Vásárhelyi Hiradó, 1905. október (6. évfolyam, 236-261. szám)

1905-10-01 / 236. szám

Hunvásárhely, 1905. vasárnap, október 1 VT. évfolyam, 236. szám. POLITIKAI LAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Vidékre postán küldve : l£f és* évre 14 korona. — Félévre 7 korona. Negyedévre 8 korona 50 fillér. FRISS ÚJSÁG. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dt­. ^EflÉZ SÁflDOr*. 1 kr. 2 fillér. Szerkesztőség: IV., Andrássy­ utca 34. TEL­EFON­SZÁM 27. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Hirdetések díjszabás szerint felvétetnek, A német szocialisták. Különös szerencsétlen a miénk. Amikor Bécsben visszautasítják a szövetkezett ellenzék vezéreit, a­kik az egész nemzet képviseleté­ben jelentek meg Ő felsége előtt, a főváros utcáin a szocialisták megtámadják a nemzet vezérei mellett tüntető tömeget, összeté­pik a nemzeti szinű zászlót, a­melyet néhány lelkes ember csak kétségbeesett erőlködéssel tud megmenteni, hogy sárba ne ti­porják és meg ne gyalázzák — a magyar főváros utcáin, magyar honpolgárok. Amikor künn az országban hazafias lelkesedés tölt el minden magyar embert s a nemzeti küzdelem mellett való ki­tartásra buzdít minden szózat, a fővárosban a nemzetközi munkás­­indulót éneklik a munkások ezrei s fenyegetőzve a meghunyászko­­dást követelik a nemzeti akarat érvényesüléséért küzdő ellenzéki többségtől. A Fejérváry-kormány bukása s ezzel az államfelforgató terveik meghiúsulása csak annál elkeseredettebb harcra tüzeli őket — a nemzet ellen. Íme ilyenek a magyarországi szocialisták, mert magyar szocialistáknak őket ne­vezni nem lehet. Szerencsére nem minden munkás gondolkozik úgy, mint a vezéreik s az általuk meg­hurcolt nemzeti szinű zászlót is egy hazafias magyar munkás ra­gadja el tőlük. Pedig a mi szocialistáink ta­nulhatnának németországi társaik­tól, akik első­sorban németek s csak azután szocialisták. Nem­zetközieknek vallják ugyan ma­gukat, de valójában jó hazafiak ha a nemzeti becsületről van szó. Ha ott akadna szocialista vezér, aki azt indítványozná, hogy a né­met nemzet megalázásával igye­kezzenek maguknak a szocialisták valami hasznot biztosítani, bizo­nyára saját hívei köveznék meg. Eszünk ágában sincsen, hogy a német szocialisták dicséretét zeng­jük, csak ,rá akarunk mutatni arra, mint fogják fel ott a sokat emlegetett­­ nemzetköziséget. Nemzetköziek ők is, de csak ad­dig, míg nem bántja senki a­­ német nemzetet. A német szociáldemokrata párt­nak most lezajlott jénai pártgyű­­lése megmutatta, hogy ez valóban így van. A pártgyűlésen akadt egy szónok, egy volt lovastiszt, aki így szónokolt: „Meg kell mu­tatnunk a kormánynak, hogy soha többé nem fogunk háborúban résztvenni. Ellenségeink nem az országon kívül vannak, hanem benn az országban.