Vasárnapi Ujság – 1899
1899-07-09 / 28. szám - A Petőfi-ünnep 470. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - Szarvas Gábor szobrának leleplezése (képpel) 470. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - Trefort emlékezete Homonnán (képpel). Kerekes György 470. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
470 VASÁRNAPI ÚJSÁG. kodás nélkül fegyverszünetet kötöttek tehát két esztendőre. Mind a két nép hazatért szállására, megegyezni azonban nem tudott. Végre a longobárdok az avarokat hívták segítségül, követeik által ezeket mondván az avaroknak : Egyesüljenek velők a gepidák kiirtására és közösen osztozzanak e nép kincsein és földjein. Az avarok majd nyugodtan és boldogan élhetnek, mint az egész Scythia urai; nagyon könnyen elfoglalhatják Thraciát, fölverhetnek minden görög tartományt s egész Bizánczig nyomulhatnak. Az avar kagán sokáig úgy mutatta, hogy nem látja be ennek a háborúnak a czélját s hogy volna ugyan ereje hozzá, de nem akar belebocsátkozni. Végre sok sürgetés után kijelentette, hogy csak úgy ad segítséget, ha a longobardok azonnal átengedik neki minden marhájuk tizedrészét, győzelem esetében pedig a gepidák egész földjét, valamint a zsákmány felét. A longobárdok elfogadták az egyezséget s így aztán a két nép serege egyesülten támadta meg a gepidákat. Valahol Újvidék környékén történt a csata, melyben 40—60,000 ember esett el magával Kunimunddal a gepida királlyal együtt, kit maga Alboin a longobard király vágott le. A longobárdok győzelme teljes volt. Roppant zsákmányt, tömérdek foglyot ejtettek. Ezek közt volt Rosamunda, a szép gepida királyleány is, ki atyja gyilkosának, Alboinnak keze közé jutott. A győztes longobard király levágatta az elesett gepida királynak fejét, hogy ivóserleget csináltasson belőle . Paulus szerint olyan vérengzést vitt végbe, hogy a népes seregből hírmondó is alig maradt, a hatalmas gepida birodalom pedig megsemmisült. Ez történt 567-ben. Most már Alboin hozzálátott, hogy népeivel együtt az elfoglalandó Itáliába telepedhessen át. De nagy hadserege mellett is kétségesnek tartotta vállalatát s nem akart Italiába úgy távozni, hogy végkép feladja Pannoniához való jogát. Úgy szerződött hát az avarokkal, hogy átengedi ugyan nekik pannóniai szállásait, ezeket azonban az avarok kétszáz esztendőn belül bármikor kötelesek visszaadni, ha nem tetszenek az új haza, vagy onnan valamely oknál fogva ki kellene vonulniok. Amilyen szokatlan volt ez a kikötés egy nemzetközi szerződésben, és olyan példátlan a longobárdoknak az a tette, hogy pannóniai szállásaikat elindulásuk napján fölperzselték, módosabb lakosait pedig a magukkal való kivándorlásra kényszerítették. A longobárdok 568 ápril 2-án, húsvét másodnapján keltek útra feleségeikkel, gyermekeikkel, vagyonukkal, jószágukkal együtt, miután Magyarországon 34 évig állott fenn államuk. Valóban, példátlan esemény a világtörténelemben, hogy egy népnek honfoglaló útra való indulását s egy másik népnek, az avarnak honfoglalását ilyen naptári pontossággal lehessen meghatározni. A mely nap elindultak Magyarország utolsó államalkotó germánjai, ugyanaz nap lettek az avarok is Magyarország urai. A következő pár század alatt mind a két nép lassanként elenyészett. Az avaroknak csak a neve maradt fenn a történelemben s a longobárdoknak is szintén csak a nevét őrzi éjszaki Olaszország egyik tartománya, Lombardia, akkor vallás- és közoktatásügyi miniszter nyitotta meg. A tanulóság kegyelete jeléül önképzőkörét «Trefort-kör »-nek nevezte el s folyó évi június 29-én gránit emléktáblával jelölte meg a jeles férfiú születési házát. A leleplezési ünnepély nagy fénnyel, a város minden rendű és rangú lakosságának jelenlétében folyt le. Kováts József igazgató megnyitója után Kerekes György tanár, a Trefortkör elnöke vázolta Trefort életét és jellemezte működését. Klár Sándor tanuló Szász Károlynak Trefort halálára írt ódáját szavalta el. Az Akadémia nevében Ballagi Géza jogtanár és akadémiai tag, a város nevében Cseley Gusztáv nyugalmazott járásbíró koszorúzta meg a az emléktáblát. A család nevében Szalay Imre, Nemzeti Muzeum igazgatója, kinek neje Trefort leánya volt, meghatott hangon mondott köszönetet az ifjúságnak. Nemes Lajos zemplénmegyei kir. tanfelügyelő pedig Wlassics miniszter képviseletében fejezte ki elismerését a kegyeletes tett fölött. Az ünnepély végén az ifjúság énekkara Ugray Lajos tanár vezetése mellett a Hymnuszt és a Szózatot énekelte el, mivel a szép ünnepély véget ért. Kerekes György: TREFORT EMLÉKEZETE HOMONNÁN. Kegyeletes ünnepély folyt le junius hó 29-én Homonnán. E városnak, mely hazánk éjszakkeleti szélén, pár órányira fekszik a galicziai határtól, lakossága pár évtizeddel ezelőtt még jóformán teljesen tót volt, ma azonban nincs benne ember, aki ahogy úgy, de ne tudna magyarul. S e szép és nagy jelentőségű eredmény az iskoláknak, különösen pedig a 23 évvel ezelőtt ott felállított s azóta felső kereskedelmi iskolával kibővített polgári iskolának köszönhető, melynek hazafias tanári kara nemcsak a tanulók lelkébe öntötte bele a magyar nyelv és magyar haza szeretetét, hanem eltöltötte azzal az egész város társadalmát, sőt környékét is. Az iskolát a város közönsége saját filléreiből építtette fel s Trefort Ágost, a város szülötte, SZARVAS GÁBOR SZOBRÁNAK LELEPLEZÉSE. A magyar tanárok kara emelte Szarvas Gábornak, a magyar nyelv tisztasága védőjének a szobrot, s a magyar tanárok július 2-iki országos közgyűlésének megnyitó napján avatták fel. A mellszobor az akadémia előtti befásított tér egyik sarkában áll, melynek közepén Széchenyi nagy álló szobra emelkedik. A liget másik sarkában Salamon Ferencz történetírónk szobrát fogják elhelyezni. Beöthy Zsolt, ki a tanárok gyűlésén mint elnök a megnyitó beszédet tartotta, Szarvas Gábor emlékének is kegyeletes szavakat szentelt. A gyűlés, melyet az akadémiában tartottak, az ülés után 11 órakor levonult a térre, hol már nagy közönség gyűlt össze. Az akadémia nevében megjelent Gyulai Pál, a főváros részéről 1 falmos János polgármester, az iskolaegyesület részéről Gerlóczy Károly, stb. Ott volt Szarvas Gábor özvegye is. A szobor kőtalpán öt díszes koszorú nyugodott és pedig az Akadémiáé, a filológiai társaságé, az országos középiskolai tanáregyesületé, a természettudományi társulaté s az özvegyé. Wlassics közoktatásügyi miniszter, kit hivatalos dolgai Bécsben tartottak, innen küldött táviratot. Az ünnepélyt az állami vasutak munkás-dalköre a «Szózat» eléneklésével nyitotta meg. Aztán Beöthy Zsolt mondott beszédet. «Szarvas Gábor a magyar