Vasárnapi Ujság – 1854

4. Történeti rajzok - Napier hadikészületei 94. oldal

94 Napier hadi készületei. Mindig uj meg uj részleteket tudunk meg az angol flotta készületeiről, Napier rendszabályairól s az angolok lelkesedé­séről. Egy angol könyvnek irója legközelebb annyira megy, hogy azt állítja, mikép ha ég és föld összefogódzott volna sem teremt­hettek az angol kelettengeri hajóhad számára kiilönb admirált, mint a minő az öreg Napier. Mi majd még csak lementével di­csérjük a Napier napot. Addig is halljuk, mit mondanak támadó és védő eszközeiről. Először is azt állítják, hogy a Wellington hajó ágyúi a legfelsőbb sorban, egy ujabb találmány segítségé­vel, egy mérföldnyi távolságra lőnek, miből az következik, mikép nem szükség a beveendő erősségnek épen töszomszédjában meg­állania, hogy minden cserepár rápuskázhasson a sánezok mögöl. — Továbbá Napier minden nagyobb hajóján elegendő számmal, minden oldalról 3 lábnyi vastag nyárfatuskók vannak, mellyeket az ellenséges hajó közeledtekor tengerbe bocsátnak. Ezek egye­nesen e hajó felé törnek s a legelső érintkezés alkalmával egy bombát kergetnek a hajóba. E nyárfatuskók belsejében csak há­rom legény számára van hely s egy kis csavar gőzgéppel birnak. Falaik olly erősek és rugékonyak, hogy az ágyú nein árthat ne­kik. — Végre némelly hajókon olly készület létezik, mellynek segítségével egy pillanat alatt ugy igazithatnak valamennyi ha­jót, hogy egyszerre mind egy tiz lábnyi átméröü pontra lőjön s itt olly lyukat teremtenek, mellyet csak a tengerfenekén dug­doshatnak be azután a matrózok, ha hogy addig el nem fogy a lélekzetök. S mindamellett hogy illy roppant pusztitó eszközök­kel bir az agg hajóvezér, mégis azt köti lelkére matrózainak, hogy köszörüljék kardjaikat! Nem tagadja, hogy ezekbe bizik leginkább. Azt mondja legényeinek : Tartsatok egyenesen az ellenség hajójának, ágyulövéseit ne sokat viszonozzátok (hiszen ugy is angolok birtoka lesz!) ha hozzá értek, kapaszkodjatok belé, kössétek meg, ugorjatok fedélzetére s addig mészároljatok kurta késeitekkel, mig elleneitek kegyelemért könyörögnek! Mi tagadás benne, biz ez pogány egy utasítás az öreg úrtól. De ö tapasztalásból pogánykodik igy. Illy módon nyert tengeri csatákat egy hírneves elődje, Nelson admirál, s igy maga Na­pier is hajdanában több helyeken. Más részről pedig, ha már annyira ment a dolog, hogy ember embert öljön, az angol mat­rózok ezen, szokásában, hogy egészen az ellenség közelébe ront­nak s farkasszemet nézve birkóznak meg. a helyett hogy puska-és ágyú lövésnyi távolból láthatatlan, bizonytalan töme­gek közé puffogatnának, még legtöbb alkalom nyilik, férfiasságot és emberséget kitüntetni. Attila élete. SZABÓ KAROL Y-tól. IV. Attila berohanása Galliába. — Orleans ostroma. — A chálons-i csata. II. Theodosius keleti császár, ki ellen Attilának olly méltó oka lehetett a megtorlásra, lováról véletlenül leesvén, ennek kö­vetkeztében Kr. u. 450-ben julius 28-án dicsőségtelen életét be­végezé. A császár halála után gazlelkü tanácsosa Chrysaphius, kinek fejét Attila folyvást követelte, a konstantinápolyi nép kívánságára vérpadra került. E szerint Attila a keleti birodalom ellenében nem léphetett föl mással mint a Theodosius által kö­telezett adó követelésével. Azonban az uj császár Marcianus egy derék régi katona, e követelésre azzal válaszolt, hogy aranya barátjai számára, ellenségei ellenében pedig csak vasa van, egy­szersmind fegyverkezett és seregeket gyűjtött. Attila azért jobb­nak látta erejét a nyugoti vagy is római császárság ellen fordítani. Az előtt 15—16 esztendővel, midőn Attija kormányra lépett, III. Valentinianus nyugoti császár testvére Honoria ábrándos nagyravágyásból vagy talán boszúból családja iránt, melly öt nem akarta férjhez adni, jegygyűrűt küldött Attilának. Ez akkor Honoria ajánlatát figyelemre se méltatta, ajánlatára nem is vá­laszolt, de gyűrűjét megtartotta. Attila most a gyűrűt Valenti­nianus császárnak megküldvén, tőle Honoriát nejül s vele együtt annak örökségét, a római birodalom felét követelte. A császár válasza az volt, hogy testvére már férjnél lévén, hozzá nem me­het, de ha szabad volna sem illetné öt a törvények szerint osz­tályrész a birodalomból. Attila mind e mellett követelésétől