Vasárnapi Ujság – 1854

1854-04-30 / 9. szám - Samyl cserkesz vezér 66. oldal / Életirások; jellemrajzok

66 sik az előny­omulásban, megleh­et, hogy a második is­­­ elvész, de a többi azok holttestein át diadalt arat. Ezt a tudományt eltanulták az oroszok is. S előrenyomuló hadoszlopaik már elfoglalák a tért, midőn a török fővezér elrej­tett ágyutelepei gyilkos tüzeléssel fogták őket oldalt, mire az egész tömeg összezavarodva futott el a csatatérről, ötezernyi halottat és sebesültet vesztve. Az ágyúzás csak akkor szű­nt meg, midőn az oroszok halot­taikat összeszedni visszajöttek, azt nyugodtan engedték nekik a törökök. Sem az orosz, sem a török nem szokta halottjait a csa­tatéren hagyni. Az egész ütközet alatt csendes hidegvérrel ült a török fő­vezér tábori székén, arczán sem az örömnek, sem a diadalnak egyetlen vonása sem látszott. Mintha épen csak sakkjátéka mel­lett ült volna. Samyl, cserkesz vezér. (ÉLETRAJZ.) (Vége.) Az eddigi veszteségek megtariták az oroszokat , hogy a cserkesz föld egy csapással meg nem hóditható, apró csatározá­sok által pedig a támadók vesztenek legtöbbet; e végett Wo­ronzoff herczegnek személyes tanácskozása volt a czárral, s azon tervben állapodtak meg, hogy egyszerre több távollevő ponton támadják a cserkeszeket, hogy így erejöket megosztva, egyen­kint letörhessék. 1846-ban kezdték meg e hadjáratot; azonban, míg ők a hegyeket ostromolták, Samyl busz ezer lovast gyűjtött össze, s egy ponton keresztül törve az oroszokon, azoknak a há­tuk mögött minden eddig meghódított tartományaikat elpuszti­tá, hadsoraikat összekuszálta, váraikat elfoglalá, s mire azok ismét ellene egyesülhettek, ő újra biztos hegyei közt volt. Tehát ez a kisérlet sem sikerült. Szevadovszky, Nestoroff, Szleptzoff, Argutinszky Dolgo­ruczky és még számtalan orosz tábornok hasztalan fárasztá ma­gát Samyl legyőzésében, mikor a cserkesz kifáradt, neki jött a cholera az orosz hadseregnek, s elhullottak uton útfélen, s a­mit meghóditottak nyáron, azt visszafoglalta tőlük ősszel a hó és az árvíz; maguk az elemek is a cserkeszek mellett harczoltak. 1850-ben maga a trónörökös is részt vett a cserkeszek el­leni hadban, de az ő kardja sem volt hosszabb, mint tábor­nokaié. Azóta is folyvást tart a harcz, Samyl legyőzetlen. A jelen­leg kitört orosz-török háború ő­reá is nagyobb hivatást mért. Nyugat-Európa nem csak részvéttel, de valódi segél­lyel nyújtá neki kezét.Az angol-franczia hajóhad lőszereket és pénzt szolgálta­tott neki a harcz erélyes folytatására. Már ez év kora tavaszán elkezdé harczi működéseit; az oroszoknak a fekete tenger part­ján levő várait egyenkint elfoglalá. Legnagyobb volt ezek közt Szukum Kaleh, két ezer orosz volt benne helyőrségül hagyva. Ezek a­mint megtudták, hogy egy csoport cserkesz közelit, bát­ran kimentek ellenük, de az ütközetben úgy megverettek, hogy a cserkeszek velük egyszerre értek a várkapukhoz, és ott az oro­szokkal összekeveredve, berontottak a várba, egy pillanat alatt fel volt gyújtva a vár; ezer orosz leöletett, a többi a földalatti csatornán menekült le a tengeren álló orosz hajókra. Három nap múlva a franczia czirkálók a tenger­part hosszában mindenütt lángba borulva látták az orosz várakat, s midőn a parthoz kö­zelítettek, a cserkeszek rájuk ágyúztak, de midőn lobogóikat fel­ismerek, örömriadással úsztak be hozzájuk, s vállaikon vitték ki őket a partra, felfogadva, hogy ezentúl már meg fogják ismerni zászlóikat. Egyébiránt akárhová dül ez óriási harcz, mellyre most a félvilág készül, azt mondá Samyl : ,,Ha elhagy is bennünket Anglia és Törökország, ha tulaj­don erőnk el­fogy is végre, akkor felgyujtjuk házainkat, megöl­jük feleségeinket, gyermekeinket, s szikláinkat védve, elhullunk az utolsó emberig." Illyen emberekkel nem üdvös háborút viselni. Az orosz fegyver nem fogott rajtuk. Ez azonban kevésbé csodálható, mint az, hogy az orosz arany nem bírta őket meg­szelidíteni. Hisz az orosz diplomaták nagyon jól tudják azt, hogy sokkal messzebb lehet lőni, és sokkal biztosabban arany­nyal és ezüsttel, mint vassal és ólommal, s értenek e tudo­mányhoz. Samylt az sem hóditá meg. Egy lélekrázó példát beszélnek Samylról és az oroszok illy­nemű­ kisérleteiről. 