Vásárhely és Vidéke, 1894. március-június (12. évfolyam, 23-50. szám)

1894-03-22 / 23. szám

Hm-Vásárhely. Csütörtök, márczius 22. 23-ik szám. Tizenkettedik évfolyam 1894. Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi lap. Előfizetési dij: Egy évre 1 frt. Félévre 2 fit. Negyedévre 1 frt. Egyes szám­ára 5 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek Magyarén minden csütörtökön és vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadó­­hivatal és Lévai F. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. ker., Andrássy­ ut 19. sz. a. L­e­n­g­e­y­­féle házban. A nemzethez! Boruljon gyászba Magyarországnak min­den jó polgára. Várunknak legerősebb osz­lopa dőlt ki; szabadságunknak fénye tört meg; a nemzet nagy századának fáklya­­világa aludt ki. Kossuth Lajos halt meg! Ő, ki nagyságával, fényeivel, szenve­déseivel egymaga volt az egész nemzet: nem élő ember többé, hogy cselekedjék, ha­nem élő emlékezet, hogy tanúságot tegyen. Nem fia volt Ő a magyar nemzetnek, hanem akarta. Ő általa és Ő benne szólalt meg e század, hogy az alkotmánynak, a szabadság­nak, az egyenlőségnek erejével legyen a szolgából ember és az emberből polgár. Ő általa és Ő benne szólalt meg a magyar nemzet, midőn varázs­szavára száz­­ezerek keltek a honnak védelmére, hogy a kétoldalról támadt ármányt és árulást győ­­zedelmi rohanásukban eltiporják. Ő egymaga volt az egész nemzet, mi­kor a császárok irtózatos légiói vérbe ful­lasztották jogainkat s bakókézre adták leg­jobbjainkat; mert az ő fájdalmának hangos jajgatása töltötte be az emberiség szívét, hogy részvét és szeretet ébredjen szétmar­­czangolt nemzetünk iránt. A czivilizált világnak ő magyarázta meg, hogy a romokkal fedett magyar nem­zet ügye a népszabadságnak kérdése. Láng­szavával felkeltette a világ csodálatát, s nemzetében reményt és önbizalmat ébresztett. Hosszú életében soha egy pillanatra sem hagyta el a magyar szabadság őrál­lomását. Most már elpihent, hogy nyugodjék. De ha Ő nem élhetett örökké, általa él a magyar nemzet örökké, hogy mind­örökké áldhassa az ő nevét, az ő küzdel­mét, az ő hűségét és az Ő szenvedését. Egy korszak vala Ő, mely nem fér el a gyászos pillanatnak sírjában. Az ébredésnek, a harcznak, a dicsőségnek és szenvedésnek korszaka vala Ő, a melyre, épen az Ő nagy tanúsága által következni fog a diadalnak százada, hogy így a Kossuth Lajos sírja fölött Magyarország függetlensége legyen az el nem porladó monumentum. Ti milliói a népnek, kiket átölelve tar­tott forró keblén, örökre megemlékezzetek Kossuth Lajosról, mert Ő rólatok soha sem feledkezett meg. És ti valamennyien, kik ragaszkodtok a szabadsághoz és azt élvezitek, ti is meg­emlékezzetek Kossuth Lajosról, mert ő az emberiség megváltásának zászlótartója volt. Élete átlépett a múlandóságba; halá­lával, belépett az örökkévalóságba. Árvaságra jutott magyar nép! hullass velünk virágot e férfiú nagyságára; könyeid peregjenek koporsójára és velünk leborulva zokogj hálát Istenednek, hogy adott nekünk egy Kossuth Lajost. Az országgyűlésileg egybegyült függetlenségi és 48-as párt. Kossuth Lajos ! A mitől féltünk bekövetkezett. A turini remete, a nemzet büszkesége, bálványa, Ma­gyarország egykori kormányzója, Kossuth Lajos meghalt. Soha olyan keserves kir, oly lesújtó fájdalom nem nyilallott végig az országon, mint tegnap. Aggodalomban, félő remegés­ben éltünk már hetek óta s a bizodalom és kétkedés váltotta fel egymást szorongó lel­künkben. Nem akartuk elhinni, hogy Kos­suth Lajosnak végső sóhajtásait hozza szárnyán a Turin felöl ide szálló futalom s elfelejtettük, hogy a természet törvényei határt szabnak az emberi életnek s kilencz­­venkét esztendő terhe összeroskasztja még a legerősebb szervezetet is. Hittünk a csodában. A gyermeki szer­­­retet imádatával ragaszkodtunk utolsó re-­­ ménységü­nkhöz s bíztunk, hogy Ő, kiben ! korszakok hatalmas eszméi egyesültek s­­ kinek fejét egy nemzet rajongó szeretete övezte körül a halhatatlanság glóriájával.