Vasárnapi Hírek, 1989. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)

1989-07-02 / 27. szám

Andrew C. Timar a világkiállításra gyűjt — INTERJÚNK A 4. OLDALON — w Negyvenegy év után először Szent jobb körmenet — ÍRÁSUNK A 8. OLDALON — W Dobra verik az úttörő­­vasutat? — CIKKÜNK AZ 5. OLDALON — Kivillanó keblek — CIKKÜNK A 9. OLDALON - V. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 5,80 FORINT 1989. JÚLIUS 2., VASÁRNAP VIT tizenham­adszor Incidensek a megnyitón Szombaton a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fő­városában, Phenjanban, megnyílt a XIII. világifjúsági és diák­­találkozó. A megnyitó ünnepségen — a Május 1. Stadionban, melyet eredetileg olimpiai célokra építettek — 150 ezren voltak je­len. A résztvevőket Kim Ir Szen, a Koreai Munkapárt KB titkárságának főtitkára, az ország vezetője köszöntötte. Az ünnepségen beszédet mondott Robert Mugabe zimbabwei ál­lamfő, az el nem kötelezettek mozgalmának soros elnöke is. A világ jelenleg legnagyobb fedett stadionjában hatvanezer ifjú sportoló tartott színpom­pás bemutatót. A jelentések szerint a KNDK a VIT-et a „nyitottság jegyében” szervezte; a világ minden részéről érkeztek részt­vevők és újságírók — köztük nagy számban nyugatiak is — a rendezvényre. A XIII. VIT jelszava: „Az antiimperialista szolidaritásért, a békéért és barátságért!” A megnyitót azonban meg­zavarták a biztonsági erők és fiatalok között lezajlott saj­nálatos incidensek. Kim Ir Szen beszédét váratlanul til­takozó­ fütty, kiabálás zavar­ta meg. Szemtanúk szerint az ünnepség néhány dán részt­vevője „Emberi jógákat Ko­reának” feliratot próbált ki­bontani, amelyet a nézőtéren elhelyezkedő több ezer szürke öltönyös biztonsági ember kö­zül többen megpróbáltak el­venni. Nem messze a díszpáholy­tól hasonló incidens zajlott le a norvég fiatalok és a biz­tonságiak között is. Az ünnepség utolsó fél órá­ja azonban bár feszülten, de további megrázkódtatások nélkül telt el. Időszaki választások előtt Több jelölt, több párt Időközi választásokra készülnek az ország több választási körzetében. A megüresedett képviselői helyek betöltéséről jú­lius 22-én döntenek a választók. A különböző pártok és szer­vezetek közötti csatározások már javában tartanak, van ahol már be is fejeződtek a jelölőgyűlések, kell betölteniük a választók­nak. A Magyar Demokrata Fórum készült föl a leggyor­sabban az időközi választás­ra, ők állítottak elsőként je­löltet. Ugyanakkor az MSZMP gö­­döllő és isaszegi szervezetei társra lelve a pedagógusok és a gödöllői gépgyár szakszer­vezeti bizottságaiban és a MTESZ-ben választási szövet­séget hoztak létre, s Körösfői László mérnöktanárt jelölték. Időközben bővült a lista, akadt önjelölt, volt akit a ma­ Pest megye 4. számú vá­lasztási körzetében Cservenka Ferencné képviselői helyét­tosság javasolt, mást a sport­kör, ám nem hiányzott a Nép­párt sem a jelölt-állítók kö­zül. Végül is kilencen próbál­ták programjaikkal megnyer­ni a jelölőgy­űlések résztve­vőit. Az MDF, valamint az SZDSZ és a Fidesz támogatá­sát élvező Roszik Gábor evan­gélikus lelkész­ 69,5 százalékos győzelme jelzi, hogy az MSZMP jelöltjét ugyancsak sújtja az állampolgárok bizal­matlansága. Ennek ellenére 44 százalékos aránnyal ő is föl­került a választási listára. Dr. Fülöp István, a független je­lölt, ettől mindössze 15 szava­ — FOLYTATÁS A 4. OLDALON — Minősége: magyar A minőség hatvan százalékban függ a technológiától, negyven százalékban viszont az embertől! Erre a kö­vetkeztetésre jutottak az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság szakemberei egy tanulmányban. A dolgozat nemzetközi kitekintéssel vizsgálja meg, miért romlik ha­zánkban — nem túl gyorsan, de folyamatosan — a kü­lönböző termékek, áruk minősége. Nem meglepő a sum­­mázat: a piac — azaz a versengés — hiánya mind lej­jebb és lejjebb húzza a színvonalat, akár a tárgyi, akár az emberi kvalitásokat tekintjük. Az állami teendők egyike tehát: elősegíteni a piac­­gazdaság mielőbbi kibontakozását. Az előírások, a szab­ványok ugyanis — és ezt nyugati tapasztalatok bizo­nyítják — alig vannak hatással a minőségre. Sokkal in­kább befolyásolja azt a cégek közötti vetélkedés. A ve­vők kegyeinek keresése. Az állami teendők másika pedig: gondoskodni olyan nevelésről, oktatásról, amely már gyermekkorban be­építi a személyiségbe az alaposságot, a jó minőség iránti belső igényt. Itt kell elkezdeni — hangsúlyozzák —, s nem az üzemi meózásnál! Alaposan megvizsgálták a minőség emberi hátterét az OMFB tanulmányírói, a dolgozótól egészen a vezérigaz­gatóig. Ott azonban megálltak! Pedig aligha kétséges, hogy a minőség sorsa nemcsak a vállalatok kerítésén belül dől el. Hanem nagyon is függ a minisztertől, a pártvezetőtől, a kormány- és az államfőtől, ezen tiszt­ségviselők emberi minőségétől! Az elkötelezettség