Vasárnapi Ujság – 1854
1854-04-30 / 9. szám - Samyl cserkesz vezér 66. oldal / Életirások; jellemrajzok
66 sik az előnyomulásban, meglehet, hogy a második is elvész, de a többi azok holttestein át diadalt arat. Ezt a tudományt eltanulták az oroszok is. S előrenyomuló hadoszlopaik már elfoglalák a tért, midőn a török fővezér elrejtett ágyutelepei gyilkos tüzeléssel fogták őket oldalt, mire az egész tömeg összezavarodva futott el a csatatérről, ötezernyi halottat és sebesültet vesztve. Az ágyúzás csak akkor szűnt meg, midőn az oroszok halottaikat összeszedni visszajöttek, azt nyugodtan engedték nekik a törökök. Sem az orosz, sem a török nem szokta halottjait a csatatéren hagyni. Az egész ütközet alatt csendes hidegvérrel ült a török fővezér tábori székén, arczán sem az örömnek, sem a diadalnak egyetlen vonása sem látszott. Mintha épen csak sakkjátéka mellett ült volna. Samyl, cserkesz vezér. (ÉLETRAJZ.) (Vége.) Az eddigi veszteségek megtariták az oroszokat , hogy a cserkesz föld egy csapással meg nem hóditható, apró csatározások által pedig a támadók vesztenek legtöbbet; e végett Woronzoff herczegnek személyes tanácskozása volt a czárral, s azon tervben állapodtak meg, hogy egyszerre több távollevő ponton támadják a cserkeszeket, hogy így erejöket megosztva, egyenkint letörhessék. 1846-ban kezdték meg e hadjáratot; azonban, míg ők a hegyeket ostromolták, Samyl busz ezer lovast gyűjtött össze, s egy ponton keresztül törve az oroszokon, azoknak a hátuk mögött minden eddig meghódított tartományaikat elpusztitá, hadsoraikat összekuszálta, váraikat elfoglalá, s mire azok ismét ellene egyesülhettek, ő újra biztos hegyei közt volt. Tehát ez a kisérlet sem sikerült. Szevadovszky, Nestoroff, Szleptzoff, Argutinszky Dolgoruczky és még számtalan orosz tábornok hasztalan fárasztá magát Samyl legyőzésében, mikor a cserkesz kifáradt, neki jött a cholera az orosz hadseregnek, s elhullottak uton útfélen, s amit meghóditottak nyáron, azt visszafoglalta tőlük ősszel a hó és az árvíz; maguk az elemek is a cserkeszek mellett harczoltak. 1850-ben maga a trónörökös is részt vett a cserkeszek elleni hadban, de az ő kardja sem volt hosszabb, mint tábornokaié. Azóta is folyvást tart a harcz, Samyl legyőzetlen. A jelenleg kitört orosz-török háború őreá is nagyobb hivatást mért. Nyugat-Európa nem csak részvéttel, de valódi segéllyel nyújtá neki kezét.Az angol-franczia hajóhad lőszereket és pénzt szolgáltatott neki a harcz erélyes folytatására. Már ez év kora tavaszán elkezdé harczi működéseit; az oroszoknak a fekete tenger partján levő várait egyenkint elfoglalá. Legnagyobb volt ezek közt Szukum Kaleh, két ezer orosz volt benne helyőrségül hagyva. Ezek amint megtudták, hogy egy csoport cserkesz közelit, bátran kimentek ellenük, de az ütközetben úgy megverettek, hogy a cserkeszek velük egyszerre értek a várkapukhoz, és ott az oroszokkal összekeveredve, berontottak a várba, egy pillanat alatt fel volt gyújtva a vár; ezer orosz leöletett, a többi a földalatti csatornán menekült le a tengeren álló orosz hajókra. Három nap múlva a franczia czirkálók a tengerpart hosszában mindenütt lángba borulva látták az orosz várakat, s midőn a parthoz közelítettek, a cserkeszek rájuk ágyúztak, de midőn lobogóikat felismerek, örömriadással úsztak be hozzájuk, s vállaikon vitték ki őket a partra, felfogadva, hogy ezentúl már meg fogják ismerni zászlóikat. Egyébiránt akárhová dül ez óriási harcz, mellyre most a félvilág készül, azt mondá Samyl : ,,Ha elhagy is bennünket Anglia és Törökország, ha tulajdon erőnk elfogy is végre, akkor felgyujtjuk házainkat, megöljük feleségeinket, gyermekeinket, s szikláinkat védve, elhullunk az utolsó emberig." Illyen emberekkel nem üdvös háborút viselni. Az orosz fegyver nem fogott rajtuk. Ez azonban kevésbé csodálható, mint az, hogy az orosz arany nem bírta őket megszelidíteni. Hisz az orosz diplomaták nagyon jól tudják azt, hogy sokkal messzebb lehet lőni, és sokkal biztosabban aranynyal és ezüsttel, mint vassal és ólommal, s értenek e tudományhoz. Samylt az sem hóditá meg. Egy lélekrázó példát beszélnek Samylról és az oroszok illynemű kisérleteiről. 1843-ban minden oldalról szorongatván az oroszok a csecsenezeket, végre elkezdék őket hízelgő ajánlatokkal biztatni, hogy hódoljanak meg önkényt, ekkor a Nagy- és Kis-Csecsna lakói elhatározák magukban az öregek tanácsára, hogy Samylt ráveszik, miszerint a kedvező feltételeket fogadja el, és tegye le a fegyvert az oroszok kezébe. De ki legyen a vakmerő, aki az ajánlattal Samyl szemei elé lépjen? Mindenki jól tudta, hogy az búcsut vehet fejétől azon esetben, ha küldetése nem sikerül: végre tehát sorsot húztak maguk között, s négy férfira Gunaj faluból esett a sors, kiknek meg kelle kísérteni Samylt. Három erszény aranyat adtak kezekbe a küldötteknek, hogy szavaik annál sikeresebbek legyenek. Megérkezve Dargóba, a küldöttek Hasszim Mullahnak átadták az egyik erszényt, hogy vezesse be őket a Khánumhoz, Samyl bey anyjához, kinek szavaira most is gyermeki kegyelettel szokott hallgatni a vezér. A Khánum szerette a pénzt. A két erszény aranyért magára vállalta, hogy a csecsencek veszélyes ajánlatát közleni fogja fiával, s ráveszi őt a meghódolásra. Samyl végig hallgatá anyja beszédét, akkor azt mondá neki, hogy feleletet magától nem adhat, hanem Allaht fogja megkérdeni, hogy mit cselekedjék? Azzal kihirdeté a nép között, hogy mindnyájan gyülekezzenek össze a mecset körül, s míg ő benn Istennel beszél, addig imádkozzanak ott étlen szomjan. Három nap, három éjjel maradt ott a mecsetben Samyl, s a nép el nem mert mozdulni a templom elöl. Negyedik nap reggelén kilépett Samyl, s halvány arczczal, mellyen álmatlan éjszakák küzdelme látszott, felhágott a mecset sima tetejére, s ott várt szótalanul, mig az általa elküldött muridák anyját eléhozták, s felvezették szinte a mecset tetejére. A Khanum agg, roskatag nő volt már, s vezető nélkül nem tudott járni. Ekkor Samyl felemelékezett az égre , s felsóhajta Istenhez : „Legyen meg a te akaratod!" Azzal a néphez fordult, és szólt : — Dargó lakosai! Három nap és éjjel beszéltem szikről szinte a prófétával, és láttam Allaht, és hallottam zengő szavait. Azt kérdezem a prófétától : mit cselekedjek én, midőn a két Csecsna lakói ajánlatot tevének előttem, hogy magamat a mosdóknak alávessem, és meghódoljak. És a próféta azt felelte nekem : Allah akarata az , hogy legelsőt, ki e gyalázatos ajánlattal elődbe lépett, száz korbácsütéssel büntesd meg az egybegyűlt nép előtt, íme lássátok Muridák, a büntető fegyver saját szivem felé áll hegyével; e gyászüzenet átadója tulajdon anyám, a Khanum. Legyen meg Allah akaratja, A Khanum összeroskadt e szavakra a félelemtől; Samyl hidegvérrel inte a Muridáknak, hogy kössék ki őt a mecset oszlopához, s teljesítsék rajta a büntetést. Négyszer érte a súlyos korbács a Khanum vállait, mindannyiszor szivrepesztő sikoltással kiált a kegyelemért a szerencsétlen nő fiához, az mozdulatlan arczczal állt a mecset ormán, és meg nem inditak a sikoltások. Az ötödik ütésre már nem kiáltott a Khanum, mert meghalt, Samyl ekkor sírva rohant anyja lábaihoz, s csókjaival halmozá el hült tetemét ; azután felállt, leveté dolmányát, és ünnepélyes hangon monda : Teljesüljön Allah akaratja! És azzal saját maga állt oda az oszlophoz, vállait lemeztelenitve, s az anyjára kimondott hátralevő kilenczvenöt korbácsütést saját maga állotta ki. Egy vonás nem mozdult meg arczán, hiszen jobban fájt neki az az első öt, mellyet anyjára üttetni látott, mint a többi, mellyet maga fogadott el.