Vasárnapi Ujság – 1890

1890-01-26 / 4. szám - Petőfi Sándor: A betegséggel szomszéd a halál 59. oldal / Költemények - Petőfi Sándor: Szép levél 59. oldal / Költemények

2. SZÁM. 1890. XXXVII. ÉVFOLYAM. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Petőfi eddig ismeretlen költeményei. Petőfinek a muzeumban levő kéziratai közt két eddig ismeret­ VASÁRNAPI ÚJSÁG. 59. Ne vidd el tőlem, oh sors, hívemet... Megénekeltem már egy holt leányt... Ne kívánd, hogy két koporsó közé szoruljak, ne kívánd! Hagyd meg nekem, sors, hagyd meg őt nekem ! Hisz ő a dij egy olyan életért, A­mely beillik kínkeresztnek is, Ha nem nyer semmi bért, O mennyországom, földi örömem, Földi virágom, égi csillagom, Ő a mindenség reám nézve és Oda nem adhatom. Vagy vidd el őt kegyetlen hatalom, Vidd el, de véle így ha távozál... Egy tőr megnyitja szívem ajtaját, S lelkem utána száll. (Szatmár.) t. i. az ózon és hidrogénperoxid, gyors égésnél kép­ződik s hogy az a levegőbe jutva, a természetben az oxidáláson alapuló folyamatokban tevékeny részt vesznek, Ilosvay nagy számú kísérlettel bizonyítja be, hogy gyors égésnél azon sohasem képződik, hid­rogénperoxid pedig csak akkor, ha a láng vízzel van lehűtve. Utóbbi körülmény rendesen végbemenő égésnél nincs meg, tehát a közönségesen gyors égés­nek nevezett folyamatnál hidrogénperoxid sem képző­dik. Ellenben kimutatja azt, hogy minden gyors égésnél kevés nitrogén egyesül oxigénnel, s ennek következtében az égés­termékek között olyan is van, mely salétromos sav és salétromsav-képződést idéz elő. Az 5-ik számú czikkben arra a kérdésre felel, hogy „ Van-e a levegőben ózon és hidrogénperoxid ?» Számot vetvén azzal, hogy oxigénből ozon csak su­gárzó elektromos kisülésnél képződik, de elektromos szikra nem hozza létre, kijelenti, hogy a villámlás ózont nem termel, csak salétromos savat és salétrom­savat, épen úgy, miként ezt kicsinyben az elektro­mos szikra eszközli. Hidrogénperoxid sem képződ­hetik a levegőben ; legalább a hidrogénperoxidnak a levegőben való képződési feltételeiről még keve­sebbet mondhatunk, mint az ózonéról. Szerző nem elégszik meg a puszta tagadással, hanem kísérlete­ket végez annak eldöntésére, hogy ha, miként már évtizedek óta állítják, a levegőben ózon és hidrogén­peroxid van, ezek jelenlétét bebizonyítsa. Miután egyik kísérletnél két, másiknál öt hétig tartó hatás­nál mindkét test jelenlétére tagadó eredményt ka­pott, kimondja, hogy ez idő szerint a levegőben fog­lalt ózonról és hidrogénperoxidról beszélni oksze­rűtlen, mert a tudományos kutatásnak nincs hatal­mában csak legkisebb nyomukat is felismerni. En­nélfogva értékteleneknek jelenti ki mindazokat a meghatározásokat is, melyeket meteorológiai inté­zetekből a levegő ózontartalmáról idáig közzé­tettek. 6-dik czikkében azt állapítja meg, hogy a kiléleg­zett levegőben és a nyálban salétromos sav van. E kí­sérletei még egyrészről eddig is észlelt megfigyelé­seket erősítenek meg, másrészről azt is bizonyítják, hogy, miután a kilélegzett levegőben több a salétro­mos sav-kémhatást előidéző termék, mint a beléleg­zettben, a szervezetben a nitrogénnek oxigénnel ké­pezett vegyülete előállhat, s kétségessé teszi, hogy vájjon az eddig kimutatott hidrogénperoxid jelen van-e. A 7-dik czikkben arra a kérdésre szolgáltat fel­világosító adatokat, hogy a növények