Vas Népe, 1970. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-16 / 217. szám
Előtérben: a dolgozó nők problémái Szabaservezeti nő felelősök Bogáton Megkülönböztetett figyelmet szentelnek a X. pártkongresszus irányelvei a lakosság többségét, és az aktív keresők több mint 40 százalékát kitevő, dolgozó nők problémáinak. Szorgalmazzák a közjogi és politikai értelemben biztosított egyenjogúságuk érvényesítéséhez szükséges anyagi, dologi, szemléletbeli feltételek megteremtését. Az MSZMP Központi Bizottsága további intézkedéseket tart szükségesnek a sokgyerekes családok, a gyermeknevelés, az anyák támogatására a nők, a fiatal leányok szakképzettségének növelésére, munka- és életkörülményeik javítására, az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének következetes érvényesítésére. Ugyancsak a kongresszusi irányelvek ajánlják a szakszervezeteknek: „több figyelmet fordítsanak a munkásosztály anyagi, szociális, kulturális helyzetére, védelmezzék következetesen a dolgozók jogait és valóságos érdekeit”. Bogáttól, a megyei pártiskolától éppen ma délután olyanok vesznek búcsút, több mint hetvenen, akik ezeknek a gondolatoknak jegyében tanácskoztak három napig. Választott megbízott, vagy éppen leendő szakszervezeti nőfelelősök a megye minden tájáról, ipari és mezőgazdasági üzemekből, nagyobb intézményekből, hivatalokból. Megyei pártos szakszervezeti vezetők előadásai, tájékoztatói, válaszai és vitavezetése alapján ismerkedtek a saját helyzetük megítélésével, javításával kapcsolatos elképzelésekkel, intézkedésekkel és konkrét teendőkkel. Megvitatták a pártkongresszus irányelveit, az MSZMP Központi Bizottságának a nők helyzetével kapcsolatos állásfoglalását. Élménybeszámolót hallgattak a nők világkongresszusáról, időszerű politikai tájékoztatót. Tanácsokat, hasznos útmutatásokat a szakszervezeti munkához és a szakszervezeti nőbizottságok konkrét tennivalóihoz. Programjukban többek között helyt kapott egy női parlamentnek és interpellációnak is beillő konzultáció. Magyar Gyula, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsának vezető titkára válaszolt a sok mindenre kiterjedő, szerteágazó kérdésekre. Szó volt itt a gyermekgondozási segélyt igénybevevők fizetett szabadságától a kereskedelmi dolgozók helyzetéig, az üzletek nyitvatartásáig nagyon sok, a dolgozó nőket érintő kérdésről. Érdeklődtek, mikor, hogyan vehetik őket igénybe túlóráztatásra. Nemcsak a fizikai, de — a nehezebben ellenőrizhető — adminisztrációs munkakörben dolgozókat is beleértve. A bérrendezés az óvodai nyitvatartás, a szakszervezet tekintélye, szerepe a munkások, a művezetők körében, a lakáshelyzet, a nyugdíjazás, a csökkent munkaképességűekkel szembeni figyelmesség, a munkavédelmi előírások betartásának feltételeiről történő gondoskodás, s még nagyon sok minden előkerült. Egyszerűen, köntörfalazás nélkül egyáltalán nem méricskélt ég válogatott sorrendben. Úgy, ahogyan munkahelyükön a dolgozó nők nekik szegezik a kérdéseket. Sok,sokismerettel gazdagodva távoznak a tanfolyamról. Még bátrabbak, magabiztosabbak lesznek ezután a hozzájuk fordulóknak adandó válaszaikban. Várják is, hogy megkeresik őket. D. M. rossz szülői példa. Az idősebb generáció felelőssége így roppant nagy — hibáikat a társadalom később sem tudja feltétlenül helyrehozni. A generációs probléma azonban egész történelme folyamán végigkísérte, s minden bizonnyal a jövőben is jellemzi majd az emberiséget. Legtöbbször a szülők merev magatartásformájának és a fiatalok újat akarásának konfliktusaként jelentkezett, korábban élesebben, ma változatosabban. A technikai fejlődés, a szellem csiszolódása, a magas szintű alkotókészség a huszadik század végének generációit persze nem is annyira elnézőbbé, mint elfoglaltabbá, felületesebbé tette. Talán egyetlen területen született általános érvényű, radikális eredmény; az áthághatatlan záróvonalakat, a reménytelenül mély generációs szakadékokat, a kor rugalmas falakká, szelíd kis árkokká enyhítette. A múlt: a családfő elleni támadás elképzelhetetlen, az uralom átvételéhez vezető