Vasárnapi Ujság – 1899

1899-07-09 / 28. szám - A Petőfi-ünnep 470. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - Szarvas Gábor szobrának leleplezése (képpel) 470. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - Trefort emlékezete Homonnán (képpel). Kerekes György 470. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények

470 VASÁRNAPI ÚJSÁG. kodás nélkül fegyverszünetet kötöttek tehát két esztendőre. Mind a két nép hazatért szállására, meg­egyezni azonban nem tudott. Végre a longo­bárdok az avarokat hívták segítségül, követeik által ezeket mondván az avaroknak : Egyesüljenek velők a gepidák kiirtására és közösen osztozzanak e nép kincsein és föld­jein. Az avarok majd nyugodtan és boldogan élhetnek, mint az egész Scythia urai; nagyon könnyen elfoglalhatják Thraciát, fölverhetnek minden görög tartományt s egész Bizánczig nyomulhatnak. Az avar kagán sokáig úgy mutatta, hogy nem látja be ennek a háborúnak a czélját s hogy volna ugyan ereje hozzá, de nem akar bele­bocsátkozni. Végre sok sürgetés után kijelen­tette, hogy csak úgy ad segítséget, ha a longo­bardok azonnal átengedik neki minden marhá­juk tizedrészét, győzelem esetében pedig a ge­pidák egész földjét, valamint a zsákmány felét. A longobárdok elfogadták az egyezséget s így aztán a két nép serege egyesülten támadta meg a gepidákat. Valahol Újvidék környékén történt a csata, melyben 40—60,000 ember esett el magával Kunimunddal a gepida királ­lyal együtt, kit maga Alboin a longobard király vágott le. A longobárdok győzelme teljes volt. Roppant zsákmányt, tömérdek foglyot ejtettek. Ezek közt volt Rosamunda, a szép gepida király­leány is, ki atyja gyilkosának, Alboinnak keze közé jutott. A győztes longobard király le­vágatta az elesett gepida királynak fejét, hogy ivóserleget csináltasson belőle . Paulus szerint olyan vérengzést vitt végbe, hogy a népes sereg­ből hírmondó is alig maradt, a hatalmas gepida birodalom pedig megsemmisült. Ez történt 567-ben. Most már Alboin hozzá­látott, hogy népeivel együtt az elfoglalandó Itáliába telepedhessen át. De nagy hadserege mellett is kétségesnek tartotta vállalatát s nem akart Italiába úgy távozni, hogy végkép feladja Pannoniához való jogát. Úgy szerződött hát az avarokkal, hogy átengedi ugyan nekik pannóniai szállásait, ezeket azonban az avarok kétszáz esztendőn belül bármikor kötelesek visszaadni, ha nem tetszenek az új haza, vagy onnan valamely oknál fogva ki kellene vonulniok. A­milyen szokatlan volt ez a kikötés egy nemzetközi szerződésben, és olyan példátlan a longobár­doknak az a tette, hogy pannóniai szállásaikat elindulásuk napján fölperzselték, módosabb lakosait pedig a magukkal való kivándorlásra kényszerítették. A longobárdok 568 ápril 2-án, húsvét másod­napján keltek útra feleségeikkel, gyermekeik­kel, vagyonukkal, jószágukkal együtt, miután Magyarországon 34 évig állott fenn államuk. Valóban, példátlan esemény a világtörténe­lemben, hogy egy népnek honfoglaló útra való indulását s egy másik népnek, az avarnak honfoglalását ilyen naptári pontossággal lehes­sen meghatározni. A mely nap elindultak Magyarország utolsó államalkotó germánjai, ugyanaz nap lettek az avarok is Magyarország urai. A következő pár század alatt mind a két nép lassanként elenyészett. Az avaroknak csak a neve maradt fenn a