Vasárnapi Ujság – 1921
1921-12-25 / 24. szám - Gács Demeter: Jó volna 287. oldal / Költemények
14. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. nek. Négy éhes gyermekszájnak két veréb, uram... ki, az apjuk odakünn Allah dicsőségét ordította ... A királynak ködbe borult a nézése s egyszerre fejfájós éhséget érzett, de nem tudott meg sem moczczanni, a mesélő asszony szavai gúzsba kötötték. Ugy érezte, hogy a lelke csalános ágyon hánykolódik. Szájában sorvasztó izű, émelyítőén keserű nyálak futottak össze s a kezét egy pillanatra a szive fölé emelte, mert rettenetes vízió lobban pillanatra az agyába. Úgy érezte, hogy Scheherezáde mögött ku porog valaki s ha a nő félrehajolna, hirtelen elpöndülne a gennyes szemű, púpos bugyogó szabónak rettenetes kézija. Aztán hosszú, fáradhatatlan sora következett az újabb történeteknek, részeg röhögés, eszelős kaczagás, bestiális ordítás, vonagló vajúdás artikulátlanul is emberi hangjai sértették a fülét, amely rettenetes Dyoni=sos füleként a lelkébe, az agyába közvetítette el az undokságok, embertelenségeknek azt a szörnyű orchesterét. S nem pihent meg a nő. Mint valami régóta forralt leszámolás emlékei, úgy tolakodtak ajkára ellenállhatatlanul a rosszabbik, a nyomorult élet beszédes csonkjai, rongy= életek csafatjai, a mikből iszonyú, piszkos tarka pokrócz állt össze s úgy érezte a király, hogy mint valami levethetetlen ruha bonyolódik köré egyre jobban ez a pokrócz... Scheherezáde beszéde egyre élénkebb lett. Egyszer úgy látta a király, hogy tajték jelent meg a szája szélén, az is véres lett az összeharapott ajkától és kezét ökölbe szorította és megfogta merész, elháríthatatlan kézzel a király mellén a ruhát: ,,És tudod, a mint a czimborái ocsmány röhögése közben levetette mosdatlan lábairól a rongyos papucsot s ott a korcsma piszkos, utálatos padlóján esetlen, tántorgó tánczba fogott... és részeg rögtönzéssel ezt rikácsolta dervis=ének szövegére „Nazim vargácskának lyukas papucskája Varrja meg az Isten! Varrja meg az Isten!" És úgy csattogtatta, rabolta a két rongyos jószágot, amíg csak az egyiknek a felkuny korított orra bele nem akadt a másik pár=jának a talpán tátongó lyukba. Akkor meg a földhöz verte mind a kettőt s az ujját csettintve kurjongatta: „Mezítláb születtem, mezítláb halok meg!" S akkor lépett be a felesége. Boldog reménységgel volt, mint én vagyok, Uram, de ványadt és sárga arczu asszony volt, köhögött minden lépésével. — Silva rohant részeg urához, úgy kérlelte és úgy szedte föl a a padlószennyéből a megkínzott papucsokat. Hívta haza az embert, a gyerekei nyomorúságát emlegette. S tudod, mit tett ekkor az az ember? Durván, baromi erővel mellbetaszította az asszonyt, oh tudod jól uram, milyen érzékeny az asszonynak melle, egy kis ütés , máris kék folt marad a nyomán és az beteg is volt, várandós is volt. Valami panaszos állati nyöszörgéssel bukott a padlóra s akkor ez a részeg szörnyeteg rátérdelt a gyomrára, a jövendő életre térdelt, még ájultában is rug=dalta, ütötte,verte és a kaczagás csak akkor fagyott le a részeg ember ajkáról, mikor az eszméletlen, félholtra kínzott asszony alól a korcsmái szolgáló feltörölte egy erjedt pálinkaszagú ronggyal a vért. S akkor jöttek a sah emberei s korbáccsal szíjazták meg az egész társaságot, mert a próféta tilalma ellenére részegeskedtek ... Csak egyet nem tudtak kiverni onnan, a leggonoszabbat, a legrészegebbet, a legröhögőbbet, a „Nyomort." Valami megmagyarázhatatlan, merényletes ihlet beszéltette a nőt, mikor annak a tündér gazdaságban élő nagy úrnak el merte így mondani az élet minden baját, rongyát, csunyaságát. A király lelkének vonaglása kiült az arczára. Riadtan markolt bele sokszor görcsös ujjal az asszony hajába, pedig akkor az ő szivébe markolt ugyanúgy valami ujjatlan kéz. Kiáltani akart sokszor segítségért, megállásért, de igézet bűvölte le : a nyomorultan is hatalmas igazságok baziliskus szeme telhetetlenné czövekelte. Némán kínlódott, szeme maga volt az eleven kegyelemkérés, Scheher rezáde kegyetlenül gyilkolta szavaival minden régebben elmondott mese minden káprázatát. Pogány irgalmatlansággal tagadott meg cisint, szellemet, angyalt, ördögöt, paradicsomot, emberfelettit és életentúlit. Mintha gyűlölt ellensége lett volna az, aki még tegnap is beszélt belőle, úgy hazudtolta meg minden régebbi szavát, szivét, melegét. Kéje telt az egész világ szenvedésében, felitta lelkébe az élet minden nyomorúságát és most mint valami vigasztalan bőség a szaruból : öntötte a király egyre sivárodó, hülő lelkébe. Nem is lélek volt az már akkor, hanem egy agyongyötört egyetlen sebként sajgó emberi test. De éreznie kellett, elemi hatalom diktálta az agyába, hogy valami új dolog ez, a mesénél is hatalmasabb. Velőt hasító, de megmásíthatatlan. Rettenetes, de igaz. Odakünn lassan derengett is már. A bekéredző fakó félfény,félhomály vigasztalanul szürke színűre festett mindent. Egy hamuba romlott világ kísértetarcza bámult be az ablakon. Feloldódott a rémítő mesék ragyogása, a fantázia szürkeségben a szertelen káprázata. Csak a szobafüstölő gomolygatta még az illatos párát, de nehéz füstje gubóba fonta a király fázó lelkét, mely az élet legrettenetesebb éjszakáját virrasztotta át: az illúziók meghalását. Scheherezáde kimerült. Álom ostromolta. Úgy rémlett neki, hogy önkívületben mondta, amit mondott. Mintha mindennek csak a hosszú virrasztás, az erős illat, a szerelmes kábultság lett volna az oka. A király keze lehullott az asszony hajáról, mint megfagyott galamb az ereszről. Szeme nézése mereven odaszegződött az ablak ón= karikájára, mintha az reménytelenné szürkült lelkének lett volna fojtó foglalatja. Nehéz harczot vívott benne a mese az igazsággal. Őrjítő gondolatnak érezte, hogy így fonákjára lehet forgatni minden szépet, minden boldogságot, hogy így egyik napról a másikra meg lehet ölni egy egész világot. De hát ez az asszony pompázó fiatalságával, lélekkápráztató lelkével, ezerszínű szívével, ezerszemű agyával, ezer csengésű szarvával, mesékből lopott forróságával, rettenetes kettős tündérségével ez az asszony is csak rossz álom-e, ez is olyan fonákja-e annak a mesének, a ki még tegnap volt ? Hirtelen "nyugtalanul, türelmetlen hevességgel ragadta meg Scheherezáde kezét : — Csak azt mondd még meg nekem : hol. AZ ANGOL FOGLALKOZTATÓ OTTHON NÖVENDÉKEINEK KIÁLLÍTÁSA AZ ORSZÁGHÁZBAN. oooooooo. Vágyam elejtem essen. Ugyan, mit is keressen, e földön mire várjon, ha szárnya nincs, hogy szálljon? JÓ VOLNA. Jó volna hinni, hinni, Isten borából inni, szívem kezembe venni, az Úr elébe tenni. Jó volna szólni igyen, alázattal, szeliden, mert, jaj, ha hinni tudnék, előttem vinne át még. Alázattal, szelíden : — Uram, fogadd a szívem, csak együgyü ajándék, de tiszta, mint a szándék. Üt, élet, béke, tervek, csalódások, szerelmek, megannyi boldog óra, életnek altatója. Sok csúnya gond gyötörte, kegyelmed összetörte, de rossz nincs benne semmi, ne bánd kezedbe venni. Jó volna hinni, hinni, Isten borából inni, szívem kezembe venni, az Úr elébe tenni. Gács Demeter.