divatos fogalom volt az utóbbi év­tizedek alatt, ám a minőséggel kapcsolatban senki sem gondolt rá. S ezt ma az OMFB-ben (is) hibául róják fel. Épp ideje előtérbe állítani az emberi kvalitásokat — hangoztatják némi késéssel a műszaki fejlesztés elhiva­tottjai. S mivel tanulni mégsem késő, nemcsak a gye­rekekben, hanem a ma felnőttjeiben is fejleszthető, sőt fejlesztendő ez az érték. Különösen 1992 után válhat drámaivá a kérdés: ké­pes-e megfelelni hazánk a közös európai ház minőségi követelményeinek vagy tovább balkanizálódik? Ez utób­bi veszély is lökést adhat ahhoz, hogy társadalmivá szé­lesedjen az erőfeszítés, mely a magyar minőség, a Ma­gyar Márka tekintélyét próbálja öregbíteni. Molnár Pál Gorbacsov-beszéd Nemzetiségi gyűlöletnek helye nincs Az ország egészét érintő és foglalkoztató nemzetiségi kérdésekről szólt a Szovjet­unió közvéleményéhez szom­bat esti televíziós és rádió­beszédében Mihail Gorba­csov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnöke. Hiszen a nemzetiségi problé­mák­­helyes megoldásától függ az­­emberek nyugalma, az át­alakítás, egész államaik sor­sa — mondta. A kérdés komoly erkölcsi, magatartásbeli problémákat is felvet, és a népek közötti ellenségeskedés súlyos követ­kezményekkel járhat. Emlé­keztetett rá, hogy az egyes térségek, az egész ország ko­moly anyagi károkat is szen­ved a konfliktusok következ­tében. A társadalomban nem le­het helyük nacionaliszta vagy soviniszta törekvéseknek, amelyek a népek, az emberek méltóságát sértik, s őket ter­ — FOLYTATÁS A 2. OLDALON — Robert Hawke, ausztrál miniszterelnök magyarországi hivatalos láto­gatásának második napját a Dunakanyarban töltötte. Ezt megelőzően reggel a hazai alternatív szervezetek képviselőivel találkozott a nagykövet rezidenciáján, majd koszorút helyezett el Raoul Wallenberg szobránál (képünkön). Az ausztrál kormányfő és felesége ezután Szentendre, majd Visegrád nevezetességeivel ismerkedett. A kirándulásra elkísérte őket Derzsi András közlekedési, hírkö­zlési és építésügyi miniszter, Bényi József kül­ügyminiszter-helyettes, valamint Juhár Zoltán, hazánk Canberrai és Douglas Alan Townsend, Ausztrália budapesti nagykövete. A vendégek délután a budai Várban tettek rövid sétát. (MTI) Idén is tilos le * (Sugár György felvétele) Néhány évvel ezelőtt nyaranta még százak fürdőtek az Omszk park tavában, Budapest és Pest megye határán, Békásmegyernél. Aztán beütött a járvány, s az embereket kiparancsolták a vízből — amint felvételünk tanúsítja —, hiába. — CIKKÜNK A 8. OLDALON — Ki- és bevándorlás Kis magyar jövés-menés A ki- és bevándorlás, a külföldre utazás alapvető emberi jog — ez áll azokban a törvénytervezetekben, amelyeket a kormány nemrég vitatott meg. A törvényszöveget nyilvános­ságra hozzák és a­ társadalmi vita után véglegesítik — értesül­tünk róla a Minisztertanács Hivatalában. Magyar állampolgárok ki­vándorlására eddig többnyire csak házasságkötés, illetve családegyesítés céljából adtak módot a szabályok. A terve­zet szerint — összhangban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmá­nyával — ez a jog általános érvényű lesz, s a korlátozás tekinthető majd kivételnek. Például az olyan esetben mondanak nemet, ha az ille­tő ellen bűncselekmény el­követése miatt büntetőeljárás van folyamatban, vagy — például —, ha hadköteles még nem teljesítette sorka­tonai szolgálatát. Az sem vándorolhat ki, aki nem rendezte köztartozását — so­rolja dr. Latkóczy Antal, a Minisztertanács Hivatalának főtanácsadója. — A törvény­­javaslatok módot adnak jog­orvoslatra is. A kivándorlás az állampol­gár elhatározásán múlik, csu­pán a szükséges okmányok, igazolások beszerzése a felté­tel, ám a törvényszöveg szer­ — FOLYTATÁS A 4. OLDALON — ­ . , Vasárnap eleinte gyengén felhős, rPm­OS ideS száraz lesz az idő, majd nyugat ----------------------------- felől felhősödés kezdődik és fő­ként a Dunántúlon esők, zivatarok alakulnak ki. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet vasárnap nyugaton 20-25, másutt általában 25 és 30 fok között várható. Egyhetes honismereti akadémia Helyünk Európában Országos honismereti aka­démia kezdődik hétfőn Szek­­szárdon. Az első napi beve­zető beszédeket és előadáso­kat Kanyar József, a HNF Országos Honismereti Bizott­ságának elnöke, Tamás Ádám Tolna megye Tanácsának el­nöke és Huszár István, a népfront főtitkára tartja. Pozsgay Imre A magyarság helye Európában címmel tart bevezető előadást. A rendez­vénysorozatot pénteken feje­zik be.­­ A közbenső napo­kon kutatók, egyetemi taná­rok, publicisták, könyvtáro­sok tartanak előadásokat szekcióüléseken. Különösen érdekesnek ígérkezik a szer­dai nap, amikor a magyaror­szági és a ha­táron túli ma­gyar etnikumok problémái­ról, helyzetéről vitatkoznak. Csütörtökön tanulmányútra invitálják a résztvevőket Tol­na megyébe.

Next