Vásárhely és Vidéke, 1902. január-június (20. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-01 / 1. szám
XX. évfolyam. Hm.-Vásárhely, 1902 Szerda, január 1.1. szám. Politikai és helyi érdekli társadalmi lap. Megjelenik : vasárnap és csütörtökön. Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. ügyes stérér* 10 fillér. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dr. Endrey Gyula, Bibó Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. ker. Szent-Antal utcza 7. szám alatt, a kiadóhivatal könyvnyomdájában. Előfizetési díj: A szükségtörvény. Irta : Kossuth Ferencs. A félhivatalos kormánylap jónak látta egy karácsonyi ajándékkal kedveskedni a nemzetnek. Lerántotta a leplet a jövő titkairól ; lehetővé tette, hogy beletekintsünk a kormány szándékaiba; a miniszterelnököt semmi eshetőség nem fogja készületlenül találni; annyira nem, hogy máris kilátásba lesz helyezve egy szükségtörvény behozatala, mely a 67-es törvény szellemében megvédelmezné „az ország és a monarchia nagy érdekeit egyaránt“ arra az esetre, ha Ausztriában az alkotmány nem lesz eltörölve, de a gépezet belső bajok következtében továbbra sem működik. Azt hiszem helyes is, szükséges is, hogy ilyen fontos tárgyról közzétegyem véleményemet, mely valószínűleg pártunknak egyhangú felfogását fejezi ki e kérdésben. Egy idő óta szokássá vált a közjogi téren felmerülő nehézségeket úgy kerülni meg, hogy vita tárgyává tétetik egy vagy más sarkalatos törvény értelme. Így történt azzal a törvénynyel is, mely a várószövetség létrehozatala felől intézkedik (1867. XII. 61.) és a melynek 1897-ig kormány és ellenzék egy és ugyanazon értelmet tulajdonitott; és csak akkor lett kétségbe vonva az általánosan elfogadott értelem, midőn e szerint, tényleg fel kellett volna állítani (horribile dictu) az önálló vámterületet. Most még nem jutottunk odáig, hogy valaki kétségbe vonná annak a törvénynek az értelmét, mely két alapfeltételt állított fel a „közös ügyekre és azok kezelési módjára vonatkozólag“, melyek közül az egyik a magyar alkotmány fentartása, a másik pedig az osztrák alkotmányosság, mert (így rendelkezik szó szerint az 1867. XII. 25.) Magyarszág „azon országoknak csak alkotmányos képviseletével léphet bármi közös viszonyokra nézve érintkezésbe.“ Arra a nézve a kormány felveti a kérdést, hogy mi az alkotmányosság Ausztriában? A félhivatalos szerint az alkotmányosság működésének megszűnése nem más, mint a gépezet működésében beállott zavarok; belátom, hogy az alkotmányosság e magyarázata egy „szükségmagyarázat.“ Azt azonban sem a félhivatalos, sem a kormány el nem vitathatják, amit az idézett 25. §. mond; előáll tehát a „szükségtörvény“ szüksége és ezzel fogja a kormány a 67-es törvény szellemében „az ország és a monarchia nagy érdekeit egyaránt megvédelmezi.“ E szükségtörvény arra lesz szánva, hogy a közös ügyekre és azok kezelési módjára vonatkozólag az egyik törvényes alapföltételt pótolja. Magyarul szólva, a szükségtörvénynyel meg akarják hiúsítani az adott helyzet természetes fejlődését, mely az országot békés és törvényes után a personal unió felé, tehát a függetlenség felé vezette. Ez annyit tesz, hogy meddővé akarják tenni a függetlenségi párt törvényes, békés törekvését s a harmincnégy év óta folytatott alkotmányos küzdelmet, melyet azzal a meggyőződéssel vívott a párt, hogy a történelem logikájának kérlelhetetlenül a függetlenséghez kell vezetni a nemzetet, mely függetlenség a fennálló viszonyok békés fejleményének keretén belül, a personal unió alapján érhető el. A szükségtörvény, mely megsemmisítené