Vásárhely és Vidéke, 1889. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-04 / 27. szám

­mező-Vásárhely, julius 4. 27-ik szám. 1889. hetedik évfolyam Előfizetéseket és­­ hirdetéseket­­ elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomda­tulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutezán, III. tized Lenge­y-féle ház­ban. ---------------------------------------­(fizetési dij: sz évre 4 frt ívre . 2 frt ;yedévre 1 frt ís szín ára­t kr,­RDETÉSEK mgosan közöl­tétnek. * ------ Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. — Vizsgák után. Az iskolai vizsgálatok városunk­ig véget értek e héten, és ezzel .■kezdődött a nyugalom időszaka a nők és tanulók részére. De m­ig aiek pihenést hoz, addig a szülők is aggodalommal gondolnak gyer­keik jövőjére és tépelődve keresik a helyesebb módot boldogságuk meg­­útására. Valóban az aggodalmak nem ők­rr­ól valók. Bár tagadhatatlan, hogy kiűvelődés, az értelmi erősbödés nö­­vedtével az életpályák s a kenyér­­meset forrásai hazánkban is szaporod­­t, azért még mindig kemények a fességes megélhetés feltételei és nem skély küzdelmen kell keresztül ha­­nia annak, a­ki a maga emberségér­­ akarja megfutni élete pályáját. Épen ezért nem lehet eléggé aján­­d a szülőknek, hogy a maguk és­ermekük érdekében szigorú önisme­rtet­és bírálattal végezzék azt a köze­­sséget, mely őket gyermekük sorsa­ik igazgatásában a gondviselés ked­y­elméből megilleti. Semmi sem bo­­ntja meg magát keservesebben a t­er­m­ekek dédelgetésénél; nincs méreg, egy biztosabban rombolna életet, mint­­ a szülő gyermeke gyengéi előtt el­­karja szemeit és azokat nem nekik, mert másoknak — gyakran épen a­­nitónak igyekszik felróni. Itt csak egy mód az, mely biztos s szükséges. Ez a mód az, hogy a múlásra hajlamot vagy képességet em tanúsító gyermeket ne kénysze­­ítsük olyan pályára, melyen legjobb setben csak fél ember válhatik belőle. A gyakorlati élet ma már a legegysze­­rbb keresetet bizonyos értelmi színvo­­nalra emeli, melyre emelkedve diploma nélkül is számot tesz az ember. A gazda, az iparos ma már nem nőhet el úgy, mint egy-két évtized előtt, mes­­erségén felül az ismereteknek az élet­ben leszükségesebb ágait minden esetre ei kell sajátítania. Szóval napjainkban a pályaválasz­tás nehézségei mégsem oly nagyok, mint voltak ezelőtt. Csak a szülők bon­takozzanak ki az előítéletek békéiből és ne szégyeneljék azt, ha gyermekük ke­reskedő vagy iparos pályára lép, avagy a gyakorlati pályák közül valamelyiket választja, mely a becsületes megélést sokkal inkább biztosítja, mint gyenge embernek valamely „diplomás“ fog­lalkozás. Önként értetődik, hogy amiről ed­dig szóltunk, az azon növendékekre vo­natkozik, kik a népiskolából kilépnek és más iskolába készülnek. A népisko­lai oktatás nem esik az önkéntes vá­lasztás körébe, ennek látogatását a tör­vény parancsolja, és így a törvényes kényszer minden eszközét foganatba kell venni, hogy senki a népiskolák lá­togatásának kötelessége alól ki ne bú­hasson. Kétségtelenül szomorú körülmény, melyet fájdalommal konstatálunk, hogy a népoktatás országos szervezése után a harmadik évtized kezdetén is sürget­nünk kell a népiskolai oktatásnak szük­ség esetén kényszer útján való érvé­nyesítését. De amidőn tény az, hogy népünk még mindig keresi a módját annak, miként lehetne e kényszer alól teljesen vagy legalább idő előtt mene­külni, kötelesség ezt tenni. Am­iig az erkölcsre