egyetlen út az önálló család megalapítása, ahol pusztán a férfi állapothoz már tyranni jogokat is osztottak. A jelen: a tények, a kijelentések, a módszerek feltétel nélküli elfogadása társadalmunk alapeszméitől teljesen idegen. Az apa, — a tanár, a hivatal stb. — kritikátlan imádata, a túlzottan tekintélytisztelő, konzervatív, önállótlan nemzedékek sorát eredményezné, s ez az előrelépés puszta tényét is kizárja: a fiataloknak az elavult életformák, a gondolatok és értékítéletek elleni lázadása a történelem folyamán mindig összeforrott a feltörekvő osztályok harcaival. Az önállósághoz pedig, mindennél gyorsabban, az első „saját felelősségű” döntések vezetnek el. Ezekre legtöbb fiatalnál az első munkahelyre való belépés után nyílik alkalom: itt döntéseik már nemcsak önmagukra, vagy szűkebb környezetükre, hanem a gazdasági és politikai élet egyes területeire is vonatkozhatnak — komoly következményeik lehetnek. Ezaz a pont, ahol a legerőteljesebben indul meg a polarizálódás, s melynéla fiatalok egy — és sajnos nem a kisebbik — része elfordul a közösség problémáitól. A felelősség érzete, némi óraeljuthatunk a passzivitás magyarázatához. A döntést igénylő feladat ismertetésével szinte azonos pillanatban ébred fel a „tűzkeresztség” előtt álló fiatalban a felelősség érzete, némi óvatos tartózkodástól való félelem, a következmények méricskélése, a kudarctól való félelem. Ha mindjárt ezen a ponton magára hagyjuk a fiatalokat, jelentős részüknél az utóbbi érzések, és nem az önállósági igény kerekedik felül. Legtöbbször ilyen előzményei vannak az olyan eseteknek, amikor az először vállalt döntés kudarca után teljes visszahúzódás következik. Sokan másodszor is nekirugaszkodnak — s mivel a feltételek akkor sem változtak — ismét ezen az akadályon véreznek el. Talán a legkevesebben azok vannak, akik túljutva minden kezdeti buktatón önálló, egyéni döntésre alkalmas „teljesjogú” társadalom-tagként hagyják el a csatateret. Hogy ez a csatatér — legalábbis, ami az ütközések hevességét illeti — az aligha vitatható. A pozíciójában szilárdan álló középgeneráció tagjainak egy része ugyanis presztízskérdésként kezeli a fiatalok kezdődő önállóságának megnyirbálását, s minden eszközzel saját döntései eszközeként akarja megtartani a fiatalokat. Mi a megoldás? Merjünk-e nagyobb döntési jogot adni ifjúságunknak, merjük-e vállalni, hogy saját cselekedeteik következményeivel számolva ismerjék fel a társadalom iránti felelősségüket? Feltétlenül. Mindenekelőtt úgy, hogy az első — esetleg sikertelen — kísérlet után megadjuk a második, harmadik, ikszedik lehetőséget, hogy közelebb engedjük őket a fontosabb döntések meghozatalához is. De nem engedhetjük meg magunknak a túlzott gondoskodást, bábáskodást sem: ez nemcsak kényelmességet, elbizonytalanodást is szül. Aki helyett gondolkodnak és döntenek, az előbb-utóbb passzívvá válik; immnissá minden jelentősebb társadalmi, gazdasági vagy más kérdéssel szemben . És a passzivitás megszüntetésére épp a társadalmi szerveknél kínálkozik a legkedvezőbb lehetőség. A fiatalok nem szeretik a kinevezéseket, az előre elkészített listákat: a saját jelölt megszavazása már önmagában is olyan plusz élményt jelent, mely további tevékenységre, aktivitásra serkent. L. K. 1970. szeptember 16. Szerda Egy óra a főagronómussal jra nyár van. Napközben a lájbi is nehéz, így kigombolt ingben dolgoznak a silózók és szántanak a traktorosok. Varga Sándor főagronómus is gyakran törli verejtékező üstökét, pedig nincsenek különösebb gondjai. — Jó az idő — jegyzi meg. Főleg a silózáshoz, meg a kukoricának is. Érik. De a vetőszántáson eső kellene. — Akkor mi lenne jobb? Ha esne vagy ha száraz maradna az idő? — Két időjárásfelelős kellene. Egyik, amelyik áztatná, a másik, amelyik szikkasztaná. De félre a viccét. Azt kell elfogadnunk, ami van, és ahhoz is igazítjuk magunkat. Vargáéknak, itt az acsádi Szabad Föld Téeszben végeredményben kedvez a szeptemberi meleg. A hét közepére befejezik a silózást és egy lökést kap a talajelőkészítés is. Hétfő estig több mint 3500 köbméter silójuk volt kazlakban, de a még betakarításra kerülővel közel lesz az 5 ezerhez. Szálasból 152 vagonnal jött be, a harmadik kaszálású lucerna is 19-cel adott Varga Sándor, mint kiváló állattenyésztési szakember erről beszél a legszívesebben, bár a gabonatermesztésben sincs szégyellnivaló. Míg másutt kevesebbet takarítottak be a tervezettnél, itt sokkal többet. Az előirányzott 349 vagon helyett 377 termett. Búzájuk 50 vagonnal lett több mint tavaly. Erről majd máskor beszélünk többet. Lényeg, hogy a gabona mellett sok takarmány is termett, és az idén a háztáji is úgy el van látva, mint még soha. Ez az egyenletes termelésen is meglátszik. A téli hónapokban annyi tejet vettek át a szövetkezeti tagoktól mint a nyáriakban: havi 22—23 ezer litert. Ez nagyon sok pénzt is jelent. A főagronómus mégis panaszkodik, hogy ennek és a sok kedvezménynek ellenére is csökken a háztáji állomány A fiatalok, akik bírnák erővel, azok is felszámolják a tartást. — Ez a falvaknak is nagy veszteséget jelent — mondom. — Azt jelentené, ha a téesz vezetése nem ismerte volna fel időben a veszélyt. — Mire gondol? — Arra, hogy amilyen mértékben csökken a háztáji, már most olyan ütemben fejlesztjük a közös állományt. Bár pillanatnyilag üres jászoskarikánk is van, új istállót építünk a leendő teheneknek. Tavaly ilyenkor 290—300 tehenünk volt, jövőre 500 lesz. A több tehén, több szaporulatot ad, szükségszerűen több takarmányra is szükség lesz. Ehhez megteremtettük az alapot, az idei terméssel. Több mint egyéves tartalékunk van szálas- és tömegtakarmányokból. Könnyű kitalálni: nemcsak több búzát, illetve kenyeret adunk a közfogyasztásba, hanem több húst is. — Az utcán tejeskannákat látok. Miért vannak gazdátlanul? — A téesz-tagok — és kívülállók is, a postás, a maszek kertész és még mondhatnám — ezekbe kapják az írót és a fölözött tejet. Attól függően, ki, mit íratott. A kocsink kétnaponként Szombathelyre megy a Tejipari Vállalathoz és hozza a háztáji sertésnek a mellékterméket. Hetenként 11—12 ezer litert. Olcsón és rendszeresen. A tejipar, mint jó partner ezzel igen előnyösen besegít a sertéstenyésztésbe. Ezzel is mondhatom, hogy bőven van takarmány. Mert etetni azért szeret, akinek van mit. Acsád. Meszlen. Vessz,ilvagy mindig príma állatokat ad el. Délután négy óra van és nem szűnik a meleg. Porzik a mező. A szántáshoz tényleg eső kellene, de a száraz talajon könnyen, félerővel járnak a silózógének, s kétszer akkora a teljesítmény. Mégiscsak két felelős kellene...? Udvardi Gyula VAS NÉPE Például az IKV! Óvni szeretném e sorok olvasóit attól, hogy előre örüljenek a „csípésnek”, amely a műfaj sajátosságaiból következően általában nem marad el az e helyen megjelenő írásainkból. Lévén az Ingatlankezelő Vállalat olyan „cég”, amely széleskörű tevékenységével objektíve kiszolgáltatott, szinte naponta beleköthetnek munkájába. Az, amit el kell mondanom róla, nem tartozik szorosan mindennapos tevékenységéhez, ám valahol mégis a legmélyebb emberi szándékra utal. Ez a kis vállalat, amely nem rendelkezik sok milliós értékkel olyasmit kezdeményezett, ami példa lehet nálánál sokkal tehetősebb vállalatok számára is. Az Ingatlankezelő Vállalatnál — főleg bontásból — évről évre felhalmozódik egy bizonyos mennyiségű faanyag, amit tüzelőnek kitűnően fel lehet használni. Korábban az történt, hogy ezt a bontási anyagot — viszonylag olcsó áron — eladták a vállalat dolgozóinak. A vállalat is jól járt, meg a dolgozó is. Egy férfi óta azonban nem ez történik. A tűzifának kitűnő bontott anyagot telesen ingyen, házhoz szállítva azoknak hiztatnák, akik erre leginkább rászorulnak a vállalatnál, a nagycsaládosoknak! A vállalat szakszervezeti bizottsága — a vezetőkkel egyetértésben — összeírta a sokgyermekeseket. Minden olyan családot ide soroltak, ahol három, vagy ennél több gyermek eltartásáról gondoskodnak. Összesen tizenhat család 63 gyereke került fel a listára. A rendelkezésre álló, juttatható tűzifából gyermekenként kétkét mázsát osztottak szét már a múlt évben is a nagycsaládosok között. Volt olyan család, amelyik öt