az adott helyzetnek természetszerű fejlődését, egyenesen a függetlenségi párt közjogi alapja ellen tör; mert ha lehetséges az, hogy a midőn a fennálló törvények szerint, a personal uniónak kellene kibontakozni természetszerűleg a viszonyok fejlődéséből, akkor egy fejszecsapással kettévágják a fonalat, melyet a sors keze font s a melyet megragadni példás kitartással, sokáig reménytelennek látszó munkával készítette elő a nemzetet a függetlenségi párt — ily körülmények közt pártunk ezentúl vizet törne a mozsárban, lyukat fúrna a vízben, mert békés, hazafias küzdelme soha czélhoz nem vezethetne a közjogi uton. És kérdem, vájjon lehet-e az országban olyan hazafi, aki azt óhajtaná, hogy világosan bebizonyuljon az, hogy a nemzet függetlenségi érzelmű részének vágya és törekvése a közjogi alapon el nem érhető soha s ezzel megérlelődjék a honfikeblekben az a tudat, hogy a békés és törvényes megoldásról le kell mondani, de aczélozni kell az akaratot, aczélozni az izmokat és várni a kedvező alkalmat? Hazafias dolog-e ide vinni nem a 67-es törvények szellemének védelmét, hanem a törvények világos rendelkezésének megmásítását egy szükségtörvény erejével épen akkor, amikor e világos rendelkezés rövid idő múlva a nemzet függetlenségéhez vezetne, békés és törvényes után? A függetlenségi vágy erős az országban és erős a függetlenségi párt; erejét csak növelni fogná az, ha látni fognák a polgárok, hogy a magyar alkotmányt az osztrák belzavargásokhoz idomítják. A függetlenségi pártot egy szükségtörvény nem törné meg, nem is gyengítené meg, hanem azt a talajt tenné tönkre, melyen békés eszközökkel, a nagy nemzeti czél felé törekszik. Be lenne vágva előtte a békés haladás útja; erőszakkal lenne ez bevágva. A küzdelem erőkérdéssé válnék s a nemzet függetlenség után vágyódó része nem az adott viszonyok logikai fejlődését várná, addig is lelkesen fentartva a magyar függetlenség magasztos kultuszát, hanem az alkalmat várná, hogy az erőt erővel verhesse vissza; mert ott, ahol a jog természetes fejlődésének útját állják, ott nem a jog, hanem az erő beszél, . . . s a magyar nemzetben volt is mindig, lesz is mindig erő, midőn a jogot eltiporják. Legyen mindez memento ! De ami magát a szükségtörvényt illeti, ennek majd elébe állunk; meglátjuk, hogy mi lesz e törvény? Mert ha csakugyan az érett gyümölcsöt tépi le a nemzet elöl, egy erős egységes párt tudni fogja kötelességét és ezt meg is teszi! A közigazgatás egyszerűsítése. A minisztertanács elhatározta, hogy a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901. XX. törvényczikknek 1—12. szakaszait, amelyek a jogorvoslatokról szólnak, az 1902. év január elsejével életbe lépteti. Az idevonatkozó miniszteri rendelet már megjelent a hivatalos lapban. A rendelet terjedelmes és beható magyarázatokkal kíséri a törvény rendelkezéseit és részletesen kifejti a háromféle jogorvoslat: a felebbezés, a felülvizsgálati kérelem és a felfolyamodás alkalmazának módjait. Szabályozza az egységes jogorvoslati határidő (15 nap) értelmezését s megállapítja, hogy e határidő a kézbesítést vagy kihirdetést követő naptól számít. Ha tehát pl. valamely kihirdetés vagy kézbesítés a hónap 1-én történt, akkor 16-ika az utolsó nap, amelyen a jogorvoslat még előterjeszthető. Attól az időtől kezdve, amidőn a törvénynek a kézbesítésről szóló IV. fejezete életbe lép, a posta útján való kézbesítéseknél a kézbesítés napjául a feladást követő nyolcadik napot kell tekinteni, így, ha a feladás a hónap 1-én történt, a jogorvoslat előterjesztésének utolsó napja 24 ike, mert a kéz-