­­ képes lesz a természet törvényei fölé emel-­­ kedni, hiszen legendaszerű­ élete is a csodás tünemények szakadatlan lánczolata volt. És csalódtunk nagyot. Könnyektől fátyolos szemmel, reszkető ajkkal olvassuk a táviratot, mely széttépi reményünket, hitünket s a kérlelhetlen való érzéketlenségével adja tudtunkra, hogy Kossuth Lajos f. hó 20-án éjjel 11 órakor­­ meghalt. A­mily kétségbeesett küzdelmet vívott héroszi szervezete a halállal, olyan kétség- ;­beesett a mi küzdelmünk is a lesújtó h­írrel szemben. Szivdobogva hallgattuk nagy szivé-­­ nek lázas dobogását; már napok óta küny-­j nyerve, sírva lestük kínos vonaglását, vártuk­­ a megváltást, mert szivünk minden érzése,­­ agyunk minden gondolata tiltakozott az ellen, hogy távol idegenben, hontalanul, kitaga­­j­dottan végezze életét a legnagyobb magyar , s a ravatala fölött lelkünkre szállott gyászt­­ még a szégyen érzete is növelje s még fáj-­­­dalmunkban is pirulnunk kelljen, a miért­­ hazátlanul halt meg a haza legnagyobb, legigazabb fia. Nem, ezerszer is nem! Nem halt ö­­ meg hazátlanul. „Ha a törvény nem ismeri­­ el őt a hon polgárának, a nép nem ismeri el azt a törvényt magáénak."­ Mert Kos­suth Lajos miénk volt, mindnyájunké, az egész nemzeté, miénk volt él­etében, miénk marad halálában s miénk lesz örökkön örökké. Avagy van-e magyar, ki ne érezné a költő szavainak igazságát: „Van-e nép, mely megtagadja Legdicsőbb történetét , S szent vérrel szerzett babérját Önkezével tépje szét ? Itt-ott vészmadár hab­ol bár. Neved áldoz és szent marad, Megveri az élő isten, A­­ki téged megtagad.“ A nagy szellem elköltözött közülünk; lelke leveté porhüvelyét, de neve és emléke, mely az ezer éves Magyarország legdicsőbb korszakával van elválaszthatatlanul össze­forrva, élni fog örökké s mint szent örök­séget, apáról fiúra, úgy adjuk át nevét az utókorra! Ha lesz egy nap, hol millió szemek Mind egy szívből egy könyet ejtenek, Ha lesz egy sir, hol reményt lelünk, Hisz életed örökké kell nekünk — Emléked egy hazának fénye lesz. Soká mondjuk , Kossuthnak é­leik, ez. Az első hírek. Tegnap, f. hó 21-én reggel fél 9 óra­kor érkeztek az első távirati jelentések vá­rosunkba Kossuth haláláról. Endrey Gyula országgyűlési képviselőnk, ki csak az előtt való este érkezett haza Budapestről, kapta az első sürgönyöket, egyet az orszá­gos függetlenségi körtől s egyet Holló Lajos országos képviselőtől. Mindjárt pár percz múlva Kállay Albert főispán Sze­gedről, Baksa Lajos polgármester pedig Aradról kapott távirati értesítést s alig egy fél óra múlva az egész városban hire ment, hogy meghalt Kossuth. A gyászeset hire városunkban a leg­mélyebb részvétet keltette. A középületekre, egyletekre és számos magán­házra rögtön felvonták a gyászlobogót. A kereskedők ki­rakataikat fekete gyászszal vonták be s Kossuth arczképét tették kirakataikba, m­elyek körül csoportok képződtek s hango­san áldták még haló poraiban is a nagy hazafit. Városunkban még soha gyászhkr ily mély és általános fájdalmat nem keltett s megnyugvással írhatjuk, hogy a nemzet gyászában városunk népe is teljes lélekkel osztozik. Városi közgyűlés. Törvényhatósági bizottságunk délelőtt 10 órára rendes havi közgyűlésre volt ösz­­szehiva. A városháza erkélyén már ott len­gett a gyászlobogó, hirdetve a város mély gyászát, midőn a városi bizottsági tagok gyülekeztek. Általános volt közöttük a fáj­dalom érzete s a leverő bánat ott ült min­den arezon. A gyűlésteremben csoportok képződtek, melyek mély megilletődéssel, csak suttogva beszéltek a gyászesetről. Kállay főispán Baksa polgármes­terrel, Endrey orsz. ggűl. képviselővel és a törvényhatósági bizottság több tekintélyes tagjával előzetesen megbeszélte a teendő intézkedéseket s abban állapodtak meg, hogy a gyász kifejezéséül az összehívott rendes közgyűlés ne tartassák meg, hanem

Next