történelemben s a longo­bárdoknak is szintén csak a nevét őrzi éjszaki Olaszország egyik tartománya, Lombardia, akkor vallás- és közoktatásügyi miniszter nyi­totta meg. A tanulóság kegyelete jeléül ön­képzőkörét «Trefort-kör »-nek nevezte el s folyó évi június 29-én gránit emléktáblával jelölte meg a jeles férfiú születési házát. A leleplezési ünnepély nagy fén­nyel, a vá­ros minden rendű és rangú lakosságának jelen­létében folyt le. Kováts József igazgató meg­nyitója után Kerekes György tanár, a Trefort­kör elnöke vázolta Trefort életét és jellemezte működését. Klár Sándor tanuló Szász Károly­nak Trefort halálára írt ódáját szavalta el. Az Akadémia nevében Ballagi Géza jogtanár és akadémiai tag, a város nevében Cseley Gusztáv nyugalmazott járásbíró koszorúzta meg a az emléktáblát. A család nevében Szalay Imre, Nemzeti Muzeum igazgatója, kinek neje Trefort leánya volt, meghatott hangon mondott köszönetet az ifjúságnak. Nemes Lajos zemp­lénmegyei kir. tanfelügyelő pedig Wlassics mi­niszter képviseletében fejezte ki elismerését a kegyeletes tett fölött. Az ünnepély végén az ifjúság énekkara Ugray Lajos tanár vezetése mellett a Hymnuszt és a Szózatot énekelte el, mivel a szép ünnepély véget ért. Kerekes György: TREFORT EMLÉKEZETE HOMONNÁN. Kegyeletes ünnepély folyt le junius hó 29-én Homonnán. E városnak, mely hazánk éjszak­keleti szélén, pár órányira fekszik a galicziai határtól, lakossága pár évtizeddel ezelőtt még jóformán teljesen tót volt, ma azonban nincs benne ember, a­ki a­hogy úgy, de ne tudna magyarul. S e szép és nagy jelentőségű ered­mény az iskoláknak, különösen pedig a 23 évvel ezelőtt ott felállított s azóta felső keres­kedelmi iskolával kibővített polgári iskolának köszönhető, melynek hazafias tanári kara nem­csak a tanulók lelkébe öntötte bele a magyar nyelv és magyar haza szeretetét, hanem el­töltötte azzal az egész város társadalmát, sőt környékét is. Az iskolát a város közönsége saját filléreiből építtette fel s Trefort Ágost, a város szülötte, SZARVAS GÁBOR SZOBRÁNAK LELEPLEZÉSE. A magyar tanárok kara emelte Szarvas Gábor­nak, a magyar nyelv tisztasága védőjének a szob­rot, s a magyar tanárok július 2-iki országos köz­gyűlésének megnyitó napján avatták fel. A mell­szobor az akadémia előtti befásított tér egyik sar­kában áll, melynek közepén Széchenyi nagy álló szobra emelkedik. A liget másik sarkában Salamon Ferencz történetírónk szobrát fogják elhelyezni. Beöthy Zsolt, ki a tanárok gyűlésén mint elnök a megnyitó beszédet tartotta, Szarvas Gábor emlé­kének is kegyeletes szavakat szentelt. A gyűlés, melyet az akadémiában tartottak, az ülés után 11 órakor levonult a térre, hol már nagy közönség gyűlt össze. Az akadémia nevében megjelent Gyu­lai Pál, a főváros részéről 1 falmos János polgármes­ter, az iskolaegyesület részéről Gerlóczy Károly, stb. Ott volt Szarvas Gábor özvegye is. A szobor kőtalpán öt díszes koszorú nyugodott és pedig az Akadémiáé, a filológiai társaságé, az országos közép­iskolai tanáregyesületé, a természettudományi tár­sulaté s az özvegyé. Wlassics közoktatásügyi minisz­ter, kit hivatalos dolgai Bécsben tartottak, innen küldött táviratot. Az ünnepélyt az állami vasutak munkás-dalköre a «Szózat» el­éneklésével nyitotta meg. Aztán Beöthy Zsolt mondott beszédet. «Szarvas Gábor a magyar