Vesevilág, 1988 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1988-04-01 / 1. szám

VESEVIZAG 1988. április I. évfolyam 1. szám Ára: 10,— Ft Életben akarunk maradni Valamennyien együtt az egyesületalapító, megalakuló közgyűlésen találkoztunk tavaly decemberben. Az akkor megal­kotott Alapszabályba foglaltuk azt is, hogy folyóiratot indítunk. A folyóirat itt van. A követ­kező­ közgyűlésig a VESEVI­LÁG lesz kéthavonta találkozá­saink fóruma, egyesületi tagjain­kat egybefűző, sorstársi kötelék, a tagság és az országos vezetőség között a kölcsönös tájékoztatás közvetítője és érdekeink képvi­seletének közösségi szervezője. Legfőbb érdekünk az, hogy életben maradjunk. Elégtelen vesével is és új ve­sével is az életben, a családban, a társadalomban van a helyünk. Védjük meg! Az egészségügyi kormányzat, az orvos-szakmai testület vállalja érdekeinket. Él­vezzük a társadalompolitikai szervezetek mozgalmi segítségét, a Magyar Vöröskereszt pártfogá­sát, a Soros Alapítvány, a Ro­­litron Kisszövetkezet anyagi tá­mogatását és több gazdasági ve­zető ígéretes érdeklődését. A Vesebetegek Országos Egye­sülete társadalmi összehangoló­ja, érdekegyeztetője, szervezője lehet a többfelől érkező jóaka­ratnak, sőt, kezdeményezője, ébresztője és megsokszorozója is. Nekünk mindig a puszta éle­tünkről van szó. Amikor a lakosság teljes szű­rését szorgalmazzuk, hogy idő­ben gyógyítható legyen a kór, amely népbetegség módjára mind több gyanútlan egészségest fenyeget. Amikor azt óhajtjuk, hogy mindenütt a beteg állapo­tához, körülményeihez igazítsák a művesekezelést. Amikor élet­szeretetünk, családunk és mun­kánk iránti felelősségünk sürge­ti, az legyen az orvosetikai-lelki­­ismereti parancs, hogy minden megállapított agyhalál esetén nyerhető két vesével-egyidejű­leg- mentsenek meg két vese nélkül élőt. Azért hallatjuk egyesületi tagságunk hangját mindenütt, ahol bennünket érintő dolog­ról eshet szó, mert az mindig puszta létünket érinti. A VESEVILÁG születésnap­ja egybeesik a KGST keretében fogant INTERTRANSZPLANT budapesti tanácsülésével. Ez nem véletlen. A nemzetközi or­vostanácskozás résztvevőinek adjuk át az első példányokat, így méltányoljuk meghívásukat, a szólás jogát, amellyel megtisz­teltek, így fejezzük ki nagyra­becsülésünket a szocialista or­szágokból érkezett szakembe­reknek, akik a veseátültetés nemzetközi rendszerének fej­lesztésével nyújtanak reményt számunkra. Velük együtt valljuk, hogy a betegnek nyújtható gyógyí­tást nem korlátozhatják az or­szághatárok. ÁDÁM EDIT a Vesebetegek Országos Egyesülete elnöke REMÉNYEINKKEL KÖSZÖNTJÜK AZ INTERTRANSZPLANT TANÁCSÜLÉSÉT BUDAPESTEN! C­HAflEXfflOtf nPUBETCTBYEM­B­EqflAflEWTE 3ACEAAHHE COBETA HHTEPTPAHOl/lAHT 1/13 COflEPWAHHfl­ AP. I0AHT HEXAK, mmhmctp counanbMbix pert m 3ApaBOoxpa­­h6hmh: yBawaeMbie Cok>3hhkm Moh! (nncbMO k sneHaM Tocy­­aapcTBeHHoro oöwecTBa 6onb- Hbix, cTpaaaiotiuix 6one3Hbio none«) AP. AEE3E riETPAHM, npo<*>. Ap. ueA. HayKu: 0 3H3ko m­nenne c AenTennocrbio MHTEP­­TPAHCnflAHT AP. AbEPAb TÁTI, npod). Ap. MeA- Hay««: neueHMe reMOAM- ann30M öonbHbix. CTpaAaiomvtx XpOHHHeCKOÜ HeAOCTaTOHHOÜ paöoToü noMeK b io>khom nacTM BenrpMn. ATOTA 3PÉU1, tnypHa/tMcr: — AaüTe! rioMKn AaÜTe ... (PenopTaw o öonbHbix AecT­KOM KAM HU KM N° 1 ) AOMOKOUJ HYKA, sas. kom­­uepnecKMUM AenaMM MenbKOM KOonepauMM "POJ1MTPOH": rtpMcnocoöneHMe k coctohhmio öonbHoro. AP. riAfl BEPEUJ, Bpan-mypHa­­pmct: rionoBan >KM3Hb 6onb- Hbix, cTpaaaiourMX 6one3HbK> noseK FROM CONTENT DR JUDIT CSEHÁK Minister of So­cial Affairs and Health: Letter to the members of the Association of Hun­garian Nephropathie Patients. DR. GYŐZŐ PETRÁNYI University Professor, doctor of medicine. Presi­dent of Intertransplant: About Inter­transplant. DR. GYÖRGY GÁL University Profes­sor. doctor of medicine: Condition of chronic hemodialysis in South Hun­gary ÁGOTA ERÖSS, journalist: About children suffering from renal insuf­­fiency. DOMOKOS CSUKA, commercial di­rector: About Applicability of device guided by the general status of the patient. DR. PÁL VERES "Gold Pen" Award­ed physician - journalist: About the sexual life of nephropathic patients.

Next