Vasárnapi Ujság – 1921

1921-12-25 / 24. szám - Sonkoly Béla: Éji vers 288. oldal / Költemények - A szerelem és Lewisham úr. Regény. Irta H. G. Wells. Fordította Tonelli Sándor 288. oldal / Regények, elbeszélések

288 EJ1 VERS. Nyugalmunk óhaj csak, Tetteink sóhaj csak, Az ember nem is él, Az ember meghal csak, Mosolyunk csak csillan, Az élő­k rohannak, Sóhajunk elillan, Halandók szaladnak, De jaj, a könnyeink De jaj, a halottak, Kútjának csöppje ring, Azok itt maradnak. Sonkoly Béla. Perczeink rohannak, Napjaink szaladnak, De jaj, az éveink, Azok itt maradnak, ki tanította neked ezeket a rettenetes mesé­­ket, a miket ma éjjel elmondottál? úgy Szinte félálmából rezzent vissza az asszony, vánszorgott ki ajkán fáradt, agyon= virrasztott hangon szürke, egyszerű felvilá­­gosításképen a szó : — A matrózok trapezunti csapszéke, a hol tánczos=leány voltam, mielő­tt hozzád kerül­­tem, oh Nagyúr ... A SZERELEM ÉS LEWISHAM ÚR. Regény. (V.ge.) Irta H. G. Wells.­­ Fordította Tonelli Sándor. A földszint és az első emelet bútorzat*­lanul ki volt adva s ezeknek a bére nagy­­jából fedezte a házbért. Ghafferyék a souter=­raint és a második emeletet használták. A második emeleten volt még egy hálószoba, a­melyet az első emeleti lakók használtak, azt ő és Ethel foglalhatják el s ebbe a szobába még egy régi asztalkát is beállíthatnak olyan dolgai számára, melyeket otthon kell elvé­­gezni. Ethel írógépét a souterrain ebédlőben helyezheti el. Chafferynénak és Ethelnek kell végezni a konyhai és házi dolgokat, mihelyt pedig lehet, minthogy az albérleti rendszer nem fért össze Lewishamnak hivatásával járó büszkeségével, igyekeznek megszabadulni a bérlettől, mely őket leköti és valami ki­­sebb és kevésbbé külvárosi lakást vesznek ki. Ha ezt úgy hajtják végre, hogy semmi­­féle czímet nem hagynak vissza, nem kell tartaniuk többé a tékozló Chaffery vissza­­térésétől. Chafferynénak sűrűn hangoztatott és fe­l­lengzős elismerése Lewisham jósága fölött csak részben enyhítette Lewishamnak filozo­­fikus keserűségre irányuló hajlandóságát. A gyakorlati kérdéseket pedig gyakori kitéré­­sek szakították félbe, Chafferyt illetőleg, hogy mit követhetett el, tova mehetett és hogy esetleg nem talál-e visszatérni. Mikor végre Chafferyné hevesen és könnyek között összecsókolva és megdicsérve mind a kettőjüket, — „jó és drága mondotta nekik, — eltávozott, gyermekek", Lewishamék visszatértek a nappali szobájukba. Lewis­­hamné arczocskája boldogságtól ragyogott. lom — Igazi kincs vagy, — mondotta és juta* gyanánt a karját tárta ki Lewisham felé. — Tudtam már, de­ ma este még job­­ban megszerettelek. Drágám! drágám! Másnap Lewisham sokkal jobban el volt foglalva, semhogy Lagune-nal érintkezhetett volna, következő reggel azonban felkereste a lelki jelenségek kutatóját, ki a Hesperus korrektúráinak az átnézésével volt elfoglalva. Mindazonáltal barátságosan fogadta a fiatal embert, abban a feltevésben, hogy a már ré­­gen kilátásba helyezett kérdések bírták az eljövetelre. Nyilvánvalóan semmit sem tu­­dott Lewisham házasságáról. Leodisham az ügyét némileg nyersen adta elő. — Chaffery az elmúlt szombaton járt itt, — mondta Lagune. — Ön mindig bizonyos gyanút táplált irányában. Van valami alapja? — Leghelyesebb, ha ezt elolvassa. — mondta Lewisham, gúnyos mosolyát el­­nyomva s átadta Lagunenak Chaffery le­­velét. Időről időre a kis emberkét nézte, hogy a levélnek a személyére vonatkozó részéhez ért-e már, többi idejét pedig azzal töltötte, hogy az irigylésre méltó dolgozószobai be­­rendezést vegye szemügyre. Bizonyos, hogy annak a nagyfülű fiúnak is ilyenforma lehet a berendezése. Mikor Lagune a saját személyét jellemző részhez ért, a legfurcsább módon fújt egyet, de más jelet nem adott. — A bankárjaim! — mondta végre. Csodálkozástól tágra nyílt szemében túl­­zott nyájassággal nézett Lewishamra. — Mit gondol az esetről? — kérdezte.