nyelv szeretetét — úgymond, — a tudomány szeretetével ezerek és ezerek szivében forrasztotta össze, amazt megnemesítvén, emezt fölemelvén. Félszázad óta tudott elsőbben és igazán iskoláink lelkéhez férkőzni; munkássága egész magyar nyelvtanításunkba ij lelket vitt, mély és egyetemes érdeklődést, mely őket új és erős kapcsokkal fűzi a nemzeti lélekhez. Ne csak tudását ünnepeljük, hanem erkölcsét is ; messzeható tekintetét, erős meggyőződését, szívós kitartását, égő lelkesedését. Nézetei, állításai lehettek és lehetnek vitásak, de ha mind megdőlnének is, ha nyelvünk egész tudományát új mesterektől tanulnánk is, erkölcsével, hatásával és ennek tanulságaival Szarvas Gábor akkor is mestere és mintaképe marad a magyar tudósnak és a magyar tanárnak. Maradjon is mindenha. E szobor bizonyságot tesz róla, hogy mi, az ő egyszerű társai, kik közül kiemelkedett, megértettük tanítását. Íme az első szobor, melyet középiskolák tanárai tanártársuknak emeltek, magyar földön áll és magyar tudóst dicsőít. Legyen örök, mint az igazság és az érzés, a mely állította!» A lelkesen megéljenzett beszéd után Sajó Sándor jászberényi tanár szavalta el hatással alkalmi költeményét. A vers egy része így hangzik : Diadalmas lelke leszáll most ez éretbe, — Várja őt örömmel ő, a legnagyobb, — Büszke hódolattal bátran megy elébe : Te vagy az örök láng, én részed vagyok. Ott küzdöttem én is — egymagam egy tábor, — A te dicsőséges, szent zászlód alatt . . . A te dicsőséged millió sugarából Adsz-e, Legnagyobbunk, egy szál sugarat? S nézd, a szobor mozdul, fényes magasából lm lehajlik hozzá, kezet fog vele, S együtt álmodoznak erős magyarságról, Fölbuzduló hittel, szent lánggal tele . . . Oh, e hitnek, lángnak, ha csak egy sugára Megilleti szívünk, el nem veszhetünk, Soha meg nem dőlhet a magyarság vára, Ha a hősök lelke együtt küzd velünk ! Magyarság harczosi szívben egybeforrva. Álljunk ide sorba, mint a katonák, Nézzünk diadallal, hittel e szoborra, Nemzeti nyelvünkért így küzdjünk tovább ! És míg koszorúját megfonja a hála, Lelke megihlessen híven, igazán, Zengjen ez a lélek, ajkról ajkra szállva, Igaz magyar szóban az egész hazán. A tetszést aratott költemény után Kofer Károly főigazgató, a tanáregyesület elnöke fölkérte a polgármestert a szobor átvételére. Hilmos polgármester emelkedett szavakban mondott köszönetet. A programmot az államvasutak munkásdalárdája a Himnusszal fejezte be. A szoborról Beöthy beszéde alatt hullt le a lepel. Jankovics Gyula műve jó hatást tett a jelenlevőkre. Az ünnepélyt az «István főherczeg» fogadóban lakoma követte. A PETŐFI-ÜNNEP ELŐKÉSZÜLETEI. Július 31-ikén lesz ötven éve, hogy Petőfi eltűnt a fehéregyházai csatasíkon. Ez a nap a magyar kultúrának emlékezetes napja, mert egyik nagy költőjét vette magához a halhatatlanság. Az ország azon emlékezetes helyein, hol Petőfi megfordult, hová viszontagságos életének szálai szövődnek, meg is ülik. A kegyelet azonban országos ünneplés után sóvárog. Erről intézett kérdést a képviselőház július 4 iki ülésében Bátkay László képviselő, a függetlenségi párt tagja és író. A miniszter nyomban válaszolt, s ez bízvást kielégítheti az ország kegyeletét. Bátkay László interpellácziójának ez a veleje. E hó 30-án lesz 50 éve, hogy Petőfi Sándor meghalt a