Középdunántúli Napló, 1958. augusztus (Veszprém, 14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-01 / 180. szám

KÖZÉPDYNAMIK­AI NAPLÓ XIV.­ évfolyam — 180. szám. ÁRA 50 FILLÉR Péntek, 1958. augusztus 1. Katolikus Bizottság alakult a megyei Békebizottság mellett A stockholmi magyar küldött élménybeszámolója A Hazafias Népfront Békebizottsá­ga meghívására, tegnap délelőtt Mag Béla budapesti apát úr, a Stockholm­ban megtartott békekongresszus magyar delegációjának tagja, él­ménybeszámolót tartott Veszprém­ben. Az érdekes és a kongresszus min­den részletére kiterjedő beszámoló­hoz többen hozzászóltak a jelenlévő katolikus papok közül, és javasol­ták, hogy konkréten szabják meg a feladatokat, melyeket a papság a hí­vők körében végezzen. Szükséges­nek tartják — mondották —, hogy a békebizottság mellett egy katoli­kus bizottságot is szervezzenek. A javaslat alapján megalakult a kato­likus bizottság, és az alábbi határo­zatot fogadta el: „Mi, Veszprém megyében működő római katolikus papok megtanácskoz­­tuk az emberiség egészét érintő világ­­politikai helyzetet, és a tanácskozás nyomán úgy látjuk: szükségesnek mu­tatkozik, hogy a katolikus egyházba tömörülő hívek körében az eddiginél is jobban munkálkodjunk a béke gon­dolata mellett. Ezért elhatároztuk, hogy a Veszprém megyei Békebizott­ság mellett létrehozzuk a Katolikus Bizottságot. Ez a bizottság a Hazafias Népfront jelenleg is meglévő békebi­zottságával szorosan egyfrkttmunkál­­kodva végzi majd áldozatos felvilágo­sító munkáját. Ennek az elgondolásnak megvalósí­tását szükségesnek tartjuk azért is, mert úgy érezzük: egyházunk tanítá­sának szellemében cselekszünk ak­kor, amikor kötelességünk szerint minden eddiginél többet akarunk ten­ni az emberiség létének védelméért, a békességes élet fenntartásáért.’* Ezután megválasztották a megyei Békebizottság katolikus bizottsága vezetőségét. Elnökké Foki Miklós iszkázi esperest, titkárrá pedig Sal­lai László aszófői esperest választot­ták. Milyen lesz Pápa tíz év múlva? Évente száz lakóház épül fel állami támogatással A közelmúltban beszámoltunk ar­ról, hogy a városi tanács műszaki osztálya elkészítette a város tízéves távlati városrendezési tervét. A terv szerint a város a Somlai út végétől Kéttornyulak felé fog terjeszkedni, ott épül ki a Tókerthez hasonlóan egy kertes városrész közművekkel, iskolákkal, napközi otthonokkal. A városi tanács ezen a városrészen az építkezni szándékozóknak már biz­tosította is a telkeket. Munkatársunk felkereste az Országos Takarék­­pénztár veszprémi igazgatóját és tőle kért felvilágosítást a­ pápai kis­lakásépítési kölcsönökkel kapcsolat­ban. A Pápán és a pápai járás terüle­tén 1954. év elejétől 1957. év végéig 382 családi ház épült fel állami köl­csön támogatással. Ebből Pápán 133 kislakás épült. Az 1958-as évben ed­dig 73 drb. házépítési kölcsönt enge­délyeztünk, több mint 2,5 millió fo­rint összegben. Az engedélyezett kölcsönök segítségével az építkezé­sek serényen folynak, mert azokat még ebben az évben be kell fejezni. Az 1958-as évben még 15—20 köl­csönt engedélyezünk a már engedé­lyezetteken kívül, így közel 100 kis­lakás készül el a pápai járás terüle­tén állami kölcsöntámogatással —­ fejezte be nyilatkozatát az Országos Takarékpénztár igazgatója. Az ENSZ nyugati diplomáséi szerint az esélyek a Genfben tartandó kormányfői értekezletnek kedveznek Az ENSZ nyugati diplomatáinak körében szerdán az a vélemény ala­kult ki, hogy az esélyek szemmel láthatóan a New Yorkban tartandó értekezlet helyett a Genfben sorra­­kerülő kormányfői értekezletnek kedveznek, annak ellenére, hogy az angol—amerikai felfogás szerint az értekezletet az ENSZ keretén b­elül kellene megtartani. A feltevések szerint az Egyesült Államok döntését Eisenhower elnök Hruscsov legutóbbi levelére e hét