fejlődéséhez szükséges nitrogén miképen kerül ki a levegőből. Be­bizonyítja ugyanis, hogy a növények a levegőben foglalt salétromos-savas és salétromsavas ammóniu­mot fel­zinükön képesek megsűríteni, és a talajnak is megvan az a képessége, hogy ugyanezen termé­keket a levegőből az idővel arányos mennyiségben magába vegye. Mind e kérdések biztos eldöntésére alkalmas kém­szerekkel kellett rendelkeznie, melyeknek kipróbá­lása s előállításuk módja az 1-ső, 2-dik és 3-dik czikkben van leírva. Az eredményből elég legyen itt csak azt jegyezni fel, hogy az általa módosított Griess-féle kémyszerrel a salétromos savat fel lehet ismerni, ha egy sulyrész salétromos sav egy billió sulyrész vízben,­­ a salétromsavat pedig, ha egy sulyrész salétromsav 200 millió sulyrész vízben van feloldva. • Függelék» czimen négy ci­kket közöl. Az első­ben kimutatja, hogy permangansavas­ káliumból tö­mény ózont nem lehet fejleszteni; továbbá megálla­pítja annak okát, hogy ez az elegy néha miért ex­plodál olyan hevesen. A másodikban bebizonyítja, hogy megfordított lángban is (tehát akkor is, ha vi­lágító gázban ég el a levegő) képződik salétromos sav és felismeri, hogy ha a levegő nitrogénbioxiddal elegyejtve ég el világító gázban, cyan is képződik.­­ A harmadik czikkben a platinának egy érdekes tu­lajdonságát írja le, nevezetesen azt, hogy a platina elosztottsága szerint 180—360 fok között a nitro­gént szintén egyesíti oxigénnel, azonban ezt a köz­benjáró képességét aránylag rövid időn elveszti s csak huzamos állás közben kapja vissza. Végre a ne­gyedik czikkben azt írja le, hogy a nitrogén a hid­rogénáramban tisztított, finomul eloszlott vaspor lassú oxidálásakor is egyesül oxigénnel. Végig tekintve az értekezés érdekes adathalma­zán, örülnünk lehet, hogy hazánkban a khémia te­rén a Th­an tanár által megteremtett iránynak Ilos­vay ily sikeres követője. Ilosvaynak a Természet­tudományi Társulat keretében kifejtett eddigi tevé­kenysége kezeskedik arról, hogy a khemiának épen úgy tudományos mivelése, miként népszerűsítése te­kintetében a hozzá fűzötti reményeket megvalósítja.— Ha egy félszázad óta hirdetett igazságot, hogy a le­vegőben azon van, Ilosvay véglegesen még nem dön­tötte is meg, de az abba vetett hitet megingatta s nem bátorság, hanem tapasztalaton nyugvó meggyőződés kellett hozzá, hogy a tudományos világ érdeklődését az ügy tisztázásához járulni felhívta. len költeményt találtak, melyek ott tintával vasta­gon ki vannak húzva, de idők multával a tinta meg­barnult b a sorok olvashatókká lettek. A költemé­nyekről Ferenczi Zoltán ezeket irja a «Fővárosi Lapok»-ban. Petőfinek kéziratai az 184­7—49-diki költeményei­­ről a nemz. muzeum könyvtárának birtokában van­­nak Budapesten, a Petőfi kéziratok között. A mult évben, november havában, Petőfi életrajza szem­pontjából átvizsgálván e kéziratokat, azokban több kihúzott költeményre találtam és siettem azokat (a kihúzás daczára) elolvasni. A kihúzott költemé­nyek közül a «Koronázás,» egy fordítás Heinéből, már ismeretes, egy levél meg ki van vágva, melynek egyik oldalán a »Fölösleges aggalom», másikán a «Mézeshetek» volt. E kettő közül az első megjelen­vén az 1847-diki «Hazánk»-ban, Meltzl Hugó figyel­meztetésére azóta szintén ismeretes s benne van a Petőfi-kiadásokban. A szóbanforgó levelet a kézira­tokból