, és melyek asztali szöllő gyanánt? 4. Mikor szoktak azon községben és környékén szüretelni ? 5. Termeltetik-e vörös bor is, vagy csu­pán fehér, s mennyi az átlag termés hol­danként ? 6. Mi szokott ára lenni a mustnak, és mi a kiforrt bornak? 7. Kik szokták a helyi bortermést vásá­rolni, helybeliek vagy vidékiek? 8. Bir-e az illető község szöllőtelepnek alkalmas területtel, szándékozik-e azt beültetni s minő fajokkal ? 9. Vannak-e a szöllőskertekben gyü­mölcsfák, melyek a túlnyomó fajok, s hány gyümölcsfát lehet számítani holdanként? Orosháza, 1887. január hó. Tisztelettel V­i­d­o­v­i­c­h József.

Next