Vasárnapi Ujság – 1854
1854-05-21 / 12. szám - Debreczeni Márton 96. oldal / Életirások; jellemrajzok - Finn költészet. Dr. F. 96. oldal / Értekezések; elmélkedések
96 így ért Attila vissza a Duna partjaira. Le volt-e győzve valóban a nagy király, olly kérdés, melly iránt már akkor is különbözők voltak a vélemények. A kunok, kik seregök felével, e mellett gazdag zsákmánynyal s nem üldöztetve tértek meg, nem hihették magokat győzötteknek s Attila, hogy a rómaiaknak megmutassa, miszerint ereje koránt sincs megtörve, a következő 452-dik év tavaszán ismét uj 500,000 emberrel rontott Italiába. Debreczeni Márton: Egy tudományos férfiú volt a Vasárnapi Újság egyik közelebbi számában felemlítve, és ez Debreczeni Márton, a Kiovi csata írója. Sok ezeren születünk, s futjuk meg, kisebb s nagyobb körű pályánkat, mig egy egy illy magas tehetséget, csillám, sőt hitnélküli eredmény dús tevékenységű, a porból fényes állásra emelkedett igénytelen, tiszta jellemű embert mutathatunk fel. Felhíva érzem magam e férfiú életének bővebb ismertetését adni, én ki tő szomszédja vagyok azon kisded egyszerű falusi laknak, melyben ő napvilágot látott, kit azon mezőnek áldása táplál, mellyen a hajdan jelentéstelen kis Marczi szűk vagyonú apjának pár borjacskáját furulyáivá legelteté, s kit naponta azon harang hiv az imaházba, mellynek tengelye, nekie, mint kevés felügyeletben részesült utcza-gyermeknek, elszakitá jobb keze hüvelykujját; azon kéznek, melly később az „Aglaja" czimü erdélyi Zsebkönyvben olly költői ihletetséggel irá le a „Hajót" Schiller harangja mintájára, s mellynek tán akkori műve a Kiovi csata is. — Én, ki gyakran látom az anyakönyvben az ő születése napját, s ki abba szomorúan jegyzem fel halála óráját is, elmerengve, mint üstökös futásán, rövid de szép, keserédes pályáján emléke iránti kegyelettel teszem e szent kötelességet. — Született Debreczeni Márton Erdélyben, Kolozsmegye felső kerületében, Magyar Gyerö Monostor helységében 1802-ben január 26-án. Tanulását kezdette e helység iskolájában, folytatta az 1813-dik évben a kolozsvári helv. hitű kollégiumban, hova vele rokoni egybeköttetésben levő, akkor ottan már felsőbb tudományokat hallgatott Ignácz Márton által vitetvén be, ennek vezetése alatt ízlelte meg a tudományokat, honnan fejlődött ki későbbi magas, s minden tudományokat felölelő szellemi tehetsége. Deákságot ért a kollégiumi akkori szokás szerint 1818-ban, a philosophiai, törvény és hittani tudományokat bevégezve, 1824-ben felment azon évben a selmeczi bányászi akadémiába, és ottan a bányászati tant két év alatt az ő kitűnő észtehetségénél fogva elvégezte, holott pedig azon tudományokat 3—4 évek alatt kell vala elvégeznie, sőt a második évben bizonyos tudományokban vezetőnek volt kinevezve. Elvégezvén a bányászati tant 1827-ben a radnai bányászati hivatalhoz alkalmaztatott, hol párosult nejével Lahner Terézzel. Innen áttétetett Csertészre ugyancsak a bányahivatalhoz, honnan nem sokára a zalathnai bányászati olvasztó-hivatalhoz kohók inspectorának neveztetett ki. Ezen hivatalában tüntette ki a gépészetbeni ritka észtehetségét, hol egy olly fúvógépet talált fel, melly által a cs. k. kincstárnak több ezerekre menő költsége megkiméltetett, mellyért fizetésén kivül is megjutalmaztatott. Ezen szolgálatban a kir. kincstárra nézve hasznosan munkálódván, kevés évek múlva a zalathnai cs. kir. bányászati uradalom főigazgatójává neveztetett ki. Ezen állomásában is mindenek tiszteletét, és a legfelsőbb hivatalnokok, különösen birodalmi bányászati legfőbb felügyelő berezeg Lobkovicz pártfogását kiérdemelvén , nem sokára II.Szebenbe a királyi kincstári tanács mellé, előbb bányászati tárgyak előadójának, később valóságos kincstári tanácsosnak neveztetett ki. De Debreczeni Márton érdemei nemcsak a hivatali pályán ismertettek el, az 1842-dik évben Kolozsvárt tartatott országgyűlés karai és rendei sok oldalú érdemeit méltányolva, egy szivvel és közmegegyezéssel az ország nemesei sorába beigtatni elhatározták. — A