“ Az egykori lovastiszt azt remélte, hogy az „elvtársak“ óriás tetszéssel fog­ják fogadni szavait, de a pártgyű­­lés fejezte ki rosszulását azért, hogy a német kormány Jaurés-t, a francia szocialista vezért, nem hagyta Berlinben beszélni. Az in­dítványt elfogadták ugyan, de minden tetszésnyilvánítás nélkül. Érdekes tárgya volt a pártgyű­­lésnek a marokkói kérdés. Né­hány hónappal ezelőtt Francia­­ország és Németország között csaknem háború tört ki amiatt, hogy II. Vilmos császár beavat­kozásával meghiúsította Francia­­országnak és Angliának Marok­kóra vonatkozó megállapodását. A szocialista vezérek azt in­dítványozták, hogy a pártgyűlés ítélje el a német kormánynak és ezzel a német császárnak eljárá­sát. De habár e beavatkozás miatt hajszálon függött a béke, a né­met szocialisták megérezték, hogy a német nemzeti becsületről van szó s nagy többséggel elvetették az indítványt. Lám, ennyire nem­zetköziek a német szocialisták! Hisszük és reméljük, hogy ha­bár minden jel ellene szól, nálunk sem lesz másképen. A magyar szocialisták vezérei által félreve­zetett tömeg előbb-utóbb észre fogja venni, hogy azon az úton, amelyre tévedt, tovább haladnia nem szabad és nem lehet. Ami­kor néhány szocialista siheder meglepte a magyar zászlót, a szocialisták soraiban is volt, nem egy, de száz is, akik kiáltották, hogy a piros-fehér-zöld zászlót nem szabad bántani. Érezték ők is, hogy az összerongyolódott posztódarab oly jelvény, amelyhez szentségtelen kézzel nyúlni nem szabad. Azt jelenti ez a zászló, hogy hiába beszél bárki nemzet­köziségről, szíve mélyén azért mindenki érzi, hogy ez a föld, „ahol élnünk, halnunk kell.“ Ha akadna német szocialista, aki megsérti a német zászlót, bizo­nyára saját hívei vetnék rá az első követ. Nálunk sem lehet másként. Ha már eltűrték a hazafias magyar munkások, hogy néhány nappal ezelőtt a szocialisták egy kis csoportja tüntetett Kossuth Ferenc, a szövetkezett ellenzék vezére el­len, fel kell, hogy eszméljenek arra a hallatlan sértésre, amely a főváros utcáin a magyar zászlót érte. Meg fogják mutatni, hogy elmennek ugyan az általános sza­vazati jogot követelni a képvi­selőház elé, de nem rosszabbak német társaiknál, amikor a nem­zeti becsületről van szó. Megváltozott világ. Politikai életünkben amint ha­ladunk, mindinkább azt a meg­győződést mentjük, hogy a kor­hadt rendszernek minden pará­nyát ki kell hánynunk, ha biztos alapokra akarjuk helyezni a haza nyugalmát, békéjét, boldogságát. Egy roskadozó épület a mi életünk, amelynek fundamentu­­mában van a hiba. Álnok ellen­ségeink alattomban, éjnek idején kiásták a falakat és a szilárd kö­vek helyébe rongy anyagot rak­tak. Szépen bevakolták s mi azt hittük, hogy a legszilárdabb épü­letünk van. Most, hogy a vakolat beesett látjuk, mily haszontalanul paza­roltuk fáradtságunkat a tető javít­gatására, a falak csinosítására, hiszen az alap rossz. Luddá tettek bennünket, mint a­hogy gonosz ellenségekhez il­lik is. De azért nem szakadt meg ránk az épület. Kihányjuk a korhadt ré­szeket, szilárd anyagból felépít­jük újra. Bécsi szomszédaink hiába akar­nak tetszelegni, hiába pirosítják magukat, hiába szedik össze az ócskapiac uraságokról levetett ru­háit, hiába adják az előkelőt, hiába hízelegnek, hiába fenyeget­nek, nem félünk, nem kell a se­gítségük, nem kell a barátságuk, leszámolunk és épülünk, most vagy soha ! A nemzet minden igaz fia vá­gyakozik és remél. A sajtó hozza a nép keserű kifakadásait. Az elé­gedetlenség hangosan kitör, bele­­süvíti az izzó levegőbe: „Le a dinasztiával! Le a generálisokkal ! Éljen a köztársasági“ Mennyi fájdalmat jelent ez! A magyar, amelyik a királyát rajon­gásig szerette, most félti a ki­rályát. Egyik legkiválóbb szónokunk egy pár hónappal ezelőtt szintén úgy látta s annak kifejezést is adott, hogy a visszaélések meg­fékezésére köztársaságinak kell lenni. Meg vagyunk elégedve a kor­mányformával, csak sokaljuk a bécsi urakat koronánk körül. Ezen akarunk és fogunk gyö­kerestül változtatni. A szocialisták világszabadsá­got proklamálnak. És velük szö­vetkezett a kormány s újból szö­vetkezni akarnak velük, hogy le­törje a nemzet jogaiban a nem­zetet. Mások rokonságot látnak a ma­gyar és norvég állapotok haladá­sában. A leyális magyarra az irigység sem süthetné a hűtlenség bélyegét. De kutyák nem vagyunk, Ausz­tria nem gazdánk, nem csuszunk kínzóink lába elé, hanem lesúj­tunk rájuk, mint a banditákra a megtámadott. A rablott kincseket vissza­vesz­­szük. Fajunkat, alkotmányunkat megőrizzük, függetlenségünket megvédjük. Az állapotok megváltoztak, fegy­vereinket is megváltoztattuk, egy szép napon felébredünk még arra, hogy megváltozott a világ, elége­dett a magyar. Az alkotmányos magyar ural­kodó képét felavatjuk falainkra, hogy azzal is kifejezzük tisztele­tünket. Ausztriába, magam láttam, ti­­zedrész annyi helyen sem függ a falon a császár képe, mint a ma­gyar nép házaiban a magyar ki­rály képe. És ez a nép most méltó kese­rűséggel fakad ki, mert nem en­ged a király. Nyilvános ünnepé­lyen elfelejtenek tosztot mondani a királyra, másutt lekiabálják, aki a királyt élteti. A felelős kormány csak mint árnyék fedezi a királyt. Megváltozott a világ, de meg­változik még az jobban is. Addig is felköszöntjük a királyt : „Éljen a király! De csak addig éljen, mig a honnak él, És szakadton élte pillanatja, Melyben attól elpártolni kél.“ Szabó Imre.­ ­ •« / A n. é. közönség becses tudomására hozom, hogy Jt­ x* C0SlC0fi» az őszi és téli legszebb újdonságok megjöttek, u. m.: Ruhaszövetek, sima és kockás sche­­viott. Óriási nagy választék cybelinekben 80 fillértől kezdve. Posz­tók és flanellok, fekete kelmék, legújabb és színtartó flanel és szövött barbhettek. Csipke- és szövetfüggönyök, ágyterh­ek. Dús választék fejkendőkben és tekikendők minden nagyságban, stb. Egy vég jóminő­­ségü vászon 7 koronától kezdve. Maradékok áron alul lesznek megszámitva. A t. közönség szives pártfogását kérem, tisztelettel a J a „Fehér Rózsa“ üzletvezetője, ** O- ® A y l vJQO 121 római katholikus templom mellet Borzalmas rablógyilkosság. Kétszeres gyilkosság­ Mártélyon. Még a Döme féle gyilkosság tartja izgalomba városunk lakos­ságát. Még ki sem tudódott, hogy ki volt az első gyilkosság tettese, már egy újabb s az előbbivel na­gyon hasonló, talán még réme­sebb rablógyilkosság történt Már­­télyon, a­mi méltán még nagyobb izgatottságba ejti városunk lakos­ságát. Az ármentesítő társulat szol­gája szombaton reggel azt jelen­­tette a rendőrséghez, hogy Már­­télyon, a 2563. sz. tanyán gyil­kosság és rablás történt. A jel­zett tanya Szomor Ferenc tulaj­donát képezi, ahol annak Pál nevű fia és Kádár Imre tanyás béres a feleségével és kis gyer­mekével lakik. A helyszíni szemle, A rablógyilkosság hírére azon­nal kocsira ültek Prehoffer István

Next