nyelv szeretetét — úgymond, — a tudomány sze­retetével ezerek és ezerek szivében forrasztotta össze, amazt megnemesítvén, emezt fölemelvén. Félszázad óta tudott elsőbben és igazán iskoláink lelkéhez férkőzni; munkássága egész magyar nyelv­tanításunkba i­j lelket vitt, mély és egyetemes ér­deklődést, mely őket új és erős kapcsokkal fűzi a nemzeti lélekhez. Ne csak tudását ünnepeljük, ha­nem erkölcsét is ; messzeható tekintetét, erős meg­győződését, szívós kitartását, égő lelkesedését. Né­zetei, állításai lehettek és lehetnek vitásak, de ha mind megdőlnének is, ha nyelvünk egész tudomá­nyát új mesterektől tanulnánk is, erkölcsével, hatá­sával és ennek tanulságaival Szarvas Gábor akkor is mestere és mintaképe marad a magyar tudósnak és a magyar tanárnak. Maradjon is mindenha. E szobor bizonyságot tesz róla, hogy mi, az ő egyszerű társai, kik közül kiemelkedett, megértettük tanítá­sát. Íme az első szobor, melyet középiskolák tanárai tanártársuknak emeltek, magyar földön áll és ma­gyar tudóst dicsőít. Legyen örök, mint az igazság és az érzés, a mely állította!» A lelkesen megéljenzett beszéd után Sajó Sán­dor jászberényi tanár szavalta el hatással alkalmi költeményét. A vers egy része így hangzik : Diadalmas lelke leszáll most ez éretbe, — Várja őt örömmel ő, a legnagyobb, — Büszke hódolattal bátran megy elébe : Te vagy az örök láng, én részed vagyok. Ott küzdöttem én is — egymagam egy tábor, — A te dicsőséges, szent zászlód alatt . . . A te dicsőséged millió sugarából Adsz-e, Legnagyobbunk, egy szál sugarat? S nézd, a szobor mozdul, fényes magasából lm lehajlik hozzá, kezet fog vele, S együtt álmodoznak erős magyarságról, Fölbuzduló hittel, szent lánggal tele . . . Oh, e hitnek, lángnak, ha csak egy sugára Megilleti szívünk, el nem veszhetünk, Soha meg nem dőlhet a magyarság vára, Ha a hősök lelke együtt küzd velünk ! Magyarság harczosi­ szívben egybeforrva. Álljunk ide sorba, mint a katonák, Nézzünk diadallal, hittel e szoborra, Nemzeti nyelvünkért így küzdjünk tovább ! És míg koszorúját megfonja a hála, Lelke megihlessen híven, igazán, Zengjen ez a lélek, ajkról ajkra szállva, Igaz magyar szóban az egész hazán. A tetszést aratott költemény után K­ofer Károly főigazgató, a tanáregyesület elnöke fölkérte a pol­gármestert a s­zobor átvételére. H­ilmos polgármes­ter emelkedett szavakban mondott köszönetet. A programmot az államvasutak munkásdalárdája a Himnus­szal fejezte be. A szoborról Beöthy beszéde alatt hullt le a lepel. Jankovics Gyula műve jó hatást tett a jelenlevőkre. Az ünnepélyt az «István főherczeg» fogadóban lakoma követte. A PETŐFI-ÜNNEP ELŐKÉSZÜLETEI. Július 31-ikén lesz ötven éve, hogy Petőfi eltűnt a fehéregyházai csatasíkon. Ez a nap a magyar kul­túrának emlékezetes napja, mert egyik nagy köl­tőjét vette magához a halhatatlanság. Az ország azon emlékezetes helyein, hol Petőfi megfordult, hová viszontagságos életének szálai szövődnek, meg is ülik. A kegyelet azonban országos ünneplés után sóvárog. Erről intézett kérdést a képviselőház július 4 iki ülésében Bátkay László képviselő, a függet­lenségi párt tagja és író. A miniszter nyomban vála­szolt, s ez bízvást kielégítheti az ország kegyeletét. Bátkay László interpellácziójának ez a veleje. E hó 30-án lesz 50 éve, hogy Petőfi Sándor meghalt a segesvári síkon. Petőfinek már meghódolt a hal­hatatlanság. Az ő dicsőségéhez nem adhat a nem­zet, abból csak nyerhet és vehet. Ezért kell őt meg­ünnepelni. Ő nemcsak minden idők legnagyobb lírikusa, hanem a magyar hazaszeretet glóriás alakja, a­ki akkor vérzik el, midőn hona szabadságáért harczol. Művei a szabadság és hazaszeretet forrása. Már pedig a magyar politikának, és különösen a közoktatási politikának nem alfája és omegája-e a hazaszeretet ? A midőn tehát a törvényhozás Petőfi emlékéhez járul, csak erősödni megy a hazaszeretet­hez. És mert halála összeforr a nagy idők emléké­vel, ama nagy időkével, melyekben nemzet lett a nemzet és alakult a parlament, melynek utódai va­gyunk , hódolni neki tehát kötelességünk. Részle­tezi ezután, hogy a nemzetnek sok volt a mulasz­tása eddig. Nincs Petőfi-ház. Az Akadémiának van Goethe-szobája, de nincs Petőfi-szobája. Művei a népnek most is drágák : filléres kiadásokat kell ren­dezni. Ezzel szemben fölemlíti, hogy a segesvári síkon levő emléket, az ott elesett Skariatin tábornok emlékszobrát nyugdíjazott orosz katonák gondozzák, Petőfi sírjának azonban nincs gondozója. Indítványt azonban mindezek daczára nem akar tenni. Ez a kormány kötelessége, és hiszi, hogy a kormány sietni is fog teljesíteni. A következő kérdést intézi a mi­niszterhez : Szándékozik-e a közoktatásügyi minisz­ter úr Petőfi Sándor halálának ötvenéves évfordulója közeledtével a kormány nevében sürgősen előter­jesztést tenni az iránt, hogy a nemzet és törvény­hozás ezen az ünnepen hogyan legyen képvisel­tetve ? Továbbá az iránt, hogy a nemzet és tövény­hozása halhatatlan költője iránti háláját méltóan miként rójja le ? Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter azonnal felelt. Azt gondolja, minden jó hazafi érzelemvilágá­nak húrjain szólott Rátkay. A­mit ő a nagy költők­nek a hatásáról mondott, nincs itt a házban senki, a­ki ellenkező véleményben volna. Mindenki tudja, hogy a nagy költőknek a nemzeti érzés fejlesztésére minő rendkívüli hatásuk van, minő kulturális eszköz ez, minő hatalmasan kell ápolnia ezt mindenkinek, a­kinek kötelessége a nemzeti kultúrának az ügyét előmozdítani és így különösen szólónak, a­ki ez idő szerint a kultúra ügyeinek hivatalos őre. Azt is he­lyesli, hogy Petőfit nem kell politikai kérdéssé tenni. Ez nagy hiba is volna: nem is lehet ez politika, mert Petőfi a nemzet egyetemének nagy költője, Petőfi a nemzet büszkesége és dicsősége, őt semmi­féle párt a maga részére le nem foglalhatja. Petőfi Sándor a nemzet egyeteméé és a nemzet egyetemé­nek kell az ő emlékéről ahhoz méltóan gondoskodni. Azt is mondotta Rátkay, hogy ilyen nemzeti és haza­fias ünnepélyekről a kormány távol szokta magát tartani. Nem tudja, hogy mire vonatkozik ez, de őt e tekintetben vád nem illetheti. Meg szokott ragadni minden ily alkalmat, hogy a kormányzatára bízott minisztérium képviselve legyen. Vagy maga szokott megjelenni ilyen ünnepélyeknél és maga tartja a beszédeket, vagy pedig kiváló egyénekkel képvisel­teti magát minden nevezetesebb kulturális ünnep­nél. Az interpelláczió két kérdésből áll. Az egyik az, hogy szándékozik-e a közoktatásügyi miniszter Pe­tőfi Sándor halálának 50 éves évfordulója közeled­tével a kormány nevében sürgősen előterjesztést tenni, az iránt, hogy a nemzet és törvényhozása

Next