Vasárnapi Ujság – 1854

1854-05-07 / 10. szám - Attila élete. Szabó Károly 74. oldal / Történeti rajzok

74 Attila élete. s­n­n é­karol Y-tól. in: Attila hadjáratai a keleti birodalomban. — II. Theodosius császár össze­esküvése Attila élete ellen. — Attila nemes boszuja. Attila még nagybátyjáról Rofról viszálkodást öröklött a ke­leti vagy görög császársággal. A görög követek, kik Kr. u. 435. Roffal egyezkedni akartak, őt már nem találták életben; az egyezséget tehát, mellyet a gyenge keleti császár II. Theodosius igen óhajtott, Attilával és Budával kellett megkötniök, még pe­dig terhes föltételek alatt. A császárnak le kellett mondani min­den szövetségről a kunok ellenségeivel, ki kellett adni minden hozzá menekült kun pártütőket és megszökött foglyokat, végre a 350 font arany adó, mellyet a császár eddig évenként Rofnak fizetett, most két annyira, azaz 700 fontra emeltetett. E kemény föltételeket a követek elfogadták, mert Attila ellenkező esetre háborúval fenyegetőzött, mihez az elpuhult görög udvarnak se kedve se ereje nem volt. A béke megkötése Margus városa mel­lett, a mai Szendrő táján Szerviában, szabad ég alatt, lóháton történt, minthogy a kun küldöttek lovaikról leszállva alkudozni nem akartak, s igy a görög követek is illőnek látták lóháton je­lenni meg. A békét mindkét fél nemzeti szokásai és vallásos szertartásai szerint, ünnepélyes esküvel erősitette meg. Theodosius, ki­szorultságában maga kereste e békét, ugy látszik, később nem igen örömest s nem eléggé lelkiismeretesen teljesítette annak föltételeit. A kötelezett adót, mellyet a görög udvar, Attilát tábornoki czimmel ruházván fel, zsoldnak keresz­telt , rendetlenül és hiányosan fizette, s a szökevény kun párt­ütők birodalmában folyvást titkos menedéket találtak. Attila, ki örömest ragadta meg az alkalmat hatalmának súlyát e gyáva s lelkiismeretlen udvarral éreztetni, fegyvert ragadt. A gazdag Szirmiumot, Alsó-Pannonia régi fővárosát, melly a Szerémségen Mitrovicz mezőváros táján a Száva mellett feküdt, bévette, ez­után a Dunán átkelvén, Singidunumot, a mai Belgrád táján, le­rombolta s az Al-Duna déli vidékét seregeivel öt napi járó földre földulatta, Kr. u. 441-ben. Néhány év m­ulva, mialatt Attila hatalmának bent az or­szágban s a szomszéd népek fölötti megerősítésén dolgozott, a háborúnak hamu alatt lappangó szikrája újra, lángra lobbant. Attila roppant erővel rontott a keleti birodalomba; seregei egyik tengertől a másikig száguldoztak, hetven várost dúltak fel, egy­más után a császár két hadseregét törték össze, s a birodalom szívéig hatottak. Attila már a főváros Konstantinápoly közelébe nyomult, s az eldöntő ütközetet attól alig egy pár napi távol­ságra vívta és nyerte meg. Ekkor a kétségbeeséssel küzdő csá­szárnak békét ajánl, természetesen igen kemény feltételek alatt. Theodosius, hogy magát és birodalmát megmentse, kénytelen volt ezeket is elfogadni. Attilának hadi költségei kárpótlásául egyszerre fizetendő 6000 font aranyat, ezen fölül évenként 2000 font arany adót kötelezett s birodalmát tartozott a kun szöke­vények előtt örökre zárva tartani. Ez történt Kr. u. 447-ben. E rendkivü­l nagy összeget a most nagy részben megpusz­tult birodalom rendes adózás útján nem volt képes előteremteni. Attila pedig csak rövid haladékot engedett, s midőn ez is eltelt, fővezérének öc­csét Csátor Konstantinápolyba küldte az adó be­hajtását, ha szükség, fenyegetéssel is eszközölni. A büszke kun követ parancsoló jelenléte m­ondhatatlanul megalázó volt Theo­dosiusra nézve; szégyen és boszuvágy szorongatta ennek szivét, de erőtlenségének érzetében csak átkozódni tudott, midőn hatal­mas ellenfelére, most már ugy­szólván urára, Attilára csak rá gondolt is. Azonban a kénytelenségnek engedni kellett. A zavar­ban levő kormány igazságot s törvényt nem tekintve, onnan vette a pénzt, hol rögtön találhatott; az előkelő s vagyonos csa­ládokat vérig sarczolta, s a gazdagokat koldusbotra juttatta. Alig telt egy év a keleti birodalom e nagy romlása után, s Attila Kr.u. 449-ben tavasz felé újra követeket küldött Konstan­tinápolyba, egy Edek nevezetű előkelő hunt és egyik kedvelt ír­nokát , a pannóniai eredetű Orestest. Követelései igen terhesek voltak.Kívánta, hogy a határt országa s a görög birodalom közt barátságosan Naissus (ma Nissza) városához helyezzék, melly az Al-Dunától öt napi járásra esett, s hogy a kunok és görögök or­szágos vásáraikat ezentúl e városban, s ne a Duna partján tart­sák , kívánta, hogy hozzá legmagasb hivatalokat viselt előkelő férfiakat küldjenek követekül; végre hogy a császár adjon ki minden birodalmában lappangó kun szökevényt, s a görög alatt­valók az ő fegyverrel szerzett földjét ne merjék többé mivelni, különben háborút fog indítani. Az erről szóló levelet a követek a császárnak átadták, s ez őket értekezés és a válasz megtudása végett testőrsége főnökéhez, a herélt Chrysaphiushoz utasította, ki az uralkodni képtelen Theodosius helyett a kormányt vezette. Ezen Chrysaphius egyike volt a legravaszabb, legerkölcstelenebb hatalombitorlóknak, kik gaz czéljaik végett semmi bűntől, semmi istentelenségtől nem irtóztak. A mint Edek a császár palotájából egy Vigil nevezetű tol­mács kíséretében Chrysaphius szállására ment, számos márvány­ból és porphyrból épült, aranytól csillogó termeken és folyosó­kon kellett átjutnia, mellyeknek tündéri fénye, ugy szólván, sze­me világát elvette. A pusztákon sátor alatt és nyeregben növe­kedett és élt gazdag kunnak fogalma sem volt illy pompás la­kokról, illy óriási fényűzésről, millyet Konstantinápoly palotái­ban talált, s nem győzte azokat a tolmács előtt magasztalni. A ravasz Vigil ezt mindjárt tudtára adta a herélt ministernek, ki­nek lelkén rögtön egy ördögi gondolat villant át, az elámult kö­vetet ura, Attila meggyilkolására megvesztegetni. Mondá azért neki, hogy ő is illy fény közt, illy gyönyörű palotákban élhetne, ha vad hazáját s nemzetét elhagyva, hozzájok költöznek. Edek élénken felelé, hogy urát engedelem nélkül elhagyni bün volna. Most Chrysaphius a követ rangjáról és befolyásáról tudakozó­dott Attila udvarában, s midőn hallá, hogy Edek Attilának egyik testőrnagya, gonosz szivét titkos öröm fogta el. „Jó" mond ,ha tudsz hallgatni, roppant kincshez juttatlak, de erről nyugodtan kell beszélgetnünk. Jelenj meg azért nálam estebédre egyedül." Édek estve pontosan megjelent, Vigil a tolmács már ott volt. Most a herélt megesketé a követet, hogy beszélgetéseikről a világon senkinek nem fog szólani, azután minden himezés nél­kül fölszólította őt Attila meggyilkolására. Edek, ki ugy látszik, a gaz udvarnok tervén tul látott, rövid gondolkozás után aján­lotta magát, de a kivitelre, hogy a testőröket megvesztegethesse, pénzt kért, nem sokat, csak 50 font aranyat. A herélt örömest s rögtön akart fizetni, de Edek visszatartóztatta. „Ennyi pénzt — úgymond — társaim és Attila elöl, ki hazajövet bennünket sorra vizsgáltat, el nem rejthetnék, s lehetetlen lenne gyanúba nem jönnöm, hanem legjobb lesz, ha Vigilt valami szin alatt velem külditek; én majd vele bővebben értekezem, s ha a tett ideje megjö, ő tudósitni fog, miként juttassátok az aranyat kezemhez." Ebben közösen megegyeztek. Chrysaphius sietett e gaztervet hozzá hasonló társával az udvarmesterrel s magával a császárral is közölni. Azok nem győzték eléggé helyeselni ügyes eljárását, s a kivitel módja fö­lött egész éjszaka tanakodtak. Végre abban állapodtak meg, hogy Attilához követet küldjenek, ki a császár válaszát átvigye, s e végre a legbecsületesebb embert válas­szák, hogy akár sike­rül akár nem a gyilkosság, a követ világszerte ismert becsüle­tessége a császárral a részvételnek minden gyanúját elhárítsa. E követ mellé a titokba mélyen avatott Vigilt mint tolmácsot csatolták. Olly annyira biztak e gonoszság diadalába, hogy Attila követeléseire a császári választ tagadólag és visszautasítólag merték szerkeszteni. Azonban ravasz számításukban csalatkoztak, s titkos örö­mük, mellyel a pulyák hatalmas ellenségek halálának hirét les­ték, nem sokára meghiusult. Mihelyt ugyanis Edek Maximinus és követtársa Priscus társaságában, kik meg sem gondolták, hogy kiséretökben orvgyilkossal utaznak, a Dunán át hazájába ért, bizonyos ürügy alatt a görög követektől elvált, Attilához sietett, ki nagyszerű vadászatra készülve a közel vidéken mula­tott, s előtte mindent fölfedezett. Attila, bár­mennyire fölindult is ez aljas bérgyilkosság hal­lására, örült az alkalomnak, hogy Theodosiust tettén ragadva, a világ szine előtt egész aljasságában mutathassa be, s méltó boszuval torolhassa meg. Azonban Edek vallomásánál világo­sabb , tagadhatatlan bizonyságokat akart, mellyekkel elleneit

Next