hihetőleg a költő neje vágta ki, mert némileg kedvezőtlennek találta az említett költeményt, s ez­zel együtt a «Mézeshetek» is örökre elveszett vagy legalább lappang máig. A költő által kihúzott másik két költemény eredetéről, íratásuk idejéről a kö­vetkezőket mondhatjuk: «A betegséggel szomszéd a halál» czimü költemény a költő kéziratának 108-dik lapján van kihúzva s az 1847-iki költemények között a 49-dik. Irta Szatmá­ron, hová 1847 jul. 13-án este érkezett meg s a Szatmáron ez alkalommal irt költeményei közül az 5-dik. Közvetlenül előtte a «Jó ideje lement a nap» .. czimü áll s utána «Az elhagyott zászló.» A könyv­­ tartalma teljesen világos. Julia beteg volt, de mulé­konyan, s a fellobbanó kedélyű költő, kinek épen ez időben ezer egyéb oka is volt a lelki felindulá­sokra, e költeményben fejezte ki a Julia betegsége miatti kétségbeesését. A költeményt, összevetve a körülményeket, jul. 24-dike tájt irta, melyet még csak három költemény követ az «Augusztus 5 én» cziműig, melyben már eljegyzéséről szól (83-dik). Miért húzta ki utóbb a teljesen letisztázott s lapszá­mozott kötetből, mely minden tekintetben nyomda alá volt már elkészítve, nem tudható ; valamint ér­dekes az is, hogy egyetlen levelében sem emliti Julia e betegségét s utóbbi költeményeiben sem tesz rá vonatkozást. «Szép levél» czimü költeménye a költőnek kézirata 127-ik lapján van kihúzva s 1847-ből a 95-ik költe­ménye, (150 költemény közt, a mennyit t. i. 1847-ben irt). Áll az «(). B. kisasszonyhoz» czimü költemény után. A költemény tartalma magamagát eléggé megmagyarázza. Júlia bántó levelet irt, melyre a költő fájdalma hevesen tört ki s ezt fejezi ki a költemény. Petőfi ekkor már Szatmáron volt, hová, mint uti leveleiből (XIV.) tudjuk, jul. 13-án este érkezett meg s minthogy az esküvőig, szept.8-ig, nem volt szabad­­ Júliát meglátogatnia, be leve­lezést folytattak. Petőfi ez idő alatt számos költe­ményt irt s a «Szép levél» a Szatmáron irt költemé­nyek közül a 21 -ik. Természetesen ily adatokra csak a költő kéziratának tanulmányozása vezet rá , mert a kézenforgó kiadások megfoghatatlan bölcseségből a legbolondabb sorrendben adják a költő költemé­nyeit, a mi pedig épen Petőfi költeményeinél rend­kívüli hiba, kinek költeményei nyomán kisérik éle­tét. Ekközben aug. 5-én megtörtént a jegyváltás (1. «Auguszt. 5-én»» czimü költeményét, s általában a tilalom daczára ki-kirándult máskor is Erdődre, mint Aranynak aug. 17-ről irja. Szatmáron még szept. 8-ig, esküvőjéig ült s utolsó költeménye, me­lyet ott irt «Azokon a szép kék hegyeken tul...» czimü a sorozatban a 107-ik. Tehát a «Szép levél» után még 12 költeményt irt esküvője előtt. E szerint a «Szép levél* az eljegyzése utáni időből, augusztus 20-ika tájáról való s a költő még két költeményében tesz róla említést. A «Megbántott a rózsám...» cziműben azt mondja el, hogy mint békéltek meg az első találkozáskor, mely a sorozatban a 96-dik s nyomban a «Szép levél» után következik; a 99-dik­ben «Csak ugy omlanak most hozzám...» cziműben meg igy szól: «Csak úgy omlanak most h­ozzám A szebbnél-szebb levelek! Minap eg­­gyel kedvesem majd Szivem repesztette meg» .... Ebben tehát világosan a fenti levélre czéloz. E köl­teménye, melyet szemmel láthatóan felesége iránti gyöngédségből húzott ki, valóságos hiány volt köl­teményei között, mely