A Bécsi Kiállítás - Képes Kiállítási Lapok. Rendkívüli melléklet a "Vasárnapi Ujság"-hoz (1873)
1. szám
---~~' Egyes országok rendeztek ugyan iparkiállításokat már a múlt században is, a nemzetközi általános kiállítás eszméje azonban csak a legutóbbi két évtized sajátja. A brit főváros látta az első általános kiállítást 1851-ben. Londont Páris követte, s így az első nemzetközinek nevezhető kiállítás Párisban 1855. május 15-én nyílt meg, támogatva a világ összes nemzetei által. A részvét oly tömeges, az érdeklődés oly nagy volt, hogy a haladás barátai örömmel tapasztalták a nemzetközi kiállítás eszméjének életrevalóságát. Húszezernél több kiállító jelentkezett; a kiállítási helyek csekélyeknek, az épületek szűköknek s elégteleneknek bizonyultak. Pedig ez évben európai háború végezte romboló munkáját! Annál teljesebb s fényesebb volt a béke alkotó munkájának diadala. A City-város, a büszke London a párisi kiállítás után hat évre, 1861. május elsején nyita meg a kensingtoni üvegpalota ajtait a nemzetközi kiállítás befogadására. A magasztos eszme az angol fővárosban újabb diadalait ülte; a részvevők száma háromszor, a kiállítási telep kétszer volt nagyobb, mint a párisi kiállításon. A harmadik kiállítást tehát megint Londonban látjuk (1862) és ez az, melyet már hivatalos elnevezéssel is „nemzetközi kiállításnak“ neveztek. Mindezeket azonban fényre és jelentőségre nézve messze túlhaladta a III. Napóleon által 1867-ben Párisban rendezett „átalános világkiállítás“, melyen az egész világ munkája és ipara képviselve volt. Az 1871-ki londoni kiállítás kisebb mérvű volt, mintsem e nagyszabású elődéhez képest emelkedést képezhetett volna. Hat év folyt le a legutóbbi párisi kiállítás óta. Mennyi minden történt e rövid hat év alatt! Két véres háború rázkódtatta meg nyugatot: az 1866-iki s az 1870-iki hadjárat. Előbbiben Ausztria szenvedett vereséget; utóbbit Francziaország siüli. És ime : Francziaország ipara, kereskedelme— a leveretés után alig egy évvel — újabb hatalmas lendületet vesz; az osztrák-magyar monarchia pedig egy gyászos háború után öt évre, 1871-ben oly nemzetközi kiállításhoz tette meg az előkészületeket, mely hivatva van az ilynemű kiállításokat, mind a részvevők nagy száma, mind a kiállítási tárgyaknak értékessége által jóval fölülmúlni. Mindkét jelenségben a munka és szorgalom nagysága előtt kell meghajolnunk. E sorok megjelenési idejére már megnyílt ez a legújabb s táz legnagyobb kiállítás, melynek nevezetesebb mozzanatait e mellékleteinkben fogjuk a „Vasárnapi Újság“ olvasóival megismertetni. Magyarország a bécsi kiállításon. Nincs ország s nincs nemzet, mely ne várná feszült kíváncsisággal a világ ítéletét a bécsi nagy kiállításon bemutatott termékei és készítményei fölött. Európa nevezetesebb nemzetei, melyek általában véve a fejlődés és haladás ugyanazon fokán állanak, mindent elkövettek, hogy a nagy világversenyben — melyben majd ez, majd amaz fogja a pálmát elnyerni — méltóan állják meg helyüket. Európa nevezetesebb nemzetei már több ízben mérkőztek meg hasonló békés nemzetközi versenyben egymással s a bő tanulság, a buzdítás és megnyugtató öntudat osztályrésze mindegyiküknek bőven kijutott. Magyarország kevés tekintetben mondhatja el ezt magáról. A londoni első nemzetközi iparkiállítás idejében hazánk ezer meg ezer sebétől vérzett; a londoni kiállítás Magyarországot szabadságáért és állami létéért vivott küzdelemben elnyomatva látta. Míg más nemzetek előhaladottságukat — a békés munkának a Themze és Szajna mellett ismételve tartott ünnepélyein — teljes fényében ragyogtathatták, addig hazánknak fáradhatatlan buzgalommal, lépésről-lépésre a szabad fejlődés alapjáért, önállóságának viszaszerzéséért kellett küzdenie. A párisi világkiállításon sem jelenhettünk meg méltóan, mivel a párisi kiállítás idejébe esik hazánk kedvezőbb állami újjáalakulása, mely a legtöbb hazafi közreműködését igénybe vette, vagy figyelmét lebilincselé. Azért nem is válhatik szégyenünkre, ha a külföld nem volt oly helyzetben, hogy hazánk összes termesztményi és készítményi képességéről hű képet alkothatott volna magának. Az 