Vásárhely és Vidéke, 1906. július-december (24. évfolyam, 78-192. szám)
1906-07-01 / 78. szám
XXII. Évfolyam. Hm.-Vásárhely, 1906. Vasárnap, julius I. 76. szám. Megjelenik: kedden, pénteken és vasárnap. ír • ».# Egész évre ... 8 kor. Előfizetési dij:f*TM • ■ ■ * ETM ! Negyedévre ... 2 kor. Egyes szám ára 6 fillér. Politikai és helyi érdekű társadalmi lap. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dr. Endrey Gyula. Bibó Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület Szent-Antal utcza 7. szám alatt a kiadóhivatal könyvnyomdájában. 2 kor. Lapunk jelen száma ez évnegyedben első lévén, tisztelettel kérjük előfizetőinket lejárt előfizetéseik szives megújítására. Helybeli előfizetőinknek nyugtáit a lapkihordók fogják a hét folyamán kézbesíteni, vidéki előfizetőinknek pedig a postautalvány használatát ajánljuk. Nemzeti irányzat. A Bécsben lefolyt eseményekre kell még mindig visszatérnünk. Ezek is a legnagyobb részben ferde világításba lettek helyezve. Itt már a pártszempontok és pártoskodó elfogultság is közbejátszott. Akik egyszerre mindent vártak, rohamos átalakítást áhítottak, azok természetesen a Bécsben most lefolyt eseményekkel nincsenek megelégedve. És ezek közé tartoznak leginkább azok a körök, amelyek a Fejérváry—Feilitsch korszakot örömmel szolgálták. Az nekik jó volt, a mai haladás azonban kevés. Nem elég kuruczok nekik a mostani politikusok. Hát arra vállalkozott valaki, hogy két év alatt fenekestül felfordít itt mindent ? A kormány és a koalíció arra vállalkozott, hogy az országot az alkotmányellenes korszakból kivezeti és a betörő csőcseléktől a megyéket és az országot megszabadítja. Egy-két évre az államszükségleteket megadja és ezalatt megcsinálja az általános választói jogot, alkotmányunkat megerősíti, a nemzet ellenállási erejét megedzi és azután a küzdelmet a nemzeti jogokért tovább folytatja. A közélet terén elfogulatlan kritikát nagyon természetesen most is bárki gyakorolhat. A hibákra, tévedésekre, a tennivalókra, az egymásutánra nagyon hasznosan reámutathat. De az csak szemforgató farizeus lehet, aki fenekestül való felfordulást kiván most és harczol a végtelenségig. Saját kormányunk ellen. Kossuth, Apponyi, Andrássy ellen. A királylyal kötött becsületes megegyezés ellen. Ez olyan dolog lenne, mintha 48-ban valaki Kossuth Lajosnak csinált volna ellenzéket, mikor az ország szabadságáért hadakozott. Hiszen csinált is neki ellenzéket, de azt Görgeinek hívták, akit a magyar közvélemény hazaárulónak bélyegzett meg. Micsoda ég és földközti különbség van azért már a bécsi tárgyalásoknál az idén és az előző években! Az előadói székből ma már a magyar hadsereg szükségességét hirdetik. Szónokok egymásután állanak föl, akik nagy figyelem közt fejtegetik mindazokat az előnyöket, amik a magyar államiság érvényesülését fogják kísérni hadszervezetünkben. Nyíltan szembeszállnak a külügyminiszterrel és egyhangúlag kimondják, hogy a magyar czimer alkalmazásában eddig követett eljárását tovább el nem tűrik, „válaszát tudomásul nem veszik és utasítják őt, hogy külföldön az osztrák czimer mellett mindenütt a magyar czimert is alkalmazza.