Vasárnapi Ujság – 1880

3. Költemények - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Bucsu 709. oldal - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Galga partihoz 709. oldal - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Örök bu 709. oldal - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Zivatar 709. oldal - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Ujság 709. oldal - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Változás 709. oldal - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Csal 709. oldal

51. SZÁM. 1880. xxvii. LVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 709 Petőfi ifjúkori kiadatlan költe­ményeiből. A «Vasárnapi Újság» f. évi 36-ik számában alkalmunk volt közölni Petőfinek «Kuruttyó» czimű eladdig kiadatlan ifjúkori tréfás bal­ladáját, melyet a költő fiatalkori barátja és is­kolatársa, nt. Neumann Károly nyugalmazott lelkész ur küldött be közlés végett hozzánk, megjegyezve, hogy Petőfi 1841. őszén, midőn Pozsonyban az ő vendége volt, egy füzetke ver­set adott át neki baráti emlékül. E füzetben volt az elveszettnek hitt «Kuruttyó» czimű köl­temény is, egyéb versekkel együtt, melyeknek czimeit ott fölsorolta s melyek szintén kiadat­lanok az egyetlen «Zivatar» czimüt kivéve, melynek az «Összes költemények» ujabb kiadásai végén a «Toldalék»-ban az 1842-iki költemények között «A bujdosó» czim alatt egy megbővite­tett, átdolgozott és egészen más befejezésü va­riansa található. Levelünkre, melyben e még kiadatlan ifjú­kori költemények beküldését is kértük, Neu­mann ur beküldte magát az eredeti füzetet, a kö­vetkező levéllel: Tisztelt szerkesztő ur! Kivánsága s Ígéretem szerint küldöm ezennel Petőfi zsengéit, melyekről utolsó levelemben értesí­tettem. Legczélszerűbbnek találtam az eredeti kéziratot küldeni. Ha másolatát küldöm, fölmerülhetne az authenticitás kérdése is. Igy azonban — ki Petőfi fiatalkori keze Írását valaha látta, az ezen iratokban is azonnal ráismerhet. Kérem, szíveskedjék — tetszése szerinti felh asz­nálás után — e kéziratokat nevemben a nemzeti múzeumnak átadni, hogy az ott már letett Petőfi­hagyományokhoz tétessenek. Arad, 1880. okt. 19. Neumann Károly. A füzet kis tizenhatodrét alak, erős, merí­tett kékes papíron, melyet baráti kezek egészen ép állapotában megőriztek. Az egész füzet 12 levél (24 lap). Az első lapon ez áll: Ha az első szó kéziratának betűit a füzet kéziratával össze is hasonlítjuk, <«Lanc»-nak kell azt olvasni; a költő szeszélye — más okát nem tudhatjuk — adhatta e czimet a füzetnek. A költemények abban a sorrendben követ­keznek egymás után, a mint azt mi is közöljük s a mint azok a füzet utolsó levelének belső lap­ján látható tartalomjegyzékben elő vannak so­rolva. A «Kuruttyó» a «Galga partihoz» és az «Örök bú» czimű költemények között fog­lal helyet. A költemények hitelességéhez kétség nem férhet. Hogy azonban a hitelesség annál szembe­ötlőbb legyen: a füzet czimén kivül, az első köl­temény («Bucsu») első lapját és a tartalomjegy­zékét a költő kezeirásának hű utánzatában kö­És most álljanak itt a költemények: Búcsú. Irigyen a' sors boldogságom ellen, Pozsony! körödből ismét messze hí; Megyek — de dúlva van búcsúzó mellem, Miként váradnak puszta termei. Utánam intesz még Dunád' ködébül, 'S arcomra keserű köny árja gördül. Nem liosszu volt tebenned múlatásom, 'S az órák mint a' nyíl röpűltenek, De ijj órákat a' nagy mennyországon Angyalnak adnak csak