gyermek után tíz mázsa fát kapott ingyen, házhoz szállítva. Ezt tették tavaly, ezt teszik az idén is. A vállalat igazgatójának persze igaza van, amikor szerényen azt mondja: nem eget rengető dolog ez. Mi mégis példásnak tartjuk e kezdeményezést, s ha lehet, ajánljuk más vállalatoknak is. A kongresszusi Irányelvekben találhatunk utalást arra, mennyire fontos ügyünk a nagycsaládosok megsegítése, a viszonylag kisebb keresetűek teherviselésének megkönnyítése. Az ingatlankezelő ez ügyben tett konkrét lépést, s ezt várjuk a többi vállalattól is, amelyiknek van lehetősége a segítségnyújtásra. (pósfai) Miért kell leégnünk?! Természetesen nem az őszi nap simogató langyos hevére gondolok, itt, hanem azokra az arcpirító esetekre, melyeknek az elmúlt tíz napban úton, úttéten ki voltam téve. Szerkesztőségünket felkereső külföldi kollégám elragadtatással beszélt fővárosunk szépségéről. Bár a „kék Duna” helyett egy piszkosan, olajosan hömpölygő szürke folyamot látott, viszont Veszprém megye regényes tájain, a Bakonyon áthaladva Thüringia sziklás, erdőborította vidékét vélte felfedezni. Szombathelyt virágzó, iparosodó városnak találta, a műemlékek, új lakónegyedek és modern középületek egyaránt a tetszés szavait csalták ajkára. De... Míg nagy dolgokban az idegeneket is meghatják képességeink (és a távolba szakadt hazánk fiai, ha erőltetetten fanyar közönnyel is, de kénytelenek észrevenni nagyléptű fejlődésünket), addig apró, jelentéktelen kis dolgokon elcsúszunk. Jó magyarsággal leégünk. Azt már az első pillanatban megállapítják, hogy a pontosság legtöbb magyarnak nem éppen erénye. Vendéglőink sem öregbítik a magyar konyha hírnevét. Morzsás mócsing, valószínűtlen vékonyságú panírozott, fele zsír — fele hús szelet, másnapos fás krumplihasábokkal körítve — ez a specialitásuk gyakran kerül a külföldi elé. Az étlap (igaz már német nyelvű is akad), egyáltalán nem dicsekvésre méltó. Hol maradnak az évad és egyáltalán csak határokon belül ismert ételeink: a töltöttpaprika, a szilvásgombóc, a vadas és a göngyölt húsok? Legtöbb helyen a nemzetközi szabvány szerint főznek a szakácsok: bécsi, párizsi, natúr. Az árak, ha nem is borsosak, a ,flerr Ober”-ek igyekeznek azzá tenni (tisztelet a kivételnek). Hajlamosak arra, hogy két kenyér helyett ötöt számoljanak és olyan ételeket ráerőltessenek a külföldire, amit nem is kért. Sőt Budapesten a Szeged Étteremben 10 százalékos borravalót önkényesen írnak fel a számlára. Vagy itt van például a minden kényelmet megadó (legalább is úgy épített és berendezett) Isis szállónk, ahol a szobaasszonyok néha kámforrá válnak, s ha este porosan, izzadtan hazatér a vendég, nem tud letusolni, mert a fürdőszobát zárva találja. Ugyanis kulcsát a takarítónők „őrzik”. Nem beszélve arról, hogy a házirendet ismertető kis kartonlapot egyhetes tartózkodás után az elutazás napján adják oda a vendégnek. Miért nincs nálunk ügyeletes virágbolt (viszont sötétedésre van az árkádok alatt hervadt ciklámen és rózsa 10 forintért) — közölte velem német kollégánk és még sok olyan felvetést melyet, valószínű, nem egyedül vett észre. Bizonyára nemcsak ő az egyedüli, aki hazatérve sok kedvezőt mond épülő, szépülő országunkról, de útibeszámolójában ott lesznek gyennesénpiúk.. hibáink is... Hát szükségünk van erre?! — ha — Megtalálták Kiss holttestét Április 16-i számunkban közöltük a szombathelyi városi és járási rendőrkapitányság bűnügyi osztásának felhívását: jelentkezzen az a személy, aki tud valamit Kiss Ferenc Szombathely, Deák Ferenc utca 76C. szám alatti lakás hollétéről. A felhívás szerint az eltűnt tartózkodási helye 1970. március 27-én este hattól ismeretlen. Hónapokig nyomoztak az eltűnt után, s most szeptember 13-án találtak holttestére Szombathely és Kisunyom között a Perint patakban. A holttestet felboncolták, a szakértői vélemény nem talált külsérelmi nyomot a testen. Feltehető, hogy idegenkezűség nem áll fenn, Kiss Ferenc — valószínű fontos állapotban — elaludt a Perint partján, s véletlenül a vízbe esett és megfulladt. A holttest elhantolására kiadták az engedélyt.