Vasuti és Hajózási Hetilap, 1929 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-28 / 1-4. szám

A VASÚTI ÉS HAJÓZÁSI HETILAP 1—4. szám az említett időpontnál korábban is lezárhassa. Visszalépni csak április 1-ig lehet. Bővebb felvilágosítással a klub irodája szolgál. A máriazelli kirándulás. Fenti társasutazáson kívül, terveink szerint június hónapban rövid háromnapos kirándulást rendezünk Bécsen át Maria-Zellbe, Ausztria híres, természeti szépségek­ben bővelkedő, búcsújáró helyére. A részletes pro­­grammot most dolgozza ki a kirándulási bizottság és ezt valamint a résztvételi díjat lapunk legközelebbi számában már valószínűleg módunkban lesz közölni. Jelentkezéseket azonban már most is elfogad a klubiroda. A magyar vasutas az idegenforgalom szolgálatában Az elmúlt század második felében egy újfajta nép­­vándorlás vette kezdetét, emberek ezrei elhagyták lak­helyüket, hogy idegen országokat keressenek fel és idegen népek szokásait megismerjék. Megszokott és taposott utakon haladnak ezek a karavánok, melyek végcélja Róma, Nápoly, Velence, Páris. Abból a nagy emberáradatból aránylag kevés ért Budapestig, a legtöbb utas, ha a meg­szokott útiránytól el is tért, csak Bécsig jutott, mert eddig ez volt a Kelet felé utazók határállomása. Mintha a közöny fürű­s köde borította volna Budapestet. Utóbbi időben azonban lassan-lassan oszlik a köd , kezdik Budapestet megismerni és kincseit értékelni. Évtizedeken át ittjárt külföldi látogatók szemén keresztül láttam városunkat s örömmel állapíthattam meg, hogy sohasem távoztak csalódottan körünkből, nagyobbnak, szebbnek, individuálisabbnak találták, mint ahogy gondolták és remélték. S mégis, akik el is jönnek hozzánk csak futó vendégek, két-három napnál alig tar­tózkodnak hosszabb ideig Budapesten. Az idegenforgalom az országok láthatatlan exportja és még a nagy ipari államok, mint Anglia és Németország is, nagy erőfeszítéseket tesznek, a propaganda minden eszközét felhasználják, hogy országuk felé idegenforgalmat tereljenek. Nálunk e láthatatlan export növelésére még kiaknázatlan lehetőségek vannak, ezeket kihasználni mind­­annyiunk érdeke, mindannyiunk kötelessége. Kongresszusok és sportesemények sok idegent hoznak Budapestre, de akik ezen a réven látogatják meg, leg­­többnyire nem a város kedvéért jönnek. Ide szólította őket a kötelesség vagy pedig a benne lejátszódó esemény csábítja őket ide. Idegenforgalmi szempontból legértéke­sebb az az utas, kinek betű vagy élőszó felkeltette ér­deklődését és felkerekedik, hogy itt töltsön egynéhány napot. Kétféle irányban kellene az idegenforgalmi propa­gandának tevékenykednie. Elsősorban a külföld figyelmét mindarra fel kellene hívnia, amit Budapest és Magyar­­ország egyéb helyei nyújtani képesek. Másodsorban azok­nak, akik eljönnek közénk olyat kell nyújtani, hogy a látogató a »value for money« (értéket pénzért) elve alap­ján, ne sajnálja azt a költséget, amibe ittartózkodása került. Mert önzetlen és költségnélküli propagálója lesz az országnak az az utas, ki itt jól érezte magát és meg­elégedetten tér vissza hazájába. Egy kis figyelem és elő­zékenység az idegenekkel szemben mindig megteszik a hatásukat. Ha a vasúti állomások a városok kapui, úgy a vasúti vonalak a modern karavánok országútjai. A határállomáson lép az idegen először érintkezésbe az ország lakosságával; nem elég, ha a kalauz ridegen megteszi szolgálatát, ipar­kodjék tolakodás nélkül figyelmesnek lenni az idegen iránt. Ha pedig nyelvét nem érti, vegye igénybe valamely