és értelemre ható eszközökkel nem érhetjük el azt, hogy minden szülő önmaga szorítsa gyermekét a népiskola látogatására, addig a törvényes kény­szer eszközeit is alkalmazásba kell venni. Minden­esetre a társadalom értel­mes elemeinek, különösen a népiskolai elöljáróknak magasztos feladatát képezi az, hogy e tekintetben a népre erkölcsi eszközökkel is hassanak, az iskolát meg­kedveltessék, a tanítóban és tanulóban a munkakedvet ébren tartsák, ha lehet fokozzák. Vájjon teljesítik-e kötelessé­güket a népiskolák elöljárói, arról most nem szólunk. De iskolai vizsgálatokról lévén szó, lehetetlen egy megjegyzést elhallgatnunk. E megjegyzésünk vonatkozik azon különös viselkedésre, melyet némely iskolai­­elöljáró itt nálunk a nyilvános iskolai vizsgálatokon tanúsít. Az iskolai vizsgálatok paedagogiai értékéről elmé­leti diskusszióba nem bocsátkozva, egyet minden esetre el kell ismerne minden­kinek, aki az oktatásügy mai állását figyelemmel kíséri. Ezen körülmény az, hogy a tanítás s tanulás haladásának, állapotának, módszerének megítélésére a nyilvános iskolai vizsgálat alkalmas eszközül nem szolgálhat. Innen ered az, hogy a külföldön általában, sok részt már hazánkban is a nyilvános iskolai vizsgálatok mindinkább iskolai ünnepélyekké alakulnak, alkalmakká arra, hogy a tanító s tanuló az év vé­gén nyilvános érintkezésbe lépjen a kö­zönséggel s ennek érdeklődését az is­kola iránt ébren tartsa. De aki a szi­gorú kritika mérő eszközeivel jelennék meg egy nyilvános vizsgálaton s annak eredményéből akarna ítéletet alkotni magának a tanító képességéről, a ta­nuló haladásáról, az a legritkább eset­ben jutna igazságos ítélethez. Ezért az ünnepies színezetét ezen vizsgálatoknak megrontani nem helyes, de legkevésbé helyes, és határozottan elítélendő épen ezeket használni fel arra, hogy a tanító tekintélye a tanulók s a szülők előtt kisebbittessék. Még ha jo­gos is az észrevétel, akkor sincs he­lyén a tanítványok s a közönség előtt, mert a tanító tekintélye a legdrágább kincse az iskolai fegyelemnek, melyet úgy kell őrizni, mint őrző az a porosz tanító, aki midőn Nagy Frigyes porosz király kérdőre vonta, amiért az isko­lába beléptekor véletlenül fején volt ka­lapját ottléte egész ideje alatt nem vette le, azt felelte: „Felség, azért nem vet­tem le a sövegemet, mert tanítványaim­nak nem szabad azt gondolnia, hogy az iskolában nálam nagyobb űr is van.“ Sohasem hittük volna, hogy épen iskolai elöljáróval szemben kell e tekin­tetben a nyilvánosság előtt felszólal­nunk. De nem hallgathatunk, mert több felől hiteles oldalról vettünk panaszt arról, hogy különösen az új templomban tartott ref. iskolai vizsgálatokon a ve­zető iskolaszéki lelkész-elnök oly módon viselkedett a tanítókkal szemben, mely a legkomolyabb kárhoztatást provokálja. Rosszaié megjegyzéseit hangosan tette, a tanítókat formálisan korholta, a gyer­mekeket megrnkatta és kínozta, késő estig, sötéttel bocsátotta el, sőt közben erős szóváltások támadtak a vezető lel­kész s a tanító közt. Ez oly eljárás, melynek brutali­tása első tekintetre feltűnik, és ezért nem is teszünk reá több megjegyzést. De a tanfelügyelő úr figyelmét minden­esetre felhívjuk az évzáró népiskolai vizsgálatokra, melyek ellenőrzése sür­gős szükséget képez.