Vasárnapi Hírek, 1999. július-december (15. évfolyam, 27-51. szám)

1999-08-29 / 35. szám

1999. augusztus 29. Válaszlevél Németh Pál, a szombathelyi Dobó SE atlétaedzője reagált két héttel ezelőtt, ezen a helyen megjelent „A helység kala­pácsa” című írásunkra. A levél érdemi részét az alábbiak­ban változtatás nélkül közöljük. Tisztelt Dr. Gáll András! Ön úgy írt rólam két hete, kissé elmarasztalóan, hogy a TISZ­TÁNLÁTÁS érdekében meg sem kérdezett. Bár ugyanezt te­hetné a Polgár lányok esetében és más hasonló apa-gyerek-ügy kapcsán, de úgy látszik, valakiért én nagyobb szálka vagyok az Ön szemében. Az év elején lefektetett válogatási elvekkel már akkor sem értettem egyet. Ennek hangot is adtam több al­kalommal. A válasz: „Ez van, és kész. ” Kérdezem Önt: mit le­het akkor tenni? A szombathelyi versenyzők április közepétől szállították a 78-81 m közötti eredményeket, úgy, hogy (Gécsekről most ne beszéljünk) Németh és Annus tízes átlaga 79 m fölé került. Kiss Balázs hónapokon keresztül vegetált. Átlaga az utolsó versenyig nem érte el a 76 métert. A magyar bajnokságon nem indult, de előtte való napon pénzért külföldön versenyzett. Itt jön be a képbe Spiriev Attila menedzser. Amit Ön írt róla, elfogadom, egyetértek. Szüleivel is jó barátságban vagyok. El kell ismernie, hogy S. A. nagyot hibázott, hogy engedte pártfo­golja távolmaradását az országos bajnokságról. Egy tisztességes vezetéssel rendelkező sportágban nem kép­zelhető el, hogy a legnagyobb hazai versenyen valaki nem in­dul el, és számításba veszik a világversenyen indulók között. Annus négyszer, Németh kétszer, Kiss egyszer dobott 80 m felett. Győzelmi arányuk Kiss Balázs ellen: Annus-Kiss 4:1, Németh-Kiss 3:0. Idei legjobb eredményük: Annus 81,73, Né­­­meth 81,56, Kiss 80,87 m. A veszprémi versenyig a világrang­lista-helyezésük: Annus 3, Németh 5, Kiss 15. A tisztánlátás érdekében találjon ki valamit, amiben 1999- ben Kiss Balázs jobb volt, mint a két versenyzőm. Ne azt rója fel hibámként, hogy a saját gyerekemmel is foglalkozom, mert eb­ben nincs semmi rendkívüli (már a három unokám is ott edz). Csak gyenge jellemű emberek nem tudják ezt a kérdést kezelni. A menedzserrel kapcsolatos megnyilatkozásáról csak any­­nyit, hogy az én munkámból él, úgy, hogy az általam 10-15 évig naponta kétszer edzett versenyzőim után a pénzes verse­nyeken felveszi a 15 százalékot, és nekem morzsák sem marad­nak. A veszprémi versenyen nem vettem részt, és az Ön által emlegetett apa-fiú-komplexus nem működött. Levélben kér­tük a Magyar Atlétikai Szövetséget, hogy a válogató­ versenyt semleges pályán rendezzék, és ne Kiss Balázs otthonában! Ezt nem tették meg, tehát nyilvánosan CSALTAK!!! Egyébként nincs harag. A helység kalapácsa cikket Ön írta, és Önt minősíti, nem engem. A szakemberek tudják az igazsá­got, nekik nem kell magyarázkodnom. Az olvasók meg jót szó­rakoztak a pengeváltásunkon. Attól még tény marad: a jobbik kalapácsvetőt hagyták itthon, mert a vezetők gyarlóságukban rosszul döntöttek. A lelkiismeretükkel nekik kell elszámolni. A fiam és a magam nevében utólag is elnézést kérünk, hogy Veszprémben 81,56-ot mert dobni. Szombathely, 1999. 