utas szívességét. Az első kellemes vagy kellemetlen benyomás gyakran végig kisér külföldi tartózkodásunk egész ideje alatt. Legutóbbi angol tartózkodásom alatt különösen fel­tűnt az angol kalauzok nagy udvariassága az utazó­­közönséggel szemben. A német Reichsbahn pedig rendelet­ben utasította kalauzait, hogy minden állomásra való megérkezés előtt tájékozódjanak, mely helyek szabadulnak fel, miáltal kikerülhető, hogy az utasok végig járják a vonatokat, m­íg helyet találnak. Budapest elsőrangú szállodái a legkényesebb igényeket is kielégítik, a csoportokban utazók valóban oly egység­árakért kapnak megfelelő ellátást, melynek költségeit a szerényebb anyagiakkal rendelkező látogatók is fedezni képesek. Budapesten tehát már nem kell félteni az idegent­; nemcsak a látnivalók, hanem az ellátás tekintetében is aligha éri őt csalódás. De mit ajánljunk annak a külföldinek, aki nemcsak Budapestet, hanem Magyarországot is meg akarja ismerni? Angolországi előadásaim előtt, hogy régebbi be­nyomásaimat felújítsam és hogy idegenforgalmi szempont­ból is adhassak tanácsot az esetlegesen érdeklődőknek, felkerestem Mezőkövesdet. Egy más alkalommal pedig Debrecenből átlátogattam a Hortobágyra. Múlt év októberének egyik vasárnapján szálltam ki Mezőkövesd állomásán. A városba vivő autón helyet fog­lalt két angolul beszélő hölgy (egy amerikai idegenforgalmi iroda vezetője és húga) és egy luxemburgi úr. A templom előtt pedig még négy külföldivel találkoztam, egy amerikai és egy lett házaspárral. Meglepett ez a késő őszi idegenforgalom és arról győzött meg, hogy már külföldön is tudnak Mezőkövesdről. Az idegenek a mise után tanácstalanul állottak, gyönyörködtek a szép népviseltben, de ez elvégre nem lehet egy kb. öt óráig tartó ottartózkodás programmja. A tanácstalanul álló és váró külföldiek örömmel fogadták meghívásomat, együtt látogattunk a gimnázium mú­zeumába, hol egy tanár készséggel magyarázta a külön­féle kézimunkákat, ennek megtekintése után kérésemre egy felső gimnazistát adott mellénk, ki egy lakóházba kalauzolt. A család éppen ebédnél ült, az öregek nem zavartatták magukat, a fiatal lányok azonban örömmel mutatták almáriumuk kincseit. S az idegeneket mindennél jobban érdekelte, miként él embertársuk, kit a sors a föld­kerekség más pontjára vetett. Visszaemlékeztem a magam külföldi tapasztalataira : az Amsterdam mel­letti Vollendam község és lakói valóságos élő múzeum ; ilyen élő és érdekes múzeumunk lehetne nekünk Mezőkövesd, mely Budapestről könnyen elérhető. De vezető és programm nélkül, különösen esős időben nem nyújtja és nyújthatja azt, amiért érdemes lenne három órás utat megtenni. Bele kellene kapcsolni az állomást az idegenforgalom szervezetébe. Idegenforgalom pedig egyúttal üzletszerzés a vasútnak ; minél több a fizető utas, annál gazdaságosabb üzeme. Ilyen idegenforgalmi centrumon, amelyen október hónapban 7—10 külföldi akad s amelyen az utazás idényé­ben számuk bizonyára megsokszorozódik, legalább egy nyelvekben jártas vasúti tisztet kell beosztani és idővel maga az idegenforgalmi iroda is kénytelen lesz egy külön alkalmazottat ott tartani. A kényelmes amerikait minden nagyobb állomáson valamelyik amerikai utazási iroda embere várja ; ha hoz­zánk akarjuk őt édesgetni, úgy tegyük mi is lehetővé, hogy érdeklődésére valaki felvilágosítást tudjon adni. Az állomás kijáratánál pedig nagy betűkkel, 2—3 nyelven ott legyen az írás, hová fordulhat útbaigazításért az idegen , egy-két röpcédula, hogy mi hol látható csak előnyére

Next