az istenek. Édenben éltem üdvözülöttképen Barátaimnak nyájas, hű körében. A' messze távol kéklő fátyolába Takarja már szép képedet, Pozsony, Nem lágyul a' vad végezet, hiába Nyogel panasz kesergő ajkamon : Mennem kell! — 's tán örökre szakadátok Már tőlem el, ti szeretett barátok ? Vegyétek hát a' bujdosó kebelnek A' zúgó szélben hangzó végszavát: Szerencse kényei akár emelnek, Akár nyomor 's Ínségbe döntnek át, Míg a' koporsó nyugtomat nem adja, Érettetek gyúl szívem' indulatja. Galga partihoz. üdvözöllek messze bérctetőkrő!, Szent hejek ! Hol a' Galga lassú andalgással Hempejeg, Hol pájája éden volt a' gyermek­Ifjúnak, Hol az életüdv' örömvirági Nyíltanak. Lángszerelmem' szép viszonozója, Barna lány, Emlékezve küldsz-e még sóhajt a' Szív után, Mejjet annyi kéjnek bölcsejében Ringatál, Mejjnek első éneket lantjára Te csalál ? Ah, rád vissza bús könyhullatással Néz szemem : Vesztve téged vésze boldogságom, Mindenem ! Örök bú. Tódúl a' felleg; barna éjbe vonja A' látkört, búsul a' sötét vidék. Sötét e' sziv is, hű szerelmem' honja, Beá a' bú gyászfátyla szöveték! Nem bírva terhét a' felhő könyekre Fakad, 's a' rózsa gyűjti gyöngyeit. Megtelt e' szív is, könyeim peregve Áztatják arcom' hervadt díszeit. Színekkel tarka ékesen szivárvány Ragyog keletről, szép derű' jele. Boriim örök, hajli, lánykám nem mosojg rám Szivárványként, hogy földerítene. Zivatar. Mit nekem hab ? mit nekem vész ? Én nem félem haragát; Kebelemnek pusztaságán'' Száz sirokko rohan át. Rajta, gyorsan evezőhöz, Talpra reszkető legény, Bár toronnyá nő a' hulláin, A' túlpartra szállok én. Köd borong ott, sűrű ködnek Kétségbarna éjjele; Lány, temetve mindörökre Légyen emléked bele; Mejj az égő szerelemmel Enyelegve játszliatál, Mejj hűséget esküvél és Ali mejj még is megcsalál. Rajta, bajtárs, csüggedetlen ! Nincsen messze már a' part; Bár izzadva férfiszívvel Mi kiálljuk a' vihart. Im, mi kép leng a' ködéjben ? Bíjoló, mint a' tavasz, Szőke fürttel — kék szemekkel — Hűtelen lány ! képed az. Hajh, nélküle nincsen élet! Vissza, izzadó legény, Bár Mátrává nő a' hullám, Vissza — hozzá — szállok én ! Újság. Figyeljetek, derék história! «Halljuk! Tovább! Na s' aztán !» A minap S'ient elragadtatás' tüzével egy Költő merészen mászta Helikon' Bércét, öröklétű hírkoszorút Tűzendő fürtibe a' fénytetőn. Már-már magas céljához ért, midőn Rémületes mennydörgés hallatik. ««Védj, szent Apollo !»» Újra mennydörög. Megborzad a' költő, 's uramfia ! A' méjbe lienterűl. «Hahahaha !» 'S ugyan mi dörge ? «A' boszús Olymp.» Nem. «Halljuk! halljuk!» Hát a' Múzsafi Nem legbővebben abrakolt — hasa. Változás. Míg a' földet gyász temette, Dúlván förgeteg felette Pusztaságnak vad telén, Mért virúla bájos éden Kebelemnek belsejében ? Mert rózsámat ölelém. Most, midőn a' szép tavasznak Uj virányi illatoznak A' mosojgó téreken, Mért vagyon tél kebelemben, Puszta, gyászos, véghetetlen ? Mert rózsám' nem ölelem. Csal Völgy' homáján, fák' hüsében, Kert megett, Zeng a' lantos hév szerelmi Éneket. Zeng, ha gyúl a' rózsahajnal Keleten, Ha nyugodni bérc megé a' Nap megyen. 'S szép tavasszal, nyár' hevén, hűs Őszön át Pengeti a' szerelemnek Hév dalát. 'S édes díja zengzetének A' leány Ha kacsingat által a' kert' Ajtaján. Jő a tél, és megnyil a' kert, És ragad Kebelére a' leány — más Boldogot. A' csalódott megy kínok' bús Éjjelén, 'S hallgat a' dal lantja' néma Idegén.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents