Vasuti és Közlekedési Közlöny, 5. évf. (1874)

1874-01-01 / 1. szám

elhatározott szándékát a magyar nyelv keresztül vitelére nézve, többi közt így szól: „Szemközt tehát előlidézett körrendeletemnek ezen, nem minden tekintetben kielégítő eredményével, s szemközt azon ujabb időben is tett tapasztalattal, hogy némely társulat még most is véglegesen alkalmaz oly egyéneket, kik a magyar nyel­vet az e részben kitűzött határidőkig elsajátítani előre láthatólag nem lesznek képesek, nehogy ennek folytán többször idézett ren­deletem érvényesítésére szigorúbb s egyeseket netán érzékenyen érintő eszközöket alkalmazni legyek kénytelen, szükségesnek látom az érdekelt társulatokat, s ezek közt a czímet is már most saját érdekekben is figyelmeztetni, hogy vállalatoknál s illetőleg magyarországi vonalaikon oly egyéneket, kik a magyar nyelvet nem bírják, véglegesen ne alkalmazzanak." Érdekes illusztráczióul szolgált a kormány erélyére nézve ezen második körrendelet. Konstatálva lett —­­ elég feltűnő őszintéséggel — magában a körrendelethez csatolt számszerű ki­mutatásban, hogy a kormány czélja: a vasutak magyarosodása, mily kevéssé tartatott szem előtt még azon vasutaknál is, a­hol a kormány biztosai jelen voltak mindazon igazgató tanácsi ülé­seken, a­hol a személyzet alakíttatott, így, hogy példáinkat ne keresgessük messziről , az erdélyi, alföldi, északkeleti, arad­temesvári, kassa-oderbergi vasutaknál is mutatkozik azon tény, miszerint a kormány első körrendelete után is vetettek fel a magyar nyelvet nem értő külföldiek, pedig mindezen vasutaknál vannak a kormánynak biztosai, kiknek minden esetben köteles­ségük a kormány nézeteit képviselni, és c­élzatainak, — a­meny­nyire lehet, — érvényt szerezni. Ezeket s más itt részletesen nem ismételhető körülményeket figyelembe véve, ezen lap már korán kifejezte kételyeit az iránt, hogy a kormány rendelete erélyesen fog­­keresztül vitetni, s hogy új évre megérjük az idegen nyelv kipusztulását — a várva várt eseményt, — vasúttársaságainknál. Senkinek sem fáj talán annyira, mint épen nekünk, hogy ezen jóslataink—fájdalom ! — úgy látszik, alaposak voltak, s a magyar nyelv keresztülvitelére alig lehet most az új év első nap­ján számolni. Az okokat, melyek régebben vezették e lapokat ezen meggyőződésre, elmondták akkor, nekünk nincsen más hátra, mint mély fájdalommal konstatálni, mikép a kormánynak — eddig legalább szóval tartott, — erélye lankad, s többé nem oly határozott hangon beszél az ügyről, mint be­szél­t volt ennek előtte. Bizonyságul hadd szolgáljon a lelépett miniszter, Tisza Lajosnak, a képviselőház dec­ember 17-én tartott ülésében mon­dott beszédéből az erre vonatkozó következő részlet: „Kezdettől fogva, tisztelt ház, mind tisztelt elődeim, mind magam igen nagy súlyt fektettünk erre. Hogy mennyi nehézséggel kellett küzdeni, különösen elődeimnek, azt méltóztatnak tudni. Hogy azon, különben teljesen jó vasúti hivatalnokok, kik azon időben szerzőit ettek, minden jogcím nélkül el nem bocsát­hatók, még ha helyettesíthetők volnának is ép oly képzettekkel, ez természetes. Ez tehát csak fokozatosan haladhatott így 1872-ben a haladási átlag kifejezhető 5%-al. Vannak pályák, a­hol — mindig a közigazgatásról szólok, mert hisz ez a fő — ma még csak 46% magyar vasúti tisztviselőt tudnak felmutatni; de vannak olyanok, melyek 100%-tól, is, a­hol általában nincsenek ide­genek. Hogy ez másutt is lehető legyen, azt heszem, ez irányban igen üdvös hatással lesz azon vasúti iskola, mely a tis­zt­elt ház és a törvényhozás pártolásában is részesült, mennyiben méltóztatott azon összeget a kereskedelmi akadémia számára ajánlatomra megszavazni, mely által lehetővé tette a vasúti iskola felállítását, melynél a Kormány befolyását fentartotta különösen arra, hogy teljesen magyar szellemű legyen. Innen fognak, azt hisszem, igen jó magyar vasúti hivatalno­kok kikerülni. Ma ott vagyunk, hogy 1874-ben legtöbb pályánál, mind a központi igazgatás, mind pedig kü­lönösen a közegekkel és közön­séggel való érintkezésben a magyar nyelv lesz alkalmazható. A pálya bel­igazgatása, k­ülönösen üzlet­ vezetésében, a vonalon ezt erőszakolni nem lehet; e tekintetben bátor vagyok figyelmeztetni, hogy egy félreértett távirat sok ember életébe kerülhet." Ezen nyilatkozatban körülbelül ki van fejezve azon körül­mény, mitől mindig féltünk, nevezetesen az, hogy a kormány végre is belefáradt a csupán szavakkal megkezdett küzdelembe, s el­végre is igazuk lett azon hazafi­itlan elemeknek, melyek elejétől fogva számítva a harcz ily kimenetelére, titokban markokba ne­vettek s fent hangon előre is gúnyt mertek űzni a nemzet közvé­leménye s a kormány rendeletéből. Ha nem , annál jobb. Senki sem fog őszintébben örülni, mint mi, ha csalódunk, ha erélyesen látjuk működni a kormányt e téren, mert mély meg­győződésünk szerint, — a­mit csak erősíttek az azóta történt ese­mények, — valóban eljött már az ideje, hogy a nemzet kívánal­mai végrehajtassanak ezen ügyben; s mély meggyőződésünk sze­rint az a miniszter ki meg­magyarosítja közlekedés­ügyünket, nem­csak a nemzetiség érdekeinek nagy hasznot, de magának az ország közlekedés ügyének is ugyanakkor nevezetes szolgálatot teljesít. A Méja közelében történt vasúti baleset megvizsgálására kiküldött kormánybiztos jelentése. A Méja közelében folyó év deczember 7-én történt balesetről a helyszínen megejtett vizsga alapján bátorkodó a következőket jelen­teni. A 102. számú vonat 1 podgyász, 1 posta, 2 III és 2 I/II osz­tályú kocsival Fiuméból rendesen elindulván, a menetrendszerinti mintegy 3 mértföld sebességgel haladott az '/4­-п­8 emelkedésen felfelé a Méja állomás védjelzőjénél fekvő alagút felső torkolatáig. Ez alagút és a m­éjai állomás között fekszik az 1565/1563 szelvény­nél 1­­,0 emelkedésben 275 méteres sugara és 25 m­éternyi magas töltés, mely a baleset színhelye volt. Ugyanis a vonat a tűsméiből kirobogván, midőn a töltésen az 15664-20 szelvényhez ért, a bora a töltés tengelyére mintegy derék szög alatt fekvő sziklás völgyből rohanva oly erővel támadta meg a vonatot, hogy legelőször annak utolsó kocsi­ját és egy pilla­nat alatt egymás után a vonat minden kocsiját feldöntötte, és a pod­gyászkocsi kivételével a kanyarulat belső oldalán a töltésről a mélységbe lesodorta. A mozdony a vágányban állva maradt minden sérülés nélkül, a podgyászkocsi pedig csak azért nem sodortatott le a töltésről, m­ert egyrészt a mozdony erősebb kapcsoló lánczával volt a mozdonnyal összekapcsolva, másrészt pedig feldülés közben a podgyász és posta kocsi között a kapcsoló láncz elszakadván, m ig a többi kocsi a mély­ségbe gurult, addig az előbbi a mozdonyon csüngve felborítva a töl­tés koronáján fekve maradt. Ezen baleset következtében a vonattal utazott mintegy 2­2 utas közül 3 azonnal agyonzúzatott, 4 súlyosan, 15 pedig könnyen megsérült; ezen kívül a posta conducteur súlyos sérülés folytán meg­halt, a vonatkísérő személyzet közül a jelző és középső kocsin el­helyezett kalauzok súlyosan megsérültek, a vonatvezető a podgyász­kocsiban sértetlen maradt, a postakocsin helyet foglalt kalauz pe­dig csak az által mentette meg életét, hogy látván m­ikép a vonat hátulján a kocsik egymásután felborulnak, a töltés ellenkező olda­lára hirtelen leugrott. A lesodort kocsik összetörve hevernek a töltés tövében kiálló sziklákon. A pálya járhatóvá tétele miatt a podgyász kocsi is a mozdonytól elválasztatván, szinte a mélységbe zuhant és össze­törött. A pálya fel- és alépítm­énye sérületlen maradt,s a kisikamlás­nak nyoma sincs, kivéve azon helyet, melyen a jelzőkocsi felfordit­tatván, annak a belső sinszalagon futott egyik kereke a sinről be­felé lecsúszott, s egy talpfára esvén azon nyomot hagyott maga után, továbbá azon helyen, hol a podgyászko­csi fe­lfordult,, egy csavar eltö­rött, s egy talpfának a feje — melyre a kocsi rá­gott, eltörött és he­lyéből elm­ozdittatott. A megsérültek ápolásásáról ugy a mérai állomáson várakozó 103 számú vonat utasainak egy része, valamint az egész állomási és vonatkísérő személyzet lehetőleg gondoskodott, m­íg Fiuméból egy segélyvonat orvosokkal és ke­llé ment." Eü­ közökkel a helyszí­nére érkezvén, a megsérültüket a­­hun­­i kórházba sz­illította. A halottak Májában adattak át a hatóságnak. A baleset színhelyén a vágány méreteit pontosan megállapí­tanom nem sikerült, mert folyó hó­t-én reggel ide érkezvén, Czer?­так felügyelő, Rab­auski közlekedési főnök és Bauer főmérnök kíséretében azonnal a vágány méreteinek megállapításához fogtunk, de mintegy 5 percznyi mivelet után e töltésen a bóra oly hevesen feltámadt, hogy mindnyájunkat a földre sújtott, s kénytelenek voltunk részint a civekbe, részint a kőpadkák­ba fogódzni, hogy a töltésről le ne sodortassunk, s ezen helyzetben a széllökés csilla­podását megvárván, a munkát abban hagytuk, s az állomásra me­nekültünk. A kora m­ég­ 10-ke estéig sem szűnvén meg, s mivel a vágá­nyon szemmel látható hiány egyátalán észlelhető nem volt, annak pontos felvételét az államvasutak közegeiből megalakult vizsgáló bizottságra biztam s a nyugoti vasúton kitűzött teendőimet végzendő Fiuméból Sz.­Péteren át elutaztam. Megjegyzendő, hogy a bora a Károly­város-fiumei vonalon csupán Lits és Buccari vonalrészen, itt is csak mint­egy 5 ponton lép fel oly hevesen, hogy e­miatt a vonatok biztonsága veszélyez­teti

Next