“ Németország jogosulatlan törekvései és a magyar nemzeti követelésekkel való szembehelyezkedése, a macedoniai tervezett invázió, Ausztriának és Magyarországnak a német prepotenczia alól való felszabadulása, mind erőteljes megvitatás alá került. Hol volt ilyen hang és hol voltak ilyen határozatok eddig a delegáczióban? A Münnich Aurélok hajlongó, gerincztelen évtizedei alatt? Akik akkor megszavaztak mindent lakásra, akik a maitarizmus szarvait nagyra növelték, akik a 67-es intézményekből a dualizmust és paritást kiirtották? Ezek kitartottjai most elégületlenkednek, kuruczkodnak és fenegyerekeskednek a „lassú előhaladás“ miatt. A nemzet azonban megy előre czéltudatosan a maga útján. Nagy örömmel kell konstatálnunk, hogy a főrendiház kiküldöttei is az elmúlt napok eseményei alatt mind-mind a nemzeti irányzattal tartottak, az Eszterházyak, Széchenyiek, Zichyek és a többiek. Bizonyára biztató jelenség ez a jövőre nézve. De azért mi is azt tartjuk, hogy ez csak a kezdet, pozitív nagy munkát a nemzet csak a jövőben végezhet. Addig edzzük erőinket, szervezkedjünk, készülődjünk és szokjunk le egykét apró cseprő, de azért éppen nem előnyös hibáinkról. Először is egy-két magyar Lustkandl még mindig akad közöttünk. Feltűnni akaró, kapaszkodó stéber. Ezeket felejtsük széppen otthon. Hitvány jellemű nép az, mely még mindig felfelé akar érvényesülni, azért képes egy nemzeti ügy árulója is lenni. Azután bizonyos elvi jelentőséggel kell a kérdéseket tárgyalni és a nagy czélt sohasem szabad szem elől téveszteni. Tehát apró-cseprő kicsinyeskedés, népszerűség hajhászat, érvényesülési vágy mindenkinél kiküszöbölendő. Azokba a harczokba, amelyek Európa előtt folynak le, vigyünk be európai színvonalat, gyermekes tempók, apró, kis taktikázások nem jól mutatják be a magyar politikai iskolázottság és a kultúra színvonalát. A nyalánkságokat pedig nem kell túlságos sokra becsülni. Nincs annak semmi értelme, hogy olyan fontos funkciókat, mint aminőket a hadügyi és külügyi kültségvetések gondos megvizsgálása képez, örökös diner-ek és dejeuner-k közt végezzenek az ország megbízottai. Ezek régi rossz szokások, amelyeket el kell hagyni. Nem udvariassági kérdés ez. Ilyen komoly funkciók közepette nincs ezeknek helye. Félre is magyarázzák miattuk a delegácziók hivatását. Ha az udvar ünnepélyeket akar adni, tessék idejönni, tudja talán még, merre van a magyar főváros. Megtalál itt mindenkit, akit akar és amikor annak ideje van. Apró kérdések ezek, de összevéve, jelentőségüket senki sem kicsinyelheti. A magyar delegáczió ülése. — A hadügyi vita. — Budapest, junius 30-án. A magyar delegáczió pénteki ülése elfogadta a hadügyi költségvetést s ezzel befejezte érdemleges tanácskozásait. A záróülést a jövő hét folyamán fogják megtartani. A pénteki ülés elején a tengerészeti, pénzügyi és zárszámadási albizottságok jelentéseit fogadták el végszerkezetben s ezután folytatták a félbeszakított hadügyi vitát. A hadügyi vitában Lovászy Mártonnak általános tetszéssel találkozott nagyarányú, eszmékben gazdag beszéde keltett nagy érdeklődést. A nagy figyelemmel hallgatott beszéd bevezetésében a szónok a hadsereg fejlesztésének a kérdésével foglalkozott s nem ért egyet azzal a czélzattal, hogy a katonai létszám fokoztassék s ezáltal mind nagyobb terheket rójtanak a nemzetre. Elismeri, hogy minden államnak szüksége van erős hadseregre és hogy az általános béke s ennek folyománya, az általános lefegyverzés csak a messze jövőben valósulhat meg, de hiszi, hogy a hadseregek fejlesztésében mutatkozó mértéktelen verseny a nemzetek lelkében felkelti azt az üdvös reakciót, amely az állandó fegyverkezésnek elejét veszi. Az a nagymérvű fegyverkezés, amely hadsereg