nem akart elállani s e tárgyban élénk vitát folytatott a császárral. Egyszerre azonban e vitával fölhagyva egészen más hangon kezdett beszélni, s legbarátságosabb indulatot mutatott Valen­tinianus iránt. A császárnak mondá, nincs nála igazabb barátja; hatalma, serege, a császár szolgálatára készen áll, s nem óhajt semmit jobban, mint hogy barátságát tettel bizonyíthassa. A ret­tegett Attilának e rögtöni szíves barátsága, mint veszélyt rejtő csel, szintolly aggodalomba ejtette a császári udvart, mint előbbi fenyegetőzése. Attila rejtett szándéka nem sokára világosságra kezdett jönni. O ugyanis, miután időközben az afrikai vandalok királyá­val szövetségre lépett, hogy egyszerre amaz tengeren, ö szárazon támadják meg a római birodalmat, követséget küldött Valenti­nianushoz, tudtára adván, hogy a nyugoti góthokkal lesz hábo­rúja, mellybe a császár ne avatkozzék. A nyugoti góthok, kik az Ázsiából berohanó kunok elöl vonultak előbb a keleti csá­szárságba, s onnan később a nyugoti birodalomba költözve Gal­liába, a mai Francziaországba telepedtek, Attila szerint a kunok megszökött alattvalói voltak, kiket ö most, mint mondá, vissza akar hódítani s hogy a császári birodalmat többé ne háborgat­hassák, meg fog zabolázni. Hasztalan volt Valentinianus ellen­vetése, hogy ezen népet megtámadni, melly az ö pártfogása alatt áll, annyi mint birodalmát támadni meg, s hogy a góthokhoz nem juthat el a nélkül hogy az ö tartományait föl ne dúlja : Attila megmaradt elhatározása mellett. Másfelöl titkon tudósí­totta a nyugoti góthok királyát Theodorikhot, hogy ö Galliába csak a római járom megtörése végett fog beütni s vele Galliát megosztani szándékozik. Theodorikh, midőn nem sokára Valen­tinianus levelét vette, mellyben ez öt fölszólitá, fogjon kezet vele a világ zsarnoka Attila ellen, ki a birodalmat, mellynek a góth nép is tagja, végromlással fenyegeti, e két ellenkező izeneten megzavarodva igy kiáltott fel: „Rómaiak ! kivánságtok teljesült; Attilát nekünk is ellenségünkké tettétek." Legjobbnak látta a rómaiakat magokra hagyni s országa határai közt maradva fegyveresen várni, ha Attila meg fogja-e öt csak ugyan támadni. A 451-dik év januarius havában megindult Attila tábora a Duna mellől nyugot felé s már marcziusban Gallia határánál a Rajna partján állt. Mint a bérezi hószakadék, melly mig a völgybe ér, óriási tömeggé növekszik, ugy növekedett e tábor, minél to­vább haladt, azon németországi népek seregeivel, mellyek Atti­lának hódolva seregeikkel zászlajához csatlakoztak. A keleti góthok, gepidák s több apróbb törzsek királyai és vezérei ott voltak Attila kíséretében remegő tisztelettel figyelve ennek min­den intésére s hiven teljesítve kiosztott parancsait. E roppant tábor, mellyet a történetírók 500,000 emberre tesznek, több helyt kelt át egyszerre a Rajnán. A parti városok közül némellyek meghódoltak, mások megkísértették az ellent­állást, de hasztalan. A Rajna melléki apróbb népek közül egye­dül a burgundok szegültek ellen , de csatát vesztettek. A fran­kok futottak, hasonlóan a római helyőrségek. A Rajna völgye Strassburg, Speyer, Worms, Mainz, és több városokkal Helveti­ától kezdve a tengerig Attila hatalmába jutott. Attila maga a Rajnán átkelve Gallia régi fővárosának Triernek tartott, ezt el­foglalván az erős Metz várost vívta, de egy ideig sikeretlenül. Már jó tova haladt e várostól, mellynek vívásával idejét veszte­getni sajnálta, midőn hirül viszik neki, hogy Metz várfalának egyik rongált része összerogyott. Vitézei rögtön lóra vetik ma­gokat, visszanyargalnak s még azon éjjel húsvétra viradóra a városba betörvén a lakosokat a püspök kivételével, kit az egy­házból foglyul hurczoltak, kardra hányták s magát a várost porrá égették. Metztöl a tábor a nagy és népes Reims ellen vo­nult, de ezt lakosai már oda hagyták; csak a püspök és a papság maradt a városban egy maroknyi elszánt néppel, bevárandók mit Isten felölök végezett. Midőn a kunok a kapukat betörve a városba rontottak, a püspök diszöltözetben papsága és hivei élén az egyházból eléjök vonult erős hangon énekelve Sz. Dávid zsol­tárából : „Az én lelkem porba van szegezve; éleszsz meg uram a te beszédeddel." Egy kardcsapás földre teritéöt s erre megkez-

Next

/
Thumbnails
Contents