Vásárhely és Vidéke, 1902. július-december (20. évfolyam, 53-104. szám)

1902-07-03 / 53. szám

XX. évfolyam. Hm.-Vásárhely, 1902. Csütörtök, julius 3. 53. szám. Politikai és helyi érdekű társadalmi lap. Megjelenik : vasárnap 03 csütörtökön. Elő­zatesti díj: díj­ évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes, siára ára 10 fillér. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Df. EndFey Gyula. Bibó Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. ker. Szent-Antal-utc­a 7. szám alatt a kiadóhivatal könyvnyomdájában Az aratás. Pengetik a kaszákat, alaposan meg­fenték már az aratók szerszámjaikat, Péter-Pál napja is elhaladt s a dolog úgy áll, hogy az aratás már kezdetét vette szép hazánk rónaságain. Gazdáink ettől az esztendőtől sokat vártak. Az idén szépen indultak fejlődésnek a ve­tések s mindenki azt hitte, hogy az idei termés, a­mennyire csak lehet, kár­pótolni fog bennünket az előző eszten­dők silány aratásaiért. A magyar embert nem csüggesz­­tette el az eddigi kellemetlen, ártalmas időjárás és bizakodva várja, hogy az idei aratás még mindig egyike lesz a leg­jobbaknak. Aggodalmasan vizsgálja föld­jét, mert jövendő boldogsága függ az idei aratástól. Nyakig van a legkülön­félébb magas adókkal s ha az idei nyár se hozza meg a megélhetésre valót kisgazdáinknak, akkor félelemmel me­gyünk majd a télnek. Mert ha nincs mit aratni, akkor nincs az aratóknak dolguk. Az a sok ezer munkásember pedig, ha az idei nyáron nem tudja megkeresni télirevalóját, akkor a leg­nagyobb veszedelem fenyeget egyes vidékeket. Az idén a munkásokkal nem igen volt bajuk a birtokosoknak sem, a ható­ságoknak sem. Józan gondolkozást! a mi magyar munkásnépünk. Megtéveszthe­tik ugyan hangzatos jelszavakkal, de azért nem ragadtatja el magát és nem ül fel az izgatók beszédjének. Nyugod­tan várja a munka megkezdését s egye­dül csak az tölti el fájdalommal, hogy munkástestvérei közül nagyon sokan nem kaptak munkát az idei aratásra. Mi lesz ezekkel a szerencsétlenekkel ? Mindenki a föld felé fordítja te­kintetét ezeken a napokon. Nemcsak a földbirtokos és a földmives, hanem a kereskedő és az iparos is imádságban kéri az Istent, hogy ne vonja meg atyai áldását a magyar földtől. Mert aszerint boldogul majd mindenki, ami­lyen eredménye lesz az idei aratásnak. A magyar ember nem tudja most nyugodtan álomra hajtani a fejét. Ijesztő rémek zörgetnek folytonosan az ablakán. Eddig is alig birta már az óriási terheket, az idén pedig újabba­kat sóztak a nyakába. Uj ágyukra meg puskákra volt szüksége a hadügyi és honvédelmi miniszternek, tehát renge­teg sok millió forint kell s azt ennek a szegény magyar népnek kell megfi­zetnie. Koldusbotra jut igy a magyar nemsokára saját hazájában. Túrja a földjét, de nem látja hasznát s addig hasogatja fel ekéjével, addig hullajtja bele verejtékét, mig végre elfáradva maga is belétemetkezik. Templomokban meg az isten sza­bad ege alatt mindenütt a jó termé­sért fohászkodnak az emberek. Utolsó reménysége ez a magyar népnek. Végső kétségbeesésében pedig a magyarok istene mindig meghallgatta a népét. Ebben reménykedünk mi is. Adja is­ten, hogy ne szoruljon a magyar nép segélyezésre, mint a­hogy tavaly is rá­szorultak némely vidéken; adja isten, hogy a mikorra a­ napfényben megvil­lannak a kaszák, az aratók örömdala hangozzék a termő rónaságokon s az aratási ünnepek után elmondhassa a magyar ember, hogy az idén valóban isten áldása volt a földeken. Budapest, julius 2 án. A kvóta. Értesülésünknek megfelelően a hivatalos lap vasárnapi száma közölte a kvótát megállapító királyi döntést. Az erre vonatkozó legfelsőbb elhatározás így szól: „Kedves Széll! Minthogy a ma­gyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és orszá­goknak törvényes képviseletei között arra az arányra nézve, amelyben azok a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. törvényc­ikk 19., 20. és 21. § ai (az 1867. évi deczember hó 2- én kelt ausztriai törvény 3. § a, R. G. Bl. 146. sz.) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre; a közös ügyek költségei­hez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvényc­ikk 21. § a (az idézett törvény 3. §-a) alapján és az 1902. évi julius Hó­­­tól 1903. évi junius hó 30 ig terjedő egy év tartamára való érvénynyel akképp döntöm el, hogy a közös ügyek költségeiből a magyar korona országai 333/1 százalékot, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok pedig 6616/49 százalékot viselnek. Utasítom Önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1902. évi junius hó 26 án. Ferencz József s. k. Széll Kálmán s. k.“ Városunk mellőzése. — Indokolatlanul elutasított főispáni felterjesztés. — — julius 2-án. Városunk közönsége ismételten egy in­dokolatlan elutasításban részesült a belügy­minisztérium részéről. Maga az ügy, mely a miniszter elutasító határozatát provokálta, nem valami uj dolog s talán tudomást sem vennének róla, ha a kormány ellenszenves magatartása városunk irányában annyira ki nem domborodnék belőle. Arról van ugyanis szó, hogy Lukács György dr. főispán fel­terjesztésben kérte a belügyminisztert, misze­rint hasson oda a hadügyi kormányzatnál, hogy városunkba, az Alföldnek ezen nagy magyar városába, részint a közbiztonsági tekintetek szempontjából, részint pedig a város fejlődési érdekeit tartva szem előtt, helyezzen el megfelelő számú katonaságot. Ebben a tárgyban nem ez volt az első fel­­terjesztés, mert évek hosszú sora óta mindig instancziáztunk hol itt, hol ott a katonasá­gért, alázatos kéréseink azonban mindenütt és mindig elutasításra találtak. A­mint ez történt most is. A belügyminiszter nevezetesen azt fe­lelte városunk főispánjának felterjesztésére, hogy az állandó katonai helyőrség engedélyezése iránti kérelmet nem teljesítheti, mivel a közös had­ügyminiszter és honvédelmi miniszter oda nyilatkoztak, hogy az összes katonai csapa­tok jelenleg megfelelően vannak elhelyezve s nyomós stratégiai okokból azoknak elhe­lyezésén most nem változtathatnak. Egyéb­iránt is, — mondja továbbá a miniszteri le­irat, — városunkhoz annyira közel esik Sze­ged, hogyha közbiztonsági tekintetekből a katonai erőre szükségünk lenne, az bármi­kor rendelkezésünkre állhat. Nem ismerjük a főispán azon felter­jesztésének szövegét, melyre ez a ridegen elutasító, tisztán a stratégiai szempontok figyelembe vételére támaszkodó leirat érke­zett, de nehezen hisszük, hogy a főispán csak a város közbiztonsági tekinteteire való hivatkozással kérte volna a katonaságot. Nem hisszük pedig ezt azért, mert a megfelelő számú katonaság ide helyezését egyéb fontos körülmé­nyek, ipari és kereskedelmi érdekeink, szóval városunk fejlődésének érdekei még indokoltab­­bá teszik.Ezen érdekek előtt pedig sem a magyar kormány, sem a belügyminiszter nem huny­hatnak szemet, mert ha ezt teszik, akkor egyszerűen humbuggá és mesévé törpül mindaz a sok beszéd és hangzatos ígéret, melylyel a vidéki nagyobb városok felkaro­lásáról és állami támogatásáról telekürtölték az országot. A hadászati, vagyis az úgynevezett stratégiai szempontok lehetnek igen fontos és igen komoly dolgok, de annyira elsőran­­guaknak még­sem tarthatjuk, hogy miattuk teljesen háttérbe szorittassanak egyes váro­sok s ezek között különösen a hatvanegy­­ezer lelket számláló Vásárhely város érdekei. Pedig hát tényleg a háttérbe szorittatnak. Még bizonyítgatni sem igen szükséges ugyanis, hogy a vidéki városok fejlődésére mekkora befolyással bír azon körülmény, hogy az állami intézmények milyen mérvben nyernek azokban elhelyezést. A­mely város­nak magasabb rangú iskolái, külömböző ál­lami hivatalai és katonasága van , ott az ipar­ rw Toll­olmopoli, nyári úri öltönyök a legdivatosabb, könnyű kel- 1 vv(Llclli\clli 1 ICivkH )\ ) mákból cS. 10 ás 12 sztárt, márték szerint készíttetik

Next