segesvári síkon. Petőfinek már meghódolt a halhatatlanság. Az ő dicsőségéhez nem adhat a nemzet, abból csak nyerhet és vehet. Ezért kell őt megünnepelni. Ő nemcsak minden idők legnagyobb lírikusa, hanem a magyar hazaszeretet glóriás alakja, aki akkor vérzik el, midőn hona szabadságáért harczol. Művei a szabadság és hazaszeretet forrása. Már pedig a magyar politikának, és különösen a közoktatási politikának nem alfája és omegája-e a hazaszeretet ? A midőn tehát a törvényhozás Petőfi emlékéhez járul, csak erősödni megy a hazaszeretethez. És mert halála összeforr a nagy idők emlékével, ama nagy időkével, melyekben nemzet lett a nemzet és alakult a parlament, melynek utódai vagyunk , hódolni neki tehát kötelességünk. Részletezi ezután, hogy a nemzetnek sok volt a mulasztása eddig. Nincs Petőfi-ház. Az Akadémiának van Goethe-szobája, de nincs Petőfi-szobája. Művei a népnek most is drágák : filléres kiadásokat kell rendezni. Ezzel szemben fölemlíti, hogy a segesvári síkon levő emléket, az ott elesett Skariatin tábornok emlékszobrát nyugdíjazott orosz katonák gondozzák, Petőfi sírjának azonban nincs gondozója. Indítványt azonban mindezek daczára nem akar tenni. Ez a kormány kötelessége, és hiszi, hogy a kormány sietni is fog teljesíteni. A következő kérdést intézi a miniszterhez : Szándékozik-e a közoktatásügyi miniszter úr Petőfi Sándor halálának ötvenéves évfordulója közeledtével a kormány nevében sürgősen előterjesztést tenni az iránt, hogy a nemzet és törvényhozás ezen az ünnepen hogyan legyen képviseltetve ? Továbbá az iránt, hogy a nemzet és tövényhozása halhatatlan költője iránti háláját méltóan miként rójja le ? Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter azonnal felelt. Azt gondolja, minden jó hazafi érzelemvilágának húrjain szólott Rátkay. Amit ő a nagy költőknek a hatásáról mondott, nincs itt a házban senki, aki ellenkező véleményben volna. Mindenki tudja, hogy a nagy költőknek a nemzeti érzés fejlesztésére minő rendkívüli hatásuk van, minő kulturális eszköz ez, minő hatalmasan kell ápolnia ezt mindenkinek, akinek kötelessége a nemzeti kultúrának az ügyét előmozdítani és így különösen szólónak, aki ez idő szerint a kultúra ügyeinek hivatalos őre. Azt is helyesli, hogy Petőfit nem kell politikai kérdéssé tenni. Ez nagy hiba is volna: nem is lehet ez politika, mert Petőfi a nemzet egyetemének nagy költője, Petőfi a nemzet büszkesége és dicsősége, őt semmiféle párt a maga részére le nem foglalhatja. Petőfi Sándor a nemzet egyeteméé és a nemzet egyetemének kell az ő emlékéről ahhoz méltóan gondoskodni. Azt is mondotta Rátkay, hogy ilyen nemzeti és hazafias ünnepélyekről a kormány távol szokta magát tartani. Nem tudja, hogy mire vonatkozik ez, de őt e tekintetben vád nem illetheti. Meg szokott ragadni minden ily alkalmat, hogy a kormányzatára bízott minisztérium képviselve legyen. Vagy maga szokott megjelenni ilyen ünnepélyeknél és maga tartja a beszédeket, vagy pedig kiváló egyénekkel képviselteti magát minden nevezetesebb kulturális ünnepnél. Az interpelláczió két kérdésből áll. Az egyik az, hogy szándékozik-e a közoktatásügyi miniszter Petőfi Sándor halálának 50 éves évfordulója közeledtével a kormány nevében sürgősen előterjesztést tenni, az iránt, hogy a nemzet és törvényhozása