derék férfiú ezen szép kitüntetést soha sem nem kérte sem nem kereste, s ugy tekintheté azt, mint tehetségei közelismerését. Végre az 1848-ik évben mint Erdélyben a legelső különös észtehetséggel biró kamarai egyéniség, az akkor bonyolodó Magyarország financziáját kezelő ministeriumtához a bányászati osztályban legelső hivatalra alkalmaztatott. Ezen rá nézve szokatlan és uj hivatalos pályán érte öt e hazát minden oldalról meglepett forradalom, s az ötet is ért bánat és fájdalom kiszenvedése után, petrificatioja közben Kolozsvárt 1851-ik év február hava 18-kán lepte meg halála, olly szegényül anyagilag, mint gazdagon öntudatban szállá sirjába. Utolsó évében egy kolozsvári tehetős polgár, Kagelbauer Antal, látá el öt nagyszámú családával szállással s halmozó jótékonyságával. Fölmentetése halála után néhány napra érkezett le, s nem sokkal azután özvegye megnyerte nyugdiját. Tiszta volt Debreczeni Márton mint a megpróbált arany, mellynek nagy mestere vala. S nem tudja az ember mit csodáljon benne inkább, a szakértő tudós hivatalnokot, az embert vagy rokont. Tudománya megmérésére elég e pár szó : ö önerején a porból tanácsosságig emelkedett, minden utánjárás és tolakodás nélkül. Mint ember szerény, alázatos, százleányi szemérmü; kinézése mindennapi, öltözéke egyszerű, társalgása nyájas s megnyerő, melly nekie közszeretetet biztosított. A nagyok, a kormányzókat barátjoknak,alattavalói atyjoknak nevezték. Ha most főhivatalnokok s az ország nagyai karján látod, egy óra múlva az ő karján láthatod durva, mezei ismerőseit, rokonait. Igen, rokonai irányában tűnt ki főkép ritka példája szép lelke. Legtöbbször, kik porból magasra emelkednek, alatt maradt rokonaikat földi férgeknek nézik, megvetik, s ha a rokonok ezondrája mások előtt selyemszövetü köntösükhez talál érni, szégyenpirosság futja el arczukat, vagy tán hidegen utasitják el maguktól el nem ismert véröket. Nem igy tett a mi Debreczeni Mártonunk. Ha szegény sorsú szülei, vérei s távolabbi rokonai Zalathnán vagy II.-Szebenben meglátogatták, bemutatta őket fényes vendégeinek, s asztalánál maga mellé ültette. Történt egy illy alkalommal, midőn rokonai méltóságosozni kezdettek, vig kedélylyel lehordván őket, monda nektek : én tinektek most is Marczi vagyok. Illyen volt Debreczeni Márton, és sok év forog le, míg az ő szép emléke élni fog Erdély hű fiainak keblében. Hory Farkas: » Finn költészet. Az orosz „hazai emlékek" Oemann finn tudós „a finnek nemzeti jelleméről" czímzett iratából, e következő érdekes és a finnek költészeti jellemét tárgyazó sorokra, figyelmeztetnek : „Komoly s hallgatag lényüknél fogva, különösen a munka közben s idegen helyen, a finnek meglepő nagy költészeti tehetségekkel birnak. Tudomásunk szerint egy nemzetnél sincs annyi költő, mint a finn nemzetnél, s bár az itteni nép költészeti tehetségének szüleménye, a milly hamar s váratlanul jövő napfényre, olly hamar feledésbe merül, mindamellett az elismerés, méltány s megbecsülés szavát idézi elő. — Költészethezi hajlamukat a nagy szám s változatosságban szájról szájra járó példabeszéd is eléggé tanusitja, melly nem ritkán mély gondolat s jelentőségre utal. A beszéd olly kifejlett, jó hangzatu s értelmű minden egyes pár szájában, hogy beszédét csekély változtatással azonnal utána lehet nyomatni; a czikornyás, keresett, sérthetőséget zavaró kifejezés inkább a főbb rendnek sajátja." Összehasonlítva e szavakat népünk költészetével, valljon nem találunk-e e két nemzetben, ha legalább érzelemvilági rokonságot is. Hány nálunk a rögtönző a nemzet alsóbb osztályában? Kik az annyira bájos s érzelemteljes népdalaink szerzői? „A finn költészetben kifejtett búskomor érzemény, nem a szűkkeblű, lenyomott, vagy tán henye lélek kifolyása, ez benső természeti s ép hangulat, melly sokszor gúnyos irányúvá válik." S ez nemzetünkre szintén alkalmazható jellemvonás, melly majd minden dallamaiban, nemzeti zenéjében olly kiváló szerepet játszik. A finnek ama komoly jelleme teszi azt, hogy hajlamuk tul