08.16. Németh Pál mesteredző, aki versenytársakat készít fel saját fia ellen, de már nem sokáig! Extrém látványosság A nyár végi, sulikezdés előtti utolsó nagy bulit, a II. Extrém Sportok Napját ren­dezte meg tegnap Budapesten, a Pólus Center „mindenre képes” parkolójában a Médiasprint Sportmarketing cég. Maga az igazgató, Fábián László öttusa olimpi­ai bajnok is bringanyeregbe pattant. A tavalyi kétnapos rendezvény majd húsz­ezer játékmestert, kocasportolót vonzott, most még többen voltak a különböző sportőrültségekre ingyenesen benevezők. A szupercsapatok profi bemutatóival tarkított, egész napos rendezvényen víziteke és­­foci, ugróasztal, mászófal, görho­­ki és -deszka, BMX- és görkorcsolyaverseny, s persze a nálunk is immár be­vett Streetball volt a sokakat megmozgató program Lenyó László felvétele Sport Négyesben szép a világ Egy arany- és három bronzérem az első napi mérlegünk a milánói kajak-kenu vb-n Minden jó, ha jó a vége - magyar szempontból ez a szólás tökéletesen ráillik a milánói kajak-kenu világ­­bajnokság tegnapi esemé­nyeire. Az 1000 m-es dön­tők közül Magyarország a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összeállí­tású férfi kajak négyes ré­vén a legutolsó futamot nyerte meg. Megvan tehát az első világbajnoki arany, ám ezenkívül három bronz­­ női K-1 (Kovács Katalin), női K-2 (Bóta Kinga, Baró­­csi Andrea) és C-4 (Hor­váth Csaba, Belicza Béla, Kozmann György, Ga­­járszki Áron)­­ is jutott a mieinknek. Persze, úgy is fogalmazhatnánk, hogy csak további három bronz. Storcz Botond (kajak egyes) ki­lencedik, illetve a Pulai Imre, Novák Ferenc kenu kettes he­tedik helyezése ugyanis csaló­dás, s a negyedikként célba ér­kezett Kolonics Györgytől (C-1) is jobb eredményt vártunk. Storcz egyesbeli szereplését leg­alább az menti, hogy amikor érezte, már nem nyerhet, kien­gedett, rápihent a négyesre. Megérte. Régóta várt a ma­gyar kajak-kenu sport erre a si­kerre. A férfi kajak négyes vala­ha magyar szám volt. Csípős Fe­renc és Gyulay Zsolt vezérleté­vel a négyes 1986-tól 1990-ig verhetetlen volt, a németek min­dig csak a második helyen kul­logtak mögöttünk. 1991-ben az­tán fordult a kocka, azóta folya­matosan a németek nyertek, s mi csak a másodikok tudtunk lenni, így volt ez tavaly, a szege­di világbajnokságon is. Amiből aztán ki is pattant az országos méretű botrány, talán még em­lékeznek Fábián László edző és a tanítványai közötti csúnya összekapásra. Szerencsére azóta sikerült fel­oldani a feszültséget, s a siker ér­dekében Angyal Zoltán szövet­ségi kapitány idén személye­sen döntött a négyes összeállítá­sáról, ebben a számban nem is írt ki válogatót. A tegnapi eredmény azt bizonyítja, jó érzékkel ültette egy hajóba a négy fiút. A szakemberek állítják, a né­gyes eredményességének az a tit­ka, hogy legyen a hajóban egy re­mek vezérevezős és egy úgyne­vezett tolóember, a mi kvartet­tünkben ez a szerep Kammerer­­nek és Horváthnak jutott, akik e műfajban tényleg a legjobbak. Közöttük a két egyéni világbaj­nok sztár, Storcz Botond és Ve­reckei Ákos adja az erőt a hajó­ban. A tegnapi győzelem tulajdon­képpen sima volt, a magyar hajó kevéssel a rajt után az élre állt, és utána már végig vezetett. A befutáskor Storcz és Vereckei diadalittasan dobta el a lapát­ját, majd a partra érdekelve mindnyájan boldogan nyilat­koztak. Horváth Gábor a követ­kezőket mondta: , - Öt lift van a szállodánkban, s amikor reggel elindultunk a versenypályára, azt mondtam magamban, ha eltalálom, hogy melyikben utazik Kamera (Kam­merer Zoltán - a szerk.), akkor nyerünk. Tehát a sorsunk előre meg volt írva. Vereckei Ákos