­­ A körös-tisza-marosi ármentesítő tár­sulat központi választmányának ülése június 27-én, közgyűlése jún. 28-án tartatott meg városunkban Károl­y­i Tibor gróf elnöklete alatt. A közgyűlési tárgyak a tisztikar által elő­készítve s a központi választmány által meg­vitatva oly alakban kerültek a közgyűlés elé,­­ hogy érdemleges vita azok fölött alig lehe­tett s igy a választmány előterjesztett javas-­­­latai kivétel nélkül elfogadtattak. A közgyűlés főbb tárgyai voltak : az ár­térfejlesztési munkálatok átvétele a Halácsy­­féle vállalattól, különféle zsilip- és töltés­építési munkálatok költségeinek megszavazása , s legnagyobb részt e czélra 320 ezer­ért ide­iglenes kölcsön felvételének elhatározása. Az ártérfejlesztési munkálatok mielőbbi befejezése ez idő szerint a társulat legfőbb érdeke levéli, a közgyűlés egyhangúlag jóvá­hagyta a Halácsy-féle vállalattal kötött s álta­lunk már ismertetett egyességet, mely lehe­tővé teszi, hogy a társulat maga a legna­gyobb erélylyel vigye keresztül a még befe­jezésre váró ártérfejlesztést. Erre nézve a fő­­igazgatóság nyert a közgyűléstől megbízást s miután a békés megyei kataszteri munkálatok a befejezéshez közelednek, remélhető, hogy az ártérfejlesztési munkálatok is mielőbb befe­jezhetők lesznek, mely esetre a sérelmes ide­iglenes kirovások megszüntetendők lévén, megtétettek az intézkedések az osztályozás és kirovási kulcs megállapítására. E tekintetben­­ a társulat kataszteri bizottsága, melyben mind a három szakasz képviselve van, fog tenni a­­ közgyűléshez javaslatot.­­A közgyűlés ezután különféle zsilip és töltésépítési, úgy belvízrendezési ügyekben intézkedett, leginkább a békés-báboczkai sza­kaszt illetőleg, hol még igen számos végre­hajtandó munkálat van. Ezen munkálatok végrehajtása a kormány által is sürgetve le­­j­vén, de elodázásuk a társulatnak sem állván érdekében, még legnagyobb részt ez évben megkezdetnek. Miután pedig költségeikre fe­dezet a költségvetésben nincs, a közgyűlés pótköltségvetés, illetve egy 320.000 forintos ideiglenes társulati kölcsön felvétele által ol­dotta meg a kérdés pénzügyi részét. A köl­csön felvételével Károlyi Tibor gróf, Fekete Márton és Garzó Imre bízattak meg. E tárgy­­gyal kapcsolatban Fekete Márton főigazgató javaslatára a társulati 10 milliós kölcsön kon­­­­verziója is elvben elhatároztatott s egy bi­­­­zottság küldetett ki a kérdés tanulmányozá­­­­sára és előkészítésére. A főigazgató évenkint 45 ezer frt megtakarítást remél a konverzió által elérhetni s igy a kérdés minden esetre nagy figyelmet érdemel. A 320 ezer frtos kölcsön kérdésében a makóiak opponáltak s Major Miklós pol­gármester és Boros Samu csak azon össze­­­­get akarták megszavazni, mely az ártérfej­lesztés átvétele folytán a Halácsy-féle válla­­l­­atnak fizetendő, azonban a közgyűlés túl­nyomó nagy többsége megszavazta a kölcsönt, mert a körösi szakaszon az elrendelt munká­latokat mielőbb teljesíteni kell, annál is in­kább, mert ha a körösiek szintén viselik a társulati nagy terheket, ők is joggal meg­követelhetik, hogy a társulat is teljesítse a Igazgatói évzáró beszéd. Futó Mihály főgymn. igazgatótól. Nagytiszteletű és Tek. Egyházi Elöl­járóság és Tanári Kar! Igen tisztelt Közönség! Kedves Tanuló Ifjúság! Valamint a bölcs és vallásos érzületű férfiú, ha az áldást hintő nap sugarai leáldoz­tak, még egyszer végig tekint az napi teen­dőin ; újra számot vet magával és végzett dolgaival, volt-e azokban olyan, a­melyre édes megelégedéssel gondolhat vissza; vagy olyan, a­melynél az irányt és eszközöket elvétve, a tévedésből jövőre bölcs