1871-ki londoni kiállítás, mely új irányt szabott meg, beosztása s általában egész tervezete által, nem volt alkalmas arra, hogy bármely ország termelési képességeinek teljes kifejtését lehetővé tegye vala s Magyarországnak meg kellett elégednie azzal, hogy, mint önálló állam, életképességének csak egyetlen, de méltó jelét adja. Ma másként áll a dolog. Ma már nem vagyunk elnyomva; szabadon munkálkodhatunk művelődésünk nagy művén s ha a múlt némely kedvezőtlen öröksége, ha a jelen némely homályos viszonya haladásunk elé akadályt gördít is, mindamellett a haladásra képesek, arra kötelesek vagyunk. Ma már tudunk haladni s haladnunk kell, mert a nyugalom egyenlő volna ránk nézve a halállal. És mi élénken munkálkodunk is haladásunkon, hogy helyrehozzuk azon százados mulasztásokat, melyeket megmagyarázhatunk, melyeket menthetünk, de melyeket nem tagadhatunk. A világ azonban még most sem ismer minket oly mérvben, mint ahogy érdemeljük, ahogy kívánhatjuk s a hogy óhajtanunk kell. Azon állam, melyhez legközelebb állunk, melyhez legfontosabb érdekeink csatolnak, minket is meghívott az általa rendezett világversenyre. Európa többi nemzeteihez hasonlóan — nekünk is be kellene bizonyítanunk, mennyi részünk van kontinensünk és az egész világ művelődési előhaladottságában; e versenyben meg kell cáfolnunk azokat, kik hazánkat a háború romboló művére képesnek, de a békés küzdelem méltóbb művére képtelennek tartják. Mily eredménynyel fogjuk e vizsgát kiállani, milyen lesz ama milliók ítélete, kik összehasonlítandják mindazon termékeket és emberi készítményeket, melyeket észak és dél, kelet és a nyűgöt egybehalmozott? Ez ítéletet most még nem ismerhetjük, azt előre meg nem jósolhatjuk, de általános képét annak, amivel a bécsi kiállítás nagy művéhez járulunk, már most is nyújthatjuk. S ha azt kérdezzük magunktól, hogy megjelenésünk erőnknek, a rendelkezésünkre álló eszközöknek, viszonyainknak megfelelő s általában olyan lesz-e, mint a milyet mi magunktól követeltünk s helyzetünkben várhattunk — akkor e kérdésre határozott „igen“-nel kell válaszolnunk. Földművelésünk a kiállításon gazdagon és áttekintésre alkalmas módon lesz képviselve. A legnagyobb földbirtokostól egész a legegyszerűbb földművelőig érkeztek bejelentések. A hazai ipar sokoldalúsága által fogja a kiállítás számos látogatója előtt váratlan bizonyítékát adni létezésének, magas fejlődési fokának és életképességének. A magyar nagyipar készítményeinek minősége által fogja pótolni azt, amivel nyűgat többi országait mennyiség tekintetében el nem érheti. Magyarország képzőművészeti kiállítása nem csak gazdagabb lett annál, ami várható volt, de sőt egyes műtárgyai a külföld legkitűnőbb műveivel is megállják a versenyt. Világos bizonyítékait fogjuk nyújtani a tudományok ápolásának, valamint annak is, hogy hazánk lakossága művelődésének emelésén erélyesen és buzgón munkálkodik. Gazdag régiségi gyűjtemények bepillantást fognak engedni az ország hányatott múltjába s kézzelfogható képét nyujtandják a hazai művelődés és művészet fejlődésének. A Sz. István koronájához tartozó országok lakóinak, politikailag nem kívánatos, de ethnográfiai tekintetből nagy fontossággal bíró nemzetiségre, nyelvre, ruházatra és szokásokra nézve tarka különfélesége ,élénken lesz föltüntetve. A bécsi kiállításnak bármely részében pillantsa is meg a magyar ember hazája színeit, mindenütt büszkeséggel mondhatja el: hazám méltóan van képviselve! A BÉCSI KIÁLLÍTÁS. Körcsarnok. (Képpel.) A bécsi nemzetközi kiállítás legnevezetesebb része, illetőleg központja a körcsarnok , melynek belsejét sikerült képben mutatjuk be olvasóinknak. A kiállítás iparpalotájának körcsarnoka ez ideig a legnagyobb térfogatú, oszloptámasz nélkül fedött tér. Átmérője 102 méter (53 öl, 370 angol láb), magassága 79 méter (40 öl). Az 1862-ki londoni kiállítás kupolájának átmérője csak 160 ango láb volt s hogy az olvasónak még tisztább fogalmat nyújtsunk a bécsi kiállítási épület körcsarnokának rendkívüliségéről, ide jegyezzük, hogy a londoni Pál-templom kupolájának átmérője 112 ang. láb, a római Pétertemplomé pedig 157 ang. láb. A bécsi