sem azt mond­ta, hogy ők lennének a négy leg­jobb magyar kajakos, ehelyett szerényen csak így fogalmazott: „Mi vagyunk a legszerencséseb­bek!” A kajak-kenu persze nem az a sportág, ahol jobbára a szeren­cséé a főszerep - az elvégzett munkáé annál inkább. Ez lehet a garancia, reméljük, a többi aranyéremre is, ma ugyanis az 500 m-es és a 200 m-es döntőket bonyolítják le, s a meglévő egy aranyat jó lenne megtoldani leg­alább további öttel. Novák Miklós (Milánó) A Kammerer, Vereckei, Storcz, Horváth összeállítású férfi kajak négyes kilenc év után visszaszerezte hazánknak e számban a hegemóniát MTI-telefotó 15. oldal Vili és Zoli, a világverő kettes fogat ! Múlt vasárnap büszkeségtől dagadt honfiúi keblünk a tele­vízió képernyője előtt, és azoknak a szurkolóknak is, akik Kecskeméten közvetlen közelről figyelték a kettesfogat­hajtó világbajnokság befejező számát, a díjhajtást. Dagad­hatott is, mert - az öttusa-vb után - megint egy olyan világ­­versenyt láthattunk, amelyen taroltak a mieink. Leginkább két jóvágású, szőke, egymásra feltűnően hasonlító fiatal­ember, Lázár Vilmos és Zoltán, az egyéni verseny arany- és ezüstérmese, akik - természetesen - a világbajnok ma­gyar csapat tagjaiként is a dobogó tetejére állhattak. Mielőtt bárki is azt hinné, tős­gyökeres pusztai gyerekekről van szó, akik az anyatej mellé kancatejet is szívtak magukba, gyorsan eloszlatom e félreértést: bizony mindketten Budapesten születtek, Vili 1967-ben, Zoli hat évvel később. Pontosabban Rákosligeten, bár Zoli sietve hozzáteszi: a város utolsó háza volt az övék, a kert végében már kezdődött a Merse-mocsár. A négylábúakkal való ismer­kedést egy gyermekkori élmény jelentette: az édesapa vásárolt egy pónit, és az aprócska paci a fiúk kedvence lett. Innen már csak egy ugrás volt az „igazi” lovakig, Zoli sokáig hátasként használta őket, Vili viszont azon­nal fogathajtással kezdett. - Tíz éve a balatonfenyvesi világbajnokságon kaptam ked­vet a fogatoláshoz, látva a bá­tyám csodálatos produkcióját - emlékezik a kezdetekre Zoli. - Az volt életem első vb-je, a csapatot meg is nyertük, és az egyéni hetedik helyért sem kel­lett szégyenkeznem - teszi hozzá Vili, a kecskeméti hős, akit a hajtóvilág a földkerekség leg­képzettebb versenyzőjének tart. Az 1991-es és az 1993-as vi­lágbajnokságon együtt hajtott a két fivér, mégpedig olyképpen, hogy Zoli volt Vili segédhajtója! Hat évvel ezelőtt Vilmos már­­már a kezében tartotta az ara­nyat, de egy hiba közbeszólt. Az 1995-ös poznani vb-n vezető po­zícióban felborult Vili fogata a maratonhajtásban, tavalyelőtt a németországi Riesenbeckben pedig Zoli orozta el a legfénye­sebb medáliát a báty­orra elől. - Nekem szinte mindegy, hogy melyikünk győz, egy test, egy lé­lek vagyunk - mondja Zoli, az idei ezüstérmes. - Ugyanúgy örültem Vili aranyérmének, mintha magam nyertem volna. A laikus joggal kérdezheti: szakmailag mi a különbség a né­gyes- és a kettesfogat-hajtás kö­zött, s melyik a nehezebb? - A négyes fogatot tartják a sportág csúcsának, ezzel szem­ben kettes fogatot jóval többen hajtanak - magyarázza az idő­sebb Lázár. - Valójában két kü­lön szakmáról van szó, éppen ezért hatalmas bravúr, amit - a hajtók között egyetlenként - a német Ulrich Werner véghez vitt: 1991-ben megnyerte a ket­tes-, majd tavaly a négyesfogat­hajtó világbajnokságot! Közhely, mégis rá kell mutat­nunk: hajtó és ló szétválasztha­­tatlan egység. Nem mindenki tudja,,hogy három ló kell egy kettes fogathoz: váltják őket a maraton-, az akadály- és a díj­hajtásban. Vili trojkája: Mithos, Menüett és Mylord, mindhár­man 8 évesek és lipicaiak. Zoli magyar félvérekkel dolgozik, rudasa, Bella már 14 éves, Kígyó 7, Mistral 5 nyarat látott már. Amikor azt kérdezem, múlt vasárnap óta többen megisme­rik-e a Lázár fiúkat az utcán, mindketten elmosolyodnak, és bólintanak. Arra a kérdésre vi­szont, hogy az ázsiójuk is meg­­nőtt-e a hölgyek körében, csak egy zavart köhécselés a válasz. Végtére is egy nős emberről, valamint egy közvetlenül nősü­lés előtt álló úrról van szó... Dh. Gáli András Kecskeméten Vilmos kerekedett felül a testvérharcban MTI-telefotó a.bo.roKsari ioö-40- S 211-0668,217-6838, Faxf217-68 ^ - 7 7 -mm Professzionális szerszám, kisgép é mérőeszköz - Botrányok világbajnoksága Húsz nemzet jutott fel a dobo­góra, kilenc a döntőbe, hat pe­dig aranyéremhez a X. amatőr ökölvívó vb-n Houstonban. Mi­vel mi, magyarok már az első kategóriába sem fértünk be, a másik kettőről automatikusan lemaradtunk. Nem maradt el vi­szont a botrány, Kuba sporttör­ténelmi tettel visszalépett az utolsó napi küzdelmektől a bírói machináció elleni tiltakozásul, így eltiltásnak néz elébe. Egy héttel ezelőtt szomorú hangulatú helyszíni tudósítás­ban számoltunk be a középsú­lyú (75 kg) címvédő Erdei Zsolt gyors kieséséről. A hét nap eltel­tével a többi, szám szerint kilenc magyar is követte őt, akik közül csak ketten - a 48 kg-os Lakatos Pál és a 81 kg-os Hídvégi György - jutottak be a legjobb nyolc kö­zé. Lakatost az olimpiai és vi­lágbajnok, s itt végül ezüstérmet nyerő kubai Maikro Romero ál­lította meg, Hídvégit pedig egy bírói félrepontozással az azeri Iszmailov. Nyilván nem vigasz­tal senkit, főleg nem Hidvégit, hogy nem ez volt az egyetlen bí­rói csalás ezen a vb-n. Szakmai elemzések szerint a verseny mérkőzéseinek 40 százaléka (!) hozott fordított vagy majdnem fordított végeredményt. Nem kell hosszan ecsetelni, mit je­lenthet ez a tény a sportág jövő­je szempontjából. Az 1988-as szöuli olimpián történt botrá­nyos események hajszál híján ahhoz vezettek, hogy az amatőr bokszot kiiktassák az ötkarikás műsorból. Tizenegy év telt el az­óta, változtak a szabályok, a me­netszám, bejött a kézi helyett a gépi pontozás, néha mégis úgy érezhettük itt, Houstonban, hogy megállt az idő. A sportág fellegvárának szá­mító Kuba meglépte azt, amit a többi nemzet elismeréssel foga­dott: a bírói csalások elleni tilta­kozásul visszalépett az utolsó napi küzdelmektől. Az előzmény az volt, hogy a kubai Juan Her­­nandezt megverették az orosz Gajdalovval, egyértelműen sportpolitikai indíttatásból. Annyira kilógott a lóláb, hogy az AIBA is sporttörténelmi tett­re szánta magát, és utólag a ku­bait nyilvánította győztesnek. Viszont országát előreláthatólag kétéves eltiltással sújtja majd. Hernandez tehát úgy győzött, hogy vesztett, s ez még inkább elmondható nehézsúlyú honfi­társára, a sportág élő legendájá­ra, Felix Savónra. A hatszoros vb-győztes honfitársai melletti tiltakozásul nem állt ringbe a döntőben. A demonstráció szív­szorító perceit élhették meg a résztvevők, persze akinek nem volt mit szorítani, kevésbé érez­te magát kínosan. Egyértelművé vált, hogy a Houstonban tapasz­taltak esetleges megismétlődése a sportág halálához vezetne. Deák Zsigmond (Houston)

Next