kiegészíti a költő szerelmi életének külső és belső történetét. A két költeményt itt közöljük : I. A betegséggel szomszéd a halál... A betegséggel szomszéd a h­alál. Gyógyulj meg édes, szép menyasszonyom ! Mivé leszek, h­a ajkaid helyett Fejfádat csókolom ? Itt hagynál engem ? engem­ és miért­? Hogy minél elébb föl az égbe menj ? Szebb lesz neked, szebb lesz velem a föld, Mint nélkülem a menny. A püspök atyafisága, regény két kötetben, írta Iványi Ödön. Hosszabb idő óta nem igen jelent meg kevésbbé ismert szerzőtől könyv a tehetség annyi határozott jelével, annyi komoly igén­nyel a figyelembe való vevésre, mint ez a regény. Kész írót mutat be, ki magvas tehetség, s írói tulajdonai nem közönségesek. «A püspök atyafisága» nem kísérlet, hanem jó regény. Szerkezeti hibája van elég, meséje szerteszét ágazik, hőse nem rokonszenves, nincs is benne kellő cselekvő erő; másik fő alakja (egy leány) szintén passzív, hanem a mű maga minden részében irodalmi színvonalon áll, még­pedig tisztes­séges színvonalon. Elejétől végig érdekel, szépen, sokszor erőteljesen írva, köznapi helyek nélkül. A szerzőnek van eszméje, azokhoz a kifejezés szabatos­ságát és formaságát is megtalálja. Van élénk érzéke és megfigyelése az élet iránt. Alakját biztos kézzel festi, s mélyebben is bírja jellemezni. A reális élet­hez vonzódik ; hatással voltak rá a franczia natura­listák, de nem utánzó , eredeti tehetséggel dolgozik. A regény tárgya sem a megszokott. A forrongó magyar társadalmat igyekszik festeni, melyben emelkedők és sülyedők küzdenek, hogy új helyet foglaljanak, vagy megtartsák a régit, ha kell minden áron. A közéletnek nem egy ismert eseményét dol­gozta föl a regényben, sőt bele­vette néhány alakját is, a­nélkül, hogy pasquilt írna, vagy személyeket bántana, mert mindent saját költői tendencziájára használ föl. «A püspök atya­fisága» nem épen találó czim, mert a mire ez vonatkozik, az a regény első epizódjai közt van, az pedig később mellékes lesz. Itt is úgy látszik, hogy közelebb múlt idők ese­ményei lebegtek előtte, valamelyik püspök (a többi közt) a­ki után nagyon megrongálva maradt a püs­pökség vagyona, melyet az atyafiság kiélt, mint jószágigazgatók, bérlők. A püspök atyafiságát Bacsóéknak nevezi a szerző, s ennek a nagy család­nak tagjai szerepelnek a regényben. Miután a püspö­köt kifosztották s miután a jólelkű püspök meg­halt, az atyafiság feljön Budapestre, a hol szintén van egy hatalmas Bacsó, a ki épen most emelkedik. II. Szép levél... Szép levél, a melyet írtál, Életemnek élete! Benne elméd minden fénye S szíved minden melege. Oly forróan fested és oly Édesen szerelmedet, Es, ki hinné ? nekem még­is Fáj, nagyon fáj leveled. Egy redő ült homlokomra, A midőn elolvasám, S a redő fáj, mintha késsel Hasították volna rám. Leveled virágbokor, de Kígyó lappang a tövén. Keresem én, nem lelem meg, De csípését érzem én. Készakarva vagy nem tudva Bántod ekkép lelkemet ? Mely téged oly véghetetlen­ Es csak tégedet szeret. Ez kellett tehát egészen, Hogy az üssön új sebet, A kinek megorvosolni kén a régiebbeket. Fuldokoltam a habokban, S kezemet fölemelém ... S te, hogy mélyebben taszíts be, Csak azért jöttél felém. Jer, leány, és csendesíts le, Jer, s nyugtass meg engemet, Mert az első sziklakőnél Szétloc­csantom fejemet. (Szatmár.) PETŐFI SÁNDOR.

Next