fo­­lyamán adandó válasza tartalmazza. Határidő előtt tizenöt nappal befejezik az útépítést Pápa-Városlőd között méterekkel nyúlik a tükörsima aszfaltút a bakonyi hegyek felé. — Tapolcaion túl, a garnai elágazásig elkészült az asz­faltút — mondotta munkatársunknak Maros elvtárs, az Aszfaltútépítő Vállalat építésvezetője , s jelen­leg a gannai elágazástól mintegy négykilométeres távon folyik a makadám alap lerakása. A ba­­konyjákói felső faluvégig gépi és kézi földmunkálatokat végzünk. Megtudjuk az építésvezetőtől, hogy két nagyobb méretű hidat is építenek. Az egyik híd a „hajmási csárda” romjai közelében lesz. Az új út itt kiküszöböli az eddigi veszélyes és éles kanyart. A másik híd — egy nyolc méter hosszúságú — a Bakonyjákót elkerülő szakaszon épül. — December 31-re vállalta a vállalat az út elkészítését, illetve műszaki átadását. Mi, az építés­­vezetőség dolgozói ezt a határidőt önkéntes felajánlással 15 nappal megrövidítettük és vállaltuk, hogy december 15-re elkészítjük és műszakilag átadjuk a Pápa— Bakonyjákó közötti útsza­kaszt. A Maros-féle építésvezetőség készíti a Győr—Pápa közötti út csornai elágazás—Pápa közötti szakaszát is. Ezek a munkák már A Pápa—Városlőd közötti asz­faltútépítés teljes erővel folyik. A harminc kilométeres útszaka­szon földgyaluk, úthengerek tö­mege formálja, simítja az új utat, fürge dömperek hordják szaka­datlan a követ, a munkáskezek lapátjai, válás alá, s naponta száz­ Egymillió háromszázötvennégyezer forint megtakarítás a Bakonyi Bauxitbányában Ez év elején a Bako­nyi Bauxitbányánál in­tézkedési tervet készí­tettünk azért, hogy a bázishoz viszonyítva legalább 2 százalékos önköltségcsökkentést érjünk el. Az elmúlt félév eredményei bizo­nyítják, hogy munkánk nem volt hiátravaló. Az I. negyedévben 2,1, a II. negyedévben már 8,1 százalékos megta­karítás jelentkezett, és ezzel az első félév át­lagos megtakarítása 5 százalék. Eredményeink har­cok árán születtek. A pártszervezet a gazda­­sági vezetőkkel együtt állandóan napirendi kérdésként kezelte az önköltség csökkentését. Az egyes fontosabb gazdasági területekre felelősöket jelöltünk ki, akik időnként be­számoltak a végzett munkáról. Elismerés jár a vál­lalat minden fizikai és műszaki dolgozójának, akik harcoltak a célki­tűzés megvalósításáért. Ennek köszönhető, hogy az önköltség -csökkentési tervben szereplő bányafa- és széldeszka megtakarí­tás — melyet kirablás­sal nyertünk — mint­egy 100—110 ezer fo­rint értéket képvisel. Nagyjelentőségű az üzemi tanácsnak az a határozata is, amellyel rendezte a szén kiadá­sát és a szén rendelé­sét ezzel összhangba hozta. Ez megakadá­lyozta, h­ogy nagy­­mennyiségű szén por­ladjon el a tárolás köz­ben. Több intézkedést fel lehetne még sorolni, melyek lehetővé tették, hogy végeredményben 1354 ezer forint meg­takarítással erősítsük népgazdaságunkat. Úgy érezzük, hogy megpróbáltunk eleget tenni pártunk és kor­mányunk takarékossági határozatának. Voncsek Emil üzemi párttitkár. Iskolaavatásra készülnek Cserszegtomajon Vízhiánnyal, s egyéb nehézsé­gekkel küszködve, az építő válla­lat és a falu dolgozóinak összefo­gása eredményeképpen befejezés előtt áll Cserszegtomajon az új, emeletes, négytantermes iskola építkezése. A korszerű, nagy is­kola jó otthona lesz a falu gyer­mekeinek, ahol­ nyugodt körülmé­nyek között tanulhatnak. Az is­kola felavatására előreláthatólag augusztus huszadikán kerül sor. Világ proletárjaegyesüljetek! Mai számunkból: Lépés — előre Amíg egy bánya megszületik •*+ A kánikula vámszedői Asszonyoknak mm Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta az élel­miszerek és italok előállításáról és forgalmáról szóló törvénye­re­jű rendelettervezetet, meghallgatta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottá­gok elnökének jelentését az állo­mányon kívüli béralap felhaszná­lása, valamint a célprémiumok ügyében a népi ellenőrzési által végzett vizsgálatról. A miniszter­tanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette­ és megállapítot­ta, hogy a,, népi ellenőrzés hasznos és eredményes munkát végzett. A jelentés alapján a Miniszterta­nács határozatokat hozott az ál­lományon kívüli béralap szigo­rúbb kezelésére. A Minisztertanács meghallgatta az egészségügyi miniszter jelenté­sét a járványos gyermekbénulás elleni védekezés eddigi eredmé­nyeiről és megnyugvással vette tudomásul, hogy a széles körben végrehajtott védőoltásoknak köszönhető a megbetegedések számának visszaesnie és a gyermekbénulás ma már jár­t­ványszerűen nem jelentkezik. Az elért jó eredmények alapján a Minisztertanács a védőoltások folytatását elrendelte, s felhatal­mazta az egészségügyi minisztert, hogy 1959-től kezdve kötelezővé te­gye a két éven aluli gyerme­kek gyermekbénulás elleni folytatólagos védőoltását, s tegye lehetővé a magasabb kor­osztályba tartozó gyermekek vé­dőoltását is. A Minisztertanács hozzájárult, hogy a munkaügyi miniszter az ifjúság munká­ba állításánnak elő­segítése céljából 1958. évre továb­bi 8 millió forintot felhasználjon. A Minisztertanács ezután folyó­­ügyeket tárgyalt. (MTI) Ma nyitják meg Veszprémben az állatkertet Mint már arról hírt adtunk, ma délután öt órakor nyitják meg Veszprémben az állatkertet. Az ünnepélyes megnyitóra megérke­zik Kittenberger Kálmán özve­gye, valamint egyetlen élő nővé­re is. Részt vesznek: Dr. Balassa Gyula, a földművelésügyi minisz­ter helyettese, Surányi László, a KISZ Intéző Bizottságának tagja, az Úttörőszövetség ügyvezető el­nöke, Dr. Boros István, a Buda­pesti Természetudományi Mú­zeum­ főigazgatója, Dr. Rmghi Csa­ba, a fővárosa állatkert igazgató­ja. Az ünnepélyes megnyitón a fővárosa állatként dolgozóinak KISZ szervezete küldöttséggel képviselteti magát. Az imperialisták vonják ki csapataikat Közép-Keletről I­ fjabb tiltakozó gyűlések megyeszerte Megyénk dolgozói nap mint nap röpgyűléseken tiltakoznak az ame­rikai és angol imperialisták közép­keleti agressziója ellen. Felemelik tiltakozó szavukat a függetlenségé­ért harcoló libanoni nép védelmében és követelik a megszálló idegen csa­patok azonnali kivonását! A Hazafias Népfront Veszprém megyei elnökségéhez, de lapunk szerkesztőségéhez is naponta érkez­nek újabb és újabb táviratok, me­lyekben megyénk lakosságig a dol­gozók tömegei tolmácsolják tiltako­zásaikat. A Veszprém megyei Tűz­rendészet Osztályparancsnokság többek között ezt írja táviratában: „Az imperialisták lábbal tiporják más népek belügyeit és beavatkoz­nak az arab népek függetlenségi harcába. Követeljük, hogy az ameri­kai és angol csapatokat azonnal von­ják ki Jordániából és Libanonból!“ A Veszprém és Környéke Vendég­látóipari Vállalat dolgozói is éles szavakkal elítélik az amerikai csapa­tok libanoni partraszállását és táv­iratukban kijelentik: „Helyeseljük és támogatjuk azo­kat a kezdeményezéseket, amelyeket a Szovjetunió tesz a béke megvédé­se érdekében. Jobb munkával harco­lunk a békéért. El a kezekkel Liba­nontól! Vonják ki a megszálló csa­patokat a Közel-Keletről!“ Az ÉM, Veszprém megyei Építő­­gépkarbantartó Vállalat dolgozói is táviratban tiltakoznak az imperialis­ta agresszió ellen. „Véleményünk szerint Iraknak, Jordániának és Li­banon népeinek joguk van a függet­lenséghez és a szabadsághoz!“ — állapítják meg. A mai napon tiltakozó táviratban ítélték el az amerikai—angol agresz­­sziót a Keszthelyi Kísérleti Gazda­ság dolgozói, valamint a pápai kis­iparosság. Felemelték szavukat az agressziós cselekedetekkel szemben a Nemesvámosi Gépállomás dolgozói is. Ezt a táviratot a gépállomás har­minc dolgozójának aláírásával to­vábbították. Épül a pápai kórház korszerű konyhája, étterme és kultúrterme.

Next