tanúságot meríthessen ; és csak miután hálát rebegett a jóságos isten segítő kegyelméért, hajtja le fejét a megérde­melt nyugalomra: épen úgy illő nekünk a növendéksereg nevelőinek és oktatóinak; épen úgy illő a tanuló,ifjúságnak, hogy egy hosszú tanév alkonyán vessünk egy röpke pillantást ama napok örömére és bánatára, küzdelmeire és eredményeire, édes jutalmul, ha helyesen cselekvőnk, oktató intésül, ha netalán eszkö­zeinket eltévesztettük. Mis valamint isten ne­vével indultunk kétes pályafutásunkra: mi­előtt a megérdemelt nyugalomra térnénk: neki adjunk hálát gyámolító karjaiért, a me­lyekkel ingadozó lépteinket támogatta, neki az áldásokért, a melyekkel fáradozásainkat kegyelmesen megkoronázta. Emberé a munka, istené az áldás. Az isten is csak munkára fizet. Nagy, életbe vágó igazságok ezek nem csak a köz- hanem az iskolai életben is, a tanárra és tanulóra egyiránt. Szerencsés a­ki megértette, boldog lesz mindenkor, a­ki tanácsukat híven követi is. Az a tanár, a ki magasztos hivatását ele­venen érezve, lelkének legjobb erőit, idejé­nek összességét tanítványai erkölcsének neme­sítésére, lelki tehetségüknek összehangzó fej­lesztésére igaz odaadással fordítja; a ki tisz­tének terhét nem a robotos számító lelketlen­­ségével, nem is a képmutatás szemfényvesz­tésével, hanem egész becsületességgel hor­dozza: isten segítségével bizonyára meglátja és élvezi munkálkodásának ízes gyümölcsét. Sőt ha netalán vállaira súlyosodnak is az élet terhei, ha netalán félreértés avagy mél­tatlan bántalom illeti is: szivének sajgásai között is, öntudatában végre oly benső nyu­galmat talál, a mely hányatott lelkének mind­ezekért bőséges kárpótlást nyújt; és mert munkája hiv és igaz vala: előbb-utóbb a szülők áldásában, a társadalom méltánylásá­ban és a tanítványok hálájában még életében, sírja felett bizonyára azok áldó emlékezeté­ben gazdag jutalom kiséri azt. Éltünk-e mi tanárok e letűnő tanévben ily hűséggel fel- s adatunknak?: nyúljunk keblünkbe és az a­­ meg nem vesztegethető kis biró kinek-kinek­­ igazán megfelel. A kinél ez nem emel vádat, az nyugodtan zárhatja le ez évi számadó könyvet és megelégedetten nézhet a szünidő pihenő órái felé. Az a tanuló, a­ki a tanárai által hir­detett tiszta erkölcs igéinek befogadására fo­gékony szívet tárt ki és ártatlan lelke szep­­lőtlenségét megőrzeni féltő gonddal igyeke­zett ; a­ki engedelmes volt szülői akaratának, készséggel meghajolt tanárai intésének, test­véries melegséggel karolta tanulótársait, a ki tisztelettudó az érdemesek iránt, a kinek szavaiból és tetteiből mindenhol kisugárzott a nemes tanuló ; az a növendék, a kinek fő­­fődolga kötelességeinek h­ű betöltése volt, a ki idejét okosan beosztva, megadta a testi­­ üdülésnek, a lankadt lélek fölelevenítésének a magáét, de viszont gondosan felhasználta a­­ szellemi tehetségeinek erősbítésére, az ism­e­­­­reteinek gazdagítására rendelt órákat, a ki töltésépítés és vízrendezés körül reá háruló kötelességeit. Felemlítjük még, hogy a közgyűlés néh. K­o­v­á­c­s Dániel volt mindszent-apátfalvi szakasz-pénztárnok özvegyének 1280 frt kegy­dijat szavazott meg s Bartha István ugyan ezen szakaszbeli volt ellenőr óvadékát ki­adatni rendelte, — végül, hogy az elnök in­dítványára a gyülésterem átengedéséért Hun- Vásárhely városának köszönet szavaztatott. Ez a szavazás volt az egyedüli, mely költségbe nem került s mely ellen még a makóiak sem opponáltak!

Next