1843-ban minden oldalról szorongatván az oroszok a cse­csenezeket, végre elkezdék őket hízelgő ajánlatokkal biztatni, hogy hódoljanak meg önkényt, ekkor a Nagy- és Kis-Csecsna la­kói elhatározák magukban az öregek tanácsára, hogy Samylt rá­veszik, miszerint a kedvező feltételeket fogadja el, és tegye le a fegyvert az oroszok kezébe. De ki legyen a vakmerő, a­ki az ajánlattal Samyl szemei elé lépjen? Mindenki jól tudta, hogy az búcsut vehet fejétől azon esetben, ha küldetése nem sikerül: végre tehát sorsot húz­tak maguk között, s négy férfira Gunaj faluból esett a sors, kik­nek meg kelle kísérteni Samylt. Három erszény aranyat adtak kezekbe a küldötteknek, hogy szavaik annál sikeresebbek le­gyenek. Megérkezve Dargóba, a küldöttek Hasszim Mullahnak át­adták az egyik erszényt, hogy vezesse be őket a Khánumhoz, Samyl bey anyjához, kinek szavaira most is gyermeki kegyelet­tel szokott hallgatni a vezér. A Khánum szerette a pénzt. A két erszény aranyért magá­ra vállalta, hogy a csecsenc­ek veszélyes ajánlatát közleni fogja fiával, s ráveszi őt a meghódolásra. Samyl végig hallgatá anyja beszédét, akkor azt mondá ne­ki, hogy feleletet magától nem adhat, hanem Allaht fogja meg­kérdeni, hogy mit cselekedjék? Azzal kihirdeté a nép között, hogy mindnyájan gyülekezzenek össze a mecset körül, s míg ő benn Istennel beszél, addig imádkozzanak ott étlen szomjan. Három nap, három éjjel maradt ott a mecsetben Samyl, s a nép el nem mert mozdulni a templom elöl. Negyedik nap reggelén kilépett Samyl, s halvány arczczal, mellyen álmatlan éjszakák küzdelme látszott, felhágott a mecset sima tetejére, s ott várt szótalanul, mig az általa elküldött muridák anyját eléhozták, s felvezették szinte a mecset tetejére. A Khanum agg, roskatag nő volt már, s vezető nélkül nem tudott járni. Ekkor Samyl felemelé­kezett az égre , s felsóhajta Is­tenhez : „Legyen meg a te akaratod!" Azzal a néphez fordult, és szólt : — Dargó lakosai! Három nap és éjjel beszéltem szik­ről szinte a prófétával, és láttam Allaht, és hallottam zengő szavait. Azt kérdezem a prófétától : mit cselekedjek én, midőn a két Csecsna lakói ajánlatot tevének előttem, hogy magamat a mos­dók­nak alávessem, és meghódoljak. És a próféta azt felelte ne­kem : Allah akarata az , hogy legelsőt, ki e gyalázatos ajánlat­tal elődbe lépett, száz korbácsütéssel büntesd meg az egybegyűlt nép előtt, íme lássátok Muridák, a büntető fegyver saját szivem felé áll hegyével; e gyász­üzenet átadója tulajdon anyám, a Kha­num. Legyen meg Allah akaratja, A Khanum összeroskadt e szavakra a félelemtől; Samyl hidegvérrel inte a Muridáknak, hogy kössék ki őt a mecset osz­lopához, s teljesítsék rajta a büntetést. Négyszer érte a súlyos korbács a Khanum vállait, mindannyiszor szivrepesztő sikoltás­sal kiált a kegyelemért a szerencsétlen nő fiához, az mozdulatlan arczczal állt a mecset ormán, és meg nem inditak a sikoltások. Az ötödik ütésre már nem kiáltott a Khanum, mert meghalt, Samyl ekkor sírva rohant anyja lábaihoz, s csókjaival hal­mozá el hült tetemét ; azután felállt, leveté dolmányát, és ün­nepélyes hangon monda : Teljesüljön Allah akaratja! És azzal saját maga állt oda az oszlophoz, vállait lemezte­len­itve, s az anyjára kimondott hátralevő kilenczvenöt korbács­ütést saját maga állotta ki. Egy vonás nem mozdult meg ar­czán, hiszen jobban fájt neki az az első öt, mellyet anyjára üt­tetni látott, mint a többi, mellyet maga fogadott el.

Next