— Megbolondult Chaffery talán? Legutóbb ne­­hány kísérletet hajtottunk végre, mely nagy szellemi túlfeszültséggel járt. Ő, én és egy hölgy. Hipnotikus . . . — Én a csekk-füzetemet nézném meg az ön helyében. Lagune néhány kulcsot szedett elő és meg­­kereste a csekk­ füzetét. Végigfutotta az el­­lenőrz? lapokat. — Ugy látom, itt nincs semmi baj és át­­adta a füzetet Lewishamnak. — Hm. — mondta Lewisham. Azt hiszem, itt . . . Rendben van ez ? Visszaadta a füzetet Lagunenak, egy olyan helyen felnyitva, a­hol a csekk az ellenőrző lappal együtt ki volt vágva. Lagune kezé­­vel végigsimította a homlokát és zavartan nézett maga elé. — Nem értem, — mondotta. Lewisham még sohasem hallott hipnotikus utót szuggeszcziókról és hitetlenül állott. — Nem érti ? — kérdezte. — Micsoda értelmetlenség! — Nem értem, — ismételte Lagune. Néhány másodperczig Lewisham másra sem volt képes, minthogy ostoba módon a kérdését ismételje. Azután rácsapott a má­­sik oldal ellenőrző szelvényére. — Hát nézzen ide! Látja ezt az ellenőrző szelvényt ? — Természetesen. — felelte Lagune. — El tudja olvasni ezt a számot? — Ötezerkétszázhetvenkilencz. — Helyes ... És ezt a másikat ? — Ötezerkétszáznyolczvanegy. — Úgy van . . . Hol van az ötezerkétszáz­ nyolczvanas ? Látszott, hogy Lagune kényelmetlenül kezdi érezni magát. — Biztos, hogy ő nem ... — mondotta. — Ön azt olvassa ki, hogy a csekk, az ellen­­őrző szelvény, a­melyet én nem tudok meg­­látni . . . ? — Hiányzik, — mondta Lewisham kitörő haraggal. — Az bizonyos, — mondta Lagune és az­ ctán a kényelmetlen kifejezés erősödött. — Nincs kifogása, ha behívom a szobalányomat, hogy meggyőződjem . . . ? Lewishamnak nem volt kifogása és ugyanaz a leány, a­ki szellemidézés alkalmával be­­bocsájtotta őt, megjelent. Mikor bizonyságát szolgáltatta a jelenlétének, megint távozott. Mikor a Lagune háta mögötti ajtón elhagyta a szobát, tekintete a Lewishaméval találko­­zott. Felhúzta a szemöldökét, lebiggyesz­­tette az ajkát és sokatmondó kifejezéssel mérte végig Lagunet. — Félek, — mondta Lagune, — hogy gya­­lázatosan bántak velem. Chafferynak kétség­­telenül van érzékfeletti tehetsége.. . kétség­­telenül, de attól félek . . . nagyon félek, hogy a kísérlet által neki nyújtott alkalommal visszaélt. Mindez ... és a sértései . . . nagyon érzékenyen érintenek. Többet nem mondott. Lewisham felállt. — Lesz megint szerencsém önhöz ? — kérdezte Lagune teljes udvariassággal. Lewisham csodálkozással tapasztalta, hogy szánakozik rajta. — Rendkívüli adományokkal felruházott ember volt, — mondta Lagune. Teljesen megbíztam benne . . . Utóbbi időben megle­­hetősen nagy egyenleg állt javamra a bank­­ban. Hogy miként tudhatta meg, képtelen vagyok megmagyarázni, ha csak fel nem té­­telezem, hogy ez a rendkívüli tehetségének a segítségével történt. Mikor Lewisham újból felkereste Lagunet, értesült Chaffery gonosztettének a részletei­­ről és arról a kiegészítő körülményről, hogy a „hölgy" is eltűnt. — Mindenesetre szerencsés körülmény, — jegyezte meg önző módon. — Akkor való­­színű, hogy Chaffery nem kerül vissza. Egy pillanatig a „hölgyet" igyekezett el­­képzelni. Sokkal erősebben, mint bármikor azelőtt, érezte élettapasztalatának szűk ter­­jedelmét és képzeletének korlátoltságát.. . Tehát a szürke hajú és csonka becsületű embereknek is vannak érzelmeik. Talán még izzanak is!... Visszatért a tényekre. Chaf­ fery hipnotizált állapotban rábírta Lagunet, hogy egy üres csekkre írja rá az auto­ grammját. — A különös az. — magyarázta Lagune.— A megnyitási ünnep. A gyermekek ebéd közben. A NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT-EGYESÜLET ÁLTAL A WE KERLE-TELEPEN LÉTESÍTETT